[Szín: a költségvetés kihűlt teteme felett Matolcsy és Bajnai bánok talpig halszálkás öltönyben veszekednek páncélos meráni lovagok gyűrűjében, a lovagok lehajtott fejjel állnak]

[Matolcsy]: - Megölted! Te tetted, Bajnai!
[Bajnai]: - Hazudsz, Matolcsy, hogy rettenetes tetted leplezzed!

[Tiborcz melegítőben és kínai cipőben balról be]: - Tekintetes urak, a nép szenved...

[Matolcsy]: - Még hogy én? Tán te hazudsz!
[Bajnai]: - Én? Tán te!

[Tiborcz]: - Itt van ez a fűtésszámla...

[Matolcsy]: - 445 milliárdos lyukat ütöttél testén!
[Bajnai]: - Ha a kiadáscsökkentést már tavaly megtetted volna, még most is élne!

[Tiborcz]: - ... meg ez az áramszámla...

[Matolcsy]: - Ha! Hát beismered?
[Bajnai]: - Beismerem, hogy alkalmatlan vagy bánnak!

[Tiborcz]: - ... aztán a közmunkaprogram...

[Matolcsy]: - Közvetlen csődhelyzetet hárítottam el!
[Bajnai]: - Nem volt itt kérem semmiféle csődhelyzet, még két évig gond nélkül élhetett volna szegény.

[Tiborcz]: - ... továbbá a lakáshitel...

[Kovács Péter nemes rózsaszín napszemüvegben jobbról be]: - Van egy konstruktív indítványom: énekeljük el a Himnuszt!

[Tiborcz]: - Na még te hiányoztál...

[Meráni lovagok kórusa]: - Iiiisten áááld meeeg....

[Függöny, füttyszó, fújolás]

Bajnai Gordonnak elege van a politikai cirkuszból – via MTI.

Hiába, no, elmúltak már a KISS-es évek!

(a képen a jelenlegi kormányfő a bal szélen található, míg az előző középen fent)

Alany, állítmány, tárgy, Draskovics. Értelmezendő MTI hír, részlet:

„A közlemény kitér arra is, hogy Bajnai Gordon továbbra is azt várja az igazságügyi és rendészeti minisztertől, hogy folytassa azt a munkát, amelynek eredményeképp az idei év első negyedévében közel egynegyedével kevesebb az ismertté vált bűncselekmények száma, illetve amelynek eredménye az a törvénymódosítás, amely a modern közigazgatási eljárás alapjául szolgál.”

Mi mondat Draskovicsa?

Egyen a Nép kalácsot! (brióst)
- Marie Antoinette

(az idézetek nem pontosak, tudom)

Szerintem még hasonlítanak is. Szerinted hasonlítanak? Szerintem igen. Bár a történelem nem hajlandó nagy pontossággal ismételni önmagát, azért próbáljuk meg. Vicces még lehet.

Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban a Deloitte magyarországi vezetőjeként a Posta-bank ügyben az állammal szemben védelmezte egy perben az álláspontját, most pedig fordítva fog tenni, ízekre fogja szedni a Deloitte-ot, hiszen nála jobban kevés ember van tisztában az eseményekkel.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban a Wallis élén a pénzügyminiszterhez hasonlóan teljesen helyénvalónak találta, hogy különböző offshore cégeken keresztül – khmm – adóoptimalizálja a bevételeit, de most majd jól küzd ellenük ő is.

Hülye kérdések: ha Oszkó eddig is tudta, amit tudott, miért nem mondta azt még a Deloitte élén, hogy gyerekek, elbasztuk, kifizetjük, picit szégyelljük magunkat, majd megyünk tovább? És most ugye biztos nagyon meg fogja lépni?

Ha Bajnai eddig is tisztában volt vele, hogy az offshore cégek kvázi kárt okoznak a magyar gazdaságnak az által, hogy noha a közjavakból részesednek, ám az előírt hozzájárulást nem fizetik meg, akkor miért nem lépett fel már korábban ellenük, mondjuk miniszterként? Vagy urambocsá miért használta őket egyáltalán? Most világosodott csak meg?

Persze jobb később, mint soha. Rablóból lesz a legjobb pandúr – de csak a bitófa alatt. Itt viszont nem látni a bitófát sehol, szóval én szkeptikus vagyok, már csak a (fél)szuperbruttó miatt is.

Legalábbis a kalkulátora! Új, égbeszökő SZJA átalakítás, egyszer csak majd, talán, esetleg, némi fűszerrel (lófaszhoz torma). Nekem volt egyszer egy álmom, ahol az állam nem nagyon szól bele, hogy a munkám mennyit is ér. Mert most nem csak úgy szól bele, hogy minimum mennyit ér – erősen érdekeltté téve, hogy ne is írjunk mást a papírra, a többiről meg, ugye, nem kell tudnia senkinek -, hanem úgy is, hogy ha megállapodunk egy céggel, hogy akkor én havi 200-ért rendezem a terepet az udvaron szellemi szabadfoglalkozásban, akkor az állam azt mondja, hogy igen ám, de az 260. Vagy 250. Fél évre, visszamenőleg, vagy csak jövőre, de teljesen. Vagyis nekem, mint porbafingó kis piaci szereplőnek az áram az éppen aktuális szájcsépléstől függ.

Most ugye jövőre az leszen, hogy kitolják az alsó sávhatárt 4 vagy 5 millióig (burzsuj alert: az 5 millió éves(!) bruttó(!) forintban(!) az már szolidaritási adó köteles), lecsökkentik az alsó százalékot 15-re vagy 17-re (cseheknél 15, azt csá, nincs sávolgatás, meg különadóztatás, csak hogy ne harmadik sávnak hívjuk, hátha nem veszi észre senki), felette 33-ra vagy 35-re, emelkedik az Áfa meg a jövedéki, nem lesz eho, de lesz szuperbruttó. Mielőtt hallelujáznánk: csehül lesz az a szuperbruttó. Nem az lesz, hogy ráírjuk a papírra, hogy mi a megállapodás a munkáltató és a munkavállaló között, azt az állam meg von a papírra írt számból, amit és ahogy tud, hanem az, hogy magasabb adóalapból fogjuk levonni azt az adót, de a papírra továbbra is csak a bruttó kerül rá, és továbbra is az állam mondja meg, mennyi is van a bérköltségből azon felül.

Állítólag van nekünk egy új, szakértői és válságkezelő kormányunk. De jó nekünk.

Új. Veres, Kiss, Draskovics, Bajnai, Szekeres, és egyéb korábbi kormányzati tisztviselők, pártemberek, hasonlók. Azt hiszem, az újat kihúzhatjuk.

Találd meg a különbséget a két kép között!

„Mindenki, aki a minimálbér tízszeresét meghaladó összeget, mintegy bruttó hétszázezer forintot keres, az ezen felüli részről mondjon le, vagy fizesse be a szegények javára, közhasznú célokra, javasolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).”

Amikor eddig jutottam reflexből heves anyázásra nyílt a szám (aztán később tovább olvastam, de úgy se lett sokkal jobb a helyzet). Ha csak eddig nézzük, akkor elfelejtünk pár apró dolgot, kezdve onnan, hogy a minimálbér tízszeresének a bruttója ötszörös nettó fizetést jelent, vagyis öt darab minimálbér eltűnt az éterben. Persze nem az éterben, hanem a „progresszív” adózásban, ami adójóváírás révén a munkavállaló oldalán gyakorlatilag nulláról indul. Az éterben átalakul un. szociális transzferekké: ha az államot szolgáltató államnak tekintenénk, akkor egy adott szolgáltatásnak adott ára lenne, vagyis mindenki havonta összegre ugyanannyi adót fizetne, ám ez – nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot kockázatközösségként néznénk, akkor havonta mindenki ugyanakkora „biztosítási díjat” fizetne be, amiből a „károsultakat” (az adott szolgáltatást éppen igénybe vevőket) fizetjük, ám – még mindig nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot úgy néznénk, hogy mindenki ugyanakkora arányban járulna hozzá a fenntartásához – kb. egykulcsos jövedelemadó -, az egész igazságos lenne, hiszen akinek nagyobb vagyona van, azt nagyobb mértékben is védi az állam – de nem így van, és ez már annyira nem jó. Mert – ahogy a fenti példa, vagyis az öt minimálbér deficit is mutatja – mindezek helyett azt tesszük, hogy egyre emelkedő arányban drágítjuk az államot, és az államon keresztül azokat a piaci termékeket is, amiknek az előállítói állami transzferben részesülnek – és ezt emelné tovább a PDSZ elnöke, amikor az elhibázott koncepciójú minimálbér mellé szeretné beemelni a válságra való tekintettel a maximálbér(?) fogalmát is.

Mi a közös Bajnai és Bokros csomagjában? Már a nyilvánvalókon kívül, hogy mind a kettő fenntarthatatlan államháztartási környezetben született, mind a kettő elég erősen vágta/vágná a füvet, és a többi. Hát hogy egyik se az MSZP-é! Olyannyira nem, hogy azóta Orbán Viktor még Horn Gyuláról is kezd egyre szebb emlékeket őrizni (és jól elférnek a fejében Antall Józsefről dédelgetett képével – bár ki tudja, lehet, néha összevitatkoznak, és olyankor Viktor elkezd nyilatkozni). Mert egy dolgot nem szabad: elvinni a balhét, nyilvánosan.

Elérkeztünk volna a végéhez (ami igazából a közepe)? Most akkor tényleg Bajnai, vagy még mindig nem tudják, hogy akkor egyáltalán tárgyalnak-e valamiről, vagy csak az ingyen pizza miatt azt hitték, buli van? Hogy mi fojt itt az elmúlt héten, l’art pour l’art vagy commedia del’arte, döntse le mindenki maga, én az első fele hajlok, mert nem igazán tetszett, és a cirkusz még mindig olyan, hogy nem kérhetem vissza a pénzem, ha szar az előadás. Meglepett, hogy Gyurcsány bukta a pártelnökséget – vagy nem, lásd a zalaiak -, és az is, hogy az SZDSZ megint segget csinált a szájából – vagyis nem, ez annyira nem lepett meg. Szóval még nincs azért ez teljesen lefutva. Viszont kaptunk az arcunkba egy programkezdeményt, ami olyan lett, amilyenre vártunk, és így bebizonyíthatjuk, hogy füvet nyírni Bokros nélkül is tudunk.

Az egyeztetési-megélhetési vergődést meghagynám most már azoknak, akik szerintük a valóságot látják, és inkább az érdemi – ti. a program – kapcsán fejteném ki az újdonsült dilemmámat, ami nem is annyira új, és bőven belefér, hogy egyelőre teljesen fölösleges aggódok, de hátha. A dilemma fölöttébb hasonlít annak a nyugdíj előtt álló állampolgárnak a dilemmájára, aki bevezetése óta fizette a 13. havi nyugdíj miatt megemelkedett terheket abban a hitben, hogy ezért cserébe ő is hasonló juttatásban részesülhet majd, ám az ígéret kapujában nem egyszerűen becsukták előtte a kasszát, hanem még a kezére is rácsaptak: ő már nem kap, de aki eddig kapott, az ezután is fog. Hozom fel mindezt a szocpol lehetséges megszüntetése kapcsán.