Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Túladagolás

2008. november 18. - bs395

Nem tudom ki látta azt a filmet Robin Williams-szel és Robert de Niróval, angolul Awakenings volt a címe: Williams orvost játszik benne, aki egy kísérleti módszerrel visszahozza a kómaszerű állapotban vegetáló de Nirót. Olyan nyugtatót ad nekik nagy dózisban, ami a Parkinson kórban szenvedők remegését csillapítja, őket meg felélénkíti. Hasonló visszásságokat lehet felfedezni két politikusunk elmúlt hetekben tett nyilatkozataiban.

Kóka János hirtelen egyszemélyes libertárius lett, és zsírleszívásra küldené az államot, mert az túlzott mértékben rátelepszik a gazdaságra. A több mint 9000 közfeladat állami kézben összpontosulása egyben azt is jelenti, hogy ezeket a feladatokat állami alkalmazottak látják el monopolisztikus, verseny nélküli környezetben, és állami közbeszerzésekre kényszerítik a szabad vállalkozásokat. És erre most jött rá. Plafontörvény? Március óta mi változott, akkor miért nem volt ilyen bátor?

Katona Kálmán szerint az állami szolgáltatások azért lassúak, körülményesek és drágák, mert nincs mögöttük megfelelő, működőképes informatikai háttér. Katona Kálmánnak igaza van, csak pár évet ő is megkésett a felismeréssel: nem ő volt a hírközlési (és informatikai) miniszter pár ciklussal ezelőtt? Akkor milyen áttörés is történt a területen? Vagy emlékszik még valaki az archiválós-szeknnelős kínos közjátékra a levéltárban, kamerák előtt?

Ja, a visszásság: a pénz elvileg motivál, felélénkít, tettekre sarkall, és így tovább. Úgy tűnik, kis hazánkban ez is fordítva működik: ahhoz, hogy itt beinduljon a kreativitás, el kell venni az illetőtől a gyógyszerét - felébred, szeme sarkából kipiszkálja a dokumentumokat, és egyből tisztán lát. Nagy dózisban pénzzel kitömve viszont hajlamos betunyulni. Lehet ez a megoldás titka?

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr54774094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hülyetojás 2008.11.18. 11:55:20

Egyértelmű: amíg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (elvileg) szakmai csúcsszerve, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az elkövetkezendő 5 évben több, mint 10 milliárdot költhet, egy évek óta fejlesztett, de máig be nem vezetett informatikai rendszerbe, addig ez csak használhatatlan, dokumentálatlan vaporware marad.
Amint ezen források kimerülnek, megvonják vagy elinflálódik a nagy gazdasági válsághisztiben, akkor a kitűnő magánszféra profi megvalósító fő- és alvállalkozói (AAM-es tanácsadókkal egyetemben) elveszítik az érdeklődésüket az informatikai projektek iránt és szóhoz juthatnak azok, akik TÉNYLEG képesek használható rendszereket készíteni...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.18. 21:03:31

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az szdsz - így kóka is - mindig is az állami szerepvállalás csökkentését akarta.
Ehhez persze meg az tartozik hozzá, hogy más farkával sokkal kellemesebb verni a csalánt, így kóka most könnyebben ugat pályaszélről, miközben nyilvánvaló, hogy magára húzza a szarosfazekat, aki elkezdi rendbekapni a magyar államigazgatást.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.11.19. 01:19:54

hülyetojás:
az ászf honlapja más állami honlapokhoz képest még egész rendben van, már csak az ügyfélfogadási idővel meg az ügymenettel kéne mit kezdeni.

before:
ő volt a legnagyobb miniszter, mégse vágott rendet :-(.
most meg elvárja, hogy valaki csinálja meg, amit ő nem tett, pedig akkor épp pártelnök is volt.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.19. 06:56:52

Erről szól a kommentem második bekezdése.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.19. 11:53:28

"az szdsz - így kóka is - mindig is az állami szerepvállalás csökkentését akarta." (Before)

Pontosítsunk: az SZDSZ -- így Kóka is -- mindig is az állami szerepvállalás csökkentését hangoztatta.

Hogy mit akartak, az a kormányzásuk idején nemigen derült ki.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.19. 18:29:04

Az a pár százalék túl sok mindenre nyilván nem elég, és felteszem voltak nekik is előrébb lévő dolgok a listán. Persze ez az idealista nézőpont...
süti beállítások módosítása