„Mindenki, aki a minimálbér tízszeresét meghaladó összeget, mintegy bruttó hétszázezer forintot keres, az ezen felüli részről mondjon le, vagy fizesse be a szegények javára, közhasznú célokra, javasolja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).”

Amikor eddig jutottam reflexből heves anyázásra nyílt a szám (aztán később tovább olvastam, de úgy se lett sokkal jobb a helyzet). Ha csak eddig nézzük, akkor elfelejtünk pár apró dolgot, kezdve onnan, hogy a minimálbér tízszeresének a bruttója ötszörös nettó fizetést jelent, vagyis öt darab minimálbér eltűnt az éterben. Persze nem az éterben, hanem a „progresszív” adózásban, ami adójóváírás révén a munkavállaló oldalán gyakorlatilag nulláról indul. Az éterben átalakul un. szociális transzferekké: ha az államot szolgáltató államnak tekintenénk, akkor egy adott szolgáltatásnak adott ára lenne, vagyis mindenki havonta összegre ugyanannyi adót fizetne, ám ez – nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot kockázatközösségként néznénk, akkor havonta mindenki ugyanakkora „biztosítási díjat” fizetne be, amiből a „károsultakat” (az adott szolgáltatást éppen igénybe vevőket) fizetjük, ám – még mindig nagyon helyesen – nem így van. Ha az államot úgy néznénk, hogy mindenki ugyanakkora arányban járulna hozzá a fenntartásához – kb. egykulcsos jövedelemadó -, az egész igazságos lenne, hiszen akinek nagyobb vagyona van, azt nagyobb mértékben is védi az állam – de nem így van, és ez már annyira nem jó. Mert – ahogy a fenti példa, vagyis az öt minimálbér deficit is mutatja – mindezek helyett azt tesszük, hogy egyre emelkedő arányban drágítjuk az államot, és az államon keresztül azokat a piaci termékeket is, amiknek az előállítói állami transzferben részesülnek – és ezt emelné tovább a PDSZ elnöke, amikor az elhibázott koncepciójú minimálbér mellé szeretné beemelni a válságra való tekintettel a maximálbér(?) fogalmát is.