A Vatikán asztrobiológiai konferenciát tartott, hogyasszongya:

„…komoly teológiai problémát jelenthet az is, hogy az idegeneknek saját megváltójuk van, vagy Jézus az ő bűneikért is meghalt, esetleg még mindig bűnösnek számítanak, és meg kell-e őket téríteni?”

Conquistadores! Kell az a tized! De ha mondjuk kettes számrendszert használnak, akkor hányad kell?

És ők is rabjai a Földnek? A fel-fel tőlük nézve merre van?

És egyáltalán, ki volt az a Nicolo Cusano bíboros (1401-1464), és mi történt vele? Meg mi a rossebb az a tanult ignorancia dolog?

Először jöttek Galileivel. Na jó, a Föld mégiscsak nem hogy kerek, és mozog, de még az kering a Nap körül, és nem fordítva. Persze úgy is meg lehet rajzolni, éljen az izotrópia sokáig, de és amennyiben Isten szívatni szeretné az ő legtökéletesebb teremtményét (ti. minket), akkor tényleg minden mindegy.

Aztán ott volt az a kis Wilde gyerek, nagyon jó író, csak hát parázna, sőt mi több: szodomista! Aztán mégis csak neki lett igaza, bár ez rajta már nem sokat segít. A lényeg, hogy re lett habilitálva, Pelikán mehet haza.

Még Darwint is megértem, hogy tulképp az evolúció a központi érvelésnek nem mond ellent, mert az evolúció arról beszél, hogy mi van a halál előtt, holott a cél és a lényeg – mint tudjuk – nem ott van, hanem a sípszó után hagyjon üzenetet. Vagy a sípszó előtt. Vagy után. Kérem várja meg a sípszót.

Na de Marx? Marx? – kérdem én.

Serdülő ifjúságom elején sok minden érdekelt, ám Isten, az egyház, vagy a vallás nem tartoztak közéjük. Valahogy nem ilyen dolgok körül jártak a gondolataim. Aztán 15 évesen mindez megváltozott. Történt ugyanis, hogy azt a gimnáziumot, ahova sikerült emelt óraszámú nyelvi képzésre felvételt nyernem, visszakapta az egyház (mit melyik, hát a katolikus!), menet közben. Még itt sem érlelődött bennem semmi, majd elsétálunk egymás mellett, gondoltam. Tévedtem. Kötelező hittan, kötelező mise, kötelező lelki gyakorlat, órarend szerint. Semmi államilag támogatott fakultatív rend, tantervben benne direkt.

Igazgatónk, aki még az átkosban kapta politikai és vallási képzését – civilben vegyészprofesszor – elbeszélgetést is tartott, mert berzenkedtem, hogy egy olyasvalamit erőltessenek rám, ami nem egyezik a meggyőződésemmel. Közbevetőleg: a Biblián és hasonlókon akkor már rég túl voltam, mert templomba elég ritkán (tkp. esküvőkön és temetéseken) járó szüleim úgy gondolták, hogy megadják a lehetőséget, és amikor felnövök, majd eldöntöm, s bár 7-8 évesen lebilincselőnek tartottam a történeteket, de nálam ezek a mai napig megmaradtak a fantasy szintjén.

Szóval szülőkkel együtt elbeszélgetés, hogy én mégis miért nem szeretnék hittanra járni? Mert ellenkezik a vallási meggyőződésemmel. Itt picit szorosabbra húzta a szemét, és félve kérdezte: miért, milyen a te meggyőződésed? Ateista. Ó! – szakadt fel belőle megkönnyebbülten – Akkor te reformátusra mész!

A minap ütötte meg a fülemet a tévéből egy vita, hogy a feltámadást hogyan kell értelmezni? A hivatalos álláspont: szó szerint. Kevés dologban értenek egyet a keresztény felekezetek, de ez egy elég sarkalatos pont náluk. Nem akarok itt hitvitát gerjeszteni (gerjesszen az, aki hisz benne, én kiszálltam, jobban mondva be se szálltam), de az én logikám szerint elég "jogos" kérdés, hiszen a Biblia és egyéb szövegek tömkelegéről derült ki az idők folyamán, hogy azt nem is úgy kell érteni, az csak metafora, kivéve ezt.

Valamiért nem úgy kell olvasni, hogy úgy támadt fel, hogy éppen bimbódzó egyházát atomjaira robbantották pont a születésénél, ám az mégis újra összeállt. Nem úgy születik újjá, hogy emberről-emberre terjednek tanításai, "újjászületvén" minden egyes hívőben, nem. Nem úgy emelkedett a mennyországba, hogy elhozta a megváltás receptjét mindenkinek, kik - akárcsak ő - Isten gyermekei lennénk, s így végre valahára mi is oda juthatunk, köze nincs hozzá. Jézus az az ember, aki három napig halott volt - nem tetszhalott, hanem rendes, ahogy kell -, aztán már mégsem volt halott, majd fizikailag emelkedett a mennyek országába, teljes testi valójában. Te tudsz ilyet? Ugye, hogy nem!