Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Feri, az állat

2008. március 31. - bs395

Feri mentálisan alkalmatlan a kormányzásra. Ez tetszik. Azért alkalmatlan, mert "aki elmond 1 órás beszédet, és nem érinti az ország egyetlen fontos ügyét sem, az mentálisan alkalmatlan az ország vezetésére".

Ez szép kép. Ahhoz viszont, hogy megfessük a hátteret, szükségünk lenne a paletta többi részére is.

Azaz kell egy inkompetens, toporgó MSZP elnökség, kell egy irányítható MSZP tagság, akitől az elnökség fél, mert totális csődjükkel és tehetetlenségükkel, a javaslatok és próbálkozások szétbombázásával szembesülve esetleg leszavazásra kerülnének.

Kell egy elnökválasztó SZDSZ, ahol lassan az is csalt, akit nem is jelöltek, vagy ahol úgy lehet egészségügyet reformálni, hogy előbb veszünk széfeket minden ágy mellé, mielőtt rendeznénk az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjazásának kérdését, vagy juttatásuk mértékét, vagy a járulékkerülés nemzeti sportját.
Vagy az OEP-nek, mint információs fekete lyuknak az átvilágítását.

Kell egy ellenzék. A Fideszt vagy Orbán Viktort szapulni itthon nem szabad (az Economist pl. megtette, mégse foglalták el a székházát), mert nem ők vannak kormányon. Azt, hogy az ellenzék a parlamentáris demokráciában micsoda, mindenki döntse le maga. Az, hogy Magyarországon a mindenkori ellenzék mit tesz (mint pl. a szocialisták '98 és '02 között), nem feltétlenül egyezik azzal, amit szerintem az ellenzéknek tennie kéne. Ez van.

Kell egy választói joggal rendelkező, pár millió állampolgárból álló tömeg, akiknek jó, ha nagy része ideológiailag elkötelezett, jó, ha egy másik nagy szelete szegény, és jó, ha nem sok ember engedheti meg magának, hogy akár ideológiailag, akár anyagilag ne függjön a politikusok mindennapi apró-cseprő civakodásaitól.

Plusz kell egy miniszterelnök, aki azt hitte, hogy ha azt mondja az embereknek, hogy hazudott, és tulajdonképpen az emberek a hülyék, és most puszta jó szándékból megmutatja, hogyan kellett volna, akkor az emberek nemhogy nem rágnak be rá, de még el is hiszik, és mosolyogva fizetnek.

Feri menne tehát középre oldalsó középtartással, Viki tőle jobbra szomorú tekintettel a szemében, az SZDSZ-t mögé festeném, kezükben leveses tálak, háttérnek meg egy lerombolt nagyvárost, pasztellszínekkel. Ez lesz a magyar posztkommunista-apokaliptikus nagycsendélet, az alternatív valóság, a sulinetes gépeken közben pörög a mátrixos képernyővédő.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr67403766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aTony 2008.03.31. 09:08:33

Itt, bazdmeg, demokrácia van. Igaz, birkáknak, de demokrácia. Töketlen, de mégis a mienk.
Értelmetlen embertömegnek minek is értelmes kormányzás?
Minek is kormányzás, van a FERI , oszt jónapot. LEsz majd a VIKTOR, oszt jónapot.

Szegény Asimov, forog a sírjába :)))

p.s.: A ferinek kell magától lemondani, szerited, baazzz, ilyen metalitással .....

nemecsekerno_007 2008.03.31. 09:27:54

bs395

Gratula. : )
Kellôen cinikus és keserû, de annál igazabb amit írtál. Respect. Még egy klasszikus URH mondatot fûznék hozzá.

5 millió tonna szürke festék, kell még. :)
Rákerestem a neten az URH-ra, vazze mennyire kib*szottul aktuális most is. Banana Republica. :)
_______________________________________
Ez az a lepratelep
Ahol senki sem beteg
Itt festve vannak a foltok
Itt mindenki boldog
--------------------------------------------------------------------

Az igazat megvallva örülök, végre történik valami. Nem tudom mi és jó lesz-e, de valami. Az lenne jó ha az MSZP felbontaná a koalíciót és kisebbségben kormányozna. Akkor elindulna valami érdemi vita féle a parlamenti pártok között.

Azt viszont nagyon nem szeretném amit ebben a cikkben idéznek:

- Milyen reformok? Azt fogják csinálni, amit mindig: fölpörgetik az inflációt, kicsit lerontják a forintot, megfogják a reálbéreket, és minden megy tovább, ahogy eddig.

Viva la revolution. . :)

nemecsekerno_007 2008.03.31. 09:30:18

Ja és itt az említett cikk:

index.hu/velemeny/eheti/santa080331/

:)

zi 2008.03.31. 09:33:39

Orbánra azért haragszom, mert tudja, hogy mi a helyes, s az embereket megtévesztve, ugye azt mondja nekik, amit hallani akarnak, behülyít.

Most Fletóra azért haragszom, mert pontosan tudja, hogy a reformok, amibe belefogtak, nem halogathatóak, és most kiáll és olyat mond, amit az emberek hallani akarnak.

De ha igazmondó Viktor most előre hoz, és székbe ül, szerintetek lesz a pucájában vér reformot csinálni?
Milyen kiadásokat fog csökkenteni?

Jelenleg a költségvetési kiadások kétharmadát a szociális kiadások és adóság terhek teszik ki.
Ugye az utóbbiból nem lehet elvenni, akkor marad mis is?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.03.31. 09:41:07

ÁÁÁÁÁ, bazmeg, ez a cikk mekkora! Komolyan hangosan röhögtem, a reggeli is kishíján félrecsúszott. Zseniális és minden sorában mélységesen igaz irás!

nemecsekerno_007 2008.03.31. 09:45:16

Meztelen a király!

Ezt kéne már kimondania valamelyik ingyenélô, számlanélkül költségtérítést felvevô majomnak. Persze nem egynek hanem soknak.

Hazudtunk emberek. Minden nap hazudunk magunknak. Csak kitartó és kemény munkával lehet elérni valamit. Aki mással próbálkozik azt hamar elkapjuk és lesitteljük úgy, hogy a mûanyag lakat is rárohad. Vége a lopásnak.

2 millió aktívan dolgozó ember tartja el a 10 milliót. Meddig mehet ez? És még csodálkozunk. Hehehe. :)

P*csába az egésszel.

mikrovp 2008.03.31. 09:45:30

Jó írás, grat!
Emberek! Itt nem gazdasági, meg politikai, meg társadalmi, meg nemtommégmilyen csőd van elsősorban, hanem erkölcsi. Nem azért lett elszabva a gazdaság, mert nem volt a privatizációhoz, a működtetéshez szakember! Nem azért lop-csal-hazudik mindenki, mert köll neki! Nem azért esett szét az ország, mert hülyék a magyarok! Hanem mert a kádárizmus alatt és a módszerváltás óta eltűnt a morál, az erkölcs a honból. Nézzétek már meg, hogy minden, de minden szétrohadt! Ezért jogos a kép, amit a Szerző felvázolt. Egy nagy, mindent átforgató tisztulási folyamaton kellene átmennünk. Szar lesz, de itt már nincs mire a foltot varrni. Új kabát kell.

nemecsekerno_007 2008.03.31. 09:48:19

mikrovp

Attól tartok, hogy igazad van. :(
Fôleg abban, sz*r lesz és nehéz.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.03.31. 09:59:49

Szerintem sajnos a dolog sokkal mélyebbre nyúlik vissza, mint a kádár-korszak, és éppen ezért sokkal nehezebb is lesz - ha egyáltalán lehet - ebből kikecmeregni. Mit várunk el egy olyan országtól, ahol egy bohócmajom-szélkakas ilyen szinten képes behülyíteni az embereket a saját _valódi_ érdekeikkel szemben. Ha orbán hatalomra kerül, elképzelhető, hogy tényleg rendet tesz (bár láttam már az általa elképzelt rendet és köszi, nem...), de megszopni főleg azok fogják, akik most a picsája alá szavaztak.

tippmester · http://tutitipp.blog.hu 2008.03.31. 10:00:00

Akinek nem tetszik, el lehet menni. És majd olyan lesz, mint a "Legenda vagyok", csak Will Smith helyett Feri mászkál Budapesten, és próbálja megmenteni a ... öööö ... nem is tudom mit. .........

mikrovp 2008.03.31. 10:03:30

Még valami. Nem lehet eltekinteni a felelősség kérdésétől, mert ha a trágyadombot megint csak a kétkezi szavazó-adófizető hordja el, ugyanide kerülünk vissza. Tehát a kádárizmustól kell kezdeni felfejteni a dolgot - legalább. Ha megint engedjük (igen, mi, állampolgárok), hogy megússzák, akkor végünk és meg is érdemeljük.

mikrovp 2008.03.31. 10:04:34

Elmenni annak kell, aki belepiszkít a fészkébe.

nemecsekerno_007 2008.03.31. 10:10:53

tippmester. :)

Menjen az akinek tetszik ez ami itt van. :)
De nem is kelet felé. Hanem a Holdra.

:)

nemecsekerno_007 2008.03.31. 10:13:44

mikrovp

Jaja, igazad van. Végül is ha az országot egy kvázi cégnek tekintjük ahol mi vagyunk a fôrészvényesek akkor az elmúlt 40 év kimeríti a hûtlen kezelés fogalmát. Meg még nagyon sok minden egyebet is.
A versenyszférában kevesebbért kirúgnak, hogy a lábad sem éri a földet. :)

Felelôsségrevonás is jó lenne, de legalább nézzünk rájuk csúnyán. Az a minimum.

eventus 2008.03.31. 11:52:51

Jó az írás!

mikrov!

Igaz itt erkőlcsi válság is van, de a legnagyobb baj a gazdasági válság. És ezért teljes mértékben a politikusaink a felelősek. Reformok? Ezek nem reformok!
Vitatkozunk itt az egészségügyön meg adókon blaba.. És a gazdasági reformok hol vannak? Sehol! Van valami gazdaságot felpörgető befektetőket idevonzó intézkedés? Évek óta semmi! Nem történik semmi! Menekülnek a befektetők kis hazánkobol. Áll az ország egy helyben. Most az egyszer Orbánnak adok igazat. Nincs is kormány!
Itt a kis 1-2 %-os SZDSZ az úr 2002 óta.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.03.31. 12:01:48

Eventus, azért nincs igazad, mert a gazdasági válság oka az erkölcsi válság. Ezért sem lehet semmit kezdeni ezekkel a szarságokkal, mert reménytelen, amíg nincs adómorál lopstop, stb.

Mike36 2008.03.31. 12:16:38

az a baj hogy Fletó féle reform is egy nagy kalap szar és pótcselekvés, lesz itt még nagyobb gebasz is, szopni fog ki itt hatalomra kerül, és szopni fogunk mi is. lesz is majd nagy rinyálás

jozo 2008.03.31. 12:23:40

hi all!

mit vártok egy olyan bagázstól, ahol több ezer párfunkcionárius várja mindkét oldalon a sültgalambot a szájába?

ahol oknyomozó újságírás csak ellenzéki szinten képzelhető el komolyan (pl Veres vs Hirtv)?

ahol súlyos MRD-ok tünnek el, következmények nélkül?

ahol 3 millió ember dolgozik 10ért, de a bevonható másik 3 milliónak a munka büdös? (bocs: egyszerubb otthon lenni és a segélyt várni?)

10 éve volt egy fűnyíróelv szerinti visszavágás, de sokra nem mentünk vele, az államadósságunk megint olyan magas, csak már vagyon nincs hozzá...

Simor András 2000 MRD Ft-os csökkentést vár (kiadás és bevétel oldalon egyaránt), de azt majd valakitől el kell venni, és az elvtársak/polgártársak lesznek az utolsók a sorban, akik bukják a pénzüket...
(az ország meg nem fogja értékelni, hogy Zushlag, Veres, Kabai, és a többi még meg nem ismert cimbora pénzt kap amig tőle elvonnak...)

Mike36 2008.03.31. 12:24:13

szvsz olyanok a politikusok amilyenek az emberek
éppen oylan mentalitásuak mint a nagy átlag
legyen kisebb parlament, meg ellenőrízhető költésgtérítés? nehogymá'! szvsz akkor lesz itt vmi változás, a sikerül az embereket leszakítani az állami csecsről, amikor egy filmes befektetői pénzből csinál filmet, nem állami adományért kuncsorog, amikor a gazda teszi a dolgát, és nem azt várja hogy megveyék a szaros búzáját, ami senmkinek sem kell, amikor ha valaki nincs rászorulva, nem veszi fel a segélyt, amikor végre réjövünk, hogyha valamit kapunk akkor másra nem jut, és a kincstár nem egy soha ki nem ürülő feneketlen bödön, ha szégyen lesz adót csalni, de uyganakkor úgy érezzük, az adónkért cserébe kapunk is valamit (mondjuk most is kapunk, de a maygar szeret sirni)

eventus 2008.03.31. 12:25:38

Before!

Pont ezt mondom én is!
Ott van Szlovákia. Mertek adókat csökkenteni és lám mi magyarok az osztrákok a lengyelek oda viszik a cégeiket. És ha már befektettek lóvét ott is tartják. A magyar hülye lenne visszatelepíteni a cégét. Nem is Beszélve romániárol...
Ha te is cégat alapítanál hol tennéd? Itt mert magyar vagy? És európa egyik legmagasabb adóját fizetnéd? Persze szereti az ember a kihívásokat és azt hogy ellehetetlenítik...
Szerintem olyan gazdasági környezetben tennéd ami átlátható, kevesebb az adó és még rendes profitot is lehet termelni.

Mike36 2008.03.31. 12:31:29

a szlovákok nem csak adót csökkentettek hanem hozzá mertek nyulni a nálunk szebnt tehénként tisztellt dolgokhoz is
98-ban azt vártam, no majd Orbánék gatyába rázzák az országot, erre ott folytatták ahol apáik, jó, marketing megvolt, mert kell a népnek a cirkusz de ennyiű
2004-ben Fletótól azt vártam, ha valaki a vaállalkozásait tudja vezetni, akkor egy ország gazdaságát is gatyába rázza, erre ő sem csinált semmit (de legalább bevallotta, ellentétben Viktorral, aki köztudomásulag sohasem hazudott) Most műár nem számítok ezután semmi jóra
Plusz egy dolgot nem értek: amerikában egy politikus simán kiáll és azt mondja: 10 éve nem jól gondoltam, nem volt igazam. Nálunk ez miért szégyen? Miért kell abban a hitben rinmgatnia magát vkinek, hogy ő tévedhetetlen, hiszen nem az, és csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
És miért kelll egy politikust imádni? ezt sosem fogom megérteni

eventus 2008.03.31. 12:35:22

Mike12

Igaz...igaz...

mikrovp 2008.03.31. 16:50:26

Itt csak az nem fog megbukni, aki ki mer állni és el meri mondani az igazságot a jelenlegi helyzetről és az ide vezető útról. Azért is tartunk itt, mert a T. Szavazópolgárt soha senki nem szembesítette a teljes igazsággal. Az egész ország a hazugságba fullad bele. A politikus a politikaiba, az újságíró a médiaszemfényvesztésbe, a magánember az önáltatásba. Ez a dolog valódi természete, a megjelenési formája meg az, ami most zajlik.
süti beállítások módosítása