Poszt kádárikus demokrácia, ahol az általános választójog vermébe estünk, és képtelenek vagyunk az ország érdekeit a rétegérdekekkel bármilyen távon is egyeztetni. Az ország érdeke ugye az lenne, hogy minél többen dolgozzanak, minél több adózott jövedelmük legyen, és jogbiztonság legyen. A jogbiztonság alatt azt értem, hogy egy cselekedet következménye nagy valószínűséggel, előre leírt szabályok alapján megjósolható. Nos, ez hiányzik.

Az ország érdeke egyenesen ellentétes a rövidtávú rétegérdekekkel, bárkiével: aki most inkább kap, mint ad, az nem akar kevesebbet kapni a bizonytalan jövőbeni lehetőségek miatt, aki most inkább ad, mint kap, az meg egész egyszerűen nem akar többet adni, többek között szintén a megjósolhatatlan jövőbeni események miatt. Az általános választójog azt jelenti, hogy az állampolgársághoz és korhoz van kötve, és ennek gyakorlásától csak bírósági végzés tilthat el, vagyis se vagyoni, se végzettségi, se semmilyen cenzus nincs.

Az általános választójog elviekben azt szavatolja, hogy mindenkinek egyenlő beleszólása lehessen a közügyekbe. A cenzus bevezetése azt jelentené, hogy ha alákerülsz a cenzus limitének, akkor nem tudsz olyan törekvésekre szavazni, amik abban segítenének, hogy a cenzus limit fölé kerülj újra, vagyis a jelenlegivel pontosan ellentétes helyzet állna elő. Jelenleg a számosság elve alapján azoknak a szava dönt a választásokon, akik inkább kapnak, mint adnak, a cenzus bevezetésével pedig pont fordítva lenne - vagyis most is rétegérdeket szolgál ki az állam, és a cenzussal is ezt tenné.

Ez eleddig elég Marxista, nem? A cenzusos rendszer ugyanakkor piacilag jobb lenne, csak ugye se most, se akkor nem garantálná semmi, hogy a bevezetéskor bekerülj a jóba, és ott is maradj, a jóból kikerülni meg azért annyira nem jó.

Vagyis mindkét elképzelés zsákutca, és egymásból nyílnak. Ami a mostani helyzet megoldásához kéne, az egyenlő a politikai öngyilkossággal, ugyanis népszerűség és szavazatvesztéshez vezetne, vagyis az, aki meglépi, hogy gazdaságilag értelmes pályára állítja az országot, azt többet nem választják meg, ugyanis az ellenfél abban a pillanatban odaáll amazok mellé.

Másik megoldás lehetne, ha bizonyos tételek kikerülnének a napi alkuk közül, ha az ország teljesítőképességéhez kötnék őket: GDP arányos állami nyugdíj, segély és egyebek. Ez azt jelentené, hogy annyi havi nyugdíjat lehetne szétosztani, amennyit arányosan a nemzetgazdaság megtermel, és annyi segély jutna összesen, amennyit az adott termelés elbír, így a szociális osztogatás előfeltétele egy magasan szárnyaló gazdaság kéne, hogy legyen (ahogy annak logikusan lennie is kéne). Ezzel garantálni lehetne, hogy ne vállaljunk erőn felül, illetve, hogy ne lehessen demagóg, populista és felelőtlen ígéretekkel borzolni az emberek kedélyét, amit aztán nem is lehet betartani.

Persze ez is öngyilkosság, hiszen nincs jogállamiság, vagyis a tetteknek nincs előre megjósolható következményük előre leírt szabályok alapján. Ugyanakkor üzenném mélyen tisztelt politikai elitünk maffiamódra összefonódott polipjainak, hogy lopni csak abból lehet, amit megtermelnek, vagyis ha kevés a termelés, akkor keveset lehet lopni – szóval az ő érdekük is az lenne, hogy sokat termeljünk.