Az ártatlanság a legnagyobb kincs, amit az ember elveszthet. Az őszinte, gyermeki naivitás, ami annak látja a dolgokat, amik, és nem olyannak, amilyennek kinéznek. Amikor megtörténik, észre se vesszük, mert nem fáj, legalábbis nem akkor, és nem ott. Nem a tett, a történés az, ami felzaklat, hanem a felismerés, hogy nincs már meg. Hirtelen védtelennek és magányosnak érezzük magunkat, és a világ, ami egészen addig meleg, barátságos hely volt a maga természetében, egyszerre ijesztővé válik.
Én – a legtöbbekkel ellentétben – saját ártatlanságom elvesztésével kapcsolatban ambivalens vagyok, és még csak abban se vagyok teljesen biztos, hogy elvesztettem-e, viszont irigykedve nézem azokat, akik épp veszítik, vagy – és ez egyszerre nyűgöz le és borzaszt el – tettetik, hogy épp most veszítik el. A játékuk többet árul el rólunk, mint róluk ugyanis.
Elsőnek egy kis auswitzozásra invitálnám az olvasót – ha még nem találta meg magától korábban. A történet röviden: nem tudni ki eltöltött kerek egy (!!!) napot betanított munkásként egy magyar üzemben, „munkaerő-kölcsönzőn” keresztül. Az ott tapasztaltak akkora hatással voltak rá, hogy élményeit megírta, beleesve némi túlzásba, számolási és értelmezési hibába. Ami megragadott benne, az a felvett előzetes pozíció, hogy ő erről nem tudott. Nem tudott arról, hogy hogyan néz ki az ország munkavállalói nagy többségének egy átlagos napja. Ártatlanságának elvesztése őt is népirtásra emlékeztette.
Másodszorra egy szintén több napos hírt ajánlanék, ahol is a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára csodálkozik rá arra a tényre, hogy a folyósított összegek maffiaszerűen lenyúlódnak. Most mond. Szívesen elküldeném segélyosztás napján egy polgármesteri hivatal elé, hogy az autót támasztó, jól kidolgozott bicepszű fiatalemberekkel a szociális igazságosságról beszélgessen, hogy is látják ők a kérdést. Vagy megkérdezhetné a bankfiókba kezében 50-60 bankkártyával bevonuló németautó-tulajdonost, hogyan képes annyi számlaszámot fejben tartani?
Harmadjára hagytam a főnököt, Bajnai Gordont. A miniszterelnök nem lepődne meg, ha az állam környékén is találnának olyan pénznyelő helyzeteket, mint a BKV-nál, vagy a XI. kerületben az elmúlt hetek alatt. Ez a kijelentés, különösen a második helyzettel párhuzamba állítva több, mint vicces, ott ugyanis az egyik fő tétel a menesztett igazgató útiköltség-elszámolása. Gordonnak csak azt tudom javasolni, hogy ha bennfentes információkat szeretne megtudni az efféle „trükkök” mikéntjéről, akkor fáradjon át Nyakó Istvánhoz, és együtt nézzék át az ő költségelszámolásait.
Az utóbbi kettő példában teljesen magával ragadott az a lendület, amivel az ártatlan, csillagszemű juhász figuráját hozzák. Ugyanakkor felhívnám a figyelmüket az első bekezdésben tárgyalt ártatlanság meghatározásra, ami szerint a gyermek annak látja a dolgokat, amik. Talán ez az ismérve annak, ha valaki már elvesztette: magunkat annak láttatni.
