A vasárnap esti megmondóműsorba belehallgatva ütötte meg a fülemet a TASZ nevének igen kreatív, allegórikus újrahasznosítása: aki a holokausztot tagadja, az egy tasz. Függetlenül attól, kicsoda-micsoda is a TASZ, és miket tett az elmúlt években – a teljesség igénye nélkül: állami cégvezetők juttatásainak nyilvánossá tétele, a parkolási pénzek nyilvánosságra hozása, a Grippen-ügylet ellentételezésének nyilvánossá tétele, és hasonló taszságokért küzdenek. Bizony, mert míg én pl. kiírom magamból, azt nagyrészt úgy hagyom, ők nem röstellnek bíróságra járni, hogy érdemi változás történjen.

Először is: Bástya elvtárs unokájának hívatni magát nagyon punk dolog lehetne, és megemelném a betörőfazonú kötött sapkámat, ha nem a mélységes sértettség szólna belőle. A sértettség egyik eredője pedig, hogy azt nem úgy és nem azt és nem annyiért, mint ahogy a 'Nemzet állította. Ugyanis két szám, öt oldal, 41 történelmi-közéleti női személyiség, és csupán két és fél millió forint. Most nem megyek bele a nyomtatott sajtó kritikus tömegének önfenntartó szükségtelenségébe, pláne Magyarországon, pláne közéleti-politikai ügyekben, és inkább a minisztériumhoz intéznék pár keresetlen sort.

Feliratkoztam mindenféle rss feedekre, hogy nagyon up-to-date legyek, bár a legtöbbet olvasatlanul törlöm is. Az egyik ilyen nagy gyűjtőben megakadt a szemem az alábbi foszlányon: "Újévi köszöntő - kedves alattvalók". Én hülye egy Hócipős Farkasházy írásba kattintottam. Ez itt a link. A nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas. A szerző hagyján, hogy nem vicces - sőt, tőle vicces dolgot még nem hallottam/láttam -, ez egyéni ízlés kérdése, de hogy akaratlanul is olyan összehasonlításba keveri önmagát, amiből egész egyszerűen nem jöhet ki jól, az már-már amatőrizmus, ami külön kínos tekintve hosszú "pályafutását".

Sólyom Lászlónak nem hiszem, hogy védelemre lenne szüksége, pláne nem az enyémre. Világnézetünk igen sok ponton eltér, döntéseivel sokszor nem tudok egyet érteni, viszont egy dolgot el kell ismernem: köztársasági elnökünk úriember. Így. Olyan ritka jelenség a magyar politikában, amiből elkéne még úgy pár száz darab közéletileg. Nem értek egyet az ambivalens lokátor-akciójával, több normakontrol - így a távoltartási például - indoklásával, a szintén ambivalens 2006 őszi eseményekre adott reakciójával, viszont maximálisan becsülöm benne, hogy nem azért teszi, mert minden vágya, hogy egyet értsek vele. Nem ez motiválja.