Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Sólyomcipő

2009. január 06. - bs395

Feliratkoztam mindenféle rss feedekre, hogy nagyon up-to-date legyek, bár a legtöbbet olvasatlanul törlöm is. Az egyik ilyen nagy gyűjtőben megakadt a szemem az alábbi foszlányon: "Újévi köszöntő - kedves alattvalók". Én hülye egy Hócipős Farkasházy írásba kattintottam. Ez itt a link. A nyugalom megzavarására fokozottan alkalmas. A szerző hagyján, hogy nem vicces - sőt, tőle vicces dolgot még nem hallottam/láttam -, ez egyéni ízlés kérdése, de hogy akaratlanul is olyan összehasonlításba keveri önmagát, amiből egész egyszerűen nem jöhet ki jól, az már-már amatőrizmus, ami külön kínos tekintve hosszú "pályafutását".

Sólyom Lászlónak nem hiszem, hogy védelemre lenne szüksége, pláne nem az enyémre. Világnézetünk igen sok ponton eltér, döntéseivel sokszor nem tudok egyet érteni, viszont egy dolgot el kell ismernem: köztársasági elnökünk úriember. Így. Olyan ritka jelenség a magyar politikában, amiből elkéne még úgy pár száz darab közéletileg. Nem értek egyet az ambivalens lokátor-akciójával, több normakontrol - így a távoltartási például - indoklásával, a szintén ambivalens 2006 őszi eseményekre adott reakciójával, viszont maximálisan becsülöm benne, hogy nem azért teszi, mert minden vágya, hogy egyet értsek vele. Nem ez motiválja.

Vannak neki elvei ugyanis. Bármely állami tisztségviselő - parlamenti képviselő, bíró, tanárember - dolga az, hogy a saját feladatkörét a hatályos jogszabályok és saját lelkiismerete alapján a megbízás időtartamára felelősséggel ellássa. Pont. Van, aki ehhez a felelősséghez felnő, és használja is a lelkiismeretét, ha már egyszer van neki, mert ember, és van, aki ugyanezen ember nevében pejoratíve lealattvalózza a népet, és olyan keverést végez az események környékén, amire még Bayer Zsolt is megnyalja a szája szélét: nocsak, szintén beutalt?

Vagyis elnökünk azt teszi, ami a dolga. Neki az a dolga, hogy jelöljön ombudsmannt, a parlamentnek meg a jelek szerint az, hogy lejárassa magát olyan indokokkal, hogy az embernek ég a képe helyettük is. Lehet érte kritizálni - sőt, el is kéne várnia a kritikát, még ha nem is tetszik neki, amit vagy ahogy kap -, de számon kérni rajta, hogy azt csinálja, amivel megbízták, nem kicsit abszurd. A világválság kezelését meg aztán pláne nem értem, hogyan kéne a nyakába varrni (sőt, elárulom, nagyot nőtt a szememben, amikor megmondta Ferinek, hogy lesz szíves nem másokra mutogatni, hanem csinálni valamit érdemben végre).

Azaz van az egyik oldalon egy szuverén, autonóm személy, a másik oldalon meg a mutyizós, fizetett bértollnok. Én kérek elnézést.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr91860723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.01.06. 09:44:26

Sólyom László és a jóakaratú emberekElőször is: Sólyom László újévi köszöntője nagyon rendben volt. Másodszor: Éppen ezért kevés embernek tetszett/fog tetszeni, amit mondott."Mindenkihez, a jóakaratú emberekhez szeretnék szólni ma." - így szólít…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tlac 2009.01.06. 10:43:39

"azt mondjuk, hogy "bértollnok", ez marhára elcsépelt dolog, egyszersmind a másik fél totális lenézése "

két igaz állítás

Rá Dios 2009.01.06. 10:44:45

@Werwolf: Én asszem tudom, ki is az a "fekete elvtárs", ezért aztán hadd írjam le a nevét úgy, ahogy illik. Fekete János.
Persze farkasemberektől az is valami, hogy hallottak róla.

Pirx 2009.01.06. 10:45:01

Sólyom, mint úriember? Na neee... Aki azután a herce-hurca után, ami a megválasztása körül volt, elfogadta ezt a posztot, ott kétségeim vannak. Elveket vele kapcsolatban nem nagyon emlegetnék ezekután. Autonómiát meg főleg nem. De ez egy dolog. Sokszor egyetértek vele döntéseiben, sokszor nem. De kisszerű politikusnak tartom, nem egy méltóságteljes köztársasági elnöknek.

sztrugackij 2009.01.06. 10:47:10

werwolf,
nagyon örülök, hogy a magadfajták még nem tudják korlátozni a szavazati jogomat,az egyetemre jutási lehetőségeimet,nem gyújtjátok fel az üzleteimet ,nem zártok börtönbe azért mert történetesen baloldali érzelmű vagyok.
és hát igen a demokráciához hozzátartozik,hogy ordas nácik is szavazhatnak.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.06. 10:48:21

@Werwolf: Az események szempontjából teljesen lényegtelen ki a kitüntetett, de hogy jobban látszódjon tételezzünk fel egy képzeletbeli helyzetet:

Ha nekem kitüntetést kell átadnom Hitlernek és Sztálinnak (azért mindkettőnek, hogy senki ne érezze kirekesztve magát a terrorból) akkor első körben 2 dolgot tehetek:
1. Elfogadom, hogy a pozícióm részeként köteles vagyok erre. (nem valószínű)
2. Nem jelenek meg, és találok valami erős indokot erre.

Ez még fokozható a szervezés finomságaival, mellyel akár a sorrend, akár a forgolódás a díjakért pillanatok alatt elfedheti az elmaradt kézfogást.

A legnagyobb probléma nem a kézfogás elmaradása, hanem hogy szándékos megalázásra volt kihegyezve az egész. eset. Ezért vérlázító, ezért botrányos és szörnyű.

Werwolf 2009.01.06. 10:48:32

Ra Dios,
nem gondolod komolyan, hogy leirom nagybetüvel fekete elvtarsat?
Kivanok tovabbi mszmp-sikerekben gazdag 2009-et...:))))))))))

Rá Dios 2009.01.06. 10:50:20

Némely kommentelőknek: Miért nem lehet azt megérteni, hogy aki a másikat - bárkit, bármiért - szóban, tettben alázza, az maga ugyanazt érdemli?

Mindhárom elnökkel volt dolgom, legkevesebb a mostanival, legkevesebb a mostani. ETTŐL még, másért - az agresszív minőséghiányos mivoltáért - tartózkodom F.Tivadartól IS. Tőle jobban, az Elnöktől kevésbé. Igen, Sólyom László hiú ember és ez nem jó. De igaz a korábbi érvelés is, hogy legjobb tudása és lelkiismerete szerint, mondhatni kiszámíthatóan végzi-nem végzi a dolgát. Ilyen, mert ilyenek vagyunk mi is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.06. 10:51:13

Szerintem az ombudsmanók, főbíró, stb. jelölésnek akkor van értelme, ha azt a Parlament elfogadja. Persze egyesével is végig lehet próbálgatni az összes állapolgárt, de talán van ennek egy hatékonyabb módja is. Talán nem az az ország érdeke, hogy ne legyenek betöltve a vezető tisztségek.

Ez messze nem azt jelenti, hogy megkérdőjelezem a Sólyom által jelöltek alkalmasságát, vagy nem tartom a Parlament (QWERT párt) részéről ordas taplóságnak, hogy valaki azért nem lehet vezető tisztségviselő, mert a harmadunokatestvérének a lányának a férje XYZ párt járási elöljárója. Ez elfogadhatatlan, hogy a vélt vagy valós pártszimpátia felülírja a szakmaiságot, ez csak kontraszelekcióhoz vezethet.

(Azt meg csak csendben jegyzem meg, hogy Sólyom László nem legitim Köztársasági Elnök, lévén nem titkos szavazással választották meg. De ez a dolog szempontjából lényegtelen.)

Rá Dios 2009.01.06. 10:52:55

@RAMBO: Ez a "QWERT párt" kifejezés ez védett? remek :-)

Werwolf 2009.01.06. 10:53:38

maxt,

a köztarsasagi elnöki pozicio nem a feladatkör gepies es szemelytelen ellatasara szoritkozik. Konkretan, a köztarsasagi elnöknek joga van velemeny-nyilvanitasra igy, vagy ugy.

sztrugackij,
jot nevettem, hogy maris nacizol, bar nem tudom, h miert. Nem a balosok, hanem a hülyek szavazati jogat tartom problemasnak. Bar eleg nagy a metszet a ket halmaz között.

Pirx,
ha Solyom Laszlo szerinted kisszerü politikus, akkor kivanok neked szeretettel meg sok-sok lendvai ildikot, meg kokajanost. :)))

gitáros 2009.01.06. 10:53:54

1. Sólyom nem úriember, hanem tanárember. Az a fajta, aki kényszeresen próbálja beleverni a nebulókba az ő megfellebbezhetetlen nézeteit államfőségről, politikáról, stb.
2. Vegyétek már észre, hogy Farkasházy _nem_ "vicces ember", nem Baginacsa, nem IHM, nem Sasjózsi. Viszont elég rendesen tart görbetükröt mindannyiunk elé. Az idézett cikkel csak annyi a baj, hogy sajnos, minden mondata találó Sólyom eddigi ténykedését illetően. Sajnos, mert az összkép egy méltóságteljes ("közjogi méltóság", ugyebár) közt.elnök helyett egy meglehetősen hisztis, szűklátókörű figurát mutat.

Eszef 2009.01.06. 11:00:18

"És miért nincs pékember, informatikusember, rendőrember, orvosember, papember, valamint ezek -asszony változatai?"

Rendőrember kifejezést tényleg nem hallottam még, de Rendőrállat-ot annál inkább. :)

Nem gondolom, hogy oka lenne....

Emlékeztek Farkasházy-ra a médiahajón? Na számomra azóta NULLA. (Takarodjon az asztalomtól.)
Az ilyen nem humorista, hanem megsavanyodott görcs. Csak annyit tud, hogy katt, katt, katt.... mint a lejárt lemez végén a tű.

Mellesleg kár érte. VOLT jó is......

Pirx 2009.01.06. 11:01:41

Werwolf!
Sajnálom, de nekem az sem kell. Attól, hogy az MSZP-SZDSZ hülyesége miatt a FIDESZ-nek sikerült elérni, hogyő legyen a köztársasági elnök, attól még nem válik félistenné. Kisszerűsége akkor vált nyilvánvalóvá, hogy nem állt fel azonnal, és nem mondta azt, "Köszönöm a megtiszteltetést, de ezt így nem!"
Sajnálom, de engem nem tesz vakká a tekintélytisztelet, és pártfüggőség, mint téged!

sztrugackij 2009.01.06. 11:02:07

werwolf
nem viccnek szántam,persze azért nevethetsz csak az ilyen indokolatlan nevetési reakció komoly mentális problémára is utalhat.Aggódom érted!

Átvitel honvéd 2009.01.06. 11:02:36

A post nagyon rendben van, Farkasházy pedig a maga módján szintén következetes (csak ezért úgymond nem nagyon tisztelem).

Akik Sólyom megválasztásának körülményein nyafiznak, emlékezzenek már vissza, hogy kit is akart megválaszta(t)ni az MSZP. Csak nem pártpolitikust? ...Jó lenne, ha egy pártpolitikus képviselné a "nemzet egységét" mint KE, nemde?... Abszurdum. Sólyomot a Védegylet jelölte. Mint számára "legkisebb rossz", megkapta a Fidesz támogatását, és hajszálnyival -- amihez az SZDSZ bekeményítése is kellett -- megválasztották. Nem hiszem, hogy Sólyomnak ezzel kapcsolatban bármilyen szégyellnivalója lenne. ...Valamint, ha valaki úgy érzi, hogy az MSZP-nek akár ez, akár a tervük szerinti forgatókönyv megvalósulása (Szili KE-ké választása) dicsőséges lett volna, jelentkezzen.

v.putin 2009.01.06. 11:03:08

Nem is értem,hogy lehettek egy kidolgozott,de rossz reagáláson fennakadva?Már Solyom is elismerte,hogy tévedett
a "kézfogó" elmulasztásán.Csak és kizárolag Furcsány kitüntetési szisztémája ellen hadakozott.
Farkasházi/y/ ki is az?? Tudni kellene???

Werwolf 2009.01.06. 11:04:26

pirx,
engem nem tett vakka a tekintelytisztelet.
Ha vakka tett volna, akkor gyurcsanyit is tisztelnem. De nem.

Waldi! 2009.01.06. 11:04:29

En peldaul kedvelem Farkashazy humorat, bar elismerem, hogy valoszinuleg a 160-as IQ feletti kockak jobban tudjak ertekelni, mint a por nep :)

Solyomka meg egy egoisztikus, narcisztikus alak. Lehet, hogy rendkivul elvhu, de ilyen idiota vilagnezete is csak egy jogasznak tud lenni. Ha rendkivul elvszeruen nem hiszek a szemkozti fal letezeseben es allandoan fejjel rohanok bele, akkor ki a hibas a fal vagy en?
Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy neki van egy joga ami a jeloles joga, de nem a megvalasztase, akkor uriemberkem ne MSZMP-zzen le egy partot, mert megsertodott, foleg, hogy titkos szavazaskor a fidesznyikek szoktak trukkozni. Hamar itt tartunk uriember egy ilyen valasztason megkoszonte volna es visszaadta volna a koztarsasagi elnoki szeket. Ja persze ha valakinek nagyobb az elhivatottsaga, mint az elvhusege :)
Es mondjak mar meg neki, hogy mar a zoldek sincsenek kibukva ugy az atomeromuvekre, mert azok legalabb nem csinalnak uveghazhatast. Persze, majd visszafogjuk az energia fogyasztast, azt a CPU-k meg GPU-k se fognak tobbet fogyasztani evrol-evre :)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.06. 11:05:18

Szentszar.

A létező összes FIB pozitív kommentelő fele idekopipésztelt a szocialista kalevalából egy barnát.

Beleállt a görcs az agyukba, meg az elnöki kézfogás..

Pirx 2009.01.06. 11:05:40

Nagyon rövid itt egyesek emlékezete. Ugye BP? Nem azt kifogásoltam (és mások sem), ki jelölte, haenm azt, hogy nem győztek tolongani és mutogatni a szavazatukat, hogy ők mennyire hűek a párthoz.. Szánalmasak.

Werwolf 2009.01.06. 11:05:54

sztrugackij,
köszönöm, hogy aggodsz ertem. Jol esik, szep töled.

KitorlásVapitány 2009.01.06. 11:07:15

Ostoba, korlátolt, suttyó banda...Sólyom mekkora tahó, hogy elfogadta a posztot, amire a magyar Országgyűlés megválasztotta. Hát tényleg. Az. Hát a Farkasházy is megmondja. Ez a büdös elvtelen, kövér, raccsoló köcsög, aki a saját anyjának elvágná a torkát három forintért.

Ti meg azt az embert tartjátok tahónak, aki a tisztességén nem akart foltot ejteni azzal, hogy egy ilyen feketejánossal kényszerből kifolyólag (Miniszterelnök jelöl, K.E. átad) mosolyogva parolázik. Ugyanis az a drága ember, akivel ez a tahó nem fogott kezet, nagyon tevékenyen közrejátszott a Magyar Köztársaság gazdaságának tönkretételében, valamint a szocialista hatalomátmentésben. Gyakorlatilag a mai napig egyik megkerülhetetlen szereplője a bankpiacnak és segítője a szocialista elit gazdasági mutyitörekvéseinek.Tehát, valóban, a Sólyom, akit ez a proli parlamenti többség megválasztott, micsoda egy rohadék, hogy nem köpte szembe magát azzal, hogy kezet fog egy ilyen féreggel. Ő a hibás. Mert megoszt.Pedig ugye mindenki inkább legyen egy véleményen. (muhahhhaha, legyünk mind klónozott idióták, akik ideálkommunizban tengetik a szomszédjuk életét) Eszem megáll. A mai magyar valóságban rendszerint keverik az erkölcsi kategóriákat. Pedig érdemes lenne végre mindenkinek elgondolkozni, hogy mit miért tart jónak, rossznak.Megvizsgálni minden oldalról. És nem elhinni, amit a szájába akar rágni az általa preferált médium, vagy médiumok csoportja. Gondolkodni, bazmeg, nem szajkózni. (és nem letahózni a Köztársasági Elnököt, pont azért, mert nyújtott egy kis erkölcsi minimumot ebben a szarrakás országban)
Ennyi.

Pirx 2009.01.06. 11:07:39

WW. Ugyanmár! Ezt te sem mondtad komolyan!

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.01.06. 11:08:01

Farkasházi világéletében unterman volt

Jó unterman


Aki tőle várja a poént, az nem érti az egészet:)

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.06. 11:08:59

@Werwolf: Ilyen véleménynyilvánításhoz joga van, erkölcsi alapja viszont nulla, és ezzel combos minuszba fordult!

lujo22 2009.01.06. 11:10:49

Ez egy pedellus stílusú beszéd a hülyegyererkeknek. És nekem ne adjon tanácsot, mire költsem a fizetésem.
"Az önállóság azonban egyszersmind önérzetet is jelent. Éppen a nehéz időkben szükséges, hogy legyünk öntudatosak, s felelős emberként utasítsuk vissza, ha akár gazdaságilag, akár politikailag ki akarnak használni."
Kellően öntudatos vagyok, h tudjam, a vakondok kegyéből lett KE, és most meg kell ezt szolgálnia.

ingyenmedve 2009.01.06. 11:11:02

Hehe, a Sztrugackij fivérek ötletének végül (és szerencsére) annyi köze lett a Sztalker[film]hez, mint a sólyomköpködésnek a tárgyához.

Werwolf 2009.01.06. 11:13:45

maxt,
mas a velemenyem.
En is keptelen lennek kezet fogni egy feketejanossal, mert felnek, hogy feketejanosos lesz a kezem.

ekkerjoz 2009.01.06. 11:16:22

Kedves Piroska, engem igenis sértett az, hogy a Magyar Köztársaság Elnökét idióta politikusok cirkusza közepette választották meg (szintén baromarcú politikusok, de ezt ugye az Antall-Tölgyessy paktum óta bánja a fene). Emlékezzék vissza, hogyan tolongtak hárman-négyen a szavazófülkében, ahol titkosan kellett volna szavazni. A korábbi szavazáskor "pedig nyulak, és vakondokok szaladtak széjjel".
Aki ennek ellenére tovább aspirál a megajánlott pozícióra, aligha különb, mint akik jelölik, és bohócot csinálnak belőle.
Az elnököt civileknek kellene jelölnie, és a polgároknak kellene megválasztania.

Átvitel honvéd 2009.01.06. 11:16:24

Pirx kadét...

A Fidesz játszmáinak mennyiben van közük Sólyom kvalitásaihoz?

johevi 2009.01.06. 11:16:28

Farkasházy írja csak a könyveit lovakról, sportolókról, eseményekről, abból kifogyhatatlan és azokat azok olvassák, akit érdekel. Mellesleg azok nem is rosszak. De ezekről a humorosnak vagy megmondónak szánt írásokról le kellene szoknia, ez baromira nem áll jól neki. És nem is ért hozzá.

sztrugackij 2009.01.06. 11:17:00

valahonnan keressétek ki Sárközy újévi beszédét,aki ugyebár jobboldali konzervatív politikus.Hasonlítsátok össze sólyoméval aztán sírjatok nyugodtan,hogy nekünk ilyen kisstílű,beszédstílusában is igénytelen ,pártkötődését nem is leplező tesco gazdaságos államfő jutott

Dr Kangörény 2009.01.06. 11:17:12

Azt miért nem lehet elfogadni, hogy valaki semmibe veszi ezt a sólyom nevű embert és mellette egyáltalán nem bolsevik? Ez meghaladja egyesek agyi kapacitását?
Lehet elvtársazni, mszmpézni, attól még nem lesz igazad, ugye werfolf?
A köztársasági elnök semmivel nem különb ember, mint bármelyik másik politikus. Márpedig ha gyurcsányt és orbánt lehet köpködni a hülyeségeik miatt, akkor a sólyomot is lehet.
Többen szépen összefoglalták itt, hogy miért, felelseges ismételgetni, de a legutóbbi hülyesége akkora volt és olyan friss, hogy az mindenki szemét ki kell szúrja.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.06. 11:18:09

@KitorlásVapitány:
Erkölcsi minimum! Valóban!
Mi lenne, ha valaki megcélozná a középutat, mert ezt a minimumot követi bal és jobb, és a szardobálásból, egymás megalázásából mindenkinek elege van!
(kivéve a véres szájú aktivistákat mindkét oldalon)

ingyenmedve 2009.01.06. 11:18:50

Farkasházy nem tudja már, hoy a politika a sóbiznisz része. Öniróniája nulla, halálkomolyan veszi magát. A politikaihumor sokmindent megenged, csak a nyalást nem. Nem mondom, a kommunikátorok gondoskodnak a jószágok etetéséről, ezért van Tóth Károly képviselő, ezért ültetik be az Üvegzseb Kellert tölteléknek két Üdvös Vezetőnk közé. No, de arra a pár box-zsákra (A Téeszelnök Tagozatban hányan vannak? Hatan?) esik kb 333 jógyerek, akiknek a rajtuk való humorizálással kéne a semlegeségük látszatát kelteni legalább.

Van egy 1951-es Ludas Matyim... nem fenyegetés, de hamarosan veszek egy szkennert és benyesek pár "humort" abból az időből, még egy Tök Tomi-m is van, és rajta vagyok, hogy párat szerezek még.
És akkor majd jól meglátjátok, hogy volt már ilyen "felelőségteljes "humor .

A címlapon egy sztahanovképű hatalmas dógozó terpeszkedik jóságosmikulás mosollyal, előtte nyavalyonc értelmiségi áll szepegve vigyázban, kissé megdőlve... És azon kel nevetni (a karikatúra szövege) hogy most ím a dógozóosztály felelteti a (nyilván büdöss) értelmiséget.

sztrugackij 2009.01.06. 11:20:52

ingyenmedve,
én legalább olvastam a könyvet,és te?
maradsz wass albertnél? az is 1 szint csak nekem túl mélyen van

Pirx 2009.01.06. 11:21:14

@Borbíró Piroska: Röviden mondhatnám, zsák a foltját. Hosszabban, pedig .. Ugye nem gondolod, hogy akit így választanak meg, az teljességgel független, pártatlan. Már írtam. Én úgy gondolom, hogy akkor kellett volna felállnia, és elköszönnie. "Így nem kell" felkiáltással. Nem tette.
"Sólyom elvtárs! Egyszer még kérünk magától valamit!"

ingyenmedve 2009.01.06. 11:22:05

Sólyom, mint pösze, a Mélymagyar Apa képbe nem illő ember eleve arra lett kitalálva, hogy majd jó (tehát unalmas statiszta) köztársasági elnök lesz. A Dögunalmi Listán ugyebár nálunk az 57 pontos (a közepesnél, azaz dögunalmasnál pár százalékponttal, ha jobb...) is volt már...
A Zistenatta Nép -be az van betáplálva, hogy Sólyom egy fideszes hűűűlllye... tessék köpni. Hát.. tessék, na. Igaz, hogy partiba van vágva a demokrácia, de él még, tessék, köpni lehet, tessék! Jóétvágyat! :))

drani 2009.01.06. 11:23:43

Szerintem a köztársasági elnök olyan ember legyen, aki nem is igazából akar az lenni, hanem a pártok veszik rá. Sólyom nem ilyen, ő kifejezetten az akart lenni.

Werwolf 2009.01.06. 11:24:33

Kangöreny,
el lehet fogadni, de nehez.
Arrrol hosszan lehetne ertekezni, hogy Solyom Laszlo szerinted miert nem különb, mint gyurcsanyi, akinek papirja van rola, hogy hazug bünözö es elkurta, de ez most egy masik topic.
Es lehet rola velemenyt is mondani, ha akarok.
Ugye, kangöreny?
Az erkölcsi erzek teljes hianya lehet az oka annak, ha emberek "ezeket" meg megprobaljak tisztara mosni.

nately 2009.01.06. 11:25:30

Minden előttem szólónak van igazsága a mondandójában.Nekem csak ezzel a kitüntetősdivel van bajom.Ha majd annak az embernek is adnak-nevezzük Jani bácsinak-aki 40 évet lehúzott a tehenészetben,szabadnap,hétvége nélkül,kemény munkával,akkor adjanak.De csak azért mert dolgozott,meg a mi kutyánk kölyke,hát NE ! Ezek a díjátadások csak parasztvakítások.Meg mondjuk aki felfedezné az aids gyógyszerét,na az talán megérdemelné.

KitorlásVapitány 2009.01.06. 11:28:20

@drani:

Azért akart az lenni, hogy változtasson az eddigi, pártokhoz dörgölőző K.E. megszokásokon és él a jog adta lehetőségeivel.De mivel egy K.E.-nek nem szokása magyarázkodni, ezért csak azok értik meg, mit miért csinál, akik veszik a fáradságot és -legalább gondolatban- utánajárnak. Akik meg belekocsonyásodtak a gulyáskommunizba, azoknak jó lesz bárki, aki nem "megosztó". És akkor majd megint nem kell gondolkozni.

Átvitel honvéd 2009.01.06. 11:29:04

ekkerjoz:

Nekem sem tetszett a megválasztása körüli cirkusz, de ezt nem kötöm Sólyomhoz.

Sólyom nem pártpolitikus, és nem a Fidesz jelöltje. A cirkusz nem Sólyom szégyene, hanem a Fideszé, kicsit kevésbé konkrétan a magyar "parlamenti" "demokráciáé", no meg azé az abszurdumé, hogy köztársasági elnököt (akinek feladata pártok feletti) pártpolitikusok választanak... (mint látod, abban tökéletesen egyetértünk, hogy KE-t -- logikusan -- közvetlenül kellene az embereknek választania).

Úgy vagyok vele, hogy abban a konkrét helyzetben Sólyom megválasztása "jó", mondhatni szerencsés kimenetelű ügy volt (nem egyszerűen nem pártközeli személyt választottak, hanem volt alkotmánybírót). Ez persze közvetlenül összefügg azzal a hatalmi "egyensúlyi" helyzettel, ami abban a konkrét pillanatban előállt; ha nem lett volna ilyen, pártpolitikusok sosem választottak volna KE-nek nem pártközeli személyt.

Az is igaz, hogy Sólyom megválasztása a Fidesznek győzelem volt, az MSZP-nek pedig kudarc -- de ez csak az általuk kitűzött célokhoz viszonyítva értelmezhető. Az MSZP pártpolitikust akart, ez nem sikerült. A Fidesz az ő pozíciójában "be kellett érje" azzal, hogy nem konkrét MSZP-s pártpolitikus kerül a köztársasági elnöki székbe, és ezt hozta is. Abszolút értelemben viszont?... Abszolút értelemben, olyan embert sikerült választani, aki sem MSZP-, sem Fidesz, hanem általában magyar-szimpatizáns. Jóindulatú, épeszű ember -- még ha kissé görcsösen viselkedik is a köztársasági elnöki szerepben. ...Ez nekem tetszik. A pártokkal kapcsolatos vonatkozásai pedig nem érdekelnek.

KitorlásVapitány 2009.01.06. 11:29:24

@drani:

Azért akart az lenni, hogy változtasson az eddigi, pártokhoz dörgölőző K.E. megszokásokon és él a jog adta lehetőségeivel.De mivel egy K.E.-nek nem szokása magyarázkodni, ezért csak azok értik meg, mit miért csinál, akik veszik a fáradságot és -legalább gondolatban- utánajárnak. Akik meg belekocsonyásodtak a gulyáskommunizba, azoknak jó lesz bárki, aki nem "megosztó". És akkor majd megint nem kell gondolkozni.

Werwolf 2009.01.06. 11:29:34

sztrugackij,
leszolod itt Wass Albertet. Most ha azt mondanam, hogy szerintem meg a sorstalansag egy fing, akkor nyilvan kötelezöen lenaciznal.
Masik kavehazban, masik kavet szeretnek - ilyen egyszerü.

KitorlásVapitány 2009.01.06. 11:31:06

@drani:

Azért akart az lenni, hogy változtasson az eddigi, pártokhoz dörgölőző K.E. megszokásokon és él a jog adta lehetőségeivel.De mivel egy K.E.-nek nem szokása magyarázkodni, ezért csak azok értik meg, mit miért csinál, akik veszik a fáradságot és -legalább gondolatban- utánajárnak. Akik meg belekocsonyásodtak a gulyáskommunizba, azoknak jó lesz bárki, aki nem "megosztó". És akkor majd megint nem kell gondolkozni.

Vidéki 2009.01.06. 11:32:53

Valóban, ha a köztársasági elnök örökké csak egyeztetne a parlamenti pártokkal mondjuk egy főbíró kinevezével kapcsolatban, az fenntartaná a fontos feladatok betöltésénél tapasztalható iszonyatos kontraszelekciót.
Ha egy főbírójelötet, akit szakmai testületek alkalmasnak találtak a feladatra és nem politizál, a parlamentnek el lehet utasítani azon az alapon, hogy egy Fideszes politikus nagynénikéje, akkor a parlamenti pártok kompetenciájában nem bízhatunk meg.
Az örökös egyeztetés nem a feladatra legalkalmasabb személy kiválasztását fogja eredményezni, mert a legalkalmasabbakat ilyen józanságot nélkülöző előítéletek alapján már eleve ki lehet zárni a versenyből.
A köztársasági elnök jogköre nem teszi szükségessé, hogy elfogadja ezt az irracionális helyzetet.
Ami Farkasházyt illeti, cinizmusa nem humoristára, hanem egy fizetett propagandistára utal.
Gazdái, akik a tenyerükből etetik, mint egy kutyát, ráuszítják valakire és ő gazdájához hűséges eb módjára abba harap bele.

tlac 2009.01.06. 11:33:56

Az idióta egy lottó ötös!

Werwolf 2009.01.06. 11:34:47

KitorlasVapitany,
igen.

Talan fontosabb nemi normakontroll, mint automatikusan összeborulni ezekkel, csak, hogy a leghülyebb balosok is tapsikoljanak.

Átvitel honvéd 2009.01.06. 11:35:11

@Pirx: Nem tudom, a történtek (Sólyom rendesen rugdossa a Fideszt is) valahogy nem utalnak arra, hogy ez volna az igazság... mármint, hogy Sólyom a megválasztásával a Fidesz lekötelezettjévé vált volna.

Mike36 2009.01.06. 11:36:01

Óriember? Simán fityiszes. Még a látszatát sem próbálja fenntartani annak, hogy az egész ország elnöke, akinek nem az a dolga, hogy beleártsa magát a pártpolitikába. Az alakotmánybíróság elnöke volt, saját magára hoz most szégyent

Mike36 2009.01.06. 11:36:33

Farkasházy cikkét nem olvastam

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.06. 11:36:56

NEM az volt a baj, hogy sólyom nem fogott kezet, HANEM az, hogy nem baszott be a mocskos tetveknek egy akkorát, hogy moszkváig repültek volna...

Mike36 2009.01.06. 11:40:27

Solyóm pesszimista volt, semmi pozitivum, csak a jajgatás, így szar, minden szar, rosszabul élünk mint 4 éve, nem ragozom. Az a baj velünk magyarokkal, hogy dől belőlünk a depresszió, és így tényleg nem lehet előre jutni. Kiváncsi vagyok továbbá arra, hogy ugyanígy szapulni fogja-e a kormányt amikor az Fideszes lesz, vagy akkor már minden ok, megállhatunk, itt van már a kánaán

Dr Kangörény 2009.01.06. 11:42:17

Werwolf, természetesen a véleményed ugyanúgy leírhatod, mint bárki más, acsak egy nagyon fontos dologra hívnám fel a figyelmedet:
Aki veled nem ért egyet, az nem lesz bolsevik. Akkor sem, ha te ezt írod.
Mert amikor ilyen esetben valaki lefasisztáz, akkor te rögtön elkezdesz pampogni. Teljes joggal.

Nem akarja senki "ezeket" tisztára mosni, feltéve, hogy gyurcsányékra gondolsz. Viszont a sólyom faszát sem kell fényesre szopni, csak azért, mert ő az elnök.
Mit szólsz a távolságtartásról szóló törvény visszadobásához, hm? Elvei vannak. Aha. Az, hogy hányan szívnak az elvei miatt, az mindegy neki. Ilyen egy gerinces ember.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.06. 11:43:26

@ufó: Ez az eshetőség nem jutott eszembe.
Elsőre tetszik, másodikra azonban azt hiszem hamar minden véget ért volna egy csinos kis polgárháborúban.

Túl sok ember él ebben a országban kizárólag a gyűlöletnek, és annak fenntartására.

Mike36 2009.01.06. 11:44:33

Werwolf, a magadfajták jobb ha kussolnak, ne aggódj Viktor nem fog veletek ilyen kesztyüs kézzel bánni, amikor már nem lesz rátok szüksége

Dr Kangörény 2009.01.06. 11:45:43

Vidéki, akkor a parlamenti képviselőknek meg minden joguk megvan arra, hogy ne szavazzák meg a köz.elnök jelöltjeit. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben van? A sólyom politikai képességei és konszenzus-készsége valahol gaskó istván szintjén van: Az van, amit én mondok. Hát nem. Szerencsére.

sztrugackij 2009.01.06. 11:50:38

werwolf,
úgy látszik az már axióma ,hogy minden jobboldali egyben wass albert fan. mellesleg én vagyok az élő ellenpélda a baloldaliak sorstalanságrajongására ugyanis olvashatatlannak találtam a híres író művét és emiatt valószínüleg a többi regényét sem fogom a kezembe venni.
ugyanakkor wass albert munkásságát semmi sem menti.A tisztelt jobboldali kocairodalmárok figyelmébe ajánlom a korabeli wass albert kritikát amelyben eg eléggé ismert író wass műveit"népnemzeti giccs"-nek aposztrofálta.
A híres írót amúgy MÁRAI SÁNDORként ismerték az AKKORIpolgári OLDALON.bOCS AZ OFFÉRT

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.06. 11:51:37

Már nem azért, de aki lead egy olyan pesszimista, kioktató beszédet, amely ténybeli tévedésekkel van tele, meg az Orbán idézettekkel...

A Farkasházy írás meg max. előparódia, már Szilveszter előtt megjelent nyomtatásban.

Mike36 2009.01.06. 11:52:28

Kitüntetésről
a joboldal által annyira utált Demszky kiállt, és azt mondta nem adja át diszpolgári címet a besúgó sportolónak
sok mindent lehet mondani Demszkyre, csak azt nem, hogy a 90-es évek közepén lett ellenálló, mint ebben az országban olyan sokan. El sem ment átadni, nem pedig visszautasított egy kézfogást
Egy kézfogás visszautasítása egyszerüen neveletlenség.
Egy elnök így nem viselkedhet

KitorlásVapitány 2009.01.06. 11:52:54

Kedves emberek, a lényeg ugye az lenne, hogy ilyenkor ne Gyurcsókozzunk, Orbáncozzunk. Velük a maguk helyén és idejében kell foglalkozni. Itt és most azzal kéne foglalkozni, hogy ennek a raccsoló lóversenyszökevénynek mennyire nincs igaza. Sólyomnak pedig mennyire igaza volt, amikor nem fogott kezet ezzel a görénnyel. Próbáljatok már elszakadni kicsit a belétek égetett orbán-gyurcsány billogtól. Ők majd holnap lesznek terítéken. Vagy azután. Úgy gondolom, Sólyomnak minden joga megvan azt tenni amit tesz. És még így is csak az erkölcsi minimum mentén mozog. Ha maximalista lenne, akár már ki is adhatta volna a tűzparancsot.Na akkor lenne itt nagy vadászidény. Hullanának a görények tucatjával. (remélem a farkasházy is benne lenne a szórásban...nélküle boldogabbak lehetnénk, az tuti)

szempontpuska 2009.01.06. 11:54:08

elolvastam a humoreszket, tényleg gyenge.
De sólyom még attól sem lesz jó államférfi, hogy farkasházyt lebértollnokozzák. Egy cseppet sem.
Önjáró, követhetetlen és logikátlan.
Elismerem, hogy olykor (sajátos) elvei vannak. Alapvetően azonban működése kártékony és főleg hatástalan.
Leginkább az öncélú a jellemző szó rá és itt nem a véleménynyilvánítására hanem a tevékenységére gondolok.

Ha olyan elvszerű volna, ahogyan itt páran állítják, akkor a dicsetelen megválasztási körülmények között nem is vállalta volna a KE megbízatást. De elvállalta, mert akkor éppen nem olyan elvei voltak. Innentől deficites.

leginkább olyan mint egy kakukkosóra. Kinyílik azt ajtó, ijedt képpel kijön, mond valami hülyeséget és gyorsan visszaszalad. A következő Fideszparlament lesz az első amely elküldi a picsába...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.06. 11:54:33

@maxt: miféle polgárháború?

ahhoz mi is kell?

pénz, pénz&pénz...

na most magyarországon, amint azt mindannyian tudjuk...

meg aztán egy kis fizikum se ártana a népesség többségének, ahhoz, hogy egy kis hadd-el-hadd végbe menjen...

Pirx 2009.01.06. 11:54:37

@Borbíró Piroska: Lehet nem ugyanarról a személyről beszélünk?
Persze mindegy. Ki így látja, ki úgy. Én úgy látom, egyetlen lényeges ügyben sem mondott ellent a FIDESZ-nek, döntéseivel az ő érdeküket szolgálta. Persze lehet azt mondani, hogy azért, mert ott volt az igazság, de ez már csak statisztikailag sem állja meg a helyét.
Szerintem képtelen az ország céljait a maga vagy az őt megválasztó politikai hatalom érdekei elé helyezni. Tekintély, tisztelet, nem jár valakinek, hanem megszerzi. Neki nem sikerült. Előttem. Ettől még másnál lehet. Viszont -és ez nem neked szól - azzal nem tudok mit kezdeni, amit KitorlásVapitány ír. Saját magát minősíti ezzel. Ha vitatkozunk akkor nem a vitapartner személyét, észbeli képességeit vitatjuk. Aki ezt teszi, annak nincsenek érvei, saját magát biztatja. Sajnálom.

Mike36 2009.01.06. 11:55:42

Werwolf, mennyire gyerekes vagy ezzel a nemecsekernőzéssel, röhejes

szempontpuska 2009.01.06. 11:57:23

@KitorlásVapitány:
bizonyos szint alatt úgyszólván elkerülhetetlen a tőled másként gondolkodók kinyírásán való élveteg álmodozás.
Te nem tudsz boldog lenni ha farkasházy él, te attól volnál boldogabb, ha nem csak nem olvasnád, hanem likvidálnák.

bizonyára ettől vagy demokrata...

Mike36 2009.01.06. 12:02:12

ufókám, akkor kezdjétke a Moszkvába röptetést a komcsijaitokkal, vannak egy páran

szempontpuska 2009.01.06. 12:06:32

20 éve volt a rendszerváltás. Kicsit nevetséges már ez a komcsizás

Werwolf 2009.01.06. 12:13:07

Mike36,
a szemelyeskedesed egyaltalan nem erdekel. Csinald csak.

Ha viszont azt hiszed, hogy demszkij elvtars valaha is ellenallo volt, akkor tenyleg fogalmad sincs, hogy ki kivel van. Olvass utana, aztan osszad az eszt fölenyeskedve. Kis hülye....:))

eszkep 2009.01.06. 12:19:40

"Az országnak egyetlen igazi köztársasági elnöke volt: Göncz Árpád. Óriási űrt hagyott maga után."

Tényleg nagy űrt hagyott maga után: nincs akiköztársasági kegyelemben részesítse a lebukott elvtársakat. A börtönben kellene kitültenmie az "űrt", azon olajosok helyett, akiknek kegyelmet adott.

szempontpuska 2009.01.06. 12:21:57

Kit is részesített GÁ kegyelemben ???
Merthogy Sólyom a táppénz sikkasztó orvosokat igen...

Egyébként Sólyom tettszési indexe max 55 pont, míg Göncz Á annak idején tartósan 70 fölött volt, volt hogy elérte a 83-at is.

ez mutatja az űrt amit maga után hagyott...

parttalan 2009.01.06. 12:28:08

Hát hogy jön ebben az országban bárki is ahhoz, hogy bírálja a bölcs Elnök Urat? Akár gunyoros, maró stílusban egy szatírikus lapban?

PUTYIN RULEZ!!!!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.06. 12:36:51

@szempontpuska: egyáltalán nem nevetséges...

csak kínunkban röhögünk... a tetves béna kacsákon...

Mike36 2009.01.06. 12:39:13

Werwolf, Demszky elvtárs? kis hülye? amig ilyen emberek lesznek jobboldalon mint te, mindig is nevetségesek lesztek. A Fidesznek is ti ártjátok a legtöbbet

szempontpuska 2009.01.06. 12:39:41

@ufó: ha bénáról beszélsz nincs ellenvetésem. Node ez a konstans komcsizás vaze...

Werwolf 2009.01.06. 12:46:12

Mike36,
kiröl beszelsz, mikor azt mondod, hogy "ti"?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.06. 12:53:27

@szempontpuska: nézd mög holdrabló blogját...

szarig alázza a nép a fideszt...

konstans fideszezés OKÉ?

szempontpuska 2009.01.06. 13:01:50

a fideszezés nem a komcsizás ellenpontja

tlac 2009.01.06. 13:45:24

@szempontpuska: de itt maradtak és tovább rontják e levegőt :(

ingyenmedve 2009.01.06. 14:07:25

offo: sztrugackij, a Sztrugackij -fivérek elbeszélését persze olvastam, mint egykori sci-fi buzi. Persze a film, az más. Ha van valami recepted, amivel rá tudnál engem venni, hogy el tudjak végre olvasni egy Wass Albert (nálam: Alumínium Gróf, ebből sejthetsz mindent :)) ) könyvet, szól. Mert én szeretem tudni, mi az, amit leszólok. De eddig 2-3 oldalnál nem jutottam tovább, pedig Márai A gyertyák csonkig égnek -jét majdnem félig bírtam...

ingyenmedve 2009.01.06. 14:09:49

A kézfogási óügyhöz:
Fekete János MASZP-s körökben félévig abból az anekdotánból élt, hogy szopatta meg Sólyom Lászlót azzal, hogy egy régi emeszempés trükkel úgy fogta a kezébe a dobozkát, hogy esélye se legyen kezet fogni vele. Bárki MSZP-közeli jógyerek ellenőrizheti ezt az állításomat, mert még a vidéki "téeszelnök" tagozat is Fekete jópofaságán röhögött 2006 végéig...

greg1749 2009.01.06. 14:25:45

érthetetlen:

1. a magyar politikusok mocsarában (mdf, szdsz, fidesz stb) Sólyom egy tisztességes ember. Ha követett is el hibát, hogy lehet így teli szájjal szidalmazni??
2. Azért, mert így választották meg, miért mondjon le? Mo-n még senki sem mondott le, pedig százszor több okuk lenne rá( Orbán, Gergényi )
??????????????????

szempontpuska 2009.01.06. 14:28:21

@tlac: ittmaradtak ?
mégis kikre gondolnál akik 20 éve is és most is döntési pozícióban vannak ?
abszurd !
Hogy mennyire az, néhány olyan példa mutatja, minthogy Mikola, Szűrös, Pozsgay és pl. Martonyi befolyásosabb státuszokban voltak az Állampárt és környékén a rendszerváltás idején, mint a mostani "komcsi" miniszterelnök.
Mint ahogy az is abszurd, hogy a tipikus jobboldali gazdaságpolitikát a magyar baloldal, a baloldalit pedig a magyar jobboldal hirdeti.

Se nézetekben, sem személyekben nem lehet éles határvonalat húzni aszerint hogy ki "komcsi" és ki nem az, ez a teljes magyar politikai elit abszurdja.

a komcsizás - amellett, hogy 5 választásból három bizonyítja milyen hatástalan - puszta rágógumi, démonizálás, akárcsak a nácizás.

Még akkor is ha per definitionem szélsőjobboldali eszmék hangosabbak, mint a szélsőbalosok a mai magyar közéletben.

echte vagy majdnem echte náci és/vagy rasszista megnyilvánulásokat nagyságrendileg többet találsz utcán, médiában, mint a kommunizmust/szocializmust hirdetőket.

Ezen nem nagyon lehet vitatkozni.

Werwolf 2009.01.06. 14:44:35

szempontpuska,
amit irsz, azon nagyon is lehet vitatkozni.

Elöször peldaul annyit, hogy a ma "komcsi" gyüjtönevvel illetetteket nem azert nevezi a többseg komcsinak, mert a kommunizmus, mint eszmerendszer kitarto hirdetöi, hanem azert, mert kialakitoi es haszonelvezöi a kormanyzatot, a gazdasagpolitikat, a helyi politikat, a mediat es lassan mar az igazsagszolgaltatast is atszövö mszmp-szdsz brigadnak.

Ezek legnagyobb resze eleteben soha nem volt kommunista, ez egy gyüjtönev, ami a lehetö legegyszerübben foglalja össze azt a bandat, akire az ember gondol, mikor latja öket aczel györgytöl veresjanoson at, aczel endreeig.

Az ember, ha "komcsizik", nem azert mondja, hogy komcsi, mert azzal hatni akar. A komcsival fedi le "ezeket".

Ezutan pedig az utolso bekezdesed mar erthetöen cafolhato. Az orszag mai nyomorult helyzete folyamatosan nyilvanul meg azokon a területeken, amelyekben az orszag az elmult par evben oly sokat zuhant. Ezekert pedig ök a felelösök, hiszen 2002 ota kormanyoznak es sajat bevallasuk szerint elkurtak. (Ezt hivjatok ti igazsagbeszednek.)

Rasszista es naci-szerü megnyilvanulasok pedig valoban akadnak elvetve, mint barhol a vilagon. A "komcsik" pedig, mint mindig ezeket felnagyitjak, ellensegkepet rajzolnak neked, hogy azt hidd, a masik oldal nagy veszelyt jelent ezekhez kepest, akik "ugyan hibaztak is, de jot akarnak".

Most ujra megprobaltam segiteni az ertelmezesben; tudva, hogy remenytelen.

szempontpuska 2009.01.06. 14:51:21

@greg1749: kedves greg !
lemondásról ugyan ki beszélt itt ?
Sólyom elveszerűségéről beszélni, azt vitatni lehet és szabad is. Semmi értelme ezt szélsőségekben értelmezni...

tlac 2009.01.06. 14:52:32

nem én komcsiztam. ők nevezték magukat annak. Mi tudtuk, h nem azok, akkor sem voltak. minek nevezhetjük őket akkor??

tlac 2009.01.06. 14:53:44

én is ismerek olyat akinek humoros a Farkasházy. Nekem nem és ennyi. Másban ügyes sztem.

tlac 2009.01.06. 14:59:16

abban hogy bárhonnan képes felbukkanni, egy nap 4 csatornán is feltűnik több sportágban, legtöbbször mint Teddy.
legtöbbször az észt osztja. Bár 31-én Sas et. is igyekezett, de csak felvételről, van még mit ellesnie.

szempontpuska 2009.01.06. 15:14:32

@tlac: kik nevezték magukat annak ?

Werwolf 2009.01.06. 15:18:35

szempontpuska,

ök.
kb. a modszervaltasig.

szempontpuska 2009.01.06. 15:20:46

@Werwolf: "Ők" mi ?
azok az "ők" ma ott vannak a teljes politikai skálán....

Vidéki 2009.01.06. 16:33:41

@Kangörény_: Írod, hogy a parlamenti képvislőknek joguk van arra, hogy ne szavazzák meg a köztársasági elnök jelöltjeit.
Erre valóban joguk van.
A bökkenő azonban ott van, hogy ők elvileg feladatukra rátermett, tehetséges emberek, ezért a józan gondolkodás képessége elvárható lenne tőlük.
Ezért nem viselkedhetnek úgy, mint Don Quijote, a búsképű lovag, aki megtámadott egy szélmalmot, mert gonosz varázslónak vélte.

parttalan 2009.01.06. 18:08:59

@KitorlásVapitány:

"Hát a Farkasházy is megmondja. Ez a büdös elvtelen, kövér, raccsoló köcsög, aki a saját anyjának elvágná a torkát három forintért. "

Te barom... te, a keresztény nemzeti eszmeiség híve, te: a népnemzeti keresztény erők szavazója:

Te állat.

Vidéki 2009.01.06. 19:19:24

@parttalan: Nem annyira pénzéhes Farkasházy, csak annyira, hogy egy forintért egy tetűt elhajtana Vácig.

Jonas-R 2009.01.06. 20:52:12

@szempontpuska:

Ott a pont. Fogom használni, ha bármi bajom van arról tuti ők tehetnek. Ők, valakik, akik nekem ártanak.

89 után több volt MSZMP funkcionárius volt az MDF ben, mint az MSZP-ben. Ez ilyen, valójában a nagyobb gazdasági pólusok pikk-pakk felszívták a széteső politikai elitet. Azzal az érvvel nem kívánok vitatkozni, (mert feleslegesnek érzem) hogy de a geciköcsögzsidókarvalytőke többet szívott fel belőlük.

Mellesleg hihetelen mi volt itt. A bejegyzéshez annyit, hogy a Farkasházynak nincs humra, az IQ-m sajnos kicsivel 160 alatt van, biztos azért nem fogom a fergeteges vicceit, ami biztosítják számára, hogy az élvonalba tartozzon laza 20 éve.

És egy csomó dologban ráadásul nincs is igaza, speciel az amcsikkal kapcsolatban nagyon egyetértek vele, semmi köze az amerikai hatóságoknak a NEM BŰNÜGYI jellegű állami újlenyomatadatbázisainkhoz, csak hogy egy példát kiragadjak, amin sokat lovagol FT.

Viszont a kézfogás szerintem is udvariatlanság volt.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.06. 21:26:09

@Jonas-R: 'Viszont a kézfogás szerintem is udvariatlanság volt. '

nem volt az, ui. "ezeknek" minden nap meg kellene köszöniük, hogy életben vannak még...

na most ezért cserébe az, hogy nem fognak velük (figyelem, kis 'v') kezet, igazán nem nagy ár...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.06. 23:52:23

@Jonas-R:
nem is nagyon mertem megszólalni :-(
volt, aki leírta a véleményét sólyomról vagy farkasházyról, de azért volt egymás leszéljobbozása és kommunistázása, úgyhogy nincs minden veszve.

Jonas-R 2009.01.07. 12:44:52

@ufó:

marmint most edesanyadra, edesapadra gondosz?

vagy azok nem azok? hol a hatar?
süti beállítások módosítása