Mi, romák, akik felelősséget érzünk magunk iránt, az alábbi követelésekkel állunk a kormány, vagy úgy általában az állam elé:

Követeljük, hogy a kormány tegyen meg mindent az uzsora felszámolása érdekében! Az állam nyomozza ki az uzsorások önkormányzati és rendészeti kapcsolatait, az üzleti érdekeltségeiket számoltassák el az adóhivatallal!

Követeljük, hogy a romák járassák iskolába a gyerekeiket, és keltsék fel őket korán, hogy le ne késsék a szakiskolába vivő buszt! Nonszensz, hogy míg a romák nagy része munkanélküli, vagy éhbérért, nem bejelentve végez alkalmi munkákat, mert szakképzetlen, addig ugyanazokban a térségekben szakképzett munkavállalókból hiány van!

Követeljük, hogy amelyik roma kivakarja magát a putriból, azt a többi roma ne rekessze ki! Le a kirekesztéssel! Ezért nincs gyakorlatilag cigány orvos, vagy ügyvéd!

Ez mekkora! Gyereket beviszik a kóterba, anyuék meg felveszik utána a segélyeket! A társadalmi igazságosság jegyében persze. Ahogy a társadalmi igazságosság jegyében aki csak teheti, ott bújik ki a szabályok alól, ahol csak teheti, és az fizeti meg, aki nem tud - vagy extrém esetben: nem akar (mi a szociopatizmus, ha nem ez, amikor szembemész a társadalmi normákkal? oszt csodálkozol, ha leköpnek). Társadalmi igazságosság!

Elmondom, mi az a társadalmi igazságosság: aki nem tesz bele a közösbe, az nem is vesz ki. Ez a rövidített verzió. A hosszabb az, hogy meg lehet indokolni pár szociális transzfert, amivel indirekt módon drágítjuk egyes olcsó termékek és szolgáltatások árát, amolyan biztosítás jelleggel, mint az egészségügy esetében, de ehhez ugyanaz az elv társul: aki kihasznál, annak nem jár. Se alanyi, se rászorultság alapon.

Szűcs Erika miniszter asszony szerint a rendszeres szociális segélyre és a közmunkaprogramokra együttesen 97 milliárd forint jut, aminek 80%-a az előbbi, vagyis segély. Beosztottja, Bárdi Attila szerint közmunkaprogramokra 12,5 milliárd jutott idén, 26 ezer embernek. A Pénzügyminisztérium szerint a rendszeres szociális segély pedig úgy 25 milliárd forint, vagy 140 ezer embernek (van sok más támogatási forma is, de a miniszter asszony nevesítette, hogy a rendszeres szociális segélyről van szó).

Mikor én általános iskolás alsós voltam, még tomboltak a kommunizmus utolsó évei. Akkor tanítottak meg számolni és nem visszakérdezni egyszerre (ez utóbbi nekik se sikerült).

Nem tudom, ma hogy néz ki egy számolófüzet, de annak idején voltak ilyen sematikus ábrák benne, amiket gépnek hívtak, és abba papír alapon beledobáltunk dolgokat, és a másik felükön kijöttek másfajta dolgok, eltérő darabszámmal, és bele kellett írni a stilizált ábra közepébe, hogy mi is történik a gépben?

Például ha beledobunk négy almát, mi fog az alján kijönni? Mivel a rajz leginkább egy mákdarálóhoz hasonlított, az első tippem az almapüré volt, ám a tantónéni szerint ez nem volt jó válasz, de megdicsért a kreativitásomért. Plusz beírt az üzenőbe anyámnak. Ugyanis az alján három körte jött ki, tehát a helyes válasz az, hogy mínusz egy.

Az én első gondolatom az volt, hogy egyrészt lenyúltak egy almára, másrészt mi a rossebet csináljak most a körtékkel? Ül valami kis gnóm az üres mákdarálóban, és elcsórja az almákat, de hogy ne tűnjön fel egyből, rafkósan körtéket dobál ki az alján, nehogy össze tudjam hasonlítani?

Az iskola az életre készít fel, ugyanis a jóléti állam pontosan így működik, csak akkor még nem tudtam.

(az illusztrációval rohadt sokat dolgoztam, tessék megdícsérni)

A tegnapihoz lazán kapcsolódva egy dialógus minden idők egyik legnagyobb filmjéből, az Összeomlásból (Falling Down). Tele van még hasonló jelenetekkel.

"A stratégiai cél: a következő években egymillió embert visszavezetni a munka világába a most 2,7 milliós tábort kitevő segélyezettekből, és a - már így is az Európai Unió élvonalába tartozó - 75 százalékos foglalkoztatási arányt 80-ra feltornászni. (Nálunk ez a szám 57 százalék.)"

Mégis mit képzel Gornod Brown? Nem is legitim miniszterelnök! Na, ehhez a jobboldalnak biztos lesz egy-két keresetlen, kormánybuktató szava! De nem. A konzervatív párt azt mondja, hogy nagyon helyes. Ezt már rég meg kellett volna tenni. Idehaza ölni lehetne egy ilyen parlamentáris demokráciáért, ilyen politikai megnyilvánulásokért. Mondjuk a frakcióból kizárnák a megnyilvánulót, az is biztos. Közben meg az ottani baloldali párt idehaza lazán lehetne még jobboldali is.

Összesen 4902 felvételiző igényelt többletpontot szociálisan hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete miatt, mondta Reiber Gabriella, a Katapult Mentorprogram kommunikációs szakértője.

Hadd gratuláljak. Többrétűleg is. Agyrém. Fekete-fehér világ, egyenlítősdi, szakmai és politikai csőd. Torz rendszer.

A felvételi követelmény az felvételi követelmény, ugyanaz mindenkinek. Egyenlő feltétel. Ha azt szeretnénk, hogy ezt a lécet meg tudják ugrani a halmozottan hátrányos szociális helyzetű gyerekek, ahhoz pont, hogy igazi mentor program kéne. Ingyen tankönyv, ingyen menza, ingyen korrepetálás. Tehetséggondozás, ha úgy tetszik. Ha a mentorprogramból kikerülő gyerek nem ugorja meg a lécet, akkor a mentorprogram elhasalt, de csúnyán. Államilag támogatott program pediglen nem hasalhat el csúnyán! Azt azért mégsem! Majd besegítünk. Nem, nem a gyereknek, a programnak. Lejjebb visszük a lécet - na nem mindenkinek, mert akkor oda lenne az egyenlítősdi.

Agitprop kezdőknek és haladóknak.

Aki a monoki kurzust elvégezte, az nagy előnnyel indul a képzésen.

Kiment a kormány Dobogókőre, és ott tanácskozott.

Hogy miről? Amiről korábban jól megmondták, hogy azt már nem!

Van ugye a ráeszmélés - és ráeszméltetés -, hogy a szociális rendszer az így nem jó. Ezt nyomják a csapból is. Ekkor jön Monok, és elkeseredésében - mert az állam nem tesz semmit - megpróbálja saját hatáskörben megoldani. Le vannak ugatva, le vannak rasszistázva, nagyüzemileg.

Mi az a szolidaritás?

A szolidaritás az, amikor lemondasz az általad birtokolt javak egy részéről a közösség egy másik tagjának a részére. Ez nem feltétlenül pénz vagy egyéb tárgyi érték, lehet az időd vagy energiád egy része is.

Ez a fajta látszólag önzetlen viselkedés nem egyedül az emberre jellemző, több szociális állatfajnál is találunk hasonlókat: ahogy az elefántok egymást támogatják, vagy ahogy a hiénakutyák etetik sérült falkatagjaikat.

Ez a fajta önkéntes segítség kis közösségekben jól tud működni: elvi célja és egyben oka is az, hogy a közösség tagjai egymásra vannak utalva a túlélés érdekében. Ma én vagyok önzetlen veled, és remélem, hogy holnap, amikor nekem lesz szükségem segítségre, megkapom tőled. Ha mégsem, azzal a segítséget megtagadó azt kockáztatja, hogy legközelebb a közösség többi tagja nem fog rajta segíteni.

Amikor nem közvetlenül az egyén dönt a szolidaritásra felajánlandó javak mértékéről és azok felhasználásáról, csupán az azokat meghatározó szabályokat alkotó személyekről szavaz – „választ” –, az lenne a szociáldemokrácia. Itt viszont a segítség nyújtója és a segítség kapója között a viszony áttételes lesz csupán, a segélyezett nem a segély megtermelőjét társítja arcként a kapott segítséggel, hanem a segítség „kiutalóját”.

Azt a magyar szocialista valóságot, azt.
Agácafával, bár az olajkályha bele sem szagol.

Mert mi van? Vannak kérem fűtőerőműveink, távfűtésileg.
Azoknak van ugye egy megtérülési rátájuk, azaz ki lehet számítani, hogy egy erőmű bizonyos paraméterekkel és leadott hőmennyiséggel hány fogyasztónál és milyen áron rentábilis. Ha nem rentábilis, mi lesz? Kipótoljuk adóból, az lesz. Meg megakadályozzuk, hogy le lehessen róla kapcsolódni.

A tücsök és a hangya

A tücsök egész nyáron csak muzsikált, élvezte az életet, szórta a pénzt, kaszinózott, csalta az áfát és a járulékokat, meg merdzsót vett a segélyből, a lenyúlt támogatásokból meg helikoptert és aranyórát, toronnyal.

A hangya kidolgozta a belit, mert tudta, hogy jön a tél, hideg lesz, és nem fog teremni semmi.