Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


Elragadó

2011. május 23. - bs395

Meg volt jósolva, hogy tegnap este 6 körül el leszünk ragadtatva. Többes szám első személyt használok ugyan, de persze magamat nem értem bele. Mindegy. Hosszú. Ha te ma mégis ezt a bejegyzést olvasod, az az alábbi okok egyikének a következménye lehet:

A. Nincs olyan, hogy elragadtatás, fátyolnak fellibbentése, meg ilyenek. Nem hiszek a determinizmusban, azért. Suck is life.

B. Lesz, de nem most volt. Hiba került a képletbe, útjai kifürkészhetetlenek. Aggódni nem kell, türelem. Addig idegesítsük egymást.

C. Volt elragadtatás, de annyira keveseket érintett, hogy fel se tűnt. Ez esetben van egy rossz hírem: pokolra jutunk mind. Bocs.

Magánverzió

Lesz ugye népszámlálás, azt megy a hajcihő, hogy akkor most legyen-e egyáltalán kérdés a vallási meggyőződésről, vagy ne, önkéntesen, vagy egyáltalán. Néphülyítés ezerrel, és pro és kontra asszisztancia zajlik on és offline egyszerre. Szép. Azért szép, mert már előtte is a valóságnak a sarkaiból való kimagyarázása folyik, hát még utána! Ez is csak egy azon témák közül, amiket nem akarunk hitelt érdemlően rendezni, viszont gerjesztésre – és erjesztésre – kitűnően alkalmas. Országunk és népünk és bölcs vezéreink üdvére a magam szerény képességeivel szeretnék hozzájárulni a témát övező masszív elkúráshoz, és egy magánverziót ajánlok a köz figyelmébe, hátha megjelenik az űrlapon.

Ön szeretné, ha alulírott egyház/felekezet/gyűlés nettó fizetésének 2%-át automatikusan megkapja?
a., igen.
b., fizessen a kommunisták!

Case closed. Az egyházak kaphatnának kárpótlási jegyet az elorzott ingatlanok után, mint Mari néni, akinek ugye nem életjáradékban állapították meg a kollektivizált földjeinek az értékét, a Vatikáni szerződést lehetne annulálni, és senki sem mutogathatna másra, mint a sajátjaira: lám, ennyi a keresztény/keresztyén/stb., nem több. Tessék a gyereket temploma járatni, és fizetni a tizedet önként, a más tehenét viszont…

Mert a lényeg mindenfelől az, hogy ők ott a köpködők, mi zsepibe szoktuk, amikor senki sem látja, tessék nekünk elhinni.

Összhangzattatnalanság

Ez az én himnuszom. Munkába menet, vagy onnan jövet, nagy hangerőn, dugóban bólogatni rá, bogírás ill. hírolvasás alatt rágondolni. Én magam se foglalhatnám össze jobban a dolgok permanens állását, max. cifrázni lehet, meg terjengetni, de attól nem lesz több, csak kevesebb, mert pont a lényeg nem jön át rendesen, leértékelődik, elfejtődik elveszik, átértelmeződik tök fölöslegesen. Mert a lényeg:

A többi néma csend, ahogy a Sir Ian McKellen féle III. Richárdban, jön át a tank a kandallón, csővel előre, mert úgy drámaibb.

Az hagyományrul

Ingoványos talaj lesz, de ez így van jól. A minap láttam egy kis dokumentumfilmet, amolyan ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő cucc, hogy kik is írták a Bibliát? Az első öt könyv dokumentációs hipotéziséről van szó, hogy különböző időben, különböző helyeken, más-más fókusszal íródott szövegek lettek egybe „szerkesztve” jól/rosszul (inkonzisztencia rulez). Biztos van, aki már itt kidobja az inkvizíciót, de van még tovább is, sőt, a lényeg csak ez után következik!

Tovább

Hit és/vagy segély

Logikai lóugrás. Úgy szeljük a levegőt az ostoba gyalogok fölött, hogy csak úgy csillog a lószerszám a tudás reflektorának fényében. Van ugye az, hogy a ballibek mindent fekete-fehérben látnak (az ökoballibek zöld-feketében, mint a Hercules monitor). A ballibek meg köztudomásúlag a nem jobboldaliak. A nem zsidókeresztények. A nem magyarok. A nem katolikusok. A nem konzervatívok. Tetszés szerint. És ez persze nem fekete-fehér felosztás. Szóval ateistának lenni nagyon is ballib dolog. Ez segíthet megérteni az alábbi szembeállítást: egyházak állami támogatása vs. segély a cigányoknak. Érted, ez itt az előző mondat második felében egy ilyen kizáró ellentét. Vagyis ha nem akarsz államilag egyházakat támogatni, akkor te a cigányoknak akarsz több segélyt, csak úgy, pofára. Mert ballib vagy. Mert azt mondtam. Meg különben is: francia forradalom! Tiszta sor.

Nem akarok ateista egyházat!

Gondolkodtam, hogy írjak-e egy jó kis egyházfikázós meg hisztisbigottszapulós posztot az ateista buszkampányról, meg annak a helyenkénti betiltásáról. Viszont amik azóta fel-felhangzanak elszomorítanak. Mert nem akarok ateista egyházat, ateista vallást, ateista dogmákat. Jézusom! Lesz majd mise is, ahol jól nem imádunk senkit? Nemár. Miért akarnak ennek szervezeti formát adni egyáltalán? Az ateizmus Isten nélküliség - ha úgy tetszik, istentelenség, nem pedig istenellenesség (fura is lenne). Aki le akarja csak cserélni az eddigi liturgiát az teljesen fölöslegesen teszi. Miben csalódtál? Az üzenetben vagy a módszerben? Mert itt aztán mindkettőből kapsz újat, szebbet, jobbat? Elárulok egy nagy titkot: nem kapsz.

Tovább

Limited edition

A vallások és más emberi tevékenységek között nem bírok különbséget látni. Csúnya ballib vagyok, tudom, Pol Pot szellemi örököse, aki csegevarás pólóban a Tőkét vakargatja. Azért nem bírok, mert ugyanarról szólnak: a világ megismeréséről, és az ember benne való elhelyezéséről. Más néven: a kontrolról. Teljesen mindegy, hogy ipari tömegtermelésről, öncélú magas művészetről, teológiáról vagy síugrásról van szó, ezek csupán a tapasztalás egymással konkuráló alternatívái. Viszont amint valamelyik kizárólagosságot követel magának, beleesik az eredendő bűnbe: az álszentségbe, amit még el is hisz. Akármelyik.

Tovább

Válságvilágosodás

Világválságoznék megint egy picit. Olvasgattam az egymásnak ellentmondó hírek és értelmezések között, hogy honnan és mi végre is van ez a válság, de mint kiderült, elvesztem a technikai részletekben, mert a válság oka az, hogy erkölcstelenek vagyunk. Mert nem hiszünk eléggé Istenben és az ő egyházaiban, azért. Örülök, hogy ez tisztázódott. Pláne, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint is a liberális egyenlő a felvilágosodással, az "instant mennyország itt és most" agyrémével.

Tovább

Jézus él?

A minap ütötte meg a fülemet a tévéből egy vita, hogy a feltámadást hogyan kell értelmezni? A hivatalos álláspont: szó szerint. Kevés dologban értenek egyet a keresztény felekezetek, de ez egy elég sarkalatos pont náluk. Nem akarok itt hitvitát gerjeszteni (gerjesszen az, aki hisz benne, én kiszálltam, jobban mondva be se szálltam), de az én logikám szerint elég "jogos" kérdés, hiszen a Biblia és egyéb szövegek tömkelegéről derült ki az idők folyamán, hogy azt nem is úgy kell érteni, az csak metafora, kivéve ezt.

Valamiért nem úgy kell olvasni, hogy úgy támadt fel, hogy éppen bimbódzó egyházát atomjaira robbantották pont a születésénél, ám az mégis újra összeállt. Nem úgy születik újjá, hogy emberről-emberre terjednek tanításai, "újjászületvén" minden egyes hívőben, nem. Nem úgy emelkedett a mennyországba, hogy elhozta a megváltás receptjét mindenkinek, kik - akárcsak ő - Isten gyermekei lennénk, s így végre valahára mi is oda juthatunk, köze nincs hozzá. Jézus az az ember, aki három napig halott volt - nem tetszhalott, hanem rendes, ahogy kell -, aztán már mégsem volt halott, majd fizikailag emelkedett a mennyek országába, teljes testi valójában. Te tudsz ilyet? Ugye, hogy nem!

Tovább

Vádlott, álljon fel!

Nebraska szenátora beperelte a keresztény Istent. Akármilyen megmosolyogtatóan is hangzik ez első hallásra (és másodikra, és harmadikra, és így tovább), azért elgondolkodtató. Azt feltételezi, hogy az oda-vissza hatás működik. Isten a saját képére teremtette az embert, aki aztán a nevében mindenféle hasznos tevékenységekkel foglalta el magát, hogy ne unatkozzon.

A bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy Isten lakcíme ismeretlen, így az idézést nem tudták postázni neki, de lesz ez még szürreálisabb is. Az ellenérv az volt, hogy mivel Isten mindentudó (akármilyen megmosolyogtatóan is hangzik is ez elsőre, másodikra, harmadikra, és így tovább), tudnia kellett az idézésről is. Arról nem esik szó, hogy a vélelmezett bűncselekményeknek - emberölés, népirtás, terrorizmus, vandalizmus, satöbbi - van-e elévülési idejük?

I. Silvio császár kontra XVI. Benedek pápa

Invesztirúraháborúk, csapó kettő. Az invesztitúra a romkat egyházban az a jog, hogy ki nevezi ki a püspököket. Mivel a püspök rendelkezik a püspökség javai felett, így gazdasági és politikai hatalommal bír a kinevezett. E felett a jog felett harcoltak annak idején Henrikék és a pápák sokat, avagy kié a hatalom és a tekintély, kinek az érdeke, akarata érvényesül.

Most ott tartunk, hogy a pápa kikel az olasz császár Berlusconi ellen. Meg akarja mondani, milyen politikát folytasson. Hány hadosztálya van a Vatikánnak? És hány hadosztály parancsnokának akarja megmondani, mi a helyes? Mert ez nagyon nem mindegy. Az egyház nem mondja meg, hogyan kell az államháztartást igazgatni, hogy nézzen ki a közigazgatás, mekkora adót vessenek ki. Nem így politizál. Van neki egy erkölcsi zsinórmértéke, amire, mint színes kis gyöngyöket, felfűzi a világ történéseit, és amit nem sikerül, azt elveti.

Tovább

És a 0111-ik napon mondá a nagy hálózati eszköz

Az ember jártában-keltében nem győz rácsodálkozni a világra. Arra, hogy néha még a legmerészebb emberi fantázia se tudja überelni a valóságot.

Az interneten ez halmozottan jelentkezik: mindaz a társadalmi kontrol, ami hétköznapjainkat meghatározza, mindazok az elvárások, amiket velünk szemben mások támasztanak, huss, tovalibbennek. Itt aztán tényleg csak az szab határt közlési kényszerünknek, ami nem fér ki a képernyőre, vagy nem bírjuk legépelni, megfotosoppolni.

Drága feleim, ez van. Ilyenek vagyunk. Ilyenkor egyesekben felmerül a kontrol kérdése, úgyis mint az ártalmas dolgokat azért csak ki kéne szűrni. Meg kell mondani az embereknek, hogyan illik viselkedni, milyennek kell lenniük. E helyütt nem a kommunista társadalommérnökség vívmányait fogjuk megjegyzésekkel ellátni, hanem a vallási társadalommérnökséget.

Tovább

Őszentségit

Nem szeretnék olyan világban élni, ahol a közszereplőket nem lehet kritizálni. Számomra teljesen mindegy, hogy államelnökről, miniszterelnökről - saját vagy más országéról - van szó, és még az se hat meg különösebben, hogy ha valaki már azon elkezd pörögni, hogy én a pápát közszereplőnek hívom. Olyan világban se szeretnék élni, ahol egy államelnök vagy vallási vezető kritizálásakor disztingválnom kéne, hogy mit és hogyan mondok, különben bezárnak. Az ízlés az nem egy egzakt, univerzális valami, hiába hadonásznak egyesek, hogy de.

Lehet azon görcsölni, hogy Sabina Guzzanti kijelentése ("De ugyanakkor, húsz év múlva a pápa is ott lesz, ahol lennie kell. A pokolban, ahol nagy buzi ördögök fogják kínozni.") ízléstelen-e: részemről ízléstelennek tartom, ha azzal viccelődnek, hogy valakit akarata ellenére szexuálisan bántalmaznak, ám nem hiszem, hogy börtön járna érte, mert azt sem hiszem, hogy ebben a témában - ti. jóízlés és erkölcs - az én seggemből eredő passzátszél különb lenne másokénál (de szerencsére vannak, akiknek ez a hamis tudat határozza meg az életüket - mivé is lennénk nélkülük). Ám én már a pokol - ami egy valóságos hely, nem pedig egy rendszeresen felgyújtott szeméttelep - ötletét, és a vele való fenyegetőzést is ízléstelennek tartom.

Tovább

Burn baby, burn!

Azok a rafkós tálibok már megint a gyökerénél ragadták meg a problémát. Egy népet le lehet mészárolni, rettegésben lehet tartani, el lehet nyomni, de minek, ha lehet agymosni is?

Lemészárolni erősen kontraproduktív, mert nem maradna ember, aki az imám (vagy más, szabadon választott vezető) helyett a földet művelje, hogy a vezér ne haljon éhen. Rettegésben tartani és elnyomni folyamatos befektetést igényel, nem is beszélve arról, hogy a nép időnként lázong, amit le kell verni, ami kivégzésekkel jár, szóval megint kontraproduktív.

Tovább

Továbbképzés

Voltam egyszer továbbképzésen, tanultam sok hasznos dolgot, le is jegyzeteltem az egészet. Itt és most a nagyérdemű rendelkezésére bocsátanám őket, teljesen ingyenesen, több részletben. Profilváltásra nem készülök, és inkább a cucc készültekor fenálló hangulatom jelentései, meg hát uborkaszezon van.

Katt a kis képre a nagyhoz!

Tovább

RE: Antrópikus elv

Ezzel már lógok egy ideje, de majd most!

Annál is inkább, mert mégis csak vasárnap van, és vallási témáról lévén szó mégiscsak illő az Úrnak szentelt napon lehozni. Vagy az a szombat? Az vesse rám az első követ, aki utolér.

Az előző posztba már be van linkelve a forrás, mint a Mátrixban, így most csak visszalinkelek a linkre. Webkettő, vagy amit akartok.

A téma: az Univerzum, az ember, a determinizmus és persze Isten, mindez a keresztény filozófia kozmológiai szemüvegén keresztül.

Tovább

Antrópikus elv

Recincálás következik.

Kedvenc káromkodó evangélikus lelkészem - az ateistáknak ilyenjük is van, térjen meg mindenki, akkor lesz nekik is - az internet nyilvánossága elé tárta egy régebbi filozófiai-teológiai-kozmológiai dolgozatát, hét részben:

Antrópikus elv I. - Csodálkozom, tehát vagyok

Antrópikus elv II. - Miért pont kreacionista ne lehetne a tudomány?

Antrópikus elv III. - Csodálkozás a megszokotton (a poszt rertócsöcsös képet tartalmaz)

Antrópikus elv IV. - Homogenitás és izortópia

Antrópikus elv V. - Van-e élet a Földön?

Antrópikus elv VI. - De hiszen itt vagyunk!

Antrópikus elv VII. - Édes otthonunk, az Univerzum

Folyt. köv.: maga a recincálás, azaz megmondjuk jól, hogy mit is gondolunk erről.

Templomot, jegyre

A helyzet fokozódik.

Kiderült végre, hogy miért is van a Vatikáni szerződés, meg, hogy igazából örüljünk neki, hogy ennyivel megúsztuk.

Nakérem.

Volt a kommunizmus. Abban államosítottak dolgokat. Elvették az egyháztól a birtokai, jószágai és iskolái nagy részét. Aztán vége lett a kommunizmusnak, a kárvallott egyházak egy része pedig visszakapta az elkobzott vagyon egy részét.

Namármost. Ki szokás akadni azon, hogy az un. történelmi egyházaknak alanyi jogon, az állami szja bevételekből fix százalék jár, reprezentációtól függetlenül. Ezt - mármint a folyósítást - két dologgal szokás magyarázni:

Tovább

Teli szájjal

...
...
...
- Mit eszel?
- Tandori csirkét.
- Miféle étel az?
- Indiai.
- Eretnek!
- Mivan?
- Nem átallasz hitetlen ételt enni, mikor írva vagyon Mari néni szakácskönyvében, hogy ki azt eszik azt az pokolnak tüze fogja az ő beleit égetni fertelmes gázokkal!
- Minden rendben?
- Mari néni szakácskönyve! Nem vagy te marinénista?
- Nem vennék rá mérget, de szerintem nem.
- Hát milyen könyvből főzöl te?
- Könyvből?
- Klárinénista vagy?
- Anyám Julcsi, tőle tanultam főzni.
- És anyád milyen volt? Netán terinénista?
- Nem. Julcsi.
- Hát kitől tanult ő főzni?
- Az ő anyjától.
- Mari néni szakácskönyvében írva vagyon minden recept, mit fogyaszthatsz!
- Aha. Mit ír a kurkumáról?
- A miről?
- A kurkumáról. Lapozz oda légyszi a kurkumához.
- Hát.. ööö... az egy eretnek, ördögtől való dolog!
- Sejtettem. Figyu, én mentem.
- Hová mennél mégis Mari néni szakácskönyve nélkül?
- Főzni.
- S Mari néni szakácskönyve nélkül mi célból főzöl?
- Mert éhes vagyok. Baj?
...
...
...

Vallásháborúúúú!

A tegnapi nap elárasztották a blog.hu-t a vallási témájú posztok, komoly mennyiségű – és változó hangvételű, mélységű és minőségű - kommenttel. (persze én is azért hozzátettem párat, változó minőségben és mélységben – az utóbbi időben a hangnemre viszont igyekszem figyelni)

Én hülye meg nem készültem a témában, de most pótoljuk!

A törésvonalak a szokásosak: Dawkins, szellem, hit, és persze a "ki ölt meg több embert minek a nevében?".

Tovább

Jézus hogy szavazna?

Viktor mondta, hogy ha nyernek, akkor lehet, hogy a KDNP mégse kerülne a kormányba, mert nem akarja a kormányzást keresztény ideológiával terhelni. Nekem személy szerint ez pozitív üzenet, bár a célcsoportja Viktor eddigi kinyilatkoztatásainak nem én voltam.

Aztán mond mást is: a KDNP szociális kérdésekben a Fidesz ellenzéke lenne, így fogva ki a szelet az MSZP vitorlájából.

Ezt most emésszük egy picit.

A KDNP ideológiailag keresztény, ez tiszta. Értékválasztása alapján konzervatív, ez is tiszta. Érzelmei alapján nacionalista, ez is rendben. És mostantól kérem szociális kérdésekben baloldali.

Akkor még egyszer: baloldali-nemzeti-keresztény-konzervatív.

Szeretnék egy kicsit relativizálni: ha Jézus üzenetét jól olvastam, ő baloldali-liberális-kozmopolita üzenettel operált a kor standardjai szerint. Ezt az üzenetet szokás kisajátítani jobboldali-konzervatív-nacionalista szerveződések által a jelenlegi korszellem szerint, legalábbis ők valahogy hangosabban követelik maguknak, mint a baloldaliak.

Én meg próbálom elképzelni az új KDNP célcsoportját, csak nem megy.

Minden irónia nélkül kérdem: Jézus ma hogyan szavazna?

És ezt így megint hogy?

Ó, azok a konzervatívok megint, akik magukat annak hívják!

Volt egy "nagyon tudományos" amerikai kísérlet, ami arra a kérdésre volt hivatott választ fabrikálni, hogy a magukat konzervatívnak tartó emberek és a magukat liberálisnak tartó emberek agyműködése között van-e különbség.

Tovább

RE: Egy életed

Csak mert sötét vagyok.
Az eredeti kirohanásnak a témája, szájbarágósan.

Adva van a vallás, mint természeti és társadalmi/szociális jelenség.
A vallásnak, mint olyannak a központi témája nem a hit, és nem is az, hogy akkor most van isten, vagy nincs.
A vallásnak, mint olyannak a központi témája a dogma, és a rituálé.

Tovább

Forrástudók

Van a forrás. Tiszta mátrics. És vannak annak a tudói. Ők a forrástudók. Komoly emberek.
Vannak a forrástudatlanok, akik a forrástudókra figyelnek. Ök a komoly tömegek.
A forrástudók és a forrástudatlanok egy nagy közös cél érdekében dolgoznak együtt: a forrástudók kérdéseket tesznek fel a forrástudatlanoknak, és a forrástudatlanok a forrástudók által előre megadott válaszokat adják a kérdésekre. Mindenki boldog.

Tovább
süti beállítások módosítása