Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


A Császár új ruhája

2010. november 06. - bs395

Hír: A kormány határozza meg a károkozó kilétét

Felelős-e a MAL, igazgatóságostul, tulajdonostul a katasztrófáért? Könnyen meglehet.

A kormánynak dolga-e, hovatovább, joga-e, hogy ítéletet hozzon? Nem.

Beszorzod a reciprokával

Oszkó Péter pénzügyminiszter korábban a Deloitte magyarországi vezetőjeként a Posta-bank ügyben az állammal szemben védelmezte egy perben az álláspontját, most pedig fordítva fog tenni, ízekre fogja szedni a Deloitte-ot, hiszen nála jobban kevés ember van tisztában az eseményekkel.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban a Wallis élén a pénzügyminiszterhez hasonlóan teljesen helyénvalónak találta, hogy különböző offshore cégeken keresztül – khmm – adóoptimalizálja a bevételeit, de most majd jól küzd ellenük ő is.

Hülye kérdések: ha Oszkó eddig is tudta, amit tudott, miért nem mondta azt még a Deloitte élén, hogy gyerekek, elbasztuk, kifizetjük, picit szégyelljük magunkat, majd megyünk tovább? És most ugye biztos nagyon meg fogja lépni?

Ha Bajnai eddig is tisztában volt vele, hogy az offshore cégek kvázi kárt okoznak a magyar gazdaságnak az által, hogy noha a közjavakból részesednek, ám az előírt hozzájárulást nem fizetik meg, akkor miért nem lépett fel már korábban ellenük, mondjuk miniszterként? Vagy urambocsá miért használta őket egyáltalán? Most világosodott csak meg?

Persze jobb később, mint soha. Rablóból lesz a legjobb pandúr – de csak a bitófa alatt. Itt viszont nem látni a bitófát sehol, szóval én szkeptikus vagyok, már csak a (fél)szuperbruttó miatt is.

Hosszútávfűtő

Megyek még egy kört a tegnapi pamflettel. Hallani mindenféle számokat, hogy mire mennyit költ a központi költségvetés. Jelen füzetben az az állítás hangzik el, hogy a kormány az "iparosított technológiával épült, elavult, rossz hőszigetelésű" lakóépületek felújítására idén és jövőre 10-10 milliárd forintot szán (volt az más bejelentésnél akár 30 milliárd is, de ki emlékszik már rá, több, mint egy hónapja volt).

Tegyük ezt az évi 10 milliárd forintot pár másik számmal egy kalapba. A Rúzsa Sándor adó ugye 30 milliárd, és állítólag abból "a lakosság gáz- és távhő kiadásainak, a fűtési rendszerek korszerűsítésére" is fordítanak. Legyünk nagylelkűek, vonjuk el ebből mind a 10 milliárdnyi korszerűsítést. A gázártámogatás a tervezett emeléssel - mármint támogatás-emeléssel - évi 80 milliárd forint.

Tovább

A magas cilinderek éjszakája

Kaptam állami szórólapot - mit lapot, füzetet! Színes, A/4-es, több oldalas, képekkel, grafikonnal. Nagyon profi, na. "Tájékoztató a távfűtés-támogatás változásairól." Nosza, gondoltam rutinos panelpatkányként - most is panelban élek, csak nem úgy hívják - olvassuk el! Nem kellett volna. A kormányzati kommunikáció és a valóság között széles és mély szakadék húzódik, de a füzet egyes, egymás után következő mondatai között is.

Van a hátsó oldalán egy helyre kis piktogram, egy délceg pálcika ember íjjal, zöld színben. Igen, ő maga Robin Hood. Külön kis keretes kiemelést szántak neki, olyan mondatokkal, hogyaszongya:

"Az adó nem jelent túl nagy megterhelést az érintett cégeknek, amelyeknek az adózás előtti eredménye megközelíti az 500 milliárd forintot."

Tudod te az mennyi pénz? Hogy van nekik ennyi? Biztos lopnak, csalnak, hazudnak meg kizsákmányolnak, rabszolgasorba taszítják a kisembert, mint a bankok! Ezek a rohadt szabadpiaci neoliberális kapitalista cégek, csak a hasznot kergetik, az árat meg verik felfele! De most tényleg, honnan van nekik ennyi?

Tovább

Érezzük a szagot

Kísértet járja be a politikai pártkommunikációt: a szakértői kormány kísértete. Eörsi Mátyás érdekes mód fején találta a szöget: demokráciában nincs szakértői kormány. Azt az államformát máshogy hívják (talán szindikátus?).

A képviseleti demokrácia elvileg a választópolgárok érdekeinek a képviseletén múlik. A pártok – megint csak elvileg - különböző, a tagok által közösen vállalt célok mentén szerveződnek, támogatásukat pedig a szerint kapják, hogy a társadalom mekkora, szavazati joggal rendelkező része ért egyet ezekkel a célokkal. A felhatalmazásuk erre szól: a deklarált értékek, módszerek, elképzelések és egyebek átültetésére a gyakorlatba, kontrol alatt. Persze ami nálunk ezen név alatt működik, az távolról sem hasonlít erre: a pártok gyakorlatilag biankó csekket kapnak, képviselőik négy évig tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak - és ezzel a szuicidizmus határait feszegetve vissza is élnek, legyenek akár kormányon, akár ellenzékben. Mi meg asszisztálunk hozzá. A rendszer szabotáltságának az állapotát látva időről-időre felmerül, hogy úgynevezett szakértői kormány kéne. De az mi?

Tovább

Town portal

Az kormányszóvivői hírportálrul.

Megkésve bár, mert már sokan és sok helyen írtak róla, és nem olvastam mindet közel se, így amit leírok, az sanszos, hogy máshol már megjelent, de degeljek meg, hogy egy szakmámba vágó kormányzati projektet ne fikázzak szét.

Olyan ez nekünk infósoknak, mint mezőgazdászoknak a mezőgazdasági támogatási rendszer szidása.

Tovább

Újraközlés!

Ez úton szeretném népszerűsíteni az első (és tudomásom szerint egyetlen) internetes árnyékkormányt!

Az egész állítólag egy poénból indult, miszerint a jelenlegi szintjét akár bloggerek is megütnék - s lőn.

A cucc neve Republicator (ami vagy köztársaságozót, vagy újraközlőt jelent).

Vannak rajta eszement cuccok, mint a "Mindent megoldó minisztérium", vagy a "Ráígérünk, mert ráérünk", de egy komoly adag átgondolt cucc is, több minisztérium kompetenciáját feszegetve. Személyes kedvencem - talán nem kis mértékben a borítékolható ambivalens reakciók miatt - a "Segély helyett utalvány".

Egyelőre nem tudni, mi lesz belőle, de tessék kattintani ezerrel!

(ja! 3 hónapos a blog!)
(mármint ez itt, ez három hónapos, biza!)

Egymás közt

...
...
...
- Te János, én kirúgom az Ágit.
- Mi van, Feri, megint szívtatok a Klárival?
- Nem erről van most szó. Én kirúgom az Ágit.
- De miért?
- Sonkás. Nem tetszik.
- Ennyi? Apróság!
- Ennyi. Hogy adja el így az egészségügyet? Sonkásan?
- Még mindig azon a hülye videón rágod magad? Meg akarod mutatni, hogy de, leváltod?
- Nem erről van szó. Ki kell rúgnom.
- Miért van itt sötét? Lámpát igazán kapcsolhatnál már!
- Drága az áram. Spórolunk.
- Készülsz a kormányfői nyugdíjra, mi?
- Te, János... azok a szavazatok... drágák voltak?
- Te miről beszélsz? Mondtam már, hogy a Gabi csinálta!
- Tudom, tudom. De drágák voltak? Vagy csak elvitted őket vacsorázni?
- Még köss bele, hogy hogyan néznek ki a fogaim, jó? Tudod mit? Tőlem legalább nem félnek, hogy egy bárszékkel szétverem az első sorban ülők fejét!
- Én ki akarok szállni ebből az egészből.
- Nem teheted! Miattad adtam fel mindent! Beléptem még abba a rablópártba is a kedvedért!
- Döntöttem. Kiszállok. Elegem van.
- Hogyan szállsz ki? Arra gondoltál már?
- Itt van ez a két pirula. Beveszem a pirosat.
- Feri, ne! Köpd ki! Köpd ki!
...
...
...

süti beállítások módosítása