Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Ingyenkör

2009. február 06. - bs395

Először is: Bástya elvtárs unokájának hívatni magát nagyon punk dolog lehetne, és megemelném a betörőfazonú kötött sapkámat, ha nem a mélységes sértettség szólna belőle. A sértettség egyik eredője pedig, hogy azt nem úgy és nem azt és nem annyiért, mint ahogy a 'Nemzet állította. Ugyanis két szám, öt oldal, 41 történelmi-közéleti női személyiség, és csupán két és fél millió forint. Most nem megyek bele a nyomtatott sajtó kritikus tömegének önfenntartó szükségtelenségébe, pláne Magyarországon, pláne közéleti-politikai ügyekben, és inkább a minisztériumhoz intéznék pár keresetlen sort.

Indulásként: Boudica, a kelta harcos királynő. Anglománoknak itt van angolul. De hogy tovább menjünk, miközben igazából csak kattingatunk: itt egy magyar nyelvű (korántsem teljes) lista a királynőkről. A többit tessék hozzáképzelni, ott van a gugli meg a wiki, csak kattintani kell, pár szót beírni meg olvasni. A linkelés iszonyatos előnye, hogy spórol a tárhellyel, és közben nem tünteti fel úgy az embert, mintha bármi érdemit is hozzátett volna az anyaghoz, és még csak milliókba se kerül.

Ne tessék azt hinni, hogy 5 oldalon 41 személyről pár, a fenti forrásokból származó, másolt és zanzásított , majd kinyomtatott és terjesztett bekezdés komoly informatív tartalommal bírna, vagy hogy az elkészítése komoly szellemi vagy bármilyen munka lenne. Ha javasolhatom legközelebb kérjenek meg egy átlaggimnazistát, pár plusz felvételi pontért ingyen összedob egy valamire való linkgyűjteményt bármilyen szabadon választott témában, és így megkíméltük az őserdőket is.

Mi került ezen 2.5 millió forintba? A (szöveg)szerkesztés? A tördelés? A nyomtatás? A szállítás? Miért kell ezt egyáltalán eljuttatni minden kedves Hócipő olvasóhoz? Népművelődésileg? Nem hagyhatjuk a népre, hogy miről mit gondoljon, mi iránt érdeklődjön, meg kell neki mondani államilag, jópénzér?

***

Roppant fontos update: ahhoz hozzászoktam, hogy ami nekem érthető, az másoknak nem feltétlenül, és nem is biztos, hogy a másokban van a hiba, de most - mint már párszor is - összefoglalnám az álláspontot. Farkasházy azt tette, amiért fizettek neki. Ez tiszta sor. Lehet irigykedni a Teddy-re, hogy fujj, kapott pénzt. Ezért kérdeztem inkább a minisztériumot, hogy az effajta - mert nem csak a Hócipőről van szó, csak a Nemzetnél valamiért pikkelnek rá - hirdetések, fióknak szánt tanulmányok, tanácsadások biztos, hogy kellenek? Pont most? Ez a 2,5 millió nem tűnik sok pénznek, de ennyi egy közszférában dolgozó ember átlagfizetése egy évben (a KSH szerint).

De lehet, hogy annyi történt csak, hogy az Orbánnal kábítóztam a négyszögletű kerekeredő körül.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr95927052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VIKUNYA 2009.02.06. 21:59:33

tele van a hócipőm

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.02.06. 22:03:00

Állami munkahelyek=tomboló szocializmus...

SzocsO 2009.02.06. 22:03:55

ne mondd azt, hogy 2 és fél milláért te nem gyűjtötted volna félóra alatt össze a linkeket.
kár, hogy nem téged találtak meg, mi? : )

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.06. 22:06:22

@SzocsO:
apám már mondta, hogy soha nem bocsájtja meg nekem, hogy nem politkus lettem :-)

csgabor 2009.02.06. 22:07:32

Hello, mint a válaszában le is írta, pont ugyanennyibe kerül a hirdetés is, szóval lényegében ingyen csinálták.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.06. 22:08:38

@csgabor:
ezért intéztem kérdéseimet a minisztériumhoz, nem farkasházyhoz.

hunRAT 2009.02.06. 22:17:58

Te kretén, ha egyszer 500 ezer egy oldalnyi hirdetés ára akkor ha lofaszt se csinálnak vele akkor is 5 oldal 2 és fél milla.

Nem mintha nem szarnám le, a Farkasházyt is meg téged is, de még a cikkben is benne van hogy a hirdetésnek ennyi az ára ha hozzá kell nyúlni ha nem, az értő olvasás nem megy, csak a blogolás?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.06. 22:20:25

@hunRAT:
értő olvasás, mi? :-)
az megvolt, hogy nem farkasházyn rugózok, hanem a minisztériumon?

devadel 2009.02.06. 22:22:44

a "mi kerül ezen ennyibe" a világon a legbugrisabb kérdés, amit ember feltehet. bármiről is legyen szó, és teljesen függetlenül farkasházytól, vagy bárkitől.

egyébként egy ekkora példányszámú lapon ennyi felület ennyibe kerül.

egyébként meg mit nem lehet ezen érteni? csinálj egy lapot, add el ennyi embernek, számold ki mibe került. oszt meg fogod érteni.

GazVezir 2009.02.06. 22:23:03

"Mi az isten került 2.5 millió forintba 41, netről kimásolt életrajzban?"

Szóval szigorúan a kérdésnél maradva a következő a hihető válasz:

A Copy-Paste-t az Apple fejlesztette, ezért került ennyibe.

jozicsenko 2009.02.06. 22:26:35

@devadel:

pontosítsunk

legyél jó elvtárs, csináld ki az ellenzéket főmüsoridőben és akkor bármilyen is a lapod forgalma, lesz benne hirdetés

olyan áron, ahogy te akarod

a népszabadság még mindig sok emberhez eljut, ott is lehet hirdetni

csak abból nem kap a Teddy egy huncut vasat sem

avagy verseny van, tartsák el a lapokat a vevők

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.06. 22:28:00

@devadel:
ezért kérdem, hogy kell-e az ilyesmire egyáltalán pénzt áldozni, amikor ugyanebben a minisztériumban a megszorítások miatt az ösztöndíjakat elbíráló csoport létszámát úgy megvágták, hogy legalább két hónapot fognak késni a tandíjakra szánt összegek.

devadel 2009.02.06. 22:32:44

hogy kell-e ilyesmire pénzt áldozni? hát, valaki úgy gondolta, hogy kell, és áldozott rá.

a magyar hírlapba a széles(szájú kisbéka) most tett be éppen 700 milliót, mert úgy gondolták másvalakik, hogy kell, és áldoztak rá. ilyen az élet.

ezek a lapok ugyanis nagyon nem tudják eltartani magukat. ezek meg ilyenek. micsinájjunk-micsinájjunk.

ave 2009.02.06. 22:37:50

Lehet ezen a 2misin ragodni, csak minek.
Az allami es EU-s penzek pontosan ugyanilyen mertekben folynak ki a tobbi csatornan is.

Pazarlas megy ezerrel... :|

is 2009.02.06. 22:44:13

igen, megélhetési újságírókat tömnek vele, mindkét oldalon. ne hagyd abba, minden évben hozzál majd ilyen jó kis példákat, sőt ha nem rövid az emlékezeted, akkor megvan az Ezüsthajó kft. is, meg az országimázs központ is biztos, meg Bayer Zsolt se a példánysázmból él, mert abból éhen is halna.

de azt ugye nem gondolod, hogy ez nincs így a világon mindenütt, mert gyári munkás, meg földet túró paraszt nem nagyon kell már, mert a gépek megcsinálják, a többieknek mind látszatmunkát kell adni, hogy legyen ok a bérüket kifizetni.

az külön mókás, hogy olvasol egy nyomtatott mondatot, majd rögtön eldöntöd, hogy ki sértett, meg ki nem. most nekem olyanom van, hogy Te sértetten írsz, és közben látszik, hogy be is vagy kábítózva. elég nagy hülyeség, mi?

DD1 2009.02.06. 22:52:04

Meg lehet nézni az ominózus cikket valahol? Ha valóban a Wikipédia szócikkeit másolták be, azt kivonatolták, akkor kiváncsi lennék, hogy ott van-e forrásként a wiki.

hunRAT 2009.02.06. 23:02:49

bs395: Hát ez az, mit lehet ezen rugózni?
Van egy kormányod, valamivel akarod reklámozni, hogy hű de fasza vagy, valahol csak megkell jelentetni. 500k egy ekkora felületért nem sok és a Magyar Nemzethez mégse vihették...

Szóval vagy azon vagy kiakadva, hogy miért költenek ilyesmire ilyen nehéz időkben vagy azon, hogy ezek már megint mutyiznak.

utóbbi igaz, de ha ennyi a tarifa akkor nincs mit rágódni rajta, az előbbi meg egyértelmű miért csinálják.

Itt rugózni akkor lehetne, ha nem csináltak volna semmit hócipőék és kaptak volna ingyen pínzt, így meg ennyi volt náluk a reklám és kész...

Vattamás (törölt) 2009.02.06. 23:04:06

Tessék egy kicsit nyitott szemmel járni, korhatár felett és alatt egyaránt. Sokkal többen vannak, akik nem interneteznek (ezért nem googléznak/wikiznek), mint akik igen.
Informatikusként én is elképedek néha azon, hogy egyesek nem tudják használni a gépet, hallomásból "ismerik" a netet, de aztán alább adok a nem tudatos - vagy legalábbis nem szándékos - elitista szemléletből, és mindjárt rájövök, hogy bizony kisebbség vagyok... A többség - vagy legalábbis sokan - semmire sem mennének a gimnazista linkgyűjteményével.

csgabor 2009.02.06. 23:13:03

Aha, tehát a minisztériumtól kérdezed, hogy miért került ennyibe? Hát ennyiért adták nekik, mi a fenét csináltak volna? Nem hinném, hogy más lapban olcsóbb lett volna....

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2009.02.06. 23:16:56

Annyiszor, de annyiszor szúrt már szemet, úgyhogy nem tudok tovább hallgatni:

Az "eredő" szó használatától szíveskedjék tartózkodni az, akinek halványlila fingja sincs, hogy mit jelent...

Amit biztosan NEM jelent:

- gyökér
- forrás
- származási hely
- eredetiség
- ok

Szóval mindezt NEM jelenti.

Hogy mit jelent, azt majd kigyűjti, aki akarja; annyit segítek, hogy fizika, vektorok, paralelogramma-szabály.

Sssss, máris többet mondtam, mint kellett volna...

changebug (törölt) 2009.02.06. 23:19:05

Hmmm.
Számítógépekkel foglalkozom. Időnként megkérnek csináljak ezt-azt.
20ezer alatt nem mozdulok ki a lakásból. Van amit 60ezer alatt nem vállalok és van amiért még több pénzt kérek, ha lesz. Eddig megadjták amit kértem.
Van egy újság. Dolgoznak benne emberek, van rezsije - blablabla. Öszintén szólva 2.5 milla ma nem tűnik akkora összegnek... Szóval akár nézhetnéd racionális alapon is a dolgokat.
Az, hogy mi mennyit ér, mennyi a hasznossága az egy más kérdés. Szívem szerint a fél társadalmat eltörölném - merthogy haszontalannak tartom - nem politikai alapon(!), dehát...

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.02.06. 23:23:51

Ez még hagyján, nekem a másik mai indexes cikk tetszett - az EU-s olvasási és íráskészség fejlesztési pályázat kapcsán.

Te úgy is annyit keresel, amennyit én soha nem fogok, de bezzeg ha tanácsadónak mentél volna, játszhatnál Fallout 3-at tízezer forintos órabérért!

devadel 2009.02.06. 23:41:42

@csurtus: eredőt-mezőt járva az eredőkerülő.....

~ népies

erre gondoltál?

devadel 2009.02.06. 23:42:33

@csurtus: ja, és még feredő szoba

states 2009.02.06. 23:49:16

@devadel:
Te miről beszélsz? Hiller az én meg a te pénzedet dugta ennek a Senkiházynak a zsebébe, azaz közpénzt, így fizetik ki a hetihentesben a heti betevő orbányászást. Amúgy meg látott valaki élő, eleven ember kezében hócipőt?

lolperec 2009.02.06. 23:50:29

savanyú a szőlő :D

dzsefi 2009.02.06. 23:59:32

@states: na ez az! A Széles, akármennyire is kétes értékű és minőségű mondjuk az Echo tévé vagy a Magyar Hírlap, nem az állam pénzét pumpálja bele. Ezzel ellentétben a Hócipőnél nagyon úgy fest a helyzet, hogy közpénzhez jutottak, nem is először. Ez itt a lényeg, nem az hogy mennyibe kerülne amúgy a hirdetési felület.
Egyébként megnézném azt, hogy mikor tudna eladni a Hócipő 5 teljes oldalnyi reklámot valakinek csak úgy... Nem azért kell ilyen átlátszó módokon pénzhez jutni, mert amúgy a kutya nem akar egy kis példányszámban fogyó hetilapban hirdetni? De ha valaki tud valami biztosabb infot, akkor cáfoljon meg.

radiris 2009.02.07. 00:00:34

@states: fingom sincs, hányan olvassák, de vagy ötezren nekik adták az adójuk 1%-át. Mondjuk nem lehettek nomrálisak amúgy, de a számok (meg az APEH) nem hazudnak.

radiris 2009.02.07. 00:01:38

@dzsefi: nem azért a két forintért, de szerinted Széles milliárdjai honnan jöttek?
Nem, nem kell válaszolnod, költői volt a kérdés, mindenki tudja.

radiris 2009.02.07. 00:05:09

@StopSzmog: óbazdmeg, ez übergáz...megahipergigaterragáz... Ha ezt én írom az általános iskolai humorversenyre, 13 évesen, teljes joggal dobálnak meg paradicsommal a nézük...

Óistenem...óóó... Nem lett volna szabad elalvás előtt... StopSzmog, örök ellenségeddé tettél...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.02.07. 00:11:12

@dzsefi: hát te nagyon naiv vagy: Széles milliárdjait az elvtársak juttatták. ne aggódj, majd ki is nyírják. senki nem szereti, ha az általa adott pénzt az ő lerjáratására fordítják..

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.02.07. 00:14:28

egyébként könyörgöm már: amikor a Nemzet a Sportfogadás melléklete volt, akkor hány cikk jelent meg arról, mekkora állami támogatásban részesültek..... ???

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.07. 01:00:12

@is:
tavaly kezdtem. meddig mennyek vissza az időben, hogy neked is jó legyen?
tudod attól, hogy itt és most egy szocialista minisztérium kiadáspolitikáját kritizálom még nem vagyok ám fideszes.
a drogok meg megint honnan jöttek ide? meg a nyomtatott miegymás. én az mti hírt olvastam az idnexen, aztán farkasházy válaszát ugyanott. az sértett volt ("rákosi emlőin nevelkedtem").

@hunRAT:
is-is. nem hiszem, hogy a nagy "megszorítások" közepette nem ebből kellett visszavenni, hanem a produktív létszámból.

@Demo:
ne hidd, hogy sokat keresek, inkább kevesebbet költök. a fallout az más, arra muszáj költeni :-)

@lolperec:
mióta így megfogyatkozunk a magyar nemzetnél én meg a többiek...

@csurtus:
attól függ, melyik vektort (okot) tolom el a relativizált koordinátarendszeremben.

gitáros 2009.02.07. 01:23:17

A reklám ennyibe kerül, náluk félmilla/oldal. Nem a munka, a reklámhely, érted, okoska? A Nemzetben, gondolom, nem szúrná a szemed.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.07. 01:42:39

@gitáros:
neked külön: nem az bassza a csőröm, hogy a hócipő pénzt kapott. az bassza a csőröm, hogy hülyeségre megy el a pénz. ha a nemzetben rendelték volna meg, az is baszná, mert - és ez tudom, hogy nehéz lesz - attól még, hogy nem vagyok szocialista, még nem leszek fideszes (se szdsz-es, se jobbikos, se semmilyen más párt szimpatizánsa).

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.02.07. 02:12:24

Többeknek:
Azt, hogy Farkasházy "csak" 2.5 millát kapott, nehogy már elfogadhatóbbá tegye, hogy közpénzből kapott egy nagy adag trágyáért ennyit.
Ha 7 év távlatából fáj az Ezüsthajó (nekem igen), akkor ez mért nem böki a csőrötöket? Mert azonos oldalinak érzitek magatokkal? Akkor értelmes emberek vagytok, vagy pártkatonák?

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.02.07. 02:13:25

@gitáros: És mit reklámoztak? A nőket? És a Nőszövetség fizette?

StopSzmog 2009.02.07. 04:05:23

@radiris: nem akarok az ellenséged lenni. Találj ki valamit lécci.

renevol 2009.02.07. 04:05:35

Van az a fentebb említett másik indexes cikk, az olvasás-íráskészség fejlesztéséről - na annak a projektnek már csak azért is jó lenne pedig, ha hatásos lenne, mert csak ennél az egy hozzászólásgyűjteménynél is jól látszik, hogy az olvasók legalább 50%-a képtelen értelmezni az eléjük rakott szöveget. (De tipikus jómagyar módra nagyon büszkén, harciasan és lekezelően kiállnak az általuk elképzelt szöveg általuk elképzelt állításai ellen.) Lásd a "dehát ennyi az ára, miért sokallod" és a "viktorék alatt meg az ezüsthajó volt" jellegű hozzászólásokat. (Személyesen talán egyetlen ehhez hasonló embert ismertem, azt a srácot, aki sorozáskor (sorkatonaság volt még) mellettem ült a tesztek kitöltésekor, és hosszas bizonytalankodás után megszólított, hogy én értem-e a legelső kérdést. A legelső kérdés egy bevezető kérdés volt, azzal mutatták be a feladat típusát: 7 ugyanolyan zászló volt egymás mellett, a nyolcadik üres volt, és az volt a kérdés, hogy a választható 4 különböző zászló közül melyik illik az üres helyre.)

Egyébként valószínűleg kimutatható, hogy minél nagyobb az ilyen betegek (funkcionális analfabéták?) aránya, annál nagyobb az mszp és a fidesz együttes támogatottsága.

Magyarázat az olvasási nehézségekkel vagy mikkel küszködőknek:
Tegyük fel, hogy 1 vagon gumicsirkének is 2.5 millió Ft az aktuális piaci ára. Ha valaki egy vagon gumicsirkét akarna venni, annak megközelítőleg 2.5 millió Ft-ot kellene kipengetnie. Na de: miért is akarna bárki venni egy vagon gumicsirkét? A fenti cikk arról szól, hogy ha az állam most 1 vagon gumicsirkét vett volna ugyanennyi pénzért, mint a Hócipőtől női reklámhelyet, akkor a két vásárlás pontosan ugyanolyan színvonalú pénzelherdálás lett volna. És nem másért, hanem azért, mert sem vicces női reklámra, sem gumicsirkére nincs szüksége a magyar államnak. Én SEM erre fizetek adót. Aki akarja, költse ilyesmire a saját pénzét, ott vannak a cégek és a civil szervezetek, manapság mindenféle kampány megvásárolható - de adóból ne finanszírozzunk ilyeneket.

Gerolsteiner 2009.02.07. 08:39:06

OFF
@csurtus: nem lehetséges, hogy a köznyelv, mert az olyan hamis kis öntörvényű, egyszerűen saját igényeihez formálta/formálja éppen a szó jelentéstartalmát? Hiába ágál 2000 matek/fizikatanár, hogy "mer az eredő meg a vektorok fiam hülye vagy ülj le", ha nyolcmillió ember ok jelentéssel használja, akkor az okot (is) jelent...
Szóval, lehet, hogy tényleg többet mondtál, mint kellett volna.
ON
Ha a hirdetés ugyanannyiba kerül és egyszerűbb, akkor a Teddy miért nem hirdetést rakatott be inkább? Az nem lehet esetleg, hogy az inkriminált lapszámokban már tele volt a reklámfelület állami cégek reklámjaival, de az a kis pénz még jól jött?

huta9020 2009.02.07. 08:46:49

Egyébként miért nem egymillió egy oldal hirdetés, akkor Farkasházy azt is mondhatná, hogy még ő jótékonykodott az állammal.
Irigylem, na! Fasza dolog a dundi állami csöcsökön lógni és szürcsölni a jó meleg tejcsit.

blügy-blügy 2009.02.07. 09:04:45

számlákkal a milliókért!
kerüld el az adózást, mert ezek úgyis elbasszák... völgyhídra és alagutakra a hortobágyon

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.07. 09:11:57

Ilyenkor mindig felmerül a gonosz kérdés bs395, ha téged bízott volna meg a minisztérium, mivel te vagy ennek a szakembere, hiszen wiki és guglibajnok vagy, és még linkelni is tudsz., hogy wikizz már össze lécci egy anyagot erről és erről, van rá két és fél milla, de te olyan beszületes faszfej vagy, hogy visszautasítod, mi? Ne vakíts már öreg. Ki a pina írjon cikket pénzért, ha nem a profi újságíró?! (Arról most nem szólva, hogy a papíralapú Hócipőben viszonylag nehéz linkelni...)

Aviator74 2009.02.07. 09:40:34

Én most végigolvastam a hölgykoszorút, de a tízezer tonnás repülőgépnél ledobta az agyam az ékszíjat...

ibusibus · http://stirlitzblog.blogspot.com 2009.02.07. 09:57:58

@renevol: Igen, valahol itt a pont: azt kéne kideríteni, ki és miért rendelte meg ezeket a reklámokat a minisztériumban, aztán nagyon gyorsan megrovásban részesíteni őt is, meg a főnökét, aki eddig még nem rúgta ki az illetőt. Megint az orrunk előtt megy a lopkodás meg osztogatás, és megint nincs következménye (amint a "tanácsadók" ügyében is látjuk), és éppen ez hozta ebbe a helyzetbe az országot. Nevezzük ezt magyarbűnözésnek? Mert elég jellemző bűnelkövetési forma, történelmi regényeinkből is ismert, századok óta jellemző a magyarokra az urambátyámkodó osztogatás, és a közvagyon alig burkolt fosztogatása.

De hát nem a mikrofos-stróman hiller minisztériuma ez? Hát ott jóval többet lopnak, ott ez semmi. Ott az EU kortárs művészekre szánt pénzét "reneszánsz év" néven (f)osztogatták széjjel.. Hát az köztudottan egy úniós-támogatási fekete lyuk. Pár millát kiutaltak a Farkasházy-nak közpénzből, naéés? Ki tudott fizetni pár bértollnokot, azok meg a villanyszámlát. Tízmilliárdokat lopnak a hillerék szét. A mnemzet most olvasottságot akart, csulázgatott kicsit, csulázgatással kampányol mindig. Ennyi. Farkasházy meg kiakadt, mert időnként tényleg szarul esik a nácik arcátlan, gátlástalan fröcsögése..

Jönnek majd viktórék, ők meg (f)osztogatnak a saját seggnyalóik számára. Országimázs, az. Nem hinném, h viktórék első dolga az lenne, h valós jogokkal felhatalmazott hatékony belső ellenőrzési rendszert építsenek ki, h pl. a búspicsába elhajtsák az olyan bíróságokat, amik nem képesek elévülés előtt ítéletet hozni, h pl. a parlament népképviselet, és ne pártképviselet legyen, hiszen az ország kb. hatvan százaléka a pokolba kívánja ezeket a politikusokat pereputtyostól. Csak az ő szavazatuk nem számít - 60% szavazata nem számít. Ez sztem. nem demokrácia..

Nem kétszáz elmebeteg náci a fontos most itt, hanem a hatvan százalék, akinek szarnak a szavazatára. Ne tótáskodjatok már, h mindent észrevesztek, csak azt nem ami a hiba..

Az írások minőségét sztem nem etikus firtatni, mert az egyrészt az olvasók dolga, másrészt a főszerk-é, harmadrészt szimpla csuladélutánhoz vezet, aminek értelme nincs, minősége sincs. Én sem firtatom zámbójimmy munkásságát, és nem értekezek arról, milyen gyorsan fordulok ki egy helyről, ha elszabadul a mátépéter. A csulázgatás csulázás marad akkor is, ha nyolcmillió ember csulázgat. A "ti'enháromker" meg a "legoptimálisabb" is csula marad, akkor is ha sokan nyomják, így nem is értik letörölni az arcukról, ami ráragad.

Pierre73 2009.02.07. 10:04:23

elvileg 2,5 milla nem sok ezért az anyagért. Minden újságnak megvan a maga hirdeséi felületének az értéke, egy Hócipő szintű újságnál reális a fél milla per oldal.
Persze, állami pénzből feltölteni gusztustalan. A heti hetesben már úgysem a poénokon röhögnek, hanem rajtunk.

devadel 2009.02.07. 10:17:29

@dzsefi: @states:

ja persze, a dolog úgy kezdődött, hogy szélesgabi kisdobos korában elkezdett takarékbélyeget gyűjteni, és mivel szorgalmas gyerek volt, pont akkorra gyűlt össze pár milliárd ebből, amikor elkezdték haverok kiprivatizálni fél fehérvárt.

és nem mondták neki, hogy ittvan ingyé fél fehérvár, de majd egyszer kérünk tőled valamit.

nem, a szélesgabi saját tudásának és szorgalmának köszönheti aztat a sok milliárdot, nem tőlünk lopta aztat.

ezt legjobban azt bizonyítja, hogy az ikarus-t milyen jólmenő vállalattá tette egyedül, nem is kellett felszámolni aztat. (miután kilopta belőle a még megmaradt pénzeket, na kinek a pénzét, úgyse fogod kitalálni....)

Pierre73 2009.02.07. 10:59:26

@devadel: ha már millárdok... és ha már Széles vagy Gyurcsány, ha már ezüsthajó vagy hócipő, ha már Tokaj vagy Altus, ha már Lendvai vagy Szíjjártó, ha már úgy is el kell adni és úgy is megvan kinek, ha már kommunista vagy fasiszta... akkor inkább az utóbbi. Nem vagyok rá büszke, de inkább...

devadel 2009.02.07. 11:03:05

jogos

ne legyél rá büszke, ha szerinted csak ez a választás van.
ne legyél rá büszke, ha ezt választod.

sőt, szégyelld magad. de legalább tudod, mitől olyan szar hely ez az ország. az ilyen emberek miatt.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.07. 11:25:48

@efes:
én lennék az átlaggimnazista pár plusz felvételi pontért?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.08. 12:07:27

@bs395: még akár az is. Megsúgom, ilyen pénzek szaladgálnak abban a körben, lehet irigykedni, lehet szörnyülködni, a pénzek EZEK. Vikinél még EZEBBEK voltak, azt is megsúgom.

Azt viszint komolyan szeretném, ha a teljes FIDESZ vezérkar egyszer úgy istenigazából betépne, csak nem lennének utána ilyen baszatlan pinák...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.08. 13:37:37

@efes:
van egy kis különbség a között - és nem vagyok fidesznyik úgy '92 óta -, amikor úgy átlalában nem akarnak most azonnal összedőlni a dolgok, és úgy tartjuk el a holdudvart, meg a között, amikor osztjuk a pénzt fölöslegesen, közben meg a nagyonszocialista elvek mentén nem tudjuk átutalni a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek tandíjtámogatását, mert az elbírálást és ellenőrzést végző 14 főből csak 6 maradt, mert megszorítások vannak.
és ez ugyanaz a minisztérium. én a megszorításokat ponn fordítva végezném, de nem is vagyok se politikus, se újságíró, de értelmiségi vagy gimnazista se (pedig az egyházi volt - hát csoda, ha az ember nem hisz?).
süti beállítások módosítása