Mi, a Párt, nem játszunk kisded hatalmi játékokat. Az ország érdekét tartjuk szem előtt, s ezért kompromisszumokra is hajlandóak vagyunk, mint azt felelős politikusok teszik.

Mi, a Párt tiszteletben tartjuk a hatalmi ágak szétválasztását. Nem törekszünk formális vagy informális teljhatalomra, mert a közösség jólétét veszélyeztetné.

Mi, a Párt, nem hülyítjük a választóinkat, nem köntörfalazunk, nem akarjuk a történéseket jól megkommunikálni, nem a kibúvókat keressük.

Mi, a Párt vállaljuk a felelősséget, nem titkolózunk, őszintén, egyenesen és nyíltan politizálunk. Hisszük, hogy a választóink megérdemlik ezt.

Na de azok a másikak… hát nekik a szemük se áll jól! Ők még egy főbíró választásból is kutyakomédiát csinálnak!

Szavazz ránk!

Én ezt bazdmeg nem. MSZP 2.0. Kész, vége, lőjenek le, most már mindent láttam (kivéve az MSZP 3.0-át). Innovációs és informatika tagozat? Én meg a Michael Jackson. Baja Ferenc, a kormány informatikai ügyekért felelős ügyeletese változatos beosztásokban (plusz a platform vezetője) meg olyanokat mond, hogy a kormányzati innováció és informatika elmaradása a várakozásoktól nem csak az MSZP-SZDSZ felelőssége, mivel a Fidesz nem támogatta benne a kormányt. Hát nem tudom, de amikor utoljára néztem, az MSZP-SZDSZ a parlamentnek több mint a felét adta, szóval mihez is kellett volna a Fidesz támogatása? A jó közérzethez?

Nagy Imrét szegényt sose fogják már eltemetni. Hiába ástak neki sírt többször is, és hantolják el verbálisan legalább az év egy adott napján állami, önkormányzati, párt- és iskolai ünnepségeken, még mindig nem nyughat. Mert akik ténylegesen sírba tették, azokat nem ismerjük. És azok nem a besúgók voltak, hanem a beszervezőik.

A temetetlen múltunk része az is, hogy mi a listánkat, az igazi állampárti ki-kicsodát nem hoztuk nyilvánosságra. Csak mert. Innen ered az a bizalmi válság, ami a magyar társadalom polarizáltságáért felel (na meg a polelit, aki nagyon jól megélnek ebből a polarizáltságból). Ugyanakkor az is szomorú, hogy a mindenkori kommunistaköpködés céltáblái nem a tartótisztek, csak a beszervezettek.

Mai mottó:
- Hey Johhny, what are you rebelling against?
- Well... what have you got?

Orbán Viktor azt mondta a Jobbikról, hogy szélsőséges. Ebben egyetértünk. Megy a találgatás, hogy akkor most mit is kéne a Fidesznek csinálnia, hova nyisson, min változtasson, de erre is megmondta a választ: elválasztja a Jobbikot a szavazóitól.

„Azoknak az embereknek a többsége, akik a szélsőjobbra szavaztak, azért tették ezt, mert társadalmilag reménytelen helyzetben vannak”

Köszönjük MSZP, köszönjük Fidesz! Hogy mit? Jobbik – 427213 szavazat. Vona Gábor azzal a tudattal dőlhet hátra, hogy legkésőbb jövő tavasszal ő a harmadik erő, sőt, lehet, hogy az MSZP-FIDESZ tandemen kívül az egyetlen párt a parlamentben. Az egy dolog, hogy a kétpártrendszer magyar viszonyok között a jelenlegi helyzethez képest is lövészárokháború, de ezennel a magyar társadalom az eddiginél is nagyobb szeletei maradtak képviselet nélkül. Vonának egy dologban igazat adok: a Jobbik előretörése részben az „egy a tábor, egy a zászló” kudarca.

Mindig szokom mondani, hogy ami abszurdot a fikciógyártók ki tudnak magukból izzadni, az a magyar valósághoz sehol sincsen. Egész Hollywoodot bezárhatnánk, ha megtanulnának a producerek és a rendezők magyarul. Egy John Malkovich menet, vagy egy Jeff Dunham „monológ” (Arguing with myself – and loosing), de még a South Park Szexuális zaklatás Panda epizódja – ahol Kyle apja képviseli a vádat mindenki részéről, és egyben a védője az alperes mindenkinek – is csak karcolja, amit a kormányszóvivőknek sikerül néha összehozniuk. Azért csak karcolja, mert az alkotók a művekben a túlzás eszközét használják, de ugyanez a túlzás minálunk a szürke hétköznapok valósága, és már a fejünket se kapjuk fel rá.

Fiktív jelenet a magyar közéletből. Teljesen fiktív. Tessék elhatárolódni. Egy szabadon választott (hehe) magyar politikai párt képviselője betér a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalába:

- Jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Jó napot kívánok, pártszimpatizánsok adataiból kérnék úgy másfél kilót.
- De uram, a pártpreferenciát nem jegyezzük fel!
- Persze, hogy nem! [kacsint]
- És ugye tudja, hogy a kapott listát a választás napján meg kell semmisíteni?
- Persze, hogy megsemmisítjük! [kacsint]
- Uram, kérem ne flörtöljön velem, én családos ember vagyok!
- Flörtölni? Izé, maga nem a Kovács?
- Nem, én a Szabó vagyok!
- Ó! Elnézést, összekevertem valakivel. Khm, háromszázezer nevet kérnék, 20 és 30 közötti, férfi, Budapest környéki lakos.
- Parancsoljon. Ugye tisztában van vele, hogy a szolgáltatás ára 1998. óta nem emelkedett, és hogy az ombudsmanni ajánlás szerint törvényben kéne szabályozni, hogy az állampolgárok megtilthassák személyes adataik kampánycélra történő kiadását?
- Hogyne, holnap első dolgom lesz, hogy rendezzem a helyzetet.
- És ugye nem felejtik el az adatok megsemmisítését a törvénynek megfelelően jegyzőkönyvezni?
- Ami azt illeti – tudom, maga nem a Kovács, de mégis -, szóval nem lehetne, hogy a jegyzőkönyvet odaadom most? Ne kelljen már kétszer fordulnom.

Göndör István lenyomná a postinort a parlament torkán: Seres Mária kezdeményezéséhez hasonló törvénytervezetet nyújt be az országgyűlésnek. Mindössze 20 éve húzódik, nem nagy dolog, ahogy más aránytalanságok és visszásságok sem azok, legalábbis ha hiszünk a mindenféle Nyakó Istvánoknak. Arra, hogy miért kellett erre eddig várni, nem fogunk választ kapni még akkor se, ha esetleg akár a népszavazás miatt, akár a mostani javaslat miatt végre normalizálódik a helyzet – legalábbis ebben egy témában . Vagy maximum azt, hogy hát istenkém, így szólt a törvény, ők nem tehetnek róla – miért, ki tehet róla? Nem ők hozzák a törvényeket?

Budai Bernadettet eladták. Nem tudni, kik és mennyiért. Az MSZP képviselőjelöltje lesz jövőre Ferencvárosban. Nem értem, mi viszi rá, hiszen ha összehasonlítjuk az átlag jelöltekkel, éles különbségeket fedezhetünk fel:

Egy jól működő országnak elengedhetetlen feltétele az állam ellenőrzése, az állam nevében eljárók számon kérhetősége, felelősségre vonhatósága, hasonlók. Hogy a legkevésbé azok állnak a törvény felett, akik azt képviselik. Példamutatás, vagy mifene. Van itt minálunk ugyanis számos terület, ahova nem tudunk annyi pénzt rakni, hogy az szinte észrevehetetlenül el ne tűnjön. A három legismertebb a vasút, az egészségügy és az autópálya-építések. Ebből kettőre létre is hoztak egy-egy felügyeletet, majd a vasútét gyorsan meg is szüntették. Olyanokat mert mondani, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, ha egy cég átláthatatlanul működik, ha a szolgáltatások vásárlását elaprózzák, urambocsá volt vagy jelenlegi, vezető beosztású alkalmazottak többségi vagy kisebbségi tulajdonában lévő cégektől veszik azokat a piaci árnál drágábban.

Nem meglepő, hogy mennie kellett.

Index: Viszont négy napja politikussá lett, és felkészülhet a támadásokra, amelyek egy része okkal felmerülő kritika. Az ön által eddig irányított céget – a Postabank egykori könyvvizsgálójaként – harmincmilliárd forintos kártérítésre perli az állam, és ebben a perben a most már ön által irányított PM a felperes.

Oszkó: A Postabank-ügy a lehető legszigorúbb kezelés alá kell essen a minisztériumban, de ez eddig is így volt, nem lesz változás.

Index: Azért tudathasasádos állapot lehet, hogy eddigi pozíciójában eszével is szívével is az állami kereset alaptalanságát kellett vallania, most meg az ellenkezőjét.

Oszkó: Ez így van, és az állam ezután is minden jogorvoslati lehetősséggel élni fog igénye érvényesítése érdekében.

Index: És a PM, az ön által irányított szakmai stáb is mindent megtesz majd, hogy a volt cégét a bíróság elmarasztalja.

Oszkó: Ahogy eddig is minden megtett.

És most leszek rosszhiszemű:

A könyvvizsgálók közül a Deloitte nem felelős a Postabank kilencvenes évekbeli vagyonvesztéséért, mondta ki az ítélőtábla.

Bíró úr, nincs több kérdésem.

Kéremkapcsoljaki.

Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban a Deloitte magyarországi vezetőjeként a Posta-bank ügyben az állammal szemben védelmezte egy perben az álláspontját, most pedig fordítva fog tenni, ízekre fogja szedni a Deloitte-ot, hiszen nála jobban kevés ember van tisztában az eseményekkel.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban a Wallis élén a pénzügyminiszterhez hasonlóan teljesen helyénvalónak találta, hogy különböző offshore cégeken keresztül – khmm – adóoptimalizálja a bevételeit, de most majd jól küzd ellenük ő is.

Hülye kérdések: ha Oszkó eddig is tudta, amit tudott, miért nem mondta azt még a Deloitte élén, hogy gyerekek, elbasztuk, kifizetjük, picit szégyelljük magunkat, majd megyünk tovább? És most ugye biztos nagyon meg fogja lépni?

Ha Bajnai eddig is tisztában volt vele, hogy az offshore cégek kvázi kárt okoznak a magyar gazdaságnak az által, hogy noha a közjavakból részesednek, ám az előírt hozzájárulást nem fizetik meg, akkor miért nem lépett fel már korábban ellenük, mondjuk miniszterként? Vagy urambocsá miért használta őket egyáltalán? Most világosodott csak meg?

Persze jobb később, mint soha. Rablóból lesz a legjobb pandúr – de csak a bitófa alatt. Itt viszont nem látni a bitófát sehol, szóval én szkeptikus vagyok, már csak a (fél)szuperbruttó miatt is.

Találd meg a különbséget a két kép között!

Még pörgök ezen egy picit, mert félrement a gyógyszer, és meg mert nagyon úgy tűnik, hogy a világon semmi hatása se lesz ennek már. Az volt, hogy történt itt némi osztogatás a népnek meg a haveroknak, hitelből, aztán jött a megszorítás, ám az osztogatás nem állt le, majd jött az un. világválság, és hirtelen eltűnt a pénz, és nem nagyon kaptunk újat, ezért elmentünk az IMF-hez, hogy légyszi adjál pénzt. Az IMF azt mondta, hogy oké, adok pénzt, ha bebizonyítod, hogy vissza tudod fizetni, ami gyakorlatilag abban merült ki, hogy most a kiadási, és nem a bevételi oldalon szorítunk meg. Az IMF-et amúgy kurvára nem érdekli, hogy mit és hogyan csinálunk, ha a csomag végén azt látja, hogy megvan a kamat, az nagyobbrészt ránk van bízva, mi álltunk elő a pakkal, és vállaltuk, részletesen, pontokra lebontva, csak éppen számokat nem írtunk hozzá.

Az előző posztot ma akartam kirakni, de félrenyomtam, mint az átlag parlamenti képviselő, úgyhogy kvázi vázlatformában kiment. Oda akartam kilyukadni, hogy itt mindenki véd mindenkit mindenkitől: az MSZP a családokat és a munkahelyeket a világválságtól, a Fidesz a családokat és a munkahelyeket az MSZP-től, a Jobbik a családokat és a munkahelyeket a cigánybűnözéstől, az SZDSZ meg a családokat és a munkahelyeket a széllsőjobbtól, amihez újfent csatlakozott az MSZP is. De mire föl?

Kikiáltották a reformdiktatúrát. Gyurcsányék elfelejtettek szólni.

Az EU-nak már előre vállaltuk a Gyurcsány- és Bajnai-csomagot.

Agitprop sorozatunk következő darabjában a párostánc alapjaiból szeretnénk ízelítőt adni. Felkérném az MSZP-t és a Fidesz-t, hogy álljanak ki középre, a polgárokat – vagy lakosságot, egyelőre nem tudni, melyikből van több – pedig arra, hogy húzódjanak kissé széjjelebb. Köszönöm. Akkor kezdjük is!

Medgyessy Péter egy elegáns figurával kerül Orbán Viktor elé, a mellényén fityegő becsületrend kifejezetten klasszikus-elegáns hatást kelt, de ó ne, levette az ingét! Gyurcsány jobbról előzi mindkettőt, tisztára olyan, mint a Viktor, csak magasabb! De a Fideszt se kell félteni, baloldalon piruettezik, ám megbotlik, és az MSZP dupláz!

Ferenc jobboldalt lohol, kissé öles léptekkel, darabosan, nem ezt vártuk volna tőle, de közben Viktor beéri balról, és elébe vág egy népszavazással – váratlan mozdulat, a zsűri később még lepontozhatja. Orbán két kézzel védi a munkahelyeket, a családokat, és az otthonokat, hogy ne a zemberek fizessék meg, a nézőtéren heves taps.

Gyurcsány immár egymaga húzza magával a pártot, mintha az MSZP nem bírná a lépést, fáradtnak tűnnek, és igen, Ferenc elhasal! Helyére gyorsan Bajnai Gordon ugrik, Lendvai Ildikóval kézenfogva, és most ők védik a munkahelyeket, a családokat és az otthonokat a világválságtól! Meglepő fordulat, ahogy két oldalról előzik Orbán Viktort, mit tud ezzel kezdeni a Fidesz?

Kedves nézőink, egyelőre úgy néz ki, hogy az MSZP védi a közönséget a válságtól, a Fidesz meg az MSZP-től, és előrehozott értékelést követelnek. Most egy kis reklámszünet a Hősök terén, de maradjanak velünk, izgalmas lehet még a folytatás!

* * *

Én mellékesen csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ha mindenki gőzerővel védi a családokat, a munkahelyeket meg az otthonokat, akkor nekünk, a családoknak/dolgozóknak/lakás és háztulajdonosoknak miért nem jobb? Vagy vannak olyan családok/dolgozók/háztulajok, akiknek jobb, csak azok nem mi vagyunk? És mennyi közülük a Fideszes meg az MSZP-s?

Elérkeztünk volna a végéhez (ami igazából a közepe)? Most akkor tényleg Bajnai, vagy még mindig nem tudják, hogy akkor egyáltalán tárgyalnak-e valamiről, vagy csak az ingyen pizza miatt azt hitték, buli van? Hogy mi fojt itt az elmúlt héten, l’art pour l’art vagy commedia del’arte, döntse le mindenki maga, én az első fele hajlok, mert nem igazán tetszett, és a cirkusz még mindig olyan, hogy nem kérhetem vissza a pénzem, ha szar az előadás. Meglepett, hogy Gyurcsány bukta a pártelnökséget – vagy nem, lásd a zalaiak -, és az is, hogy az SZDSZ megint segget csinált a szájából – vagyis nem, ez annyira nem lepett meg. Szóval még nincs azért ez teljesen lefutva. Viszont kaptunk az arcunkba egy programkezdeményt, ami olyan lett, amilyenre vártunk, és így bebizonyíthatjuk, hogy füvet nyírni Bokros nélkül is tudunk.

Az egyeztetési-megélhetési vergődést meghagynám most már azoknak, akik szerintük a valóságot látják, és inkább az érdemi – ti. a program – kapcsán fejteném ki az újdonsült dilemmámat, ami nem is annyira új, és bőven belefér, hogy egyelőre teljesen fölösleges aggódok, de hátha. A dilemma fölöttébb hasonlít annak a nyugdíj előtt álló állampolgárnak a dilemmájára, aki bevezetése óta fizette a 13. havi nyugdíj miatt megemelkedett terheket abban a hitben, hogy ezért cserébe ő is hasonló juttatásban részesülhet majd, ám az ígéret kapujában nem egyszerűen becsukták előtte a kasszát, hanem még a kezére is rácsaptak: ő már nem kap, de aki eddig kapott, az ezután is fog. Hozom fel mindezt a szocpol lehetséges megszüntetése kapcsán.

Minden a legnagyobb rendben, a tervek szerint haladunk. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem – vagyis azt azért ne. Milyen jól elvannak a nevekkel, nézzed már, hogy találgatnak, ki kinek lenne jó, meg röhögnek a Vértesen (amíg nem kap valami zsíros állást az új kabinet ernyője alatt, mint jó káder). Surányi? Mekkora már! Még ellenkeztünk is egy kicsit, hátha az SZDSZ megpróbálkozik a szaltó mortáléval, már toltuk volna nyomtatásba, hogy a Fodor az tényleg a Fidesz alvó ügynöke, kellett nekik leszavazni a Kókával szemben (aki persze a mi alvó ügynökünk volt). De nem, nincs oszlatás, így az MDF nyugodtan támogathatja az előrehozottat, majd vagy adunk nekik frakciót az SZDSZ bezsarolására, vagy nem, Bokros felmelegítésével már megtették a dolgukat.

Megadta a menetrendet, amitől eltérni nem lehet: jössz, nem jössz, a vonat nem vár, és ott maradsz egy bezárandó szárnyvonal oszladozó kis állomásán, amerre a madár se jár. A hírgyárban kiporciózták az utolsó morzsát is jó előre, májusig készen áll a terv, ki miről és mit fog mondani, épp három nevet emlegetnek informálisan. Persze nem szabad ezt egyszerre piacra dobni, mert túltoljuk, és a zemberek elfordulnak a fény felől, aminek az lenne a következménye, hogy nem lesznek elvakítva, és észrevesznek dolgokat, amiket nem akarjuk, hogy észrevegyenek (OTP árfolyam? valaki?). Szerves részei ennek a sajtó, az értelmiség, az elemzők, az ideológusok és a törzsszavazók. Lemondott, mégis róla és általa fog szólni minden, mi érdeklődésre számot tarthat, és fontos, hogy ez legyen a legfontosabb, a leghangosabb, ez egyetlen, más időnkbe ne férjen bele.

Pezsgőpukkanásoktól hangos az éjszaka: Gyurcsány Ferenc elindult a horngábori úton (közben a Kóka Jani látványosan küszködik, hogy ne nyerítsen fel hangosan, mert látja, hogy veszi a kamera). Vagy mégsem?

„Kérem, hogy a kongresszus bízza meg a párt elnökét, a választmány elnökét, és a parlamenti frakció vezetőjét az új miniszterelnök megnevezésének előkészítésére.”

Röviden: én, Gyurcsány Ferenc, mint pártelnök, Lendvai Ildikóval és Simon Gáborral – aki szintén komoly pozíciótobzódásban szenved mind az állami, mint a pártbéli szervezeteket és kht-ket tekintve – majd eldöntöm, hogy mi legyen.

Fellángolt ismét a vita a bankok népnyúzó tevékenysége - vagyis a hitelezés - kapcsán. Oda-vissza pattog a labda, mindenkinek meg van a fixa ideája, ki viselje a kockázatot, ki kinek az érdekeit képviselje, és hogy kit kéne megvédeni és kitől. Elöljáróban: az embereket saját maguktól, de ez nem fog menni. Rizikó, felelősség és önzés - csapjunk bele! Abban azt hiszem így a nagy pénzügyi világválság közepén egyet érthetünk, hogy a bankok nem működnek közel se tökéletesen. Lehet vitatkozni, hogy ki visel nagyobb rizikót, a hitelező, vagy a hitelfelvevő, és hogy mennyire egyirányú a kommunikáció és a függés, de van egy lényeges pont: nem kötelező hitelt felvenni. Ez nagyon fontos.

A lónak két vége van: az egyik harap, a másik rúg, oldalról meg ha ráddől, akkor nehéz tárgy benyomását kelti. A közepén ízléstől függően kényelmes ülés igérkezik, de még akkor se mindegy, melyik irányba nézel - ajánlatos a lóval azonosba. Tüntetésileg ott tartunk, hogy vagy a harapós, vagy a rúgós oldalt átkozzuk, aki meg fel akar ülni rá, arra rádöntjük. Hát csodálkozunk, hogy nem vagyunk már lovas nemzet, és Teddy-t kell nézni a tévében a történeteivel, ha a loviról akarunk hallani? Különben is Gyurcsány hibája az egész. Vagy Orbáné, még nem tisztázott, de lesz majd választás, és ott majd kiderül, hányan is gondolják hogyan. Addig meg elvagyunk a felháborodással, amit igyekszünk egymáson levezetni itt az interneten, az mégis biztonságosabb, mint irl kövezni. De megmondom a frankót. A lélegzeted azért ne tartsd vissza, kelleni fog az még.

Ej, be szép is az, amikor liberális demokráciában a szólásszabadság fundamentumát a kerítés mindkét oldalán hangoztatják, csak a másiktól el akarják venni! Ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen kerítés, és legyenek, akiket egymástól elkerítenek. Ezek nélkül csak életnagyságú terepasztal lenne, és a zembereket úgy kéne utólag rámontírozni a képre, viszont egyszerűbb is lenne propaganda szempontból, mert az éppen aktuális üzenettel teljes mértékben és önként, sőt, instant egyező figurákat rajzolhatnánk a késztermékre, és már mehetne is egyből a plakátnyomóba, közvetlenül a mentsük meg az őserdőket feliratosok után. Adva van nekünk az állandósulni látszó szentháromságunk, ami lassan olyan törvénnyé szilárdul, mint a trigonometria alapvetései: kormány, ellenzék, és a mindent ellenzék. Apró finomságokkal nem foglalkozunk.

Az előző poszt végéről lemaradt útmutatásként:

cPG - Disznódal

A délszláv háborúkról fura mód nem nagyon tudunk, és nem is nagyon beszélünk. Mindenkinek van olyan imserőse, aki elmenekült a háború vagy a sorozás elől, neadjisten részt is vett benne, csak ők se nagyon beszélnek róla, milyen az, amikor elindultok az erdőbe, és aki szembe jön, arra lőni kell, még ha tudja a jelszót, akkor is. Azt, ami ott folyt, nehéz lesz történelemként bemutatni. Addig marad a művészet:

A kétszereplős posztmagyar kánon egy kötelező kortárs szólamához értünk: Daróczy Dávid újra felhívta a figyelmünket, mennyire nem mindegy, ki-milyen sorrendben lett gazdag, illetve politikus. Kedves tőle. Nélküle szép lassan közéleti demenciába süllyednénk mi, egyszerű választók. Ha ez nem lenne elég, a jelek szerint feledékenyek is vagyunk. Ez utóbbi szerintem nem igaz: inkább ignorensek vagyunk. Az események és a kijelentések között fennálló disszonanciát úgy igyekszünk feloldani, hogy hiszünk, méghozzá vakon. Vagy blogolunk, kinek mi jön be.

Azoknak a figyelmébe, akik nem értik, hogy az IMF-EU-miegymás hiteleket (segélyeket valójában) miért nekünk kell megfizetni. Most cipeltem haza 24x250 ml koffeines cuccot, van bennem némi túladagolás, úgyhogy a tovább gombra csak erős idegzetűek nyomjanak. Én szóltam.

Princz Gábor ügye egy a sok közül. Olyan ez, mint amikor az Agrobank ügyben hozták az ítéleteket, akkor az egyik vádlott idős korára való tekintettel csak másfél év felfüggesztettet kapott, míg az a félkegyelmű srác az Alföldön, aki ezidőtájt lelőtt egy gólyát, kb. ugyanekkora letöltendőt. A hihetetlen állítások sűrűjében - Járai megfenyegette, hogy elvágják a gyerekei torkát, ha beszél - elvesznek azok a részletek, amiket kisbuszban szállítanak a tárgyalásra, mert annyi van belőlük.

Ha licit, hát legyen licit. Ő 199 fős országházat vizionál, én meg 10 főset, házelnököstül, jegyzőkönyvíróstul és szóvivőstül. Tippem szerint az enyém még olcsóbb lenne, hiszen ő se nagyon tud más érvet felhozni. Ha tovább görgetem még az épületet is kiadhatnánk albérletbe, a komplett törvényhozás úgyis elférne egy kertes házban, nem lenne akkora fűtésszámla, és cigizni is könnyebb lenne kijárni. Fizetés, költségtérítés és szolgálati autó alig, átlátható lenne és egyszerű. Őszinte.

Ahogy ma a parlament működik, az teljesen fölöslegessé teszi azt a sok embert. Majd ha nem szavazógépek ülnek a plenárison, akkor esetleg lenne értelme vitázni a létszámon de addig nem nagyon. Bőven lefedné a tevékenységüket, ha minden pártból/pártszövetségből egy-egy képviselő kerülne csak megválasztásra, és az ő szavazata annyit érne, ahány mandátumot fel lehet írni a neve mellé. Nem kellenének időközi választások, vagy hosszas egyeztetések, a büfét is könnyebb lenne megoldani.

A parlamentarizmus egyik alapja az, hogy vannak, akik kormányon vannak, és irányítják a szabályozást, hozzák a döntéseket, és vannak, akik ellenzékben. Az ellenzék legfontosabb feladata, hogy árgus szemekkel figyelje a kormányon lévőket, nehogy azok elkanászodjanak. A magyar rendszerváltás egyik összeesküvés-elmélete, hogy a mindenkori kormányokat és ellenzékeket alkotó erők és személyek egymással a legnagyobb egyetértésben kanászodtak - és kanászodnak - el, kéz a kézben, maffia szerű összefonódásokat és egymást zsaroló érdekszövetségeket teremtve, ahol az omerta - és megtörésének következményei - átnyúlik a családokon.

Az ember mindig elismerően bólint, ha profizmussal találkozik. Az utóbbi időben kevés olyan profival találkoztam, mint Tukacs István. Bizony, a legértelmezhetetlenebb nevű kormányzati megbízottak versenyében örökös dobogós Tukacs úr vérprofi politikus. A minap készült vele egy interjú, ahol úgy csúszott ki a kérdések közül, mint a taknyos hal. Ritkán látok ilyen teljesítményt, minden elismerésem. Már ha cél az volt, hogy egy darab értékelhető választ se produkáljon, mert az brilliánsan sikerült. Innen szeretnék gratulálni neki. Engem egy régi David Copperfield interjúra emlékezetet a' la Frei Tamás, csak fordított szereposztásban.

Kérdezz - nem felelek

Ez mekkora! Gyereket beviszik a kóterba, anyuék meg felveszik utána a segélyeket! A társadalmi igazságosság jegyében persze. Ahogy a társadalmi igazságosság jegyében aki csak teheti, ott bújik ki a szabályok alól, ahol csak teheti, és az fizeti meg, aki nem tud - vagy extrém esetben: nem akar (mi a szociopatizmus, ha nem ez, amikor szembemész a társadalmi normákkal? oszt csodálkozol, ha leköpnek). Társadalmi igazságosság!

Elmondom, mi az a társadalmi igazságosság: aki nem tesz bele a közösbe, az nem is vesz ki. Ez a rövidített verzió. A hosszabb az, hogy meg lehet indokolni pár szociális transzfert, amivel indirekt módon drágítjuk egyes olcsó termékek és szolgáltatások árát, amolyan biztosítás jelleggel, mint az egészségügy esetében, de ehhez ugyanaz az elv társul: aki kihasznál, annak nem jár. Se alanyi, se rászorultság alapon.

Egy képviselőnek nem kell értenie a szakmai - való életben előforduló - dolgokhoz. Egy képviselő az kérem szépen nem ingatlanszakértő. Ezzel még egyet is értünk. De két dologgal nem fogunk: hogy egy képviselőnek a való élettel nem kell, hogy kapcsolata legyen akár ötletszinten is, meg hogy egy képviselőnek a meghozott döntést illetően nincsen felelőssége. Szavazni jár be kérem, nem gondolkodni.

Egy képviselőnek ha azt mondják, hogy az Andrássy úton az ingatlanok négyzetméterára 20 ezer forint, akkor a képviselő - felelősségének teljes tudatában, vagyis abban a nyugodt hitben, hogy az nincs neki - elhiszi. Ha azt mondják neki, hogy egy nem túl jó állapotú, fűtéskorszerűsítés előtt álló panel négyzetméterára 150-200 ezer forint, nos, azt is elhiszi. Ilyen naiva ő. A két információ között semmilyen előjeles kapcsolatot nem lát, fejében nem gyullad ki az a kis lámpa, ami figyelmeztetné, hogy frontális ütközés van a bizottsági ülésterem falain kívül lévő világban.

Elegem lett a parlamentből. Nem kívánom magam egészségromlásnak kitenni.
- Boros Péter

Miniszter úr, aki sokat hazudik, az megvakul!
- Alvin és a mókusok

Most miért, mondták volna azt, hogy "Luxusvilla, Cadillac, tisztelt Boros úr, a portás már a nőével is állva kúr!"?

Az alábbiak teljes egészében a képzelet szüleményei, alaptalan összeesküvés-elmélet. A szereplő országok, a feltételezett célok a valóságban nem léteznek, és egyébként is, paranoid túlzás az egész. Oroszország "összeveszett" Ukrajnával, és elzárta a gázt. Na de miért? Mert az ukránok nem újították fel a szerződést, azért, és nem hajlandóak sokat fizetni a gázért. Legalábbis ezt mondják. A kommunikációt tekintve elég esélyes, hogy az oroszok viszik a prímet mind a válság kirobbantásában, mind annak lefolyásában, és épp igyekeznek uniós üzletfeleik előtt normakövető, tisztes polgárokként feltűnni. Mik lehetnek a céljaik?

Ukrajna ellehetetlenítése

A narancsos forradalom óta szúrja az oroszok szemét, hogy az ukránok már nem úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek. A válság oroszvezérelt kommunikációja igen kínos helyzetbe hozta, csaknem az egyedüli rosszfiúként tünteti fel az ukránokat a vitában, akik mások kárára visszaélnek a helyzetükkel. Plusz hozadéka a kialakult szituációnak, hogy ha az oroszok fel is újítják a szerződést, azt olyan áron teszik, ami az ukrán kormány ígéreteit és az ország költségvetését alapjaiban írja át, ellehetetlenítve Timosenkót és támogatóit.

Gyurcsány Ferenc nyilatkozott az MTI-nek, de olyat, hogy itt a világválság közepén megnyaljuk mind a tíz ujjunk. Polmarketingben járatlan, esetleg feledékeny polgártársak kedvéért álljon itt egy rögtönzött Gyurcsány-magyar szótár, vagyis inkább csak szószedet, a nyilatkozat alapján:

"javunkra kell fordítani a vihar erőit annak érdekében, hogy a nagy átrendeződés után Magyarország jobb pozícióba kerüljön"

Elég nagy szarban vagyunk, de ha valami oknál fogva mégis kirántana valami minket belőle, majd azt mondjuk, hogy a mi érdemünk.

"Mint mondta, ez lehetőség és talán kényszer is egyben, hogy kölcsönös belátással, engedményekkel megszülessen egy minél átfogóbb - a következő 6-8 évre szóló - társadalmi-gazdasági megállapodás, amelynek a végrehajtását ebben a kormányzati ciklusban el lehet és el kell kezdeni."

Jövőre választások, és különben is, idén ne nagyon várjon belőle senki semmit. Emlékeztek még a 2005-2006-os adócsökkentésre, meg nagy tervekre? Aztán az azt követő ÁFA emelésre, meg a szolidaritási adóra, meg a járulékemelésre? Na, ezt tervezzük most is.

"ha erről meg lehet állapodni"
"amelyhez egyetértés kell, és ezt szintén elő kell készíteni"
"konzultáció előkészítésére van szükség"

Beszélünk, addig is telik az idő. Különben unatkoznánk mi is, ti is, megmondó embereinknek meg maguktól kéne témákat kitalálni, amit azért nem hagyunk rájuk, még a végén elszemtelenednek. Mondtam már, hogy jövőre választások?

Remélem tudtam segíteni.

"Ha valaki ezeket felesleges és vicces kérdéseknek tekinti, nem méltó arra, hogy az emberek bizalmát kérje és elnyerje" - Szijjártó Péter Budai Bernadett kormányszóvivő sajtótájékoztatón elhangzott közleményére reagálva.

"Tisztelt Miniszter úr!

Az Önök kormányáról már több éve kiderült, hogy képtelen megvédeni a magyar emberek jogait. Mostanra aztán az is bizonyossá vált, hogy a magyar emberek munkahelyeinek megvédésére is képtelenek. De azért az mégiscsak több a soknál, hogy a magyar emberek pénzén nemzetbiztonsági védelemben részesítik azokat a külföldi sztrájktörőket, akiket azért hoztak Magyarországra, hogy magyar munkavállalókat alkotmányos jogaik gyakorlásában akadályozzanak !
Kérem, haladéktalanul adjon arra magyarázatot : milyen alapon költik a magyar emberek pénzét a magyar emberek alkotmányos jogait korlátozó külföldi sztrájktörők védelmére? Ki és milyen indokkal döntött a külföldi sztrájktörőknek nyújtott nemzetbiztonsági védelméről? Az ügy súlyosságára tekintettel várom mielőbbi válaszát." - Szijjártó Péter, országgyűlési képviselő kérdése Draskovics Tibor igazságügy miniszterhez.

Kedves Szijjártó képviselő úr!

Beleolvastam találomra a kérdésekbe (a teljes lista a válaszokkal együtt pdf-ben itt), főleg a vicces címűekbe, és meg kell, hogy mondjam, az önénél sokkal értelmesebb kérdésekkel is találkoztam. Olyan is volt persze, hogy ugyanattól a képviselőtől egyszer kérdésnek álcázva az általános magyar búbánat és panasz tört fel, majd egy másik kérdésben teljesen értelmes és jól átgondolt, kifejezetten előremutató problémát vet fel, szakszerűen, részletesen, hivatkozásokkal megtűzdelve (e helyütt pl. Meggyes Tamásra gondolok). Volt továbbá, aki választókörzetének problémái felől érdeklődött, nevezetesen ha egyszer egy páneurópai közlekedőfolyosót már kijelöltek a magyar-ukrán határszakaszon, akkor miért nem tesznek lépéseket a vállalt kötelezettségek teljesítésére, és építenek ki éjjel-nappal működő határátkelőt?

Azt kellett viszont tapasztalnom, hogy sok kérdés az ön fent idézett irományához hasonlóan semmitmondó, tartalmatlan, hatásvadász, sőt, érdemi kérdést nélkülöző vagdalkozás és sirám (el is ment a kedvem a továbbolvasástól hamar). Ön és kérdező társai parlamenti képviselők. Ha a választópolgárból kedvenc kiskocsmájában, baráti társaságban kifakad a "minden szar, miért nem tesznek ezek semmit" fájdalma, nos, ő megteheti. Ő ugyanis nem parlamenti képviselő. Ha viszont azt olvassa - ha olvassa -, hogy azok, akiket azért fizet, hogy ne legyen minden szar, és tegyenek valamit, egy hajszállal se rátermettebbek vagy felkészültebbek nála, akkor én csak egyetlen kérdést intéznék így látatlanban, nem külön megjelölve minden egyes címzettet: önök minek vannak ott?

Feliratkoztam mindenféle rss feedekre, hogy nagyon up-to-date legyek, bár a legtöbbet olvasatlanul törlöm is. Az egyik ilyen nagy gyűjtőben megakadt a szemem az alábbi foszlányon: "Újévi köszöntő - kedves alattvalók". Én hülye egy Hócipős Farkasházy írásba kattintottam. Ez itt a link. A nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas. A szerző hagyján, hogy nem vicces - sőt, tőle vicces dolgot még nem hallottam/láttam -, ez egyéni ízlés kérdése, de hogy akaratlanul is olyan összehasonlításba keveri önmagát, amiből egész egyszerűen nem jöhet ki jól, az már-már amatőrizmus, ami külön kínos tekintve hosszú "pályafutását".

Sólyom Lászlónak nem hiszem, hogy védelemre lenne szüksége, pláne nem az enyémre. Világnézetünk igen sok ponton eltér, döntéseivel sokszor nem tudok egyet érteni, viszont egy dolgot el kell ismernem: köztársasági elnökünk úriember. Így. Olyan ritka jelenség a magyar politikában, amiből elkéne még úgy pár száz darab közéletileg. Nem értek egyet az ambivalens lokátor-akciójával, több normakontrol - így a távoltartási például - indoklásával, a szintén ambivalens 2006 őszi eseményekre adott reakciójával, viszont maximálisan becsülöm benne, hogy nem azért teszi, mert minden vágya, hogy egyet értsek vele. Nem ez motiválja.

Lendvai Ildikó politikusasszony jövőt lát. Azt mondja, az MSZP inkább a hosszú távú célokról egyeztetne, mert azok - itt tessék figyelni - nem jelentenek közvetlen politikai veszélyt. Én meg még izgultam, hogy idén már megint minden áldott nap közvetlen politikai veszélyben fogunk élni, de fölöslegesen aggódtam, mert a kormány - és a párt - a helyén van. Jegyezze meg mindenki: idén nem lesz mindennapi, közvetlen politikai veszély!

Hogy ez ködevés? Abszolút. A politikai veszély ugye népszerűség, támogatás - szavazati és anyagi -, és pozícióvesztés. Ez azért nem érint olyan sok embert a népességből. Vannak olyan közvetlen problémák - egyre több itt a világválság oldalszelén -, amik már jó pár éve megkeserítik a választók életét, de azok kínosak, pláne az elintézésük. Az közvetlen politikai veszély. Vagyis az MSZP idei politikája röviden: minden marad úgy, ahogy eddig.

A 2010-es kampányig mindenképp.

Közbevetés: a Fidesz nyilatkozata ugyanezt tartalmazza a saját terveiket illetően, csak nincs ennyire körülírva.

Amerikában nem úgy megyen ugye a szavazás, hogy fogod a fényképes azonosítóidat (plusz lakcímkártya), és besétálsz szavazónapkor a körbe (vagy visznek szervezett keretek között, városnézésnek álcázva, és addig nem kapsz büfét, amíg be nem húzod az X-et a megfelelő rubrikába), és ragasztasz egy borítékot, hanem ott előre jelezni kell, hogy borítékolni szeretnél (vagy képernyőt tapicskolni). Arra már volt ötlet, hogy itthon is be kéne vezetni valami előzetes szűrőt, hogy az álompolgár tettrekészségét, neadjisten felkészültségét mérje, de a másodfokú egyenlet azért szerintem sok, meg igazságtalan a sztereotip bölcsészekkel és segélyezettekkel szemben. De akkor mi legyen? Van pár ötletem.

Legyen egy tök általános, témába vágó kérdés az elején. Mondjuk, hogy jelenleg mely párt(ok) van(nak) kormányon? Ha hinni lehet a közvéleménykutatásoknak, akkor a szavazati joggal rendelkező népesség 67%-a (!!!) egyből menne a levesbe, vagyis érvénytelen lenne az íve. Ez már elég nagy előny. Hátránya, hogy ha csupán az MSZP-Fidesz-SZDSZ-KDNP-MDF ötöst írjuk be, akkor nagyrészt a Jobbikosok meg a nyugdíjasok döntenék el a választást, ezért javaslom, hogy beugratós kérdésnek vegyük fel a listára a az MSZMP-t, az majd kiszűri az elvarázsolt kedves idős néniket a cenzusból, meg a kisunokáikat is. Viszont aki beírja pluszba az MKKP-t, az kapjon egy csokis kekszet.

Félrenyomott. This is rich - mondaná az angol, ha érdekelné a magyar belpolitika, de nem érdekli, úgyhogy nem mondja. Azért mi ne hagyjuk kiaknázatlanul. Egy rendes országban a képviselő lelkiismerete alapján szavaz, mint Karsai, akiben legalább volt annyi, hogy kitalált valami értelmesebbet annál, hogy félrenyomott. Mondhatta volna azt is, hogy képviselői mandátumát - amely megválasztása pillanatától az övé, vissza nem nagyon kell adnia annak lejártáig - rövidtávú komparatív előnyökre cseréli, de nem, e helyett inkább félrenyomott. Mert stresszhelyzet volt, na. Értsétek már meg, kedves választók! Nem értitek? Akkor segítek!

Mióta Adam Smith kitalálta a közgazdaságtant - persze nem ő volt, és nem akkor, és nem úgy - azóta az a közhely járja piaci körökben, hogy az üzlet úgy néz ki, hogy olcsón vegyél, és drágán adjál (a tőzsdei shortolásra nem térünk ki), az árrésből meg éljél jól. Az állam esetében fordított helyzet áll elő, aminek a fő oka az, hogy az államnak nem igen van pénze - de az állampolgároknak igen. Éppen ezért az állam felkent vezetői idejük jelentős részét azzal töltik, hogy a te pénzedből saját pénzt csináljanak.

Drágán vesznek pl. Ha odamegy hozzád egy kereskedő, és azt mondja, hogy vegyél meg tőle valamit 120-ért, amikor az csak 100-ba kerül, a különbséget meg megfelezitek, akkor ez neked nem túl nagy üzlet, hiszen 110-ért vetted meg 100 helyett. De mi van akkor, ha kapsz 120-at, hogy költsd el valamire, de az a valami utána nem lesz a tiéd? Akkor a cuccot is megvetted, és még maradt 10-ed zsebben, amiről az, aki a pénzt adta, nem tud.

Azon emelkedjünk felül, hogy mi a szájbavert rossebet keresett a lengyel államfő 30 méterre a Dél-Oszét határtól, éjszaka, grúz kollegájával. Nem hivatalosan mind a ketten persona non grata-k az oroszoknál, egyiküket meg a legtöbb oszét saját kezűleg venné legszívesebben kezelésbe. Erre odamennek egy olyan vidékre sajtófotózni, ahol klánok meg hadurak uralják a vidéket az oroszok névleges fennhatósága és egy maffiózó (ti. a dél-oszét "elnök") jutaléka alatt. Obama se piknikezik Kabulban, meg nem hívja meg Sárközy-t kutyát sétáltatni Bagdad mellé!

Nem tudom ki látta azt a filmet Robin Williams-szel és Robert de Niróval, angolul Awakenings volt a címe: Williams orvost játszik benne, aki egy kísérleti módszerrel visszahozza a kómaszerű állapotban vegetáló de Nirót. Olyan nyugtatót ad nekik nagy dózisban, ami a Parkinson kórban szenvedők remegését csillapítja, őket meg felélénkíti. Hasonló visszásságokat lehet felfedezni két politikusunk elmúlt hetekben tett nyilatkozataiban.

Kóka János hirtelen egyszemélyes libertárius lett, és zsírleszívásra küldené az államot, mert az túlzott mértékben rátelepszik a gazdaságra. A több mint 9000 közfeladat állami kézben összpontosulása egyben azt is jelenti, hogy ezeket a feladatokat állami alkalmazottak látják el monopolisztikus, verseny nélküli környezetben, és állami közbeszerzésekre kényszerítik a szabad vállalkozásokat. És erre most jött rá. Plafontörvény? Március óta mi változott, akkor miért nem volt ilyen bátor?

Szűcs Erika miniszter asszony szerint a rendszeres szociális segélyre és a közmunkaprogramokra együttesen 97 milliárd forint jut, aminek 80%-a az előbbi, vagyis segély. Beosztottja, Bárdi Attila szerint közmunkaprogramokra 12,5 milliárd jutott idén, 26 ezer embernek. A Pénzügyminisztérium szerint a rendszeres szociális segély pedig úgy 25 milliárd forint, vagy 140 ezer embernek (van sok más támogatási forma is, de a miniszter asszony nevesítette, hogy a rendszeres szociális segélyről van szó).

A profitabilitás, a jövedelmezőség nem számít. Azok faisztoid, szociáldarwinista vívmányok. A rentábilisság sem, teszem hozzá gyorsan. De hogy lássátok, mennyire a szívünkön viseljük a dolgot, kicseszünk a főnökötökkel: elvesszük az idei és a jövő évi jutalmát, az összeset, a fizetését meg visszavesszük 10%-al. A kormányfő ismét beállt a populista etatisták hosszú sorába.

Kezdjük az elején. Vannak egy államnak feladatai, amikor országos szintű közösségi érdekből elteríti a kockázatot egyes témakörökben. Ide tartozhat az egészségügy, a közoktatás, a tömegközlekedés, az infrastrukturális beruházások, a hon- és rendvédelem. Ezeknek a célja nem a haszon, hanem a rentábilisság: leülnek az okosok, kitalálják, milyen paraméterekkel működjön, kiszámolják, ahhoz mennyi pénz kell, és megbeszélik, azt milyen forrásokból és milyen elvek mentén lehet előteremteni. Ha a képlet a gyakorlat mérlegén borul, akkor a koncepció bizony hibás.

Szerintem ugrasszuk össze az embereket. A pártpolitikai-fajvédési szembenállás már elég uncsi, generáljunk hát egy jó kis osztályharcot! Hozzávalók: végy 18 évnyi elbaszott gazdaságpolitikát, populista politikusokat, demagóg érdekképviselőket, adj hozzá pár evőkanál világválságot, keverd össze, és rakd be a sütőbe, de csak óvatosan, mert robbanhat!

Dőlj hátra, és nézd, ahogy átharapják egymás torkát. Ugye most hirtelen hozzá akarnak nyúlni két szent tehénhez is, a közszférához és a nyugdíjasokhoz, mert válság van. Na nem átgondoltan, differenciáltan, hogy a létező problémákat megoldják, a visszaéléseket és a visszáságokat felszámolják, hanem mint az egyszeri megvadult fűnyíró, ami sövényt-gyepet egyenfazonra vág.

Talán nincs is nekem olyan. Nem is ismerek olyat. Pedig mindenkinek van, tudom. Átkarolnak, közel húznak, és úgy üvöltik a fülembe az IGAZSÁGOT - az ő igazságukat, egymás után. Vérzik már a dobhártyám, ember!

Megmondják, mit kell gondolnom, kit kell utálnom, és én megtanulom, megtanultam: utálok már mindenkit, elég, ha tudja, tudni véli, mi is '56 IGAZI üzenete.

Mindegy nekem, hogy érzelgős, szélsőséges, vagy csak szimplán hazug, nem kérek belőle. Kimenni se merünk, mert nem vagyunk se hőbörgők, se megveretődni nem szeretünk.

Ott állnak a pódiumon, szavalják a hülyeségüket, telefirkálják vele a falakat, elárasztják az internetet. Csak élni szeretnénk - olyat lehet? Tessék szépen kimúlni, és hagyni minket.

Klerikális kommunista szélsőségesekből elegem lett. Építsenek barikádot, igazit vagy virtuálist, lőjék egymást halomra, mi meg majd emelünk nekik emlékművet: itt nyugszik a nemzet elmebaja.

Köszöntem. Beszólni alant lehet.

Jörg Haider a nagy visszatérés kapujában halálos autóbalesetet szenvedett, pont, amikor a szélsőséges pártok a jómódú, konzervatív és polgári sógoréknál sose látott népszerűségre tettek szert. Oké, voltak már ilyen népszerűek, és a különbségek dacára van köztük hasonlóság is rendesen. Az összeesküvés-elméleteket hagyjuk meg a profiknak, engem jobban érdekel, hogy miért tudnak a kirekesztő nézetek egy olyan közösségben is nagy támogatottságra szert tenni, ami nálunk sokkal jobban áll?

Első körben tisztázzuk, mi a szélsőségesség: szélsőséges nézet az, ami a nagy közös metszetbe nem fér bele. Egy társadalom számtalan közösség összessége, amik különböző elvek alapján szerveződnek, és igen sok az átfedés köztük, vagyis az, hogy mi a szélsőséges, soha sem túl pontos, és nem is mindig állandó. Zsinórmérték lehet, hogy más közösségekkel milyen arányban hajlandók együttműködni, vagy velük vegyülni.

Sólyom Lászlónak igazsága vagyon. Vagy nem. Döntse el mindenki maga. Részemről hajlok abba az irányba, hogy jól látja, hogy az állam elsősorban nem egy csinos kirakat, hanem egy működő, szabályozott szervezet (kéne, hogy legyen).

Amikor a miniszterelnök összerántja a nemzet színe-javát, hogy adjanak okos tanácsokat, miként lehetne minimalizálni a válság hatásait, és esetleg jól kijönni belőle, akkor tényleg nem csinál mást, mint felelősséget oszt - a sajátját. Közben mellékesen esetleg véghez vinni az érdemi társadalmi átalakításokat, amiket eleddig többek között a kormánypárti potentátok hathatós gáncsainak köszönhetően - na meg a magyar nép hihetetlen éleslátásnak hála - nem sikerült.