Mert az magyar virtus. Tele van vele a naptár. Koncepciótlan, hurráoptimista falnakrohanásokkal. Meg mártírokkal. Ennyi, amit fel tudunk mutatni.
Erre legyünk büszkék. Ünnepeljük a bukást, a kudarcot, az értelmetlen veszteséget. Igazi keresztényi erény. Arról, hogy meghalt az az ember, aki anyagilag is oroszlánrészt vállalt többek között abban, hogy a magyar nyelv modern államnyelvként egyáltalán fennmaradhatott, arról ne emlékezzünk. Az annyira nem volt látványos. A huszárroham bezzeg! Meg mit akartok már, a pasas anyanyelve nem is a magyar volt! Azt hogy adjuk már el?
Kikiáltottuk a köztársaságot, tessék minket megdicsérni! Meg tessék is ezt most már tőlünk átvenni, mert egyrészt elfáradtunk a nagy huszárosdiban, másrészt meg kezdődik az esti műsor ismétlése a tévében.
Tudjuk, hogy eddig ide tetszettek hordani a szemetüket, picit neheztelünk is ezért, de minden meg van bocsátva, csak segítsenek meg minket nagy nehézségünkben. Ne mi. Valaki más. Akárki. Majd rinyálunk, hogy nem ilyen lovat akartunk. Az összes létező dolog az univerzumban előbb-utóbb úgyis átminősül másvalaki problémájává. És Isten áldja meg a magyart, de valami mocsokmód gyorsan, még az első reklámblokk előtt.
Erre tudod, mit mondanak? Köztársaság? Nagy cucc! Olyat virítsatok csávókáim, amit nem tudunk! Na, olyannal nem szolgálhatunk, csak tucatnyi emigrált Nobel-díjassal. De van nekünk virtusunk! Az smafu?
Ja, hogy itt vannak az oroszok? Fejjel a falnak, bumm. Megint itt vannak, csak most tankkal? Bumm a fejbe. Éretlenek. Gázáremelés! Bumm! Legyél már rá büszke!
Meg többi koccanásra is, pl. amikor derült égből kiléptünk a Varsói szerződésből, vagy felgyújtottuk a székházat, vagy jól megmondtuk a Ferinek, hogy mennyen a picsába, meg hogy most már másvalaki fizessen (megint), nehogymár mi. Randalírozni szeressünk mi, nem takarítani
Ébresztő! Nyeregbe, hegyibe! Forradalom, nem érted?
Forradalom? Barikád, égő autó, elszabaduló deficit?
Olyat kéne virítanunk csávókáim, amit mások nem tudnak!
Legyünk már rá büszkék, hogy mekkora barmok vagyunk.
