Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Írd fel a falra

2009. november 09. - bs395

"Bazdmeg, abból, amit ennek az ossie-nak fizetünk, egy méterrel magasabbra építhettük volna a falat!"
(nyugatnémetek egymás között, 2008.)

Emlékezés és pátosz napja van: leomlott a berlini fal! Hurrá és hozsanna. Ünnepet rontani nem szabad, így ma is nembeszélünkróla-nap van. Nem beszélünk arról, hogy ha minden jól megy, akkor a 40 éves lemaradást a keleti tartományok az eddigi 20 év mellett még úgy 50 év, és behozzák. Nem beszélünk arról, hogy a rendes kommunista és neonáci pártokkal mi történik a régi határtól keletre. Horn Gyuláról meg utcát neveztek el, most mond.

Persze kell a viszonyítási pont, ezt magyarázta Adolf is Albertnek a makettek fölött, miközben tüzérségi gránátok robbantak a kancellária körül. Fotóznak, keressünk gyorsan egy határszakaszt, ahol még nem bontották le a szögesdrótot! (ugye a vasfüggönyt magyar részről már jóóóval a határnyitás előtt felszámolták, mert nem bírtuk fizetni, kleinlichkeit) Mert hogy véget ért(?) a kommunizmus(?)!

Először is kommunizmus ezidáig csak és kizárólag egy Izrael nevű államban létezett, ott is zárványokban, és ott is vége lett, mert a kommunisták megszavazták, hogy a fogyasztói társadalom az mégis jobb. Másrészt ami itt volt, az nem ért véget, semmi éles váltás nem volt, és az átmenet is szabotálódik. Bajnai mint felszámolóbiztos, ugye – már csak azt lenne jó tudni, hogy a felszámolóbiztosozók hogyan tervezik megszüntetni a mutyizmust. Ugye.


Milyen világot szeretnél?

Írd fel a falra!

Megvan?

Akkor most bontsd le.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr381512590

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fal 2009.11.11. 10:00:03

Húsz éve valami olyan történt, amit sokunk sosem fog átélni. Lebontottak pár téglát egy falból, legyint a köz embere, s milliók üvöltöttek éljenezve, mert akkor, azokban a napokban úgy fordult a történelem kereke, hogy a kattanását Bejrúttól Kaliforniá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

One Bad Habit 2009.11.09. 14:13:00

"Mutyizmus" - ez teccik. :D
De amúgy igazad van, nem változott itt semmi.

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2009.11.09. 14:56:45

"Milyen világot szeretnél?
Írd fel a falra!
Meg van?
Akkor most bontsd le."

aztán próbáld meg a szétlopkodott kövekből újra összerakni, akkor valósul meg!

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.11.09. 15:12:57

Kelet-Európa volt szocialista államainak vezetői kivégezték, börtönbe csukták, de nálunk!? volt egyáltalán rendszerváltás? Már kezdem ezt is megkérdőjelezni!

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.11.09. 15:16:00

Egy felmérés szerint minden 8. "ossie" visszaállítaná a falat. Ez a "fal-effektus" nálunk is jelen van: sokan a mai napig inkább választanák, hogy megmondják nekik mit és hogyan kell tenni, mi a jó és mi a rossz, mit kell szeretni, és mit nem, mint az önálló létezést. Szabadságnál nagyobb értékkel bír a kevés, de biztos megélhetés. A szabad akarat az önmagunkért való felelősséggel jár, és ez még nem mindenki számára elfogadott. Vajon ki tehet erről? Miért tartunk itt? Választásokat miért csak erre építve lehet nyerni?

flea 2009.11.09. 16:06:57

Jajbaz, a megvan legyen már egy szó!
Tudom, kleiniGkeit, de akkor is :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.09. 16:35:08

@flea:
plus beszúrtam a hiányzó "l" betűt (csakazértis!)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.11.09. 16:38:30

@Seafalcon:
a szétlopkodott kövekből egyiptomban mecstek épültek. amik előtte keresztény templomok voltak. az előtt meg görög-római-egyiptomi istenek szentéjei. azelőtt meg piramisok.

@bng:
a szabadság ilyesztő dolog, mert felelősséggel jár. idehaza független embert alig találsz, nem véletlenül - a mimikri majdhogynem hivatalos a társadalom minden szintjén.
ha tényleg tartanának elszámotlatást, sok tízezer ember kerülne börtönbe, és ezek még csak a nagyobb összegű bűncselekmények.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.11.09. 22:56:11

olyan posztot rakok erről még ma éjjel, hogy te is megnyalod a sex pistols bakelited. (:

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.11.10. 07:16:36

@bs395: hát a fentéslentre, csak előbb át kell vernem az agitprop osztályon.
süti beállítások módosítása