Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


A kopasz és a pap

2009. január 22. - bs395

A párbeszéd szereplői: Adam, a frissen szabadult neonáci skinhead, és Ivan, a tagadásba menekülő pap (a fenti képről). Disclaimer: a párbeszéd - és a film írója, rendezője - otthonában, Dániában a dán keresztény felekezetektől kitüntetést kapott a műért.

* * *

Tovább

Templomot, jegyre

A helyzet fokozódik.

Kiderült végre, hogy miért is van a Vatikáni szerződés, meg, hogy igazából örüljünk neki, hogy ennyivel megúsztuk.

Nakérem.

Volt a kommunizmus. Abban államosítottak dolgokat. Elvették az egyháztól a birtokai, jószágai és iskolái nagy részét. Aztán vége lett a kommunizmusnak, a kárvallott egyházak egy része pedig visszakapta az elkobzott vagyon egy részét.

Namármost. Ki szokás akadni azon, hogy az un. történelmi egyházaknak alanyi jogon, az állami szja bevételekből fix százalék jár, reprezentációtól függetlenül. Ezt - mármint a folyósítást - két dologgal szokás magyarázni:

Tovább

Vallásháborúúúú!

A tegnapi nap elárasztották a blog.hu-t a vallási témájú posztok, komoly mennyiségű – és változó hangvételű, mélységű és minőségű - kommenttel. (persze én is azért hozzátettem párat, változó minőségben és mélységben – az utóbbi időben a hangnemre viszont igyekszem figyelni)

Én hülye meg nem készültem a témában, de most pótoljuk!

A törésvonalak a szokásosak: Dawkins, szellem, hit, és persze a "ki ölt meg több embert minek a nevében?".

Tovább

Jézus hogy szavazna?

Viktor mondta, hogy ha nyernek, akkor lehet, hogy a KDNP mégse kerülne a kormányba, mert nem akarja a kormányzást keresztény ideológiával terhelni. Nekem személy szerint ez pozitív üzenet, bár a célcsoportja Viktor eddigi kinyilatkoztatásainak nem én voltam.

Aztán mond mást is: a KDNP szociális kérdésekben a Fidesz ellenzéke lenne, így fogva ki a szelet az MSZP vitorlájából.

Ezt most emésszük egy picit.

A KDNP ideológiailag keresztény, ez tiszta. Értékválasztása alapján konzervatív, ez is tiszta. Érzelmei alapján nacionalista, ez is rendben. És mostantól kérem szociális kérdésekben baloldali.

Akkor még egyszer: baloldali-nemzeti-keresztény-konzervatív.

Szeretnék egy kicsit relativizálni: ha Jézus üzenetét jól olvastam, ő baloldali-liberális-kozmopolita üzenettel operált a kor standardjai szerint. Ezt az üzenetet szokás kisajátítani jobboldali-konzervatív-nacionalista szerveződések által a jelenlegi korszellem szerint, legalábbis ők valahogy hangosabban követelik maguknak, mint a baloldaliak.

Én meg próbálom elképzelni az új KDNP célcsoportját, csak nem megy.

Minden irónia nélkül kérdem: Jézus ma hogyan szavazna?

Forrástudók

Van a forrás. Tiszta mátrics. És vannak annak a tudói. Ők a forrástudók. Komoly emberek.
Vannak a forrástudatlanok, akik a forrástudókra figyelnek. Ök a komoly tömegek.
A forrástudók és a forrástudatlanok egy nagy közös cél érdekében dolgoznak együtt: a forrástudók kérdéseket tesznek fel a forrástudatlanoknak, és a forrástudatlanok a forrástudók által előre megadott válaszokat adják a kérdésekre. Mindenki boldog.

Tovább
süti beállítások módosítása