Jön, jön, jön! Megkezdődött a nemtudom melyik sörgyár által szponzorált össznemzeti sport, itt a szezonnyitó, jön a választási hajrá eleje, de most már rendesen. A csipát tessék kisöpörni, elfelejteni a Balcsit, meg hogy voltunk görögbe’, nyilatkozatot hegyez, bulvárra figyel - ki volt pornós, ki besúgó, ki súgott be pornó közben (vagy fordítva, az még súlyosabb) -, fogyaszt, emészt, kipüfög.

Az ártatlanság a legnagyobb kincs, amit az ember elveszthet. Az őszinte, gyermeki naivitás, ami annak látja a dolgokat, amik, és nem olyannak, amilyennek kinéznek. Amikor megtörténik, észre se vesszük, mert nem fáj, legalábbis nem akkor, és nem ott. Nem a tett, a történés az, ami felzaklat, hanem a felismerés, hogy nincs már meg. Hirtelen védtelennek és magányosnak érezzük magunkat, és a világ, ami egészen addig meleg, barátságos hely volt a maga természetében, egyszerre ijesztővé válik.

Én – a legtöbbekkel ellentétben – saját ártatlanságom elvesztésével kapcsolatban ambivalens vagyok, és még csak abban se vagyok teljesen biztos, hogy elvesztettem-e, viszont irigykedve nézem azokat, akik épp veszítik, vagy – és ez egyszerre nyűgöz le és borzaszt el – tettetik, hogy épp most veszítik el. A játékuk többet árul el rólunk, mint róluk ugyanis.

A kettős játék nem csak drága, de veszélyes dolog is. Az állítás szerint nem tudjuk feltérképezni, hogy ki is tagja egy adott kisebbségnek.

Drága ez a beszéd, mert közben teljes struktúrákat tartunk fenn, amik ezek szerint nem tudni, kivel foglalkoznak, viszont hatáskörükbe utalunk ügyeket, amik aztán nem intéződnek el, ezért megcsináljuk központilag is, párhuzamosítva, ám ott sem intéződnek el. A pénz és az idő megy, a probléma nem múlik (sőt).

Drága, mert ha az állam létrehoz egy kategóriát, és pénz rendel mögé (és ezen a ponton az amúgy ultraérzékeny jogvédők se húzzák a szájukat), akkor nem ártana feltöltenie tartalommal – olyan ugyanis, hogy kisebbség, a valóságban nem létezik, mert valamilyen alapon mindenki az. Ha az állam nem teszi, hát mindig van élelmes vállalkozó, aki jóárasítva bevállalja.

Veszélyes, mert ha elvont, hivatalosan létező, ám egyszerre hivatalosan nem is létező dolgokról beszélünk, akkor azok a TGM-szélsőjobb tengely mentén elhelyezkedő szimbolikus térben (=a mocskos képzeletünkben, ott) kelnek életre. Ha az állam nem mondja meg explicit, hogy ki micsoda, de implicit úgy szólítja őket, akkor majd mi jól megmondjuk, hogy kinek is kell jelentkeznie, és kupán vágjuk, ha jelentkezik. Meg akkor is, ha nem.

Lehet, hogy azért nem értem, mert fejletlen a politikai öntudatom (amit előzőleg a marxista történelemtanítás amúgy is tisztára mosott), de az alábbi két mondatnak mi közük van egymáshoz, azon kívül, hogy ugyanabban s szövegben szerepelnek, úgy értem, logikai viszonyukat milyen jellel ábrázolnád, vagy halmazelméletileg hogyan elemeznéd?

"Állítás: A cigányok brutálisak, erőszakos, emberellenes bűncselekményekben jeleskednek."
"Válasz: [...] Kevésbé fordulnak családtagjaik ellen, [...]."

A témára érzékenyeknek (pro- és kontra) csak annyit emelnék még ki, hogy: "nem gyűjt adatot", "senki nem ismeri", "adatokra biztosan nem támaszkodik, olyan ugyanis nincsen", " kevés ilyen jellegű felmérés ismert".

Mégis, milyen jól meg lehet belőle élni, nem? Be lehet jutni (pro- és kontra) a parlamentbe vele például.

És senkit (pro- és kontra) meg nem akadályoz abban - ideértve a cikksorozat íróit is -, hogy szabadkozásuk ellenére kategorikus kijelentéseket tegyenek (pro- vagy kontra).

Egy dolgot nem szabad: tiszta vizet a pofánkba, mert akkor nem lehet elkülönített jelenségről beszélni, hanem kiderülne, hogy az etnikai eseményekben kevesebb a rasszizmus, mint egy tolerancia-felvonuláson, ugyanis ezer szállal kapcsolódnak a többségi társadalom választott képviselőihez és tisztségviselőihez (anyagi alapon, inkább pro, mint kontra – nem mintha a kontrázóknak a tisztán láttatás lenne a szívük csücske).