Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Döntött kereszt

2008. március 13. - bs395

Hit: állítást tényként elfogadni az azt alátámasztó bizonyítékok hiányában.
Vak hit: állítást tényként elfogadni az azt cáfoló bizonyítékok ellenére.

Lazán kapcsolódva az előző poszthoz.
Még egy tétel, amit boldog-boldogtalan fizet, akkor is, ha egyébként az alkotmány kimondja, hogy egyrészt magánügy, másrészt szabadon gyakorolható. Vagy épp mellőzhető.

A Vatikáni-szerződés fantasztikus találmány. Még egy olyan dolgot bebetonoztunk hosszú évekre, ami az elmúlt pár ezer évben nem igazán volt hajlandó tudomást venni a világról.

Az van, hogy a katolikus egyház fix tarifát kap az államtól, plusz az egyházi tulajdonú oktatási és kulturális intézmények ugyanakkora dotációban részesülnek, mint az állami tulajdonúak (hogy a nem egyházi magántulajdonúak is, azt nem tudom). Ez a szerződés. Ezt terjesztették ki a többi "történelmi" egyházra, bár velük ilyen szerződés tudomásom szerint nem köttetett. Meg mi már az a történelmi egyház? Az állam megmondhatja-e, hogy mi az egyház, és mi nem? Ha nem, akkor mégis megmondja? Vagy csak vannak egyházak, amik egyházabbak a többinél?

Ami azt jelenti, hogy Magyarországon mindenki fizet egyházi adót, sőt, még ha egy "történelmi" egyház híve vagyol, akkor is lehet, hogy nem is a sajátodnak fizetsz. A nem történelmistákkal, de pláne ateistákkal meg nettó kibaszás az egész.

Mert miért is fizetünk? Egy olyan dologért, ami a fizikai univerzumban nem fog bekövetkezni, és ezzel azt hiszem még a hívők is egyetértenek. A világ legnagyobb biznisze: hidd el, fizess, reklamálni úgyse tudsz. Ez még mind szép és jó, mindenki arra kötli a saját pénzét, amire akarja - pecabotra, körömcipőre, vagy búcsúcédulára. A SAJÁT pénzét. Namármost én miért is fizessek mások lelki üdvéért, amikor 1. az az ő magánügye, 2. szerintem megveszekedett baromság az egész? Nekem se fizet senki az FPS-ért, mert 1. az az én magánügyem, 2. a nem FPS-ezők szerint agyament baromság az FPS.

Persze, fizetünk az iskolákért, levéltárakért, könyvtárakért, csakhogy azért akkor is kifizetjük a fejkvótát, ha nem egyházi lenne! Meg voltál már egyházi iskolában? Ahol a pénzt pl. hittanra költik, ami tudomásom szerint alkotmányosan aggályos, lévén, hogy a Magyar Köztársaság szekuláris? Olyan gimnáziumokra költjük a zsét, amik kijelentik, hogy céljuk nem a tanulók felvételire, vagy az életre való felkészítése (ami, ugyi, egy középiskolának dolga lenne papíron), hanem hogy keresztény embereket neveljenek.
Szarunk mink az evilágra kéremszépen íveset.

Népszavazás! "Egyetért-e ön azzal, hogy az egyházaknak a költségvetésből juttatott összeget a mindenkori önbevalló népszavazás adataihoz arányosítsák?"

Gyanítom, hogy még az aláírásszám se jönne össze.
Mert itt ugye nem jön ki házhoz a pap, hogy "Kezitcsókolom, 300 forint lesz!".

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr20378192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tgr 2008.03.18. 17:39:53

Az egyházi tulajdonú szociális és kulturális intézmények támogatásával semmi baj nincsen (azon túl, hogy egyáltalán előfordul az egyház szó a törvényben, amikor pedig ennek nem kéne szempontnak lennie), de pl. az állam adja a hittantanárok fizetését is, ami azért a pofátlanság csúcsa. További rekordkísérletek az SZJA 1% kiegészítése (ha véletlenül tennének az adófizetők az egyházakra nagy ívben, akkor majd állam bácsi bocsánatkérő mosollyal kipótolja az adományt), ami ráadásul átmeneti intézkedésként lett bevezetve, ehhez képest eddig még csak a növeléséről volt szó; meg hogy az egyházi iskolák kapják meg a fejpénzen túl azt az összeget is, amit az államiak az önkormányzattól kapnak mint fenntartótól.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.19. 09:47:04

tgr: az egyházi tulajdonú bárminek a támogatásával azért van baj, mert az egyházak támogatásával van baj.

Tgr 2008.03.19. 14:14:09

Egy egyházi tulajdonú múzeum támogatása az az egyházak támogatása vagy a múzeumok támogatása? Vagy az egyházi intézmények ne kapják meg azokat a támogatásokat, amiket más hasonló, nem egyházi intézmények igen?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.20. 08:07:01

tgr: de, kapják meg a kvótát ugyanúgy az államtól.
az egyháznak magának a támogatása, amit aztán arra költ, amire szeretne, pl ugyanarra a múzeumra, amire egyszer már kifizetted az adót.
egyházi intézménynek lenni kvázi jobban megéri anyagilag, mert ugyanattól az embertől kétszer szedik be rá a zsét, míg az államira csak egyszer.

Tgr 2008.03.20. 23:08:50

Ezt nem tudom, honnan veszed, az egyházak pont ugyanazt az összeget kapják a múzeumok stb. után, mint az egyéb üzemeltetők. (Az egyházi iskola kivétel, bár a vatikáni szerződésben még az is úgy volt.) Ezzel nincs is semmi gond, csak kapnak egy csomó más, jóval megkérdőjelezhetőbb pénzt is: hitéleti támogatás, hitoktatási támogatás, SZJA 1% kiegészítés...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.21. 00:09:47

tgr:
hu.wikipedia.org/wiki/Vatik%C3%A1ni_szerz%C5%91d%C3%A9s

innen :-)
plusz egyházi ginzáziumba jártam (és csodálmoznak, hogy ateista vagyok), és bent voltam a diákönkormányzatban, és '97 előtt is kapták ugyanúgy továbbra is a fejkvóta lapján a pénzt, meg a püspöki levéltárért is.

Tgr 2008.03.21. 11:00:05

bs, azt történetesen én írtam (legalábbis a tartalmáról szóló részt), úgyhogy viszonylag biztos vagyok benne, hogy nem mond ilyet :-)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.21. 17:11:56

okés, akkor hadd legyek egészen pontos:
1999. évi LXX. törvény, 4. cikk, 2. bekezdés :-)

Tgr 2008.03.22. 10:48:00

"A Magyar Állam részt vállal a vallási kulturális örökség emlékeinek és az egyházi szervek és intézmények tulajdonában lévő műemlékek és művészi alkotások felújításában és megőrzésében, az ugyanolyan állami kézben lévő kulturális örökségnek nyújtott támogatáshoz hasonló mértékben. Anyagilag ugyancsak támogatja az Egyház szervezetei és intézményei tulajdonában lévő levéltárak és könyvtárak működését, melyek állami támogatása megállapításánál - a mindenkori államháztartási lehetőségek, illetve az ellátandó feladatok figyelembevételével - az 1997. évi támogatás összegét kell alapul venni."

Hol következik ebből, hogy egy egyház több támogatást kap, mint egy hasonló szekuláris kulturális intézmény?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.22. 16:04:33

tgr:
az állami inzűtézmény megkapja az állami kvótát
az egyházi intézmény megkapja az állami kvótát
az egyházi intézmény tulajdonosa megkapja az adóbevételek 0.96%-át, mert fentart egy olyan intézményt, amire az állam megadja ugyanazt a kvótát, mintha saját maga tartaná fenn
ésezzel magyarázzák a szekularitás részét a finanszírozásnak
nekem sántít
süti beállítások módosítása