Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Te hülye tasz!

2009. április 27. - bs395

A vasárnap esti megmondóműsorba belehallgatva ütötte meg a fülemet a TASZ nevének igen kreatív, allegórikus újrahasznosítása: aki a holokausztot tagadja, az egy tasz. Függetlenül attól, kicsoda-micsoda is a TASZ, és miket tett az elmúlt években – a teljesség igénye nélkül: állami cégvezetők juttatásainak nyilvánossá tétele, a parkolási pénzek nyilvánosságra hozása, a Grippen-ügylet ellentételezésének nyilvánossá tétele, és hasonló taszságokért küzdenek. Bizony, mert míg én pl. kiírom magamból, azt nagyrészt úgy hagyom, ők nem röstellnek bíróságra járni, hogy érdemi változás történjen.

Ám a holokauszt az más. Bár egyáltalán nem arról van szó, hogy a holokausztot tagadni helyes, követendő dolog-e, ezen általában nehezen teszik túl magukat néhányan/sokan (nem tudom, hányan, passz), de még csak nem is arról, hogy a holokausztot el kívánnák bagatellizálni, vagy bármi másnak beállítani, mint több millió ember – köztük sok ezer honfitársunk – módszeres elpusztítását, nem. Annyiról van szó, hogy ha egy tünetet betiltunk, attól még betegek maradunk. Ezt nem értette se Gálvölgyi, se Farkasházy – az egyetlen, aki kapizsgálta, az a Hajós volt.

Tetszett az érvelése, hogy lám, hiába volt betiltva mindenféle náculás 40 évig, amint megszűnt a tiltás, egyből kiderült, hogy az absztinencia mit sem segített, sőt: csupán éhesebbek lettünk tőle. Tetszett, hogy kimondta: adósak vagyunk pár szembenézéssel a múltunkat illetően, akár a nyilas korszakra, akár a kommunizmusra gondolunk. Sokat hozzátenni nem tudok, mert még mindig áll, hogy nem a szélsőségesek a probléma, mert ők csak a kezeletlen problémákra adott hibás válasz, téves immunreakció, és az is, hogy ha bármely, a széljobb által felkarolt témát nézzük, akkor a mainstream politika totális kudarcával szembesülünk az érintett területen.

Farkasházy példáival most se lopta be magamat a szívembe: itt ma Magyarországon nincsenek kápók, nincsen külföldi megszálló hatalom, ami egy szélsőséges diktatúrát hatalomra tudna juttatni tankágyúk árnyékában (can’t forget: ’41-ben a nyilasok és a kommunisták még ugyanazokban a marhavagonokban mentek a frontra, munkaszolgálatosként). A megalázásról pedig: megalázni valakit annyit tesz, hogy olyasvalamire kényszerítjük, amit nagyon nem akar megtenni. Itt nem a spenót megevésére kell gondolni, hanem mondjuk arra, hogy valakinek választást ajánlunk: két golyó a fejbe, vagy nyilvánosan a fejére vizelünk (a fejrevizelés Teddy-től származik).

És itt elérünk egy régi mániámhoz: a kisebbségek lenézéséhez. Vannak sokan, akik tesznek a kisebbségekért, mint például azok a missziók, amik romatelepeken dolgoznak, de vannak olyanok is, akiknek a létezését a segítség igénye legitimálja. Amikor azt mondom, hogy nem szabad cigányozni, zsidózni, buzizni, akkor azt mondom, hogy azok az emberek, akiket védek, gyengébbek nálam – nem bírják el az igaztalan vádakat. Nem kezelem őket felnőttként, akiknek viselniük kéne tudni, ha csúnyát mondanak rájuk (nagyon fontos kiegészítés: kővel fejbe dobni valakit ebbe már nagyon nem fér bele). Egy fröcsögő, szakadár gárdakapitány zavaró, idegesítő, kényszeres nevetésre ingerlő – de megalázó?

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr711089722

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.04.30. 14:01:46

Komfortérzet az antiszemitáknakNagyon vacillálok holokauszt-tagadás ügyben, mármint, hogy jó lenne-e, ha büntethető lenne. Egyrészt a szólásszabadság nagyon fontos számomra, hisz ez a demokrácia alapja. Másrészt viszont a holokauszt-tagadás nem szimplán e…

Trackback: Golyóálló gondolatok 2009.04.28. 14:44:04

Nem hiszek a zsidókbanAzt mondják, hogy volt egy háború, azt mondják, hogy ott embereket irtottak, hogy ott milliók vesztek el, ártatlanul. Azt mondják, ez történelem, de azt mondják, ez nem 'már történelem', mert emlékeznünk kell, hogy soha újra meg ne t…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.27. 20:34:21

@peetmaster:
olvastam, ott voltam én is, még az eleje fele.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.28. 06:57:10

"Annyiról van szó, hogy ha egy tünetet betiltunk, attól még betegek maradunk."

Tudod ez akár még igaz is lehet, de attól még nem indokolja, hogy miért ne tiltsuk be, ha egyszer:

1. ezzel szívességet teszünk X embernek
2. nem fosztunk meg semmilyen értékes jogától másik Y embert.

Szerintem triviális, hogy a társadalom egészének komfortja jobban nő a holokauszt-tagadás betiltásától, mint a nem-tiltásától. Tény, hogy nem oldja meg a problémát, az emberi hülyeséget. És?

phaidros 2009.04.28. 09:29:58

@Kettes: az a baj, hogy a társadalom egésze nagyjából leszarja. Szerinted a panelek lakói, a vidéki szegények, akik a mai társadalom nagy részét alkotják, azon agyalnak, hogy jajj, tagadják a holocaustot? Megvan a saját problémájuk...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.28. 10:00:43

@Kettes:
mit tiltsunk be még?

@phaidros:
az embereket nem érdekli, ki ajánl megoldást a problémáikra, amíg ajánl.
a nagy pártok annyira belefeledkeztek egymás figyelésébe, hogy el vannak zárva a valóságtól, így nem is adnak megoldásokat - ezt használja ki a jobbik, a gárda és a többiek.
mert az ötlettelenségnék egy szar ötlet is jobbnak tűnik.
tiltsuk be az emberi hülyeséget ,és hozzunk törvényt róla, hogy szeressük egymást gyerekek.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.04.28. 10:53:04

@phaidros: ennyire azért nem lennék pesszimista. Ez a téma azért mindenkit érdekel.
@bs395: "az embereket nem érdekli, ki ajánl megoldást a problémáikra, amíg ajánl."
Ezt nemtom. Nekem egy nácitól semmi se kéne, főleg nem megoldás. Az már volt egyszer és nem vált be.

Win Elen 2009.04.28. 11:13:22

igy gyorsan. teljesen osztozom a megkozelitesedben es velemenyedben, ezt a temat illtoen (is). A harmadik bekezdes tartalmaval meg abszolute.
igy gyorsan.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.28. 11:26:17

@peetmaster:
hidd el, nem érdekli őket, és bármikor szemet hunynának a kellemetlen járulékos költségek felett, amíg az ő gondjaikra megoldást találnak - még ha a megoldással egy még súlyosabb problémát is kreálnak.
ezt úgy mondom, hogy itt mifelénk vidéken a kutyát nem érdekli, ki van éppen kormányon, mi éppen az aktuális cirkuszi előadás - pénz legyen meg munka, a többi mellékes. megoldják okosba. ez utóbbi talán a kormányzat legbeszédesebb jellemzése, mármint az okosba megoldás puszta léte.
és egyre többen hallgatnak kárpátiát.

Google 2009.04.28. 12:00:05

@Kettes:

Teljesen egyetértek. Egyeseknek kedvez, és kinek csorbítja a jogait? Senkinek.
Szeretném látni a Nyugatról idesereglő Vér és Becsületesek képét, amikor megmondják nekik: erre már nincs út, Barátaim!
Menni máshova. Menni Afrika.
A népet pedig kár állandóan pénzéhes társaságként beállítani. Már aki, már ahol. Csak azt hitték, menő ez a "több pénzt az embereknek" visszhangzása.

KaraSaraqan 2009.04.28. 12:04:54

@Kettes: "1. ezzel szívességet teszünk X embernek
2. nem fosztunk meg semmilyen értékes jogától másik Y embert.

Szerintem triviális, hogy a társadalom egészének komfortja jobban nő a holokauszt-tagadás betiltásától, mint a nem-tiltásától. Tény, hogy nem oldja meg a problémát, az emberi hülyeséget. És?"

Remélem, tudod, hogy bődületes ostobaságot beszélsz és javasolsz?!

1.: mióta feladata egy jogállamnak, hogy szívességeket tegyen?
2. De. A legalapvetőbb jogtól, amire az európai értékrend épül: a szólás szabadságának jogától. Ez annyit tesz, hogy bármit, amit igaznak vélek, kimondhatok büntetlenül. (ezért sem tartozik ide pl. a rágalmazás, sem a gyűlöletkeltés. Az előbbinél tudatos hazugság, lejáratás, az utóbbinál pedig bűncselekmények elkövetésére való uszítás történik).

Ráadásul a h-tagadás büntetés több okból is eleve ostobaság:
1. a H. egy történelmi esemény. Ha ezt nem lehet büntetlenül tagadni, akkor semmilyen történelmi eseményt se lehessen.
2. a H. "tagadók" legnagyobb része egyáltalán nem tagadja a H. megtörténtét, csak az ellentmondásokra és tévedésekre igyekszik fölhívni a figyelmet. Ennek köszönhető pl., hogy kiderült: nem csináltak lámpabúrát emberbőrből, sem szappant emberi zsírból. Így derült ki számos, hivatalosan kiállított fényképről, hogy hamisítvány (pl. füst a krematórium kéményei fölött. I. egyetlen légifelvételen sem látszik füst, II. ezek a krematóriumok úgy voltak tervezve és építve, hogy füstöt nem is engedtek ki, III. előkerültek a retusálás előtti képek). Ezért cserélték le az Auschwitz-i 4 milliós táblát hivatalosan 1,1 milliósra.

Ráadásul a H. tagadás büntetésével nem csak egy alapvető jog sérül és nem csupán a kutatás szabadságát ölik meg vele, de egy alapvetően antidemokratikus, sőt, rasszista folyamatot indukál:
nincsenek fajok, de van zsidó faj, ami ellen bűnt követtek el. Minden nép egyenlő, de a zsidó nép a többi fölött áll. Minden népirtás egyformán gonosz, de a Holokauszt mindegyiknél gonoszabb, mert zsidók ellen követték el.

Tehát éppen azok tartják életben, sőt, terjesztik, éltetik és táplálják a rasszizmust, a faji alapú értékítéletet, akik elviekben éppen ezek ellen hivatottak küzdeni.

Ki kell mondani végre: minden genocídium egyformán, ugyanúgy gonosz, emberiségellenes tett. Nincs különbség az örmény, az ukrán, vagy a zsidó népirtás között!
Ki kell mondani végre: minden emberiségellenes eszme, amelynek következtében embermilliók haltak meg, egyformán gonosz és üldözendő. A nácizmus nem rosszabb a kommunizmusnál, a kommunizmus nem rosszabb a nácizmusnál.

Végezetül: ha tiltani kezdenek bizonyos dolgok kimondását (függetlenül attól, hogy baromság-e), akkor nincs megállás, nincs határ. Ugyanis akkor bármelyik erős lobbicsoport kiharcolhatja, hogy a neki nem tetsző hangokat el lehessen némítani törvényekkel.

A Holokauszt tagadása után mi következne? A kommunizmus bírálata? A liberálisok anyázása? Bizonyos szavak betiltása?

Mindez az orwelli diktatúrához vezet.

A szólás szabadsága - a szabadság alapköve. Aki a szólás szabadságát megtöri, rabigába akar másokat hajtani.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.28. 12:27:49

@Google:
a több pénzt az embereknek csak visszhangzás volt, mert nem az emberek kaptak több pénzt, csak egyes emberek, amit más emberektől elvettek.
nehéz evleket és ideákat támogatni üres hassal, pláne, ha családot is el kéne tartani.
a tiltás egyik fő indoka, amit hangoztatnak, hogy ha lehet a holokausztot tagadni, akkor lesznek progromok megint - pedig a progrom most is tiltva van.
ellenérvként: hol szakad vége a tiltásoknak? mekkora az a kényelmetlenség, amit verbálisan már nem szabad okoznunk egymásnak? mert a tettlegesség továbbra is büntetve van.

Archenemy 2009.04.28. 12:52:07

@KaraSaraqan: Ma nincs kedvem fórumwarriorkodni, öröm látni, hogy valaki ilyen szépen össze tudta foglalni a holokauszt-tagadás büntethetősége ellen szóló érveket. Win.

AdamT · http://durva.blog.hu 2009.04.28. 13:05:17

Ez egyfajta tiltó liberalizmus. Tök konzekvens. Tiltás a szabadság nevében. Vicc. Vicc ez az egész.

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2009.04.28. 13:22:16

@AdamT:

mint a komcsik BÉKEHARCa.

de lám szépen egybe is folyt a kék a vörössel

Avatar 2009.04.28. 14:47:58

Nem tudom, mi ez a nagy hadakozás a holokauszt tagadás ellen. Én az MSZP helyében nem nagyon nyitogatnám most a szólásszabadság korlátozása felé vezető utat, ugyanis egy év múlva várhatóan éppen ők lesznek kisebbségi pozícióban, és talán éppen az ő ideológiájuk valamely elemét tiltatja majd be a regnáló kormány.
Az elmúlt évszázadok során volt már elégszer betiltva bizonyos dolgok kimondása, aztán gyakran éppen az bizonyosodott be, hogy az ellenvélemény betiltása elsősorban azért volt szükséges, mert a saját vélemény igazságát nem tudták bizonyítani.
Pl: Tilos azt hirdetni, hogy a kommunizmus nem fejlettebb és hatékonyabb társadalmi berendezkedés, mint a kapitalizmus.
Korábban: Tilos azt állítani, hogy Isten nem létezik. Tilos azt állítani, hogy a Nap nem a Föld körül kering...
stb.

Érvként meg mindig elég volt, hogy "ezt minden normális ember tudja, hogy így van".

Google 2009.04.28. 17:21:07

@bs395:

Ausztiában, Németországban (és még sok európai országban) miért lehet tiltani a holokausztról szóló ilyen-olyan diskurzust?
Talán ők nem hisznek a szabad vélemény nyilvánításban?
Gulágról, Világégésről miért állhat ki itt bárki a placcra hülyeségekkel?
Nem elég, hogy a Nyugat fizikai szemétlerakója vagyunk, a szellemi szemetükre is szükségünk van? A Vér és Becsületükre?
Valamint a MG feladata-e az, hogy történelmi eseményekkel kapcsolatos kérdéseket tisztázzon?
Nem a börtön a megoldás, de penalizálni kellene azokat, akik szavazatszerzés végett, hülyeségeket beszélnek, sokakat összezavarva. Nekik most semmi sem drága, ilyen-olyan Parlamentekbe szeretnének bejutni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.28. 17:32:05

"Ausztiában, Németországban (és még sok európai országban) miért lehet tiltani a holokausztról szóló ilyen-olyan diskurzust?"
tőlük is szeretném megtudni.

"Gulágról, Világégésről miért állhat ki itt bárki a placcra hülyeségekkel? "
ez most kérdés? mert ha igen, akkor a holokauszt-tagads tiltása együt kéne, hogy járjon pl. a gulág tagadásának tiltásával is.

"Nem elég, hogy a Nyugat fizikai szemétlerakója vagyunk, a szellemi szemetükre is szükségünk van? A Vér és Becsületükre?"
az első '90 utáni náci mozgalmat soros györgy pénzelte.

"Valamint a MG feladata-e az, hogy történelmi eseményekkel kapcsolatos kérdéseket tisztázzon?"
a magyar gárdának fogalmam sincs, mi a feladata.

"Nem a börtön a megoldás, de penalizálni kellene azokat, akik szavazatszerzés végett, hülyeségeket beszélnek, sokakat összezavarva."
ebből van pár ezer ember, csak más és más pártszinekben, némileg eltérő lózungokkal.

továbbra is tartom, hogy ha a kormány jobban tenné a dolgát, akkor a jobbik-magyar gárda féle formációk labdába se rúghatnának közéletileg.
a betiltást meg még mindig azértnem tartom jó ötletnek - ausztriában és sok más európai országban sem -, mert amikor elszaporodnak a holdkórosok, az kitűnő indikátora annak, hogy úgy általában nem jó irányba mennek a dolgok.
és ezt nem azért mondom, mert jobban tudnám mint számos európai ország, hanem mert így érzem helyesnek.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.04.28. 17:40:55

valahogy biztosítani kéne, hogy akik a szólásszabadság mellett kardoskodnak, azok ezt nem álcából teszik, és nem a zsidó/ukrán/örmény/pirézüldözést akarják (újra)kezdeni. Valahogy a szólásszabadság ilyenkor felbukkanó sok hívében nem tudok feltétel nélkül bízni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.28. 17:49:05

@peetmaster:
a tasz szabadidejében - amikor nem a holokauszttagadással foglalkozik - eléggé liberális, sokszor balliberális is. mégis kiállnak mások azon joga mellett, hogy nyilvánosan hülyék lehessenek. ez nem a tomcat-féle pereskedés.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.28. 18:39:21

@phaidros: @bs395: @KaraSaraqan: Annyit állítok, hogy a holokauszt-tagadás betiltása paretoi értelemben optimális. Pont. Az vagy nem az?

Értem és ismerem a tiltás ellen felhozott érveket, bár ezek közül néhányat, mint hogy megfoszt a szólásszabadság alapvető jogától, hülyeségnek tartok. Foszt a fenét. Miféle megfosztás az, ami nem hagy hiányt maga után?

Irrelevánsnak tartom az "ostobaság mert" kezdetű érveket. Itt érzelmekről van szó és emberek komfortérzetéről, nem rációról. Tényleg vitatkozni akarsz arról, hogy hogy érzi magát az az ember, akit zavar a h-t? Felejtsd el.

"Nincs megállás, nincs határ" - de van, miért ne lenne? A határ ott van, ahol éppen meghúzzuk.

Évekkel ezelőtt én is azon a talajon álltam, ahol ti most. Egyebek között pont a TASZ doktrinersége és kérlelhetetlen ostobasága döbbentett rá arra, hogy nem szabad abszolutizálni szabadságjogokat.

At the end of the day, ebben a kérdésben nekem minden más érv kiesett, és maradt a jó öreg Pareto-elv. Az meg a tagadás tiltása mellett szól.

Avatar 2009.04.28. 20:08:01

@Kettes: A holokauszt tagadás betiltása egyértelműen _nem_ pareto hatékony lépés lenne.

Ugyanis ha akár egyetlen szereplő is rosszabb helyzetbe kerül a lépés hatására, mint előtte volt, akkor az a lépés nem pareto hatékony. Márpedig ha valakinek megtiltják, hogy vélt igazát hangoztassa, és büntetéssel fenyegetik emiatt, annak nyilvánvalóan romlik a helyzete.

Miért gondolod, hogy nem hagy hiányt a holokauszt tagadóban, ha nem hirdetheti a véleményét?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.04.28. 21:06:41

@Avatar: És létezik az a valaki? Úgy értem, konkrétan, név szerint, itt és most, Magyarországon.

Google 2009.04.28. 21:19:50

@Avatar:

És ha a holokauszt-tagadó nem hirdetheti a véleményét, azzal olyan sokat veszít a társadalom?
De talán még kezelhető az, akiben ekkora hiányt hagyott, hogy nem oszthatja meg kiérlelt véleményét a közvéleménnyel, nem?
Ez a hajcihő most a TASZ állásfoglalása miatt van, vagy tényleg primitívnek tartjátok a civilizált országok hozzáállását a kérdéshez? Vagy a Gulág-téma beemelése nem fekszik?
Pár héttel ezelőtt nem hittem volna el, hogy ennyien kelnek a holokauszttagadók védelmére.
Annyira normális dolog az, hogy gárdisták boncolgatják ezeket a kérdéseket? Kéretlenül - teszem hozzá.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.04.28. 21:25:54

@bs395: kb ismerem a tasz működését. A nyilvánosságügyi projektjeiket teljes mellszélességgel támogatom. Nem is róluk írtam a kommentemet igazán.
Másképp: a kommunisták stb. bűneinek felhánytorgatása CSAK olyantól hiteles, aki elfogadja zsidók szenvedését is szenvedésnek.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.29. 05:38:52

@Kettes:
ja, ha komfortérzet, akkor más. minden állításomat visszavonom.
kívánok bölcsességet, hogy pont ott húzd meg a határt, ahol tetszik.

@Google:
senki sem kelt a holokauszttagadók védelmére. sőt, a holokauszttagadás védelmére se. látom, a tematizálás megtette a hatását, ahogy a 2d logika is: avatar pl. látens komcsi lett.
eleddig nem tudtam, hogy bámely téma boncolgatásához felkérés kell - a kérdés már csak az, hogy kié.

@peetmaster:
a tasz hol tagadta a holokauszt szörnyűségeit? vagy én?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.04.29. 06:24:58

@bs395: nem arról van szó, hogy tagadjátok, hanem (részemről) arról. hogy nektek elhiszem, hogy nem tagadjátok, sőt nem is akarjátok megismételni (lásd Tótaw cikkét), másnak meg nem hiszem el.

akira2 2009.04.29. 09:32:17

@Google:

A szólásszabadság arról szól, hogy bárki, bármilyen hülyeséget állíthat, szónokolhat is róla BÜNTETLENÜL. Legföljebb majd jól körberöhögik... :)

A szólásszabadságot - olyan formában, hogy a tartalmát un-block megtiltjuk, azaz a törvény által tabut csinálunk belőle -, korlátozzuk, az egy lépés a demokratikus berendezkedéstől való távolodásra, ezért - finoman mondva - nem szerencsés, nem jó üzenet.

Ráadásul a tabukról az embereknek mindig hiányosabb az információjuk, mint arról, amiről nyíltan vitázhatnak, ezért hosszabb távon kifejezetten káros, hiszen épp az volna a cél, hogy emberek ne beszéljenek olyan hülyeségeket, hogy nem volt holokauszt, meg is öltek meg zsidókat.

A világ problémáit úgyis mindig a tudatlanság okozz/t/a, a tabuk viszont a tudatlanságot erősítik.

Avatar 2009.04.29. 10:06:36

@Kettes: Létezik, ott van például Dósa István, meg a maga kis gárdája.


@Google: "És ha a holokauszt-tagadó nem hirdetheti a véleményét, azzal olyan sokat veszít a társadalom? "

És ha olyan törvényt hoznának, hogy tilos a holokauszt tagadás büntethetőségét követelni, és éppen Te nem hirdethetnéd a véleményedet, azzal mennyit veszítene a társadalom? Kinek hiányozna a Te kiérlelt véleményed?

És ha nyugati aluljáróban a maga alá hugyozó alkesz hajléktalant valaki szórakozásból agyonveri, azzal olyan sokat veszít a társadalom? Kinek hiányozna?
Mennyivel jobb lesz az embereknek, hogy nem kell látniuk azt a mocskos alakot, nem kell a pisaszagot érezni, ugye?

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.04.29. 10:07:27

@akira2: ez rendben van (kivéve az un-block, helyesen "en bloc", francia szó :)), csak biztos vagy te benne, hogy ez elég a hülyék ellen? Örülnék neki...

akira2 2009.04.29. 10:35:58

@peetmaster:

Bocs, általában csak szóban használom ezt a kifejezést, és valahogy nem ugrott be az írásképe. :) Kösz...

Egyébként pedig mindenképpen a tudatlanság felszámolásában hiszek, ill. abban, hogy ezért érdemes tenni. Az elmúlt évszázadokban azért rengeteget fejlődött ezügyben az emberiség... :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.29. 17:42:53

@Kettes:
van róla videóm is. egész értelmes dolgokat mond az elején, pl. hogy lehet az, hogy milliárdokat költünk a szegénység megszüntetésére, és mégis ott falu mellett egy lerobbant vasúti szerelvényben egész családok kénytelenek meghúzni magukat (mert a maffiózók lenyúlták a pénzüket - komolyan, sorba állnak pénzosztáskor a hivatal előtt, és szó szerint kiveszik az emberek kezéből a segélyt a verőlegények).
és itt még az ember bólogat, hogy pista, bazdmeg, jól látod a dolgokat.
aztán bekiabálják, hogy mikor indul a vonat?
nem indul, mert nincs kereke - mondja dósa.
tömeg: összedobjuk rá a pénzt!
dósa röhög.
és itt felfordul a gyomrom tőlük.
az egyetértéstől, annak a kimondásától, hogy a mélysszegénységben élő cigányok sanyarú sorsáért nem a rasszizmus a fő felelős, hanem más cigányok, akik a magyar önkormányzati tisztségviselőkkel, ügyvédekkel és rendőrökkel a legnagyobb egyetértésben dolgoznak, fél percen belül eljutunk oda, hogy többet nem akarok ettől az embertől semmit se meghallgatni.

akira2 2009.04.29. 18:42:16

@bs395:

"...hogy lehet az, hogy milliárdokat költünk a szegénység megszüntetésére, és mégis ott falu mellett egy lerobbant vasúti szerelvényben egész családok kénytelenek meghúzni magukat..."

Erről csak a régi mondás jut eszembe, bár a gondolatmenet kicsit off lesz:

"Ne halat adj a szegénynek, inkább tanítsd meg halászni!"

Szóval, biztos, hogy a pénzügyi támogatás a szegénység leküzdéséért van? Nem inkább a szegénység elmélyítését érik el vele? Egyébként pedig a "szegény" magánszemélyeknek nyújtott hitel is csak a szegénységet mélyíti.

A hitel, mint pénzügyi "támogatás" csak akkor éri el azt a célt, hogy az emberek gazdagodjanak, ha azt válélakozásnak nyújtják, és az a vállalkozás több nyereséget ér el, mint amennyi a hitel kamata. Egy magánszemély sohasem fog több nyereséget termelni hitelfelvétellel, mint annak a kamata, így csupán a bank termel ezáltal nyereséget. A magánszemély csupán a fogyasztását növeli a hitel által, a kamat pedig - mivel a hitel nem termel számára nyereséget - csupán a jövedelmét csökkenti.

Fenntartható növekedés a gazdaságban csak akkor valósulhat meg, ha a magánszemélyek megtakarító pozícióban vannak, a melyet a bankokon keresztül a vállakozások használnak fel hitelként, és termelnek több nyereséget, mint a kamat.

Állításom igazolására csak gondoljátok végig, mi történne fordított esetben:

A vállalkozások nem termelnek, csupán bankbetétben kamatoztatják a pénzüket, miközben a magányszemélyek hitelekből fogyasztanak....

Ugye, hogy nonszensz?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.29. 18:53:18

@akira2:
magyarországon kb. 200-250 ezer ember kap rendszeres szociális segélyt, de se ezek, se az egyéb járadékok és támogatások nem maradnak náluk, részint a felelőtlenségnek, a rossz döntéseknek köszönheően, aminek fő oka a mintanélküliség, részint a "szegénymaffia" miatt.
az már csak hab a tortán, hogy mindezekért cserébe nem várunk el semmit: se jogkövető magatartást, se a gyerekek iskoláztatását, se közmunkát ,semmit. így termeljük igazából újra a nyomort, az elvárásnélüliséggel: az ember ahhoz nő fel, amit elvárnak tőle - ha semmit, akkor ahhoz.
egy mélyszegénységben felnőtt gyerek 6 éves korára az iskolai tanuláshoz elengedhetetlen alapvető készségek terén 3-4 éves lemaradásban van azokkal összehasonlítva is, akik "csak" szegények. a sorsuk jobbítása érdekében meg annyit tudnak mondani a kisebbségvédő politikusaink, hogy az iskolai szegregáció csúnya dolog.
a rendszerváltás óta hagytunk így felnőni egy egész generációt, és ma már az ő gyerekeik járnak ugyanebben a cipőben - a szüleik több, köztük élt egyáltalán nem rasszista szociológus szerint is menthetetlenek, őket nem fogjuk tudni már megváltoztatni, az iskolai szegregáció tiltása meg kevés ahhoz, hogy ne ismételjük meg a hibáinkat.
a másik tévhit, hogy azért kell erős rendőrség, hogy a magyarokat megvédje a cigányoktól - azért kell erős rendőrség, hogy a cigányokat megvédje a maffiájuktól. onnantól a személy és vagyon elleni bűncselekmények erős esésnek indulnának.
csak ez macerás, és úton-útfélen rasszizmusba és szemlesütős korrupcióba ütközünk. az mszp-szdsz kettősfogatnak pontosan annyira "jól jön" a cigányok nyomorúsága, mint a jobbiknak.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.04.29. 18:55:15

@bs395:
huhh, ez kiszaladt.
néha megesik.
még a rádió utcára vezethető vissza, amikor horváth aladár lerasszistázta a tévékamerék előtt a polgárdi cigányokat.

Google 2009.04.29. 21:39:54

@Avatar:

Én kérek elnézést.
Azt megértem, hogy a véleményem nem hiányzik, el is fogadom, és nem is fogok errefele lábatlankodni.
Nekem fog hiányozni a hajléktalan, Dósa, Gárda kevésbé.
Már itt sem vagyok.

akira2 2009.04.29. 22:20:32

@bs395:

Egyetértek, erre céloztam magam is ezzel:

"Ne halat adj a szegénynek, inkább tanítsd meg halászni!"

meg ezzel:

"...mindenképpen a tudatlanság felszámolásában hiszek, ill. abban, hogy ezért érdemes tenni..."

De tökéletesen egyetértek veled, ha egy gyerek úgy nő föl, hogy azt látja, az apja minden reggel elmegy dolgozni és este hazajön a fizetséggel, valamint elvárják tőle, hogy minden reggel elmenjen iskolába, és onnan sikerekkel térjen haza, akkor majd ő maga is hasznos tagja lehet a társadalomnak...

(Érdekes, a zenész cigányoknak szinte kivétel nélkül zenészek lesznek a gyerkeik, mert azt látják otthon....)

Szóval tényleg abban hiszek, hogy a nevelés az, amiben az államnak segítenie kell a szegénység felszámolásához, akár avval is, hogy a segélyért közmunkát várunk el. Akár úgy is, hogy minden nap kapjon fizetést, és ha egész héten nem hiányzott, kapjon 6. napi bért is....

Der csal például... :)
süti beállítások módosítása