Pezsgőpukkanásoktól hangos az éjszaka: Gyurcsány Ferenc elindult a horngábori úton (közben a Kóka Jani látványosan küszködik, hogy ne nyerítsen fel hangosan, mert látja, hogy veszi a kamera). Vagy mégsem?

„Kérem, hogy a kongresszus bízza meg a párt elnökét, a választmány elnökét, és a parlamenti frakció vezetőjét az új miniszterelnök megnevezésének előkészítésére.”

Röviden: én, Gyurcsány Ferenc, mint pártelnök, Lendvai Ildikóval és Simon Gáborral – aki szintén komoly pozíciótobzódásban szenved mind az állami, mint a pártbéli szervezeteket és kht-ket tekintve – majd eldöntöm, hogy mi legyen.

Fellángolt ismét a vita a bankok népnyúzó tevékenysége - vagyis a hitelezés - kapcsán. Oda-vissza pattog a labda, mindenkinek meg van a fixa ideája, ki viselje a kockázatot, ki kinek az érdekeit képviselje, és hogy kit kéne megvédeni és kitől. Elöljáróban: az embereket saját maguktól, de ez nem fog menni. Rizikó, felelősség és önzés - csapjunk bele! Abban azt hiszem így a nagy pénzügyi világválság közepén egyet érthetünk, hogy a bankok nem működnek közel se tökéletesen. Lehet vitatkozni, hogy ki visel nagyobb rizikót, a hitelező, vagy a hitelfelvevő, és hogy mennyire egyirányú a kommunikáció és a függés, de van egy lényeges pont: nem kötelező hitelt felvenni. Ez nagyon fontos.

Morvai Krisztina szerint ne fizessük vissza az IMF hitelt, mert fizettünk már eleget. Meg kell néznünk, hogy más országok, pl. Argentína hogyan intettek be a banknak, és le kell másolni. Ház izé. Szerintem is nézzük meg: Argentína kifizette az IMF hitelét. Mindet. Ráadásul egy összegben. A piaci hiteleit döntötte be, aztán 5 évig nem is álltak vele szóba, most is főleg Venezuela finanszírozza. Minket vajon ki fog? Irán? És miből fogunk importálni nem csak szlovák tejet, hanem olyan hungarikumokat is, mint pl. a benzin? És mivel fizetünk érte? Áh, hagyjuk, tudom, ez nehezebb, mint a nemnemsoha. Pedig az euro szkeptikusságra lenne igény, de szerintem ne ő képviselje részünkről.

A lónak két vége van: az egyik harap, a másik rúg, oldalról meg ha ráddől, akkor nehéz tárgy benyomását kelti. A közepén ízléstől függően kényelmes ülés igérkezik, de még akkor se mindegy, melyik irányba nézel - ajánlatos a lóval azonosba. Tüntetésileg ott tartunk, hogy vagy a harapós, vagy a rúgós oldalt átkozzuk, aki meg fel akar ülni rá, arra rádöntjük. Hát csodálkozunk, hogy nem vagyunk már lovas nemzet, és Teddy-t kell nézni a tévében a történeteivel, ha a loviról akarunk hallani? Különben is Gyurcsány hibája az egész. Vagy Orbáné, még nem tisztázott, de lesz majd választás, és ott majd kiderül, hányan is gondolják hogyan. Addig meg elvagyunk a felháborodással, amit igyekszünk egymáson levezetni itt az interneten, az mégis biztonságosabb, mint irl kövezni. De megmondom a frankót. A lélegzeted azért ne tartsd vissza, kelleni fog az még.

Ej, be szép is az, amikor liberális demokráciában a szólásszabadság fundamentumát a kerítés mindkét oldalán hangoztatják, csak a másiktól el akarják venni! Ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen kerítés, és legyenek, akiket egymástól elkerítenek. Ezek nélkül csak életnagyságú terepasztal lenne, és a zembereket úgy kéne utólag rámontírozni a képre, viszont egyszerűbb is lenne propaganda szempontból, mert az éppen aktuális üzenettel teljes mértékben és önként, sőt, instant egyező figurákat rajzolhatnánk a késztermékre, és már mehetne is egyből a plakátnyomóba, közvetlenül a mentsük meg az őserdőket feliratosok után. Adva van nekünk az állandósulni látszó szentháromságunk, ami lassan olyan törvénnyé szilárdul, mint a trigonometria alapvetései: kormány, ellenzék, és a mindent ellenzék. Apró finomságokkal nem foglalkozunk.