Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Bozótosban halászni?

2008. április 14. - bs395

Gyurcsány Ferenc, kéremszépen, nem bozótharcos.
Tisztázzuk, mi is az a bozótharcos.
A bozótharcos az a bushwacker.

A bushwacker eredetileg az amerikai polgárháborúban bukkant fel, a vidéki területeken. Itt a vidéki területeket úgy kell érteni, hogy a térképen a vonalon innen estek, de amúgy települést nem nagyon tartottak rajta nyilván, viszont az észak-dél ideológiai ill. támogatási szembenállása nagyon is markánsan kiütközött.
Nem tartoztak egyetlen hadsereg, vagy a központi kormány bármelyik szervezete alá sem. Gerilla hadviselést folytattak, főként elszigetelt családokon ütöttek rajta, farmokat gyújtottak fel, és minden egyes akció után jött a bosszúállás, lévén gyakorlatilag szomszédok lőtték, fosztották, erőszakolták és gyújtották fel egymást.
Mivel egyenruhát nem viseltek, a kormányok reakciója vegyes volt, ugyanis nem tudták eldönteni, hogy támogassák-e őket, vagy szimplán ítéljék el, mint köztörvényeseket.

Ennyit az ismeretterjesztésről. Ha valamelyik jellegzetesség mégis visszaköszönne a jelenkori magyar politikából, az csakis a véletlen műve lehet.

Most nézzük az interjút.

A Fidesznek nincs programja, nincs programja a Fidesznek, hejj!
Igaz. Olyan program, amit Feri hiányol, számokkal, tervekkel, hiánycélokkal, egyebekkel, nincs a Fidesznek. Halkan jegyzem meg, hogy az MSZP-nek is gyakorlatilag tök fölöslegesen, egyetlen sorban össze lehetne foglalni: legyen kicsi a hiány, fizessenek sokat.. Én hiányolom azt a gyakorlatot, hogy a mindenkori ellenzék árnyékkormányt tart fent, előre írt, részletes programmal, reakciókkal, alternatívákkal az aktuális eseményekre, és a többi. Megint csak halkan jegyzem meg, hogy nehéz úgy részletes, hihető számokkal megtámogatott programot készíteni, hogy a pénzügyminisztérium és a kormány titkolja és kozmetikázza az államháztartás adatait, mint 2006-ban.

A Fidesz nem demokrata, nem demokrata a Fidesz, jujj!
A Fidesz ugyanannyira demokrata, mint az MSZP, vagy az SZDSZ. A Fidesz nem fasiszta, nem náci, nem kommunista, nem diktatórikus. A Fidesz az kérem populista. Azért (is) nincs egzakt programja. Az az elve, hogy sok és sokféle hívószót egymásra pakol. Nem az elvek érdeklik, hanem a szavazatok, mindegy, hogy kitől, mindegy, hogy mire, úgyis azt csinálnak majd, amit akarnak: osztanak majd a saját biztos szavazóiknak, és próbálnak újakat szerezni. Pont, mint az MSZP 2006-ban.

Az SZDSZ hazudik, hazudik az SZDSZ, hopp!
Az SZDSZ, Kóka, Horn, mindenki hazudik náluk. Vagy Gyurcsány hazudik. Vagy mindkettő. Tudod, oldalt kell választanod, olyan nincs, hogy egyik se tetszik. Tessék elhatárolódni.

Gyurcsány Ferenc titkolózik, titkolózik Gyurcsány Ferenc, ejj!
Ferenc nem mond semmiről semmit. Folyamatban lévő ügyről. Vagy inkább halottról vagy jót, vagy semmit? Lásd kisebbségi kormány.

A magyarok nem akarnak reformot, nem akarnak reformot a magyarok, bumm!
Ez így, ebben a formában nem igaz. Én pl. magyar vagyok, és lenne szükségem reformra. Szükségem lenne egykulcsos adóra, szélesebb adó és járulékalapra, jövedelemadóból levonható vagyonadóra, co-paymentre, választási, pártfinanszírozási reformra, ilyenekre. Ezekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, az a pár intézkedés, amit meghoztak ,szintén rosszra sikeredett. A magyarok nagy többségének viszont tényleg nem reformra van szükségük, hanem először is arra, hogy a rendszerváltás tényleg végbemenjen. Na, nem a politikában, hanem a mindennapokban, a fejekben. Addig csak segélyre, kivételekre van szükségük.

Alzheimer egy svájci orvos, svájci orvos az Alzheimer, ööö!
"Amikor minden második-harmadik választó azért választ meg valakit, mert kifejezetten változás elleni politikát ígér, majd másnap azt mondják, bocsánat, mégis jönnek a reformok, na, az fog társadalmi feszültségeket hozni magával."
"18 milliárd forint már a magyar GDP-nek majdnem a 0,1 százaléka. Az nagyon sok pénz!"

Összességében Gyurcsány Ferenc egy okos ember, aki igyekszik úgy eladni magát, mint a közért felelősen, puszta jó szándékból munkálkodó embert. Nekem nem ez jött le az interjúból. Szerintem Gyurcsány Ferenc is populista, de a rosszabbik fajtából: abból, amelyik a tényeket szabja a saját igényeire, és reméli, hogy senki sem veszi észre.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr35420118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

states 2008.04.14. 10:02:40

Szerintem egy átlagos magyar állampolgárnak amikor egy politikus szájából elhangzik a program szó máris összerándul a gyomra. Úgyhogy programozás helyett jó lenne, ha valaki elkezdene végre kormányozni, és ha egy mód van rá, az illetőt ne Gyurcsánynak hívják. Ja, és majd elfelejtettem. A pártot ne MSZP-nek...

hhh. 2008.04.14. 10:10:43

gratula. ül.
és ha ehhez hozzáteszed TWÁ ehetijét...
röhejes, hogy egyesek az ellenzék programját hiányolják. Mutassanak akkor egy kormányprogramot. A-ból B, B-ből C tipusút. Én azt hiszem, pillanatnyilag még nagy vonalakban, MAGUKNAK sem tudják meghatározni, hogy mi az a bársonyos reform.
Pontosan annyit tudnak a programról, amit leírtál. A Fidesz legalább némi, populista, de vállalható hosszabb távú elképzelést felmutat.
Aki meg akar, az csináljon árnyékprogramot. Egy olyan országban, ahol a BKV vezérigazgató szerződése is kérdéses, és nem is nyilvános...és ahol Egészségügyi Minisztérium 2 hét alatt eltörli a vizitdíjat, amit nem pótol. "Mibűl?" teszi fel a kérdést. A miniszter. Erre varrjál árnyékkormányt.

dr. Wilbur Swain 2008.04.14. 10:23:53

találó (sajnos)
mindenki az ellenzéket veri, hogy "hol a pogram"? hát a kormányé?! ehh, dehát erről Tóta sosem fog írni...

eventus 2008.04.14. 10:25:32

Engem az bánt hogy nem történik semmi érdemleges változás. Az ország fele lélegzetvisszafolytva várta, hogy eltakarodjanak ezek a majmok, és tessék!
Semmi! Gyurcsány kapaszkodik a hatalomba.. Most olvastam, hogy tegnap a szólás szabadságában megkérdezték tölle: visszamenne az üzleti életbe? Válasz Gyurcsánytól: ÉN? Soha! Soha... Ajaj

Elszomorító ami ebben az országban történik.

states 2008.04.14. 10:28:39

Tóta jelenleg valami kormánypropagandához ír szöveget, ami a tévében megy vagy menni fog. Mit vársz tőle...?

states 2008.04.14. 10:45:26

eventus: Szegény MSZP, vajon tudták-e 2004-ben, hogy olyan hajóágyut szabadítanak el, amit többé nem tudnak visszarakni a helyére, és amelyik elszabadult állapotában is tűzel, anélkül, hogy újratöltenék...

2008.04.14. 10:51:02

Igen, az ellenzéknek nincs programja, de neki nem is kell ilyet készíteni. Igen, a kormánynak sincs programja, pedig neki kellene, hogy legyen. És igen, ennek az embernek (Gy.F.) semmi de semmi érdemi mondanivalója nincs a mai magyar problémákról. Igen, ennek az embernek mennie kell.

És még egy lényeges megjegyzés: valaki definiálja már végre a reform fogalmát. Maximálisan elegem van már abból, hogy a reformon azt értik, hogy az állam a szegényeket még szegényebbekké teszi mindenféle sarc bevetésével, míg a gazdagok akadálytalanul jutnak hozzá mindenféle állami és uniós forráshoz. Ha ez a reform, kösz, de nem kérek belőle, nemcsak azért mert én az előző (szegényebb) táborba tartozok, hanem azért, mert felfordul tőle a gyomrom.

bldo 2008.04.14. 11:07:15

eventus: igen, ez a mondata is elrettentő volt, de ami engem jobban megijesztett, az a "középtávon sem lesz adóreform" című dolog. Innentől viszont tényleg csomagolhatna az összes tehetségtelen senkiházi és induljunk el valamerre, két évig ne üljünk már abban a medencében, amit összehugyoztak nekünk a trambulinról.

Konzervatív liberális 2008.04.14. 11:14:51

Láttam a tegnap esti interjút és jajgattam. "Adóreformot (egykulcsos adót) még középtávon se." "A nyugdíjrendszerhez nem kell hozzányúlni, majd csak valamikor a távoli jövőben (hogy a mostanság nyugdíjba menőket ne bőszítse) fokozatosan korhatárt emelni 65 évre." Vagyis továbbra is 3 millióan fogjuk eltartani az adót nem fizetőket is. Kössz. Láthatóan a nyuggerek, segélyből élők szavazataira hajt megint. Végülis ők vannak többen. Mostantól indul a Maszop és a Fidesz között az antireform verseny. "Mi sokkal inkább nem akarunk változtani." Az ország meg süllyed tovább a trutymóba, a lényeg, hogy GyF és a Maszop hatalmon maradjanak.

Mókusvédő 2008.04.14. 11:17:45

Rövid megjegyzésem volna az ellenzék programja vs. kormány programja közötti különbséggel kapcsolatban.

A kormány programja azért valamelyest számszerűsítve megtalálható az amúgy teljesen nyilvános, az ellenzék által is átvizsgált "költségvetés" c. dokumentumban. Az tehát - az egyes programok tartalmának a hitelességét nem vizsgálva - hogy a kormány ilyesmit nem tenne közzé egyszerű tévedés.

Az hogy árnyékkormány vagy nyilvános ellenzéki program számszerűsített tervekkel mindegy.
Jó lenne valami ami, megmutatja, hogy az ellenzék hatalomra kerülése után a támogatóktól a választások finanszírozására felvett milliárdos hitelek visszafizetésén túl mást is szeretne csinálni.
Mondjuk tehetné ezt azért hogy hitelesebb legyen mint a mostani kormány az ígérgetéseivel.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 11:21:36

mókusvédő: a kormányprogram eddig háromszor íródott át nem egész két év alatt. erre céloztam. amit meg most pedig az a fajta mszp-s retorika, amitől írtózom. na nem mintha az ellenzéké jobban tetszene.
és ez idegesít, hogy nincs érdemi választásom.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 11:42:26

Huhh, az elején leszögezném, hogy kalap szarnak tartom, ami az elmúlt években kormányzás, reform, kommunikáció, vagy tágabb értelemben véve politika címén ebben az országban történt.
Gyurcsány legfőbb bűne épp nem az öszödi beszéd, hanem az, hogy kihasználatlanul hagyta az általa megteremtett lehetőségeket. (Ebben nyilván nem ő a kizárólagos felelős, de neki, akár a pozícója árán is fel kellett volna venni kőkeményen azt a vonalat, amit ott beígért.)

Az állítások, amiket kiemeltél viszont - ettől függetlenül - sajnos általában véve igazak és a rájuk írt cáfolataid, vagy értelmezéseid alapvetően hiányosak.

Van-e a fidesznek programja?
Nincs. Nem is volt soha, amit valaha is programnak hívtak az pusztán egy relatíve szűk réteget érintő kedvezményrendszer áterőltetése, valamint ezek sikerének kritika nélküli kommunikálása volt. Vegyük észre, azt is, hogy a fidesz bármilyen előző "programjával", elképzelésével képes szembefordulni, amennyiben azzal ellentmondhat a kormánynak (jó példa erre az egészségügy körüli dolgok.) Azzal sem értek egyet (SŐT!), hogy egy ellenzéki pártnak nem kell, hogy programja legyen, NEM azt tartom az ellenzék feladatának, hogy zsigeri ellenállásba merevedjen és folyamatos hisztériával, véres kardot lobogtatva rohangáljon körbe-körbe az országban, függetlenül gyakrolatilag bármitől. Még egy ennél sokkal kisebb jelentőségű helyzetben is, ha valaki folyamatosan belepofázik mások dolgába, igen hamar felteszik neki a kérdést, hogy "rendben, akkor te hogy csinálnád?" és ilyenkor bizony elő kell tudni állni a farbával, különben az embert elzavarják a picsába. A fidesz erre egyszer sem volt képes, ma üvöltve tagadja meg pár évvel ezelőtti eü-programját, helyette pedig kizárólag vágyakkal telített lózungokat hangoztat, egyáltalán nem képes az élet egyetlen terén sem alternatívát felmutatni.
Lehetne még folytatni...

A fidesz nem demokrata.
Nem, a fidesz valóban nem demokrata, negyedannyira sem, mint az mszp, vagy az szdsz. Erre számtalan kiváló példát láttunk a kiváló kormányzati periódusuk alatt, hogy csak néhányat említsek címszavakban: parlamenti ülésezés rendje, kormányülések dokumentálása, vizsgálóbizottságok felállítása. Kijelentéseikben is hasonlóképpen demokratikusak: "a parlament működik ellenzék nélkül is", stb. A fidesz belügyeihez nem igazán akarok hozzászólni, de amennyire láthatók egyáltalán, igen nagy hasonlatosságot mutat a fentiekkel.
Az mszp pont a 2002 előtti gusztustalan hangvételű egész pályás letámadás miatt túlságosan átlátszó és korrekt akart lenni (na persze az se tartott sokáig, de ez perpillanat nem a kommentem témája) és lefeküdt minden ellenzéki számonkérésnek. A szdsz meg... ott hangosabbat fingani se lehet az ÜT jóváhagyása nélkül, inkább mondanám őket görcsösen demokratának, semmint az ellenkezőjének.

Az szdsz hazudik.
Erre csak egy régi viccel tudok reagálni:
- Miből állapíthatjuk meg, hogy egy férni a szexre gondol?
- ???
- Lélegzik!
(Persze ezt nem kizárólag rájuk értem. A politikus becsületes ember, csak akkor hazudik, ha jár a szája.)

A magyarok nem akarnak reformot.
Hát nem bizony. A magyarok kizárólag olyan reformot akarnak, amitől nekik mindenféle erőfeszítés, illetve bármiféle plusz kötelezettség nélkül egyszerűen csak valaki több pénz kerül a zsebükbe, ráadásul ezzel párhuzamosan jóárasítják az egész országot. Na, ez már döfi, ez reform a javából.
A kérdés (a népszavazásé is) persze összetett, mert amellett, hogy ami itt történt az valóban reformnak csak igen igen nehezen lenne nevezhető, de erre azért bőven rárakódik a hányás kommunikáció (pontosabban annak szinte vákuumszerű hiánya), meg persze csomó egyéb tényező, amit már ezer helyen és módon kibeszéltünk már.
A legtöbb ember ezt, ami történt (nevezzük elvonásnak) sem képes elviselni, racionálisan átgondolni, mi történne akkor, ha valódi reformok indulnának meg? Ha dolgokért, amit ma ingyen kapnak, fizetniük kéne, ráadásul a valós értékét? Ha maholnap emberek százezrei utcára kerülnének? Ha látszatmunkáért játékpénzt kapnának fizetségül és csak a valódi teljesítményt lehetne pénzzé tenni?
Nem fog fájni? Nem a lófaszt nem! Akarja valaki, "akarják a magyarok"? Nem, nem akarják és ráadásul most el is ringatták őket abban a hitben, hogy nem is lesz rá szükség, elég csak magyarnak lenni és nagggyon akarni.

Konzervatív liberális 2008.04.14. 11:43:30

Holden, igazad van, a reform sajnos szitokszó lett. Ebben nagyobbrészt a jelenlegi kormánykoala a sáros, mert erőből, pl. a szakmai szerveztek vélemyénye ellenében nyomta le (akarta lenyomni) a saját ötletkavalkádját a torkunkon, és meg sem próbálta "elmagyarázni". Vessetek meg érte, de szerintem a politikában is van helye a marketingnek, s ebben (is) megbukott a Gyurcsány kormány. Ebben szemmel láthatóan jobbak a Viktorék. De mennyivel könnyebben bevette volna a nép, az akár fájdalmas átalakításokat is, ha legalább őszintén beszélnek hozzájuk. (v.ö. Churchill: "Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket") ehelyett nálunk csak kiszivárgott őszödi beszéd volt. Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy GyF és kormánya mára teljesen elvesztette a hitelét. A Fityisz, kevésbé kárhoztatható azért, hogy válogatás nélkül mond minden átalalkítási javaslatra nemet, hiszen ellenzékben van! Még szép, hogy az a célja, hogy a jelenlegi csapatot kigolyózza és ő üljön a helyére. A népszavazást pénzügyi kérdésben (olyan nincs, hogy nem érinti a kölségvetést) ettől még egetverő baromságnak tartom, de túl vagyunk rajta, kár erről beszélni. Az elkövetkező két évben úgy tűnik GyF megpróbál majd Megyóvá átalakulni, ismét jön a "jóléti rendszerváltás programja" a 14., 15. 16. havi nyugdíj ígérete. És nem változik megint semmi.

lil 2008.04.14. 11:48:13

Még mindig a kormáynprogramot hiányolják ezek a mocskos k..csik. Majd lesz kormáynprogram fidesznél, ha kiirják az előrehozott választásokat, és lesz kampány. Ugyanis nem feladata az ellenzéknek megmondani, mit csinbáljon a kormány. Majd ha az emberek dönthetnek arról, hogy milyen programot választanak, és nem fleótbá. Majd akkor lesz a fidesznek is kézzelfogható programja. Addig azt kell kérdezni minden szoci-szadesz szavazónak, hogy hol van a JELENLEGI megválasztott kormány programja.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 11:59:13

lil: a mocskos komcsik mind nyugdíjasok, kivéve a munkáspárt, illetve a fidesz még aktív mszmp-s tagjai :-).

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 12:02:09

konzervatív liberális: szerintem az ellenzéknek az a dolga, hogy a választóit képviselje. ha a kormány épp egy olyan dolgot akarna keresztülvinni, ami az ellenzék szavazóinak jó, akkor kutya kötelességük lenne azt támogatni. e helyett magyarországon a mindenkori ellenzék a kormány tagadásában merül ki, akár a fidesz van épp ellenzékben, akár az mszp.
ez nem ellenzék, ezt egy 3 soros program is tudja, amiből két sor a ciklus start - ciklus vége, közben meg egy boolean nem.

El Condor 2008.04.14. 12:06:04

A reformot ma Mo-n úgy képzelik az emberek, hogy változzon, de úgy hogy nekem jobb legyen. Ne hosszútávon, hanem már ma.
Közben pedig mindenki írja az okosabbnál okosabb blogokat, hozzászólásokat ( olvastam TWA írását is, és egyetértek ezzel is-azzal is), közben elfelejtjük, hogy nem rólunk szól ez.
Magasról leszarják a fejünket, mint mindíg. Csak addíg kellünk nekik, míg hatalomra kerülnek. Nem az ország sorsa izgatja őket, hanem mint states az első hozzászólásban megfogalmazta: "az illetőt ne Gyurcsánynak hívják. Ja, és majd elfelejtettem. A pártot ne MSZP-nek... "

Nekem tökmindegy ki van és lesz hatalmon, csak nekem jobb legyen!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.04.14. 12:08:23

Gyurcsány abban az interjúban jól megmondta, hogy mire számíthatunk az elkövetkezendő két évben. Semmire.

Amikor visszakérdezett, hogy a nyolcmillió választópolgárból vajon hányan tudják, hogy itt reformokra van szükség. Ergo szarik ő (meg az mszp) már mindenre, a fő cél már 2010.

Bárki is kerül hatalomra majd, kezdheti elölről az egészet, csak akkor már sokkal magasabban lesz a szar...

mókusvédő 2008.04.14. 13:59:16

Politikai marketing: Két választás megnyerése üres marketing szövegekkel azt bizonyítja hogy a vesztes marketingje jobb? A Fidesznek még a marketingje se jobb.

Névtelen: "Még mindig a kormáynprogramot hiányolják ezek a mocskos k..csik. "

Nem tudom ki vagy, de igenis hiányolom a Fidesz programját, többek között azt is aminek a létezését bejelentették, de sehol nem lehet elolvasni két éve. Vagy küldd át a linket, vagy hazudtak.
Hiányolom a Fidesz programját mert, ha azt látnám hogy jobb mint ez a mostani ökörködés amit az MSZOP csinál oda tudnék mellé állni. Most mi mellé álljak?
Abban nem tudok hinni hogy Isten külön nemzetvezetői képessségeket adott volna O.V.-nek.

A legfontosabb: Azért mert hiányolom a józan kiszámíthatóságot - ami egy beterható tervezet lenne azaz a program - még nem kellene lekommunistáznod.
Ez több okból se kéne tenned, hogy néhányat említsek:
1. Nem tudod milyen beállítottságú vagyok.
2. Nem tudod mit éltem át a "múlt" rendszerben, és mit voltam kénytelen fizetni érte
3. SOHA nem voltam kommunista, még akkor sem amikor még Orbán Viktor lelkes KISZ tag volt és a létező szocializmus jobbításán dolgozott.
4. És mivel mélyen megsértettél ezért még egy: Nem firtattam hogy a kedves anyukád milyen ledér foglalkozással kereste a napi betevőt hogy kommunistázó zombivá felneveljen.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 16:16:52

mókusvédő: a fidesz programjához a link:
jovonk.hu/index.php?Rovat=1
komoly lózunggyűjtemény.
ennyi sajnos.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.14. 16:29:31

before: a fidesz nem demokrata tétel arról szólt, hogy a fidesz, mint párt, mennyivel demokratikusabb, mint bármelyik másik.
ugyanazok a folyamatok, ugyanazok, a törvényi kitételeknek megfelelő szervezeti és működési egységek hajtják és alkotják, mint az összes többit.
a fidesz, mint kormányzó párt hozzáállása a többpárti parlamenti demikráciához se sokkal diktatórikusabb, mint a többié :-(.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.14. 18:26:43

Lehet, hogy eredetileg azzal akartál foglalkozni, de egy szó sem esett a fidesz belső viszonyairól. Egyébként szerintem gyurcsány sem a fideszes elnökválasztásra értette, amit mondott, hanem az általam is használt fogalmi körben.
Szerintem ebben az értelemben (meg minden egyéb szempontból) a fidesz sokkal kevésbé demokrata, mint a felemlített ellenfelei. Persze ez nyilván függ a nézőponttól, a pártállástól, meg csomó egyéb mindentől, ez az én véleményem. Még ma is fel-felrémlik az az egész pályás, arrogáns letámadás, amit és ahogyan műveltek.
Nem megyek el soha többé választani, ez biztos, legalább is a hagyományos értelemben nem, csak protestálni...

mókusvédő 2008.04.15. 19:55:35

bs395: ez a Fidesz új programja, és köszönöm, ezt már olyannyira nem kerestem, de érdekes.

A választási ígéretek is megtalálhatók valahol, mert AZT a programot kerestem kitartóan, de nem találtam sehol.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.15. 21:19:43

mókusvédő: a fidesz eredeti programja az mszp választási győzelmével zserintük (és támogatóik zserint is) semmis lett, hivatkozni rá, felemlegetni nem szabad, mindezt arra alapozva (némi igazsággal), hogy az államháztartás adatait titkolták, és kozmetikázták.
meg egyébként is, bármi, mai mondtak, vagy tettek, három nap alatt érvényét veszti, pártállástól függetlenül.
aranyhalnak néznek minket, 5 perces memóriával, és ha végignézem ,hogy a választók nagy része mennyi időt és energiát hajlandó fordítani erre az egész cirkuszra, akkor azt kell, hogy mondjam, a legtöbb esetben igazuk van.

mókusvédő 2008.04.16. 01:13:44

bs395: azért én reménykedem. Még a szomszéd kocsmában se teljesen hülyék az emberek.
Az bizonyos hogy a hőzöngők jobban látszanak, de a statisztikák eléggé kozmetikázott eredményei alig jelentenek valamit a szavazók tényleges hozzáállásáról.

A baj csak az, hogy a sok megtévesztés között alig tudunk eligazodni.
Én pl.úgy tudom, hogy a "titkolt" államháztartási adatokat egy képviselőnek bármikor alapból joga van megnézni, és a Fideszes ismerősöm szerint pontosan tudták is.
Az hogy az államháztartási adatokat nem hozták nyilvánosságra csak formalitás, hiszen azok nem egyk napról a másikra pattannak elő hanem több heti/havi munkával rakják össze.
A programmal kapcsolatban meg csak bemondták hogy van. Persze ez nem hazugság mert olyat genetikailag nem tudnak.
Megjegyzem ha lett volna akkor még mindig lehetne mondani hogy ugyan lejárt de azért megmutatjuk.

Ezt a mostanit elolvasva is kerestem a programot, de ez csak annyi hogy mindenkinek megígér minden divatos kellemes dolgot, csak a hogyanról nagyvonalúan elfelejtkezik. Ez nem program hanem álomgyűjtemény.

A legnagyobb baj az, hogy a piroson meg a narancson kívül még rengeteg szín van, de olyan a választási, pártfinanszírozási rendszerünk, és a gondolkodásunk mostanára hogy más szín nem nagyon tud megjelenni.
Nincs tehát kire szavazni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.16. 01:55:50

mókusvédő: nem járunk olyan messze egymástól, csak nekem pesszimistább a hangulatom :-).
egy dolog nem hagy a mai napig nyugodni a fidesz eredeti programja kapcsán: a miniszterelnök-jelölt vita. viktor gyakorlatilag pontról-pontra végigsorolta mindazokat a tételeket, amiket most márciusban lenépszavaztatott.
és akkor ne keressem a zöld képernyővédőt, valahányszor valamelyikük feltűnik az éterben.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.16. 09:14:57

Szerintem a fidesznek nagyon komoly programja van. Csak rövid: hatalomra bármiáron, orbánt királynak.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.17. 11:57:34

before: volt egy másik alakulat, aminek bevallottan ugyanez volt a programja (konstans agitció, demagógia, semmi konkrét, csak kapjuk meg, oszt ha ott leszünk, majd csinálunk, amit akarunk). németország, 30-as évek.
nem, nem mondom, hogy a fidesz náci. azt mondom, olvasták a történelem könyveket, csak '36-nál még nem jutottak tovább.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.17. 15:44:19

Tudom, hogy volt, épp nemrég olvastam a témában egy könyvet. Sajnos igenis rengeteg hasonlóság és párhuzam van a náci párt és a fidesz között, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy holnap a kövér nekiállna zsidókat deportálni, de retorikájukban, eszközeikben nagyon sok azonos elem található. Persze ez csupán a hatalomra jutás eszköztára, nem pedig a népirtó végcél, de ezt hiába is próbálja az ember magyarázni, a többség olyan szinten leegyszerűsítve látja a világot, hogy az is csoda, ha a közlekedési lámpák színét meg tudják különböztetni...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.17. 21:58:51

before: én az ian kershaw féle könyvet kétszer is megkaptam, mert elfelejtették, hogy már megvették előző évben :-).

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.17. 22:37:25

Nem, ez tökmás, ez egy regény, amiben aránylag részletesen szerepelnek az akkori események.
süti beállítások módosítása