Csak mert sötét vagyok.
Az eredeti kirohanásnak a témája, szájbarágósan.
Adva van a vallás, mint természeti és társadalmi/szociális jelenség.
A vallásnak, mint olyannak a központi témája nem a hit, és nem is az, hogy akkor most van isten, vagy nincs.
A vallásnak, mint olyannak a központi témája a dogma, és a rituálé.
Ha megnézzük a ma is létező, elszigetelt törzsi vallásokat, mint magának a vallásnak, mint jelenségnek vagy intézménynek, és istennek, mint ideának az archtipusait, meglepő dolgokat tapasztalunk. Igaza van annak, aki azt mondja, hogy a természetben minden dologba bele van kódolva isten, ha ezt arra alapozza, hogy valamennyi embercsoport és kultúra létrehozta a saját verzióit (ahogy létrehozta a saját tudatmódosító szereit is a környezetében található anyagokból).
Viszont ha a mai domináns világvallások központi témaival (ez emberi lét értelme, célja, a halál utáni történések, a világ teremtése, vagy isten létezése) összehasonlítjuk őket, azt találjuk, hogy nem ezek köré szerveződnek eredendően. Abban valamennyien egyeznek, hogy számunkra láthatatlan, felfoghatatlan, tudattal és akarattal rendelkező közreműködő feleket társítanak a történésekhez, illetve az ősöket, mint eme láthatatlan erők irányában közvetítőket tisztelik. Nagyon profán módon leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a vallás halott öreg férfiak tisztelete még élő öreg férfiak tekintélyére alapozva.
Tekintélyelv-eredet letudva. Aki nem hiszi, járjon utána, én is azt tettem.
A másik közös pont a rituálék szervezése. A rituálé közösségi esemény, meghatározott forgatókönyvvel, jelentéstartalommal, szimbolikával és gesztusokkal. A rituálé a közösségi összetartó erőn, illetve a hatalmi viszonyok nyílt kimutatásán kívül még egy fontos tulajdonsággal bír: szervezi a közösség életét (mezőgazdasági munkák főleg).
Ami a kereszténységet - és úgy általában a saját közösségén túllépő vallásokat - megkülönbözteti ezektől, az az, hogy olyan kultúrákra és csoportokra igyekeznek ráhúzni, amikre nem feltétlenül illenek (lásd: Fülöp-szigetek és a gyermek Jézus, aki fekete), azaz a rituálék átdolgozás nélkül értelmüket és céljukat vesztik.
Az írástudás és a nemzeti nyelvű bibliafordítások elterjedése előtt a dogma, illetve a rituálék igazi jelentéstartalma a hívők túlnyomó többsége előtt zárva volt, így a szimbolikát és a társított jelentéseket muszáj volt "lebutítani" nagyjából egy hat éves gyermek szintjére. A reformációval nagy lépés történt a megcsontosodott és merev tanok újraértelmezésében, ugyanakkor így még tovább torzítva az eredeti szemita forrást.
A felvilágosodás, a tudományos vívmányok és a gombamód szaporodó új felekezetek és értelmezések ha lehet még jobban aláásták a "történelmi" egyházak tekintélyét és az üzenet hitelét. A dogma, a rituálé, az írásos alap mégis megmaradt, és makacs és kétségbeesett konzervatív álláspontot alakított ki egy olyan világgal szemben, ami már nem hasonlít arra, amit leírni, megmagyarázni és értelmezni igyekeznek, egyre kevesebb sikerrel.
A szólásszabadság, a vallásszabadság, és az információs szabadság talán a legnagyobb csapás a dogmatikus és tekintélyelvű vallási rendszerekre. A források egyre szélesebb körben történő terjesztése egyre inkább fölöslegessé teszi az azokat hivatásszerűen magyarázókat, az életkörülmények drasztikus változása pedig egyre inkább koloncként aggatja a hívőkre a jelentésüket és értelmüket vesztett, kiüresedett szimbólumokat, amik olyan emberekkel hivatottak összekötni őket, akikkel a mindennapi életükben semmi közös sincs, így közösséget nem tudnak vállalni velük.
Itt a lehetőség, hogy mindenki eldöntse, honnan mit válogat össze magának.
Itt az alkalom, hogy te döntsd el, hogy miben hiszel.
Ez lett volna az előző poszt értelme is.
Aki akarta, leszűrte.
Aki nem akarta, az csak sötétezett egy jót, majd elment moziba, és az előtte ülő fejébe húzta a popcornos zacskót.
