Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


Gáz a Marson

2009. január 19. - bs395
Emlékszel még arra a karikatúrára, amin épp amerikai zászlóval kutat a kis robotjármű a Mars felszínén, két marslakó meg azt kérdezi egymástól, hogy de ugye nekünk nincs olajunk? Na, olajat még nem, de gázt már találtak. Ez azért adhat némi lökést az orosz űrprogramnak. De az egeret ki hozza vissza?

Esküdj!

Az alábbiak teljes egészében a képzelet szüleményei, alaptalan összeesküvés-elmélet. A szereplő országok, a feltételezett célok a valóságban nem léteznek, és egyébként is, paranoid túlzás az egész. Oroszország "összeveszett" Ukrajnával, és elzárta a gázt. Na de miért? Mert az ukránok nem újították fel a szerződést, azért, és nem hajlandóak sokat fizetni a gázért. Legalábbis ezt mondják. A kommunikációt tekintve elég esélyes, hogy az oroszok viszik a prímet mind a válság kirobbantásában, mind annak lefolyásában, és épp igyekeznek uniós üzletfeleik előtt normakövető, tisztes polgárokként feltűnni. Mik lehetnek a céljaik?

Ukrajna ellehetetlenítése

A narancsos forradalom óta szúrja az oroszok szemét, hogy az ukránok már nem úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek. A válság oroszvezérelt kommunikációja igen kínos helyzetbe hozta, csaknem az egyedüli rosszfiúként tünteti fel az ukránokat a vitában, akik mások kárára visszaélnek a helyzetükkel. Plusz hozadéka a kialakult szituációnak, hogy ha az oroszok fel is újítják a szerződést, azt olyan áron teszik, ami az ukrán kormány ígéreteit és az ország költségvetését alapjaiban írja át, ellehetetlenítve Timosenkót és támogatóit.

Tovább

30 méter sprint

Azon emelkedjünk felül, hogy mi a szájbavert rossebet keresett a lengyel államfő 30 méterre a Dél-Oszét határtól, éjszaka, grúz kollegájával. Nem hivatalosan mind a ketten persona non grata-k az oroszoknál, egyiküket meg a legtöbb oszét saját kezűleg venné legszívesebben kezelésbe. Erre odamennek egy olyan vidékre sajtófotózni, ahol klánok meg hadurak uralják a vidéket az oroszok névleges fennhatósága és egy maffiózó (ti. a dél-oszét "elnök") jutaléka alatt. Obama se piknikezik Kabulban, meg nem hívja meg Sárközy-t kutyát sétáltatni Bagdad mellé!

Tovább

A gázszámlás húzzon a búsba!

A konvergencia-program az szent, ugye? Legalábbis amikor takarózni kell vele, hogy miért nem fizetjük ezt, vagy emeljük/csökkentjük azt, amikor amúgy se akarnánk. Akkor mutogatnak a konvergencia-programra.

Félreértés ne essék, az euró jó dolog is lehet, mert adna a cégeknek plusz 5-10 százalékpontnyi tervezhetőséget, kevésbé lennénk kitéve az árfolyam-ingadozásoknak - főleg ami az energiaimportot illeti -, nem beszélve a devizahitelekről.

De persze amikor arról van szó, hogy szavazatokat számolunk itt és most, akkor a konvergencia-program inkább csak amolyan ajánlás. Idén 80 milliárdot költünk gázár támogatásra, és azon lobbizunk, hogy a konvergencia-programmal ellentétben maradjon az arány jövőre is. Az plusz 15 milliárd lenne.

Tovább

Minden mindegy

"Schröder azóta távozott a politika élvonalából, gazdasági társaságoknál vállalt tanácsadói szerepet(Rotschild, Gazprom), majd átvette egy nyugat-európai-orosz konzorcium felügyelőbizottságának elnöki posztját."

Annak a konzorciumnak a felügyelői posztját, aminek a létrehozását a gázvezetékkel együtt ő írta alá, és aminek a központját az ő kedvéért vitték át Hannoverbe.

"Nem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc júniusban lemond a miniszterelnöki posztról, majd elfoglalja a Déli Áramlat gázvezetéket is felügyelő társaság vezetői székét"

Tovább

Gáz van babám

Vagy nincs. Vagy lesz. Sok gáz lesz, olcsón. Vagy drágán. Délről, keletről igen, nyugatról nem.
De legalább a bál már áll.

Van ugyi a Nabucco, meg a Déli Áramlat. Az első elvileg nagyrészt Oroszországtól független gázforrásokat kötne össze velünk meg Ójrópa többi részével, a másik meg főleg orosz érdekeltségeket.
Azt jön a kormány, és azt mondja, hogy tulajdonképpen ez a két projekt nem konkurál egymással.
Aztán jön Putyin, és azt mondja, de, nyomatékosításul ráül a Nabucco vezetéken a gáz nagy részét adó ex-szovjet tagállamok szájára.
Aztán jön a kormány, és azt mondja, Déli Áramlat lesz, csak az lesz, de legalább jó üzletet kötöttünk, a Fidesz meg kapja be.
Aztán jön Ójrópa, és azt mondja, mi kapjuk be, kollektíven, és a jó édes anyánkat.

Ez eddig mind szép és jó. Politika, ahogy mi ismerjük.

Tovább
süti beállítások módosítása