A fotocellás ajtónak van egy rossz tulajdonsága. Úgy hívják holttér. Nehezen, de kivitelezhető, hogy úgy közelítsd meg, hogy bár szorosan előtte állsz, nem nyílik ki.

A minap alkalmam volt végignézni egy ilyen jelenetet. Hölgy jött oldalirányból a kétszárnyú, ráadásul kifele domború ajtó felé, és pár centivel előtte illedelmesen megállt. Az ajtó nem nyílt.

A nő nézett felfelé az érzékelőre. Az érzékelő nézett vissza rá. Az ajtó nem nyílt. A nő dacosan csípőre tette a kezét, és szigorúan nézett, de nem lépett odébb. Az ajtó nem nyílt.

Elhatározta, hogy ő addig nem mozdul, amíg az ajtó sem! Az akaratok csatája, ki pislog előbb. A szellem küzdelme a technikával. A technika győzött, a józan ész mellőzésével.

Az eset lehetne az ember és az univerzum harcának a metaforája. A szilárd pont én vagyok, tapodtat se mozdulok! Görbüljön a tér!