Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical


Farmer’s market

2009. május 11. - bs395

Én az ilyesmit imádom: rámutatunk valami elképesztően hétköznapi dologra, és kijelentjük, hogy az a világ minden bajának az okozója. Jelen esetben nem más, mint a farmernadrág. Bizony, a francia forradalomban is azt hordták, az volt Pol Pot halálbrigádjainak a hivatalos egyenruhája – helyette inkább az Amerika pénzelte latin-amerikai, jobboldali szabadcsapatok uniformisa, akik napszemüvegben lövik a földműveseket platós kisteherautóikról (a baloldaliak meg utána rájuk gyújtják a házat – öröm lehet ott élni) -, sőt, Che Guevarra is szívesen viselte. Le a farmerral!

Tovább

Flexibilizmus

Második rész - illetve harmadik-, amiben minden izmus lesz, akkor is, ha olyan nincs, vagy nem az, vagy még ránézésre is hülyén hangzik.

Volt nézeteltérésem a "konzervativizmus" képviselőivel, akikről aztán kiderült, hogy több megnevezésről van itt szó: skolaszticizmus képviselők, vagy tradicionalizmus, esetleg miszticizmus is bejátszik.

Fő ellenségük a "liberalizmus", az aufklérizmus, és a bigottizmus. Egyre inkább úgy látom, hogy mind maguk a kategóriák, mind a kategóriák, címkék puszta léte több, mint hátráltatja a diskurzust, érdekes kettősségeket okozva.

Tovább

És ezt így megint hogy?

Ó, azok a konzervatívok megint, akik magukat annak hívják!

Volt egy "nagyon tudományos" amerikai kísérlet, ami arra a kérdésre volt hivatott választ fabrikálni, hogy a magukat konzervatívnak tartó emberek és a magukat liberálisnak tartó emberek agyműködése között van-e különbség.

Tovább

És ezt így hogy, konzervatívok?

Vannak itten a linkek között konzervatív dolgokra mutatók is, amikkel bár nem feltétlen értek egyet (inkább úgy, hogy feltétlen nem), de a részletekre odafigyelnek, azt meg kell hagyni. Plusz az egyoldalúság kifejezetten károsan hat az emberre.

Aztán néztem, hogy helyenként a hozzászólások kezdtek némileg az én szájízemnek belterjes jelleget ölteni, és nem értettem, hogy miért.

Aztán megvolt ez.

Én ezek után azt szeretném csak kérdeni, hogy ezek után miről? Kivel? Hogyan?
Ez a fajta ragacsos, mímelt arisztokrata gőg lenne a konzervativizmus?
Őszintén remélem nem :-(.

Álljon itt egy konzervatívtól (az ember, aki ifj. Bush vallásügyi tanácsadója volt, evangélikus hittérítő) egy vélemény, amit ugyan Dawkinsnak mondott (akin el is fér, és még marad is), de visszafordítva is gyönyörűen illik:

"...or maybe you haven't met the people that I have! But you see, you do understand, that this issue right here, this intellectual arrogance is the reason why people like you have a difficult problem with people like me. I don't communicate an aura of superiority over the people only because I know so much more, and if you only read the books I've read, and if you only knew the people I knew then you would be great like me! Well, sir, there could be many things that you know well, there are other things that you don't. As you age you find yourself wrong on some things, right on some other things - but please, in the process of it don't be arrogant!"

A személyes véleményemet az alábbi két link sokkal jobban kifejezi:
(szöveg)
(video)

(az előbb tördelés nélkül ment ki, bocs)

süti beállítások módosítása