Ibolya már nagyon unatkozott a partvonalon ülve a képviselőkkel, mivel nem volt semmi dolga. Néha bele-bele nézett a politikába, de nem voltak benne se szép kalapok, se báli ruhák, s mi a haszna a politikának – gondolta – szép kalapok és báli ruhák nélkül?
Így azt fontolgatta – már amennyire fontolgatni tudott, mert a sok felszólalás és a kampány elálmosította -, hogy a margarétanyaklánc készítés öröme megéri-e a lépcsőről való felkelés és a margarétaszedés fáradságát, amikor is váratlanul egy bokroslajos szaladt el mellette, nagy bajusszal.
Ebben még nem volt semmi különös, sőt, Ibolya még azt se tartotta különösebben szokatlannak, hogy a bokroslajos azt mondogatta magában: „Ó jajj, ó jajj! El fogok késni!”. Bár mikor utána elgondolkodott rajta, hogy tulajdonképp furcsállnia kellett volna, de ott és akkor egész természetesnek tűnt mindez, ám amikor a bokroslajos előhúzott egy zsebórát a mellényzsebéből, Ibolya egyből talpra ugrott, hiszen soha sem látott még bokroslajost mellényzsebbel, pláne zsebórával, amit előhúzhatna belőle, s kíváncsisággal teli utána szaladt, át a Kossuth téren, s még pont látta, ahogy amaz bebújik egy programba.
Ibolya egy pillanattal később már ugrott is utána, egy percig se gondolkodva azon, hogy a viharba is fog valaha is kikeveredni onnan.
