Amikor ezt írom, még fogalmam sincs, hogyan végződött az Andrássy úton a hajcihő. Nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán kéne-e, hogy érdekeljen, de nem bírom ki, még ha nagy újdonságot nem is fogok mondani.

A test-test elleni küzdelem erotikus vonásáról lenne szó, mert az: izgató, izgalmas, és a pucér kelták álló fallosszal rontottak neki más férfiaknak, s a spártai elithadsereg nem csak a gyerekkortól való kiképzés miatt volt elit, hanem azért is, mert egymás szeretői voltak. A focisták egymás fenekét paskolják, a rugby-sek meg arcukat a másik ágyékába fúrják, a bokszolók toppless, izzadtan ölelkeznek, s az igazi nácik kórista fiúkat vittek szobára, mielőtt nekiálltak volna egymást lemészárolni.

Ez az én himnuszom. Munkába menet, vagy onnan jövet, nagy hangerőn, dugóban bólogatni rá, bogírás ill. hírolvasás alatt rágondolni. Én magam se foglalhatnám össze jobban a dolgok permanens állását, max. cifrázni lehet, meg terjengetni, de attól nem lesz több, csak kevesebb, mert pont a lényeg nem jön át rendesen, leértékelődik, elfejtődik elveszik, átértelmeződik tök fölöslegesen. Mert a lényeg:

A többi néma csend, ahogy a Sir Ian McKellen féle III. Richárdban, jön át a tank a kandallón, csővel előre, mert úgy drámaibb.

"A magánszemélynek például 160 ezer forint vagy annál magasabb havi bruttó keresete van és havonta például 13 300 családi pótlékot kap (kétgyerekes család), akkor (13 300 forint 18 százaléka) 2 394 forinttal több szja előleget fizet. Ennyivel csökken a nettó jövedelme havi szinten. Mivel az szja sávhatár visszamenőleges emelése havi háromezer forinttal növelte a nettó kifizetést, ezért levonhatjuk a következtetést: már egy kétgyerekes családnál a törvénymódosítás vissza is veszi (2394 forint) a sávhatár kitolása miatti szja-csökkentést."

És akkor nem beszéltünk az ÁFÁ-ról, meg a jövedékiről. Pofázik az ember, hogy az nem feltétlenül úgy értendő, amit csinálnak, ahogy mondják, de csak nyomatják, hogy itten kérem több fog a zemberek zsebében maradni. Pedig csak alsós matematika és olvasás kell hozzá.

Alsósokat a kormányba!

Serdülő ifjúságom elején sok minden érdekelt, ám Isten, az egyház, vagy a vallás nem tartoztak közéjük. Valahogy nem ilyen dolgok körül jártak a gondolataim. Aztán 15 évesen mindez megváltozott. Történt ugyanis, hogy azt a gimnáziumot, ahova sikerült emelt óraszámú nyelvi képzésre felvételt nyernem, visszakapta az egyház (mit melyik, hát a katolikus!), menet közben. Még itt sem érlelődött bennem semmi, majd elsétálunk egymás mellett, gondoltam. Tévedtem. Kötelező hittan, kötelező mise, kötelező lelki gyakorlat, órarend szerint. Semmi államilag támogatott fakultatív rend, tantervben benne direkt.

Igazgatónk, aki még az átkosban kapta politikai és vallási képzését – civilben vegyészprofesszor – elbeszélgetést is tartott, mert berzenkedtem, hogy egy olyasvalamit erőltessenek rám, ami nem egyezik a meggyőződésemmel. Közbevetőleg: a Biblián és hasonlókon akkor már rég túl voltam, mert templomba elég ritkán (tkp. esküvőkön és temetéseken) járó szüleim úgy gondolták, hogy megadják a lehetőséget, és amikor felnövök, majd eldöntöm, s bár 7-8 évesen lebilincselőnek tartottam a történeteket, de nálam ezek a mai napig megmaradtak a fantasy szintjén.

Szóval szülőkkel együtt elbeszélgetés, hogy én mégis miért nem szeretnék hittanra járni? Mert ellenkezik a vallási meggyőződésemmel. Itt picit szorosabbra húzta a szemét, és félve kérdezte: miért, milyen a te meggyőződésed? Ateista. Ó! – szakadt fel belőle megkönnyebbülten – Akkor te reformátusra mész!