Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Véderő balról

2009. április 05. - bs395

Agitprop sorozatunk következő darabjában a párostánc alapjaiból szeretnénk ízelítőt adni. Felkérném az MSZP-t és a Fidesz-t, hogy álljanak ki középre, a polgárokat – vagy lakosságot, egyelőre nem tudni, melyikből van több – pedig arra, hogy húzódjanak kissé széjjelebb. Köszönöm. Akkor kezdjük is!

Medgyessy Péter egy elegáns figurával kerül Orbán Viktor elé, a mellényén fityegő becsületrend kifejezetten klasszikus-elegáns hatást kelt, de ó ne, levette az ingét! Gyurcsány jobbról előzi mindkettőt, tisztára olyan, mint a Viktor, csak magasabb! De a Fideszt se kell félteni, baloldalon piruettezik, ám megbotlik, és az MSZP dupláz!

Ferenc jobboldalt lohol, kissé öles léptekkel, darabosan, nem ezt vártuk volna tőle, de közben Viktor beéri balról, és elébe vág egy népszavazással – váratlan mozdulat, a zsűri később még lepontozhatja. Orbán két kézzel védi a munkahelyeket, a családokat, és az otthonokat, hogy ne a zemberek fizessék meg, a nézőtéren heves taps.

Gyurcsány immár egymaga húzza magával a pártot, mintha az MSZP nem bírná a lépést, fáradtnak tűnnek, és igen, Ferenc elhasal! Helyére gyorsan Bajnai Gordon ugrik, Lendvai Ildikóval kézenfogva, és most ők védik a munkahelyeket, a családokat és az otthonokat a világválságtól! Meglepő fordulat, ahogy két oldalról előzik Orbán Viktort, mit tud ezzel kezdeni a Fidesz?

Kedves nézőink, egyelőre úgy néz ki, hogy az MSZP védi a közönséget a válságtól, a Fidesz meg az MSZP-től, és előrehozott értékelést követelnek. Most egy kis reklámszünet a Hősök terén, de maradjanak velünk, izgalmas lehet még a folytatás!

* * *

Én mellékesen csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ha mindenki gőzerővel védi a családokat, a munkahelyeket meg az otthonokat, akkor nekünk, a családoknak/dolgozóknak/lakás és háztulajdonosoknak miért nem jobb? Vagy vannak olyan családok/dolgozók/háztulajok, akiknek jobb, csak azok nem mi vagyunk? És mennyi közülük a Fideszes meg az MSZP-s?

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr541047840

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.04.05. 20:49:36

Kommentár nélkül Ez a harc lesz a végső?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avatar 2009.04.06. 21:36:59

:) Ez jó kis írás volt...

"Kedves nézőink, egyelőre úgy néz ki, hogy az MSZP védi a közönséget a válságtól, a Fidesz meg az MSZP-től, és előrehozott értékelést követelnek."

A forma1-et is lefújták tegnap idő előtt, miért ne lehetne a politikai futamot is előrehozottan értékelni, ha rendkívüli körülmények lének fel?
Én tényleg kíváncsi vagyok Viktor mit csinálna, ha nyakába szakadna a válságkezelés terhe... De sajnos nem árulja el...
A forma1es hasonlatra visszatérve ez olyan, mintha nem engedné meg a FIA ellenőröknek, hogy átnézzék a kocsit, hogy szabályos-e mielőtt kiáll a startvonalhoz... :(
süti beállítások módosítása