Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Megkésett szép üzenet

2008. június 28. - bs395

Agitprop kezdőknek és haladóknak.

Aki a monoki kurzust elvégezte, az nagy előnnyel indul a képzésen.

Kiment a kormány Dobogókőre, és ott tanácskozott.

Hogy miről? Amiről korábban jól megmondták, hogy azt már nem!

Van ugye a ráeszmélés - és ráeszméltetés -, hogy a szociális rendszer az így nem jó. Ezt nyomják a csapból is. Ekkor jön Monok, és elkeseredésében - mert az állam nem tesz semmit - megpróbálja saját hatáskörben megoldani. Le vannak ugatva, le vannak rasszistázva, nagyüzemileg.

Majd jön a fél ország, és sűrű és őszinte nem rasszistázás közepette - és pár elmebeteg csakazértis rasszista beszólásai mellett - támogatásáról biztosítja Monokot, gyors hozzátéve még, hogy sajna a helyzet megoldása nem közvetlenül a támogatókon múlik.

Majd jön az ombudsman, és közli, hogy amit Monok csinál, az így nem jó. Nem azt mondja, hogy nem jó, azt mondja, hogy így nem jó. Mert hogy ezt a kormánynak és a parlamentnek kéne jobban leszabályozni, és utána akár valami hasonlót is csinálhatna Monok. Vagyis végeredményben ugyanazt mondja, amit a polgármester: hogy ez a kormány dolga, és a kormány nem teszi.

És most jön a kormány Dobogókőről, frissiben, és izomból lenyom mindenkit: közmunkaprogramok, képzési feltétel, és a segély és a minimálbér közötti ék szélesítése. Ja, meg különben is az önkormányzatok hibája. Lesz még egyébként egy tizednyi New Deal is, bizony.

Miről is szól ez az egész? Vajon arról, hogy a kormány enged a társadalmi nyomásnak és a reális gazdasági igényeknek? Kétlem. Ha erről lenne szó, már rég megcsinálták volna, és a "reformok" is kicsit másként néztek volna ki.

Arról van szó, hogy van egy kérdés, ami a népesség eddig látott legnagyobb részét egységesíti, különböző okok mentén (amik között vannak rasszisták is, viszont a Gyurcsány ellenes tüntetők se nácik, csak vannak köztük olyanok is a tömegben), a kormány pedig igyekszik aláállni a "hirtelen" jött fenenagy támogatottságnak. PR, tudniillik.

Ugyanis őszig ebből a világon semmi sem lesz. Addig egyeztetnek - alanyt és állítmányt -, majd a végén kijön némi átgondolatlan, megerőszakolt látszatterv, széles mutyizási kompatibilitással, és közel sem fogja megoldani a társadalom részéről felmerült igényeket és problémákat.

De ne legyen igazam.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr16543153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.06.28. 12:54:51

Ne legyen.
De lesz. Sajnos. Nem emlékszem, hogy az elmúlt húsz évben láttam volna valaha egyetlen, jól átgondolt, ilyen struktúrális átalakításokat is magával hozó törvényt, amiről ne rítt volna le a politikai és/vagy gazdasági naivitás, az öncélúság, a gazdasági-emberi környezet ignorálása. A legtöbb még józan paraszti ésszel is nevetséges.
Ráadásul mindez idióta, a nulla felé konvergáló kommunikációval. Pedig adott esetben hajlandó lennék akár 5-10 évet is szopni kicsit, hogy normális kerékvágásba kerüljünk, és a gyerekemnek, meg nekem nyugdíjas koromra legyen némi reményünk egy normális és működőképes országra...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.06.29. 00:45:00

Az egyik gondolatot (hát, ugye, késő van már) kicsit félreolvastam, így:

"a Gyurcsány mellett tüntetők se nácik, csak vannak köztük olyanok is a tömegben"

De milyen furcsa, hogy így is igaz lett. :-)

Amúgy Gyurcsányék már hat éve azt csinálják, amit most. Nem értem, hogy lehet egyetlen szavukat is (még egy blogbejegyzés játékának erejéig is) komolyan venni...
süti beállítások módosítása