Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Town portal

2008. június 22. - bs395

Az kormányszóvivői hírportálrul.

Megkésve bár, mert már sokan és sok helyen írtak róla, és nem olvastam mindet közel se, így amit leírok, az sanszos, hogy máshol már megjelent, de degeljek meg, hogy egy szakmámba vágó kormányzati projektet ne fikázzak szét.

Olyan ez nekünk infósoknak, mint mezőgazdászoknak a mezőgazdasági támogatási rendszer szidása.

Személy szerint négy dolgot szeretnék a projekt kapcsán elvitatni:

1. A szükségességét. Nem hiszem, hogy jelenleg a magyar politika és politikai újságírás ne lenne meg egy kormányszóvivői portál nélkül, ahol a már elhangzott beszédeket újra el lehet olvasni, illetve videón megnézni.

2. A fontosságát. Nem hiszem, hogy a kormányszóvivői portál ilyen előkelő helyen kell, hogy szerepeljen a képzeletbeli "mit tennék, ha lenne fölös 200 millió forintom?" kormányzati kívánságlistán. Mert ugye ennek a projektnek a megvalósulása projektmenedzsmenti szempontból két dolgot jelenthet:
a. minden magasabban lévő pontot kipipáltak - ez esetben ez egy beteg lista.
b. központi helyet foglal el az al-projektek között - ez esetben ez egy beteg fő-projekt.
Nem tudom elhinni, hogy ez az a program, amivel a kormány hirtelen emberek tízezreit állítaná maga mellé.

3. A megvalósítását. Amennyire én tudom, a kormány és az állam nem egy weboldalt üzemeltet. Nekem, aki szintén üzemeltetésben dolgozok, nem kicsit visszás, hogy projektenként külön infrastruktúrát hoznak létre, nem pedig a már meglévőket bővítik. Az utóbbi olcsóbb lenne - lehet, ez a fő gond vele.

4. Az árát. Ha jól tudom, az árban csak a "kiépítés" van benne, maga az üzemeltetés már nincs, vagyis az még ezen felül jár. Lásd az előző pontot.

Ezek után maradt bennem egy darab kérdés: tudják ezek egyáltalán, hogy mit csinálnak?

Mert csak annyi jött le belőle, hogy újfent hülyének vagyunk nézve.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr71532958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.22. 07:52:59

Pedig hidd el, emögött leginkább a borzasztó szűklátókörűség, tudatlanság és butaság áll. Én is a szakmát nyomom, csak nem üzemeltetői, hanem fejlesztői oldalról, sőt épp állami melót csinálunk, csak abban a szerencsé helyzetben vagyunk, hogy egy kivételesen jó hozzáállású, normális intézet a megrendelőnk, ezért például nyílt forrású rendszereket használunk és persze az ilyen fejlesztések töredékéért. Na, onnan van némi rálátásom, hogy működnek az eféle nagyszabású projektek, siralmas. A fejlesztés nagyját a licencek, a vendor által megkövetelt dedikált vasak, és a brutális mérnöki óradíjak teszik ki.
Megjegyzem, a dologban amúgy igazat adok neked, bár az ilyen fejlesztések kicsit másképp kerülnek finanszírozásra, szóval nem úgy van az, hogy "na vegyünk el az árva gyerekek szájától 200 milliónyi kiflit és iskolatejet", de valóban lennének fontosabb prioritások is.
Azonban a legsiralmasabbnak mégsem ezt tartom az egészben, hanem azt a sok veretes balfaszt, aki pusztán azért, mert látott számítógépet és tud fórumozni is, össze-vissza hordja a vérfagyasztó idiótaságait, bemásolva az előguglizott 10E HUF/év tárhelyszolgáltatót, meg 1GB RAM-os P4-es "szervereket". Ezek után nem tudok csodálkozni, maximum azon, hogy miért csodálkozik bárki is, hogy ennyire hülye népnek ennyire hülye kormánya van...?

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.06.22. 12:29:01

A butaság még elmenne, mert az kompenzálható lenne egy adott számú nem ütődött emberrel, akinek odafigyelnek a szavára, és megmondja, hogy nem tibike, ez nem egészen úgy van, és ennyire elbaszni valamit gáz. Az arrogancia, a gőg, ami valósággal szétfeszíti a legtöbb magyart, és különösen választott bohócainkat az, ami igazán tragikus.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.22. 13:01:15

Ez így van, elég megnézni egy random államtitkárt...
A butaság ettől függetlenül testhosszal nyer, ugyanis annyira viszont nem hülyék, hogy náluknál okosabbakat megtűrjenek maguk körül, így az egész egyre csak romlik lefele. Akinek meg van esze, az ebben a táplálkozási láncolatban mélyebben kussol, mint a titanic.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.22. 14:22:26

azt mondod, hogy a parlamnetnen kívül, a szakcuccokban is virágzik a régi magyar kádári reflex, hogy okosabb beosztottat ne, mert az a helyedre tör?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.22. 14:50:33

Ez a főnök szakértelmétől és kompetenciaszintjétől is függ, de előfordul, sokkal többször, mint egészséges lenne.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.22. 15:06:10

ez egy nagyon rossz beidegződés.
hogy a főnöknek jobban kell értenie a beosztott munkájához, mint a beosztottnak, nehogy az utóbbi megvezesse az előbbit.
ahol ilyen paranoid légkör alakul ki, ott valami nagyon el van kúrva.
másrészt ha a főnök jobban ért a beosztottak munkájához, akkor pazarlás történik, mert inkább azt kéne csinálnia, amihez jobban ért, nem dirigálni őket.
az effajta produktív-inproduktív kacsolatról egyszer majd írok egy posztot talán.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.22. 15:14:53

Oh, megvan ennek a logikája, katonakoromban olvasta a haverember, csak vázlatosan mesélte, de az nagyon megmaradt bennem. A lényeg, hogy a jelenlegi humánpolitika alapján minden szarul működik, vagy ha még nem, akkor előbb utóbb úgy fog.
Az egész a kompetenciaszinttel függ össze. Ha egy dolgozó jól (kompetensen) végzi a munkáját az adott pozíciójában, akkor előbb-utóbb előléptetik. Ha abban a pozícióban is kompetens, akkor megint csak előléptetik, egészen addig, amíg inkompetens nem lesz az éppen aktuális pozíciójában. Így hát nem is csoda, hogy minél magasabb helyen ül valaki, annál kevésbé kompetens. :)
Plusz ugye, a piramis-felépítésből adódóan minél magasabbra jutsz a ranglétrán, annál több ember pályázik a helyedre, ezért arányaiban egyre több időt kell fordítanod olyan látszatcselekvésekre, amik kizárólag a pozíciód megörzését szolgálják.

2008.06.22. 19:41:58

Before: ezt hívják úgy, hogy "Parkinson törvénye". Egy angol úriember C. N. Parkinson több könyvet is szentelt a bürokrácia ilyen és ehhez hasonló törvényeinek. De az is elég, ha megnézi az ember az "Igenis Miniszter Úr" és "Igenis Miniszterelnök Úr" című angol sorozatokat, hátborzongató, hogy a szatíra mennyire találó.

A kormányszóvivői portállal kapcsolatban csak egy dolgot lehet tenni, minél több blogban leírni, hogy ez mennyire pofátlan és szégyenletes dolog, és támogatni a 0 forintból létrehozott kormányszóvivői klón webportált, hadd szégyelljék magukat a mindenkit hülyének néző szóvivők és arrogáns uraik.

psuba 2008.06.24. 01:24:37

A posttal nehéz nem egyetérteni, ezért nem is teszem.

Ami a kommenteket illeti. Before, szerintem nem attól lesz normális a megrendelő, hogy nyílt forrású rendszereket használtok (se nem ellenkezőleg). Jó tudom nem ez volt a mondanivalód lényege, de engem irritál mikor erre hegyezik ki a jó-rossz tételeket, nem tehetek róla. (Csináltunk + üzemeltettünk rendszereket kormányzatnak is, magáncégnek is, nyilt forráskódút is és zárt forráskódút is, sosem ezen a kérdésen múlott a siker, és az ár is csak elhanyagolható mértékben).

Az árral az a baj, hogy tipikus kormányzati költségről van szó: akkora pénzösszegekről döntenek "ottan", hogy 200 milla az aprópénznek tűnik a többi beruházás között. Így könnyű valakinek eladni, hogy ennyibe kerül a "projekt". Attól félek,hogy a "szóvivő urak és arrogáns uraik" nem néznek minket hülyének, hanem jó esetben nem is tudnak a projekt áráról (amíg a botrány ki nem robban, akkor meg már késő) vagy nem regisztrálják a tudatukban, hogy ez ezért sok. Sajnos túl sok túl drága projekt van, ha egy-egyet kiszúr a szakma, gondoljatok bele hány van ami elő sem kerül. Az igazi gond az, hogy ennyi pénzt el lehetne értelmesen is költeni. No mindegy.

Kompetenciaszint. Egy-két (tényleg nem sok) cégnél (multi) pont ezért van többfajta karrierút. Ergo lehet szakmaiként is annyit keresni mint vezetőként, így tényleg lehet abban fejlődni amihez jól ért valaki. Sajnos ahogy írtam ez inkább a kivétel és szerencsés, aki egyáltalán látott már ilyesmit.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.24. 03:37:46

psuba: én egyáltalán nem vagyok hívő, különösen pedig nem linuxmániás, nem a nyílt forrású rendszerek dícséretével fekszem és kelek. Amióta abbahagytam a clipperezést (nem tegnap volt), azóta MS termékekkel feljlesztettem, kivéve az elmúlt 3 évben, de még az sem a saját döntésem volt.
Nem akarnék belemenni most ezekbe a vitákba, hogy miért is alakult úgy a mai magyar helyzet, ahogy, főleg hogy ezernyi rétege van, amiből önmagában talán egyik sem ad kielégítő magyarázatot.

Viszont van egy nagyon fontos szempont. Magánemberként megtehetem, hogy az ízlésemnek, tudásomnak (vagy éppen a pénztárcámnak) megfelelő megoldásokat, rendszereket válasszak. Az én pénzem, illetve, ha vállalkozói alapon csinálom, akkor az ügyfeleim pénze. Viszont állami szinten - szerintem - nem lehetne ekkora mérlegelési szabadság, az állam nem egy vállalkozás. Tehát elvileg nem lehetne mérlegelési lehetősége sem. Persze, ez sem egyszerű kérdés, hiszen a nyilt rendszerek csak az elmúlt pár évben lettek annyira meggyőzők, hogy valódi alternatívaként jelenjenek meg a palettán, mostanra azonban - egy-két ipari szabvány birtoklásán kívül - teljesen egyenrangúak lettek, a költséghatékonyságukról pedig nem kell sokat mesélnem. A brand cégek kitalálták a TOC mutatót, amivel ügyesen játszadoznak, azt a látszatot keltve, hogy a rendszereik hosszú távon azonos (vagy esetenként kedvezőbb) összegbe kerülnek, mint az alternatíváik, de ez jellemzően mulatságos csúsztatások halmaza.
Ha valaki nekem adná a kezembe Magyarország informatikai gyeplőjét, egyértelműen az azonnali átállás mellett döntenék, remélem nem tűnök demagógnak, vagy hatásvadásznak, ha azt mondom, a microsoftra most eltapsolt 25 milliárd forint bőven fedezné az átállás költségeit és még maradna is nekem egy kellemes villára, meg talán helikopáterre is.

psuba 2008.06.24. 19:28:40

Before: Maradjunk annyiban, hogy nem értünk egyet :) Mivel a post nem erről szól, ezért nem is érdemes ezt tovább ragozni.

Az egyedüli dolog, ami kapcsolódik a témához, hogy vajon egy kormányzati projektnél mit kellene a kormányzatnak választani. Teszem hozzá rögtön, hogalmam sincs, hogy nyílt forrású rendszerekre épül-e a kérdéses portál
Viszont a nyílt rendszer NEM ugyanaz, mint ingyenes szoftver. Plusz a nyílt forráskód nem ugyanaz, mint hogy szabadon módosítható... az meg már megint külön témakör, hogy vajon a rendszer melyik szintjéről beszélünk (OS, DB, middleware, prezentáció, kliens, egyéb nyalánkságok...) mert külön-külön mindegyiknél van mindenféle kombináció.

SZVSZ "Magyarország kormányzati gyeplője" (ha létezne) szerintem nem arról kéne szóljon, hogy milyen gyártó / fejlesztő rendszerét használjuk/vegyük, hanem például arról, hogy milyen kontrollrendszereken keresztül lehessen informatikai beszerzést, fejlesztést, üzemeltetést bonyolítani, hogy milyen szabványokat követelünk meg és tanítunk, csak példának okáért Angliában kormányzati szerv már nem nagyon szerződhet olyan informatikai beszállítóval aki nem vállalja, hogy 1-2 éven belül teljesíti az ISO20000-es szabványt. Emellett ha példul (csak példa!) megközvetelhető lenne a CobiT tisztességes szintű (ergo nem alibi) követése az informatikai projekteknél ill. portfolo menedzsmentnél, akkor a platformtól függetlenül is elkezdenének értelmesebben működni a dolgok. A kánaán még persze nem lenne itt, de legalább az ilyen 200 millás beruházásoknál gyorsan átlátható lenne, hogy értelmesen ment-e el az a pénz.

Lásd még TOGAF, ISO17799... ma már az informatika szervezése és felügyelete felnőtt annyira, hogy vannak működő modellek amikkel értelmes keretek között tartható fejlesztések/projektek/stratégia zavarható végig. Persze nem egyszerű.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.24. 20:56:22

Hát, nekem úgy tűnik, hogy egyetértünk, ráadásul én nagyjából tudom is, hogy milyen arányban mennek el a pénzek egy ilyen projekt esetén. Le is írtam az első kommentben. Nyugodtan készpénznek veheted.
Az érdemi fejlesztés jó esetben kiteszi a projekt költségvetésének 10-15 százalékát.
süti beállítások módosítása