A kettős játék nem csak drága, de veszélyes dolog is. Az állítás szerint nem tudjuk feltérképezni, hogy ki is tagja egy adott kisebbségnek.
Drága ez a beszéd, mert közben teljes struktúrákat tartunk fenn, amik ezek szerint nem tudni, kivel foglalkoznak, viszont hatáskörükbe utalunk ügyeket, amik aztán nem intéződnek el, ezért megcsináljuk központilag is, párhuzamosítva, ám ott sem intéződnek el. A pénz és az idő megy, a probléma nem múlik (sőt).
Drága, mert ha az állam létrehoz egy kategóriát, és pénz rendel mögé (és ezen a ponton az amúgy ultraérzékeny jogvédők se húzzák a szájukat), akkor nem ártana feltöltenie tartalommal – olyan ugyanis, hogy kisebbség, a valóságban nem létezik, mert valamilyen alapon mindenki az. Ha az állam nem teszi, hát mindig van élelmes vállalkozó, aki jóárasítva bevállalja.
Veszélyes, mert ha elvont, hivatalosan létező, ám egyszerre hivatalosan nem is létező dolgokról beszélünk, akkor azok a TGM-szélsőjobb tengely mentén elhelyezkedő szimbolikus térben (=a mocskos képzeletünkben, ott) kelnek életre. Ha az állam nem mondja meg explicit, hogy ki micsoda, de implicit úgy szólítja őket, akkor majd mi jól megmondjuk, hogy kinek is kell jelentkeznie, és kupán vágjuk, ha jelentkezik. Meg akkor is, ha nem.
Az már egy másik kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme az egésznek? Az 1993. évi LXXVII. Törvény kimondja, hogy
„E törvény értelmében nemzeti és etnikai kisebbség (a továbbiakban: kisebbség) minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.”Namármost, ha ilyenjük nincsen (márpedig egyes kisebbségek kutatói szerint nincsen), akkor miről beszélünk?