Terjeszkedik a GE a megújuló energiaforrások piacán. Kövezzenek meg, de én örülök ennek. Elmondom, miért. Adva van a helyzet, hogy az általunk felhasznált energia 85%-a fosszilis (olaj+gáz+szén), a csak olaj+gáz 60% (hozzávetésképp: a szélenergia részesedése 0,3%). A fosszilis energiahordozók se nem tartanak ki örökké, se a légkör hőháztartásának nem tesznek jót, viszont a gazdaság iszonyúan nagy része nem csak rájuk épül, de belőlük is táplálkozik.

Ha akarom, úgy nézem, hogy a hatalom mértéke egyenlő azzal, hogy az egyén mekkora energiamennyiség felett rendelkezik. A monarchikus államrend, a vallási és közösségi hagyományaink mind a mezőgazdasági berendezkedésben gyökereznek. Az emberiség létezése óta a fő energiaforrás innen származott. Az európai monarchiák és az egyéb, hagyományos struktúrák hanyatlása végigkövethető, ahogy megjelentek és elterjedtek a nem mezőgazdasági alapokon nyugvó energiahordozók a termelésben, és főleg a haditechnikában.

A hozzáadott érték fogalma aránylag egyértelmű: egy termék az adott környezetben számtalan faktor alapján bizonyos értékkel bír. Más környezetbe helyezve ez az érték növekedhet, ám ehhez energiát kell felhasználnunk, hasznunk gyakorlatilag a kockázati felár, vagyis szerencsésnek áll a világ. Mindez igaz egészen addig, amíg kizárólag emberi vagy állati izomerőről beszélünk. A középkorban a vitorlás hajók, a szélmalmok, a vízimalmok és hasonló szerkezetek voltak az egyetlenek, amik energiatöbbletet termeltek, vagyis ezek voltak a haszon igazi forrásai, elterjedésük fenekestül forgatta fel az adott termelési szektor, társadalmi réteg hatalmi viszonyait. Tessék megnézni a holland fűrésztelepek átalakulását, és Hollandiának, mint világkereskedelmi hatalomnak a születését. Igen, a szélmalom volt az oka.

Hogy miért kezd az ember blogot írni, azt nem árt magában már az elején tisztáznia. Ingyenesen, térítésmentesen, és - nem utolsó sorban - gyakorlatilag csupán önkontrollal ellenőrizve arról ír, amit valamilyen okból kifolyólag fontosnak tart megosztani bárkivel, aki arra vetődik. Ez lehet a saját életének a mindennapjai, fotói, megjegyzései és meglátásai a világról, satöbbi.

Nagy ritkán olyan dolgokról, olyan szinten és formában, amiért az internet eredetileg létrejött: az információ, a tudás megosztására és terjesztésére, önkéntes alapon.

Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy az emberi közösségek – civilizáció, társadalom, kultúra – sokszínűsége és komplexitása (és e helyütt tartózkodnék a fejlettség szó használatától, mert az relatív) az őket alkotó egyének számára elérhető energia mennyiségétől és elérhetőségének idő és térbeli stabilitásától függ.

Az élet fura dolog. Felfoghatjuk egyfajta homogenizációs törekvésnek, ahol különböző kémiai vegyületek próbálják a többieket a „saját képükre” formálni – ez korrelálna azon entrópikus törekvésekkel, amik szerint minden az elérhető legstabilabb energiaállapotra törekszik, aminek tényleg tökéletes leképeződése lehetne a homogenitás (a másik formája viszont pont a komplex rendszerek lebomlása). A komplexitáshoz, azaz a multiplikálódáshoz viszont energiakülönbség kell. Ez a fajta energia a földi élet esetén két forrásból származik: fotoszintézis és kemoszintézis.

Minden általunk ismert szerveződés e két energiatöbblet-felhalmozó módszeren „élősködik”, így az ember is (érdekes mellékzönge lehetne a litoszintézis, ami a kemoszintézis külső hőforrás nélküli változata, ám ez is függ a fotoszintézis által előállított oxigéntől). Vagyis szigorúan a biológiai evolúció szabályai szerint az ember a jelenlegi állapotában messze túllépet a rendszer keretein, több okból is: egyrészt – mint arra a szakemberek gyakran felhívják a figyelmet – a Föld táplálékeltartó képessége a jelen technológiákkal egyetemben is véges, ám erre mi – a szaporodási rátát tekintve - fittyet hányunk, másrészt a két fent említett energiaforrás ciklikus és aránylag immobil.