Lesz-e móka, nem lesz-e (ha eső lesz, nem lesz, ha nem lesz, lesz), nem tudom, de azt tudom, hogy fel kéne dobni már egy kicsit a koreográfiát. Székházat már foglaltunk, tankot már loptunk, mi maradt még? Ötlet?

Vigyünk el egy Grippent egy körre! Nem fogja a vízágyú, nehezen lehet beszorítani a mellékutcákba, és azért valljuk be: Grippent lopni odabasz. Egyetlen hibája, hogy kis ország vagyunk, úgyhogy sokat nem lehet vele egyenesen menni, a Felvidéket elfoglalni meg egy gép mégiscsak kevés.

Térítsünk el egy villamost! Eddig csak rugdaltuk, de milyen szemeket meresztene a BKV, ha közölnénk a sofőrrel, itt forduljon be balra! Ha megcsinálták volna rendesen a vonalakat, a 6-ossal mehetnénk körbe-körbe, elöl a forradalmárok, hátul a katasztrófaturisták, és a forgatócsoportoknak is könnyebb lenne kiszámítani, hol történik a következő esemény, hogy a vidéki tévénézőket se hagyjuk ki az élményből. Hátránya, hogy nem lehet vele behajtani a Parlamentbe.

Vagy: szerezzünk egy atom tengeralattjárót! Mekkora flash! Be se kéne festeni sárgára, úgyis mindenki tudná, nem magunktól jött ránk az ihlet! Tudom, tudom, nem nagyon van hol vagánykodni vele kis hazánkban, de ha felrakjuk egy kamionra, vihetnénk mindenfelé, elrettentésül. Vagy kitehetnénk a Balaton közepére, mint egy mesterséges szigetet, kikiáltjuk a királyságot/köztársaságot/amitakartok, és aki partra akar szállni, azt megtorpedózzuk! Hátránya, hogy ha leolvad a reaktor, akkor vége a forradalomnak.

Ej, be szép is az, amikor liberális demokráciában a szólásszabadság fundamentumát a kerítés mindkét oldalán hangoztatják, csak a másiktól el akarják venni! Ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen kerítés, és legyenek, akiket egymástól elkerítenek. Ezek nélkül csak életnagyságú terepasztal lenne, és a zembereket úgy kéne utólag rámontírozni a képre, viszont egyszerűbb is lenne propaganda szempontból, mert az éppen aktuális üzenettel teljes mértékben és önként, sőt, instant egyező figurákat rajzolhatnánk a késztermékre, és már mehetne is egyből a plakátnyomóba, közvetlenül a mentsük meg az őserdőket feliratosok után. Adva van nekünk az állandósulni látszó szentháromságunk, ami lassan olyan törvénnyé szilárdul, mint a trigonometria alapvetései: kormány, ellenzék, és a mindent ellenzék. Apró finomságokkal nem foglalkozunk.

Megint nemzeti ünnep van, aki igazán fajin, az már tegnap kirakta a kokárdát, nehogy reggel elfelejtse. Nagyobb népességű helyeken ilyenkor nem nagyon éri meg kimenni az utcára, marad a négy fal, és az elvágyódás, meg az instant szórakozás:

Városi létünk elengedhetetlen kelléke a kisállat-határozó, csak hogy tudjuk, ki-kicsoda az utca népéből. Népnemzeti reneszánszunknak úgy tűnik immáron elengedhetetlen kelléke a macskakövek 3-4 havonta elvégzendő redisztribúciója. Barikádot emelni belőlük ugyan eléggé idő- és munkaigényes, de zúzni, na, azt lehet velük.

Radikálutálatunk mocsarában szeretnénk segíteni a jobb sorsa érdemesebb járókelőknek az elmúlt két évben feltűnt új fajok leírásával. Piros betűs ünnepekkor (Március 15., Augusztus 20., Október 23., December 25-26.) ha a szembejövők között felismeri az alábbiak valamelyikét, csendben, nyugodtan álljon meg, szeme sarkából nézzen körül, nem vették-e már körbe, és nyugodtan, feltűnésmentesen hagyja el az utcát. Semmiképp se fusson! Ne is gondoljon rá! Megbasszák a rendőrök egy üres könnygázkaniszterrel!

Mert az magyar virtus. Tele van vele a naptár. Koncepciótlan, hurráoptimista falnakrohanásokkal. Meg mártírokkal. Ennyi, amit fel tudunk mutatni.

Erre legyünk büszkék. Ünnepeljük a bukást, a kudarcot, az értelmetlen veszteséget. Igazi keresztényi erény. Arról, hogy meghalt az az ember, aki anyagilag is oroszlánrészt vállalt többek között abban, hogy a magyar nyelv modern államnyelvként egyáltalán fennmaradhatott, arról ne emlékezzünk. Az annyira nem volt látványos. A huszárroham bezzeg! Meg mit akartok már, a pasas anyanyelve nem is a magyar volt! Azt hogy adjuk már el?