Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

A te anyád földjét

2008. március 06. - bs395

A magyar ember földműves. Mind, kivéve engem, aki reszketőrohamot kapok, valahányszor meghallom a "kell az a kis háztáji" szóösszetételt.

De vannak rokonaim, falun, akik mezőgazdálkodnak.

Az egyik Bödőcs-land mellett lakik kettővel, zöldséget (paradicsom, paprika) termel, fóliasátorban. Amikor elkezdték, kiegészítő bevétel volt a munkahelyük mellett, munkaidő után, 3 sátorral. Ma van pár négyzetkilóméternyi foliája, és szépen megélnek belőle. Közben beszállt az ingatlanbizniszbe - több lábon állni, tundiilik. Tüntetni, demonstrálni, rinyálni nem jár.

A másik a Kárpát-medence legtermékenyebb parcellájának a kellős közepén lakik. Lakatos. A rendszerváltáskor vett fel kölcsönt, kárpótlási jegyre cserélte, azt meg földekre. Van a város határában egy fél megyéje. Kapát, kaszát nem vesz a kezébe, bérbe adja az összes földet. Nincsenek anyagi gondjai. Ma is lakatosként dolgozik, mert azt szereti csinálni. Tüntetni, demonstrálni, rinyálni nem jár.

A harmadik disznókat tartott. Házi, bio, semmi hormon, tápszer, vagy moslék. Volt rá fizetőképes kereslet, mert volt, akinek megérte a plusz pénzt, hogy megfoghatta, megszagolhatta, kimehetett megnézni, hogy áll a pác meg a füst, hogy látta, disznóból van, amit vesz. Már nem tart disznókat. Nem éri meg, mondja, nincs már rá akkora kereslet. Most mást dolgozik. De tüntetni, demonstrálni, rinyálni ő se jár!

Innen üzenném a sok kisgazálkodó, megélhetetlen, parasztromantikus, támogatásból és intervencióból siránkozó földművesnek: a munka az, amiből megélsz - amit nagyon szeretsz csinálni, de nem élsz meg belőle, azt tudod, hogy hívják? Hobbi, bazdmeg! Azt meg fizesd te!

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr11367754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kruger Papa · kruger.blog.hu 2008.03.06. 09:48:54

Tutira igazad van.
Fel kéne fedezni, hogy nincs ingyen ebéd.

Széna Tomi 2008.03.06. 09:52:41

Azért faszság, amit írsz, mert nem parasztromantikáról meg rinyálásról van szó, hanem arról, hogy EU bácsi a versenytársakat 3x annyival támogatja. Van néhány szerencsés, akiknek a szektorában normálisabb a verseny, ennyi az egész. Ha beengednék Kínát, mindenkinek annyi lenne...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.03.06. 09:53:33

Nem vagyok érintett, de általában azért járnak tüntetni, mert a megállapodásokat, amit a gazdaszövetséggel (vagy mivel) kötnek nem tartják be. (Átbasszák őket - ha már így.)
Tetszik egyébként, hogy a parasztot, aki valamilyen módon ki akar állni a vélt igazáért divat lett fikázni. Miért is? Mert traktorral jár?

A háztájiról meg az a véleményem, hogy ha Károly walesi hercegnek jó a háztáji (kertészkedik meg birtoka van marhával, malaccal stb. - pásszió) vagy River Cottage-bak trendi, akkor a hülye magyarnak is jó lehet. Persze csak ha nem pflaszter van az agya meg a szíve helyén.

Ez megint egy olyan cikk, amit olyan írt, aki bevallotan nem ért semmit az egészből. Azért jó volt olvasni! :o)

kvarcman 2008.03.06. 09:56:26

háááát, előbb a tücsökmese most meg ez :D
igen, rinyálni könnyebb mint versenyképes gazdaságot fenntartani :) meg aztán a munka eleje néha nem is látszik a 30millás dzsondír légkondis fülkéjéből (aminek a hitelkamatát a kedves adózok fizetik XD)

winston 2008.03.06. 10:06:38

Vero:

"a munka az, amiből megélsz - amit nagyon szeretsz csinálni, de nem élsz meg belőle, azt tudod, hogy hívják? Hobbi, bazdmeg! Azt meg fizesd te!"

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 10:15:51

Széna Tomi: te ebben biztos vagy? mármint a 3x annyival. és a szlovákokat is? mert az ő tejüket isszuk. és a szerbeket is? mert az ő kolbászukat esszük. vagy akkor most mi van?

vero: előre mondtam, hogy nekem van hidegrázásom a háztájitól, nem pedig univezális igazság, hogy a háztájit bontsák el. nem azért fikázom, mert traktorral jár, hanem:
1. azt a traktort én fizetem
2. azt a szar minőséget, amit megtermel, akkor is megfizetem, ha nem veszem meg
3. azzal a traktorral velem baszik ki, amikor lezárja az utat, mert nem a feri háza elé parkol, hanem arra az útra, amin én járok(meg mások, de a feri nem)
meg: többet értek belőle, mint gondolod. olvasd el megint az első rokonos részt- lehet ezt okosan, támogatás nélkül is.
álljál sorba támogatásért., és csodálkozz, hogy még mindig igaz a francia mondás: bánj jól a parasztal, és megszúr; szúrd meg, és kezet csókol. (szó szerinti idézet a fordításból, mielőtt még valaki kikelne a parasztozás miatt)

mira · http://www.theitalianjob.freeblog.hu 2008.03.06. 10:27:55

Haha, na pont erre gondoltam én is az alábbi cikk alapján, és nem is csak a mezőgazdákhoz kötve...
Egy még nem is friss diplomás hőbörög a hr-nek hogy mondja meg mit csináljon hogy pénze legyen ha nem ért semmihez és nem akar dolgozni :) tanulságos...
hrblog.jobline.hu/2008215.aspx

Dezzie 2008.03.06. 10:37:20

Az első gazdához hasonlót én is ismertem. Milliókat fektetett bele a biorépaföldjébe. Egy éjszaka alatt leszedték az egészet. Tönkrement. Ha meg csőszt fogad, akkor jobban kell fizetnie neki, mint amit a rablóknak megér a zsákmány.

A második ugyan bérbeadja a földjeit, de arról nem szól a fáma, hogy hányan is adják vissza, mert kiderül, nem tudnak belőle megélni. Évente-kétévente lehet új gazdája ilyen földeknek.

A harmadik miatt meg vehetjük a gyógyszeres, vizes, távol-keleti húsokat. Öröm.

Tény, hogy más európai országban jobban megbecsülik a földeket és annak dolgozóit, fontosabbnak tartják a hazai termékeket és a hazai gazdák bevételeit, mint a külföldiekét. Sokkal jobban segítik őket.

Például a gyógynövények. Régen ezt rengeteg cigányasszony szedte (igen, munkát adott, és igen, tiszta jövedelemhez juttatta őket), de most bejött az őstermelői igazolvány, azt ők már nem váltották ki, így nem szedte senki a növényeket, és már behozatalra szorulunk gyógyfüvekből... Tényleg élénkítik a hasonlók a gazdaságot...

pirosalma 2008.03.06. 10:59:39

Egy újabb demagóg írás...

Arra nem gondolsz azért, hogy van aki tényleg dolgozik azzal a traktorral, mégha 30 millás is? Van olyan gazda (nem egy, nem kettő, sok), aki nem megy tüntetgetni, meg utat lezárni.
Dolgoznak, termelnek, próbálnak előbbre jutni, mert az nem igaz, hogy a külföldi szemetet kell ennünk. Lásd tej pl. Igenis nagyon sok magyar termék jobb minőségű. És most hagyjuk a multikat, akik mindent lejáratnak a szar minőségűvel.
És elég szar érzés, amikor a fél Dunántúl egy emberé, és az a legszarabb minőségű földet is megműveli, mert kell az a pár millió plusz a milliárdokhoz. Ezek nem hozzáértők, csak pénzéhesek.
Remélem, büszke vagy magadra, hogy "jobb" minőségű külföldi élelmiszert veszel és "támogatod" a magyar gazdaságot! Ezért tart itt Magyarország!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 11:11:21

Pirosalma, édes pici szivem.... ha magadra vetted, akkor én vagyok a csúnya?
Ha meg nem rólad szól, akkor ki a csúnya?

Mégegyszer, szájbarágósan:
- ha nem tudsz belőle megélni, bármi is az oka, CSINÁLJ MÁST (hármas számú rokon), vagy csináld jobban/szebben/olcsóbban, mint a konkurens. tudod, piac, lusta, zsugori, buta vevők.
- aki nem tüntet, hanem dolgozik, annak nem is szóltam be.
- a multikat hagyhatod, pk nem feltétlen hagynak téged - ez fontos része a világ megértésének.
- fél megye, nem fél dunáltúl.
- arra agyok büszke, hogy nem kell, hogy eltartsanak (lásd a la fonaines poszt), javaslom a posztban általam kritizáltaknak is, hátha akkor tényleg nem itt tartana Magyarország.

nemtudom 2008.03.06. 11:20:45

egyetértek! ha nem élsz meg belőle, nem kell csinálni!

mellékesen: ha nyitok egy drága kisboltot egy interspar mellett, nyitva vagyok 8-tól 4-ig, mert nekem most is annyi a munkaidőm, akkor támogatni fog az állam az adófizetők pénzéből, mert veszteséges vagyok?

Menjek demonstrálni, tüntetni, segélytkérni, mert egy nulla üzleti érzékű fasz vagyok?

Sőt, ha leég a kisboltom, és nincs rá biztosításom, még azt is fizesse ki a kormány?

pirosalma!

igen, ezért tart itt a magyar gazdaság, mert pumpáljuk a pénzt államilag a veszteséges ágazatokba (nem ismerős helyzet, vagy negyven évig így ment ez, és biztosan szidod azt a negyven évet), ahelyett, hogy a hasznot hozó beruházásokat inspirálnánk.

Dezzie 2008.03.06. 11:36:13

bs395:
hogy csináljon mást az ember, ha már mondjuk a harmadik vállalkozása ment tönkre, és semmilyen kerete sincs, sőt eladósította magát a jövőre nézve? azt is mindenki tudja, hogy a politika ebben is benne van, az tud igazán megélni, az nem köszködik a mindennapos fennmaradásért, akinek vannak kapcsolatai. ennyire csak a külföldi árukra van szüksége az országnak, hogy aki nem importőr, vagy nincs takarítócége, az már mehet is a híd alá?
elvileg tanárokra sincs szükség, ezt mondogatják. de mégis van, mert abban nincs semmi hatékonyság, hogy újra visszatértek a 40 fős osztályok, vagy ha 120 km-t utazik egy nap a gyerek suliba. Pesten, ahol minden sarkon iskola van, ezt sosem fogják megérteni. igenis lehet úgy is fenntartani ezeket a "pénznyelőket", hogy ne csak veszteséges legyen! ennyi erővel lebetonozhatnánk egész Magyarországot, le lenne a gond a földekről, úgyis csak veszteséget termel, a gazdákat meg befoghatjuk aszfaltot keverni, egy időre maradna munkájuk.

a tüntetőknek igenis igaza van, ha egyszer megígérték a támogatást, aztán meg mégsem adják oda. és tényleg dühítő látni, hogy máshol jobban segítik a gazdákat mert rájöttek, a hazai termékek a legjobbak. röhej, hogy aki tudna mondjuk sertést vagy marhát tartani, van legelője, az is hagyja a fenébe, mert ráfizet.

nem kell, hogy eltartsanak? ha már felveszel egy hitelt, akkor máris tücsöknek számítasz, hiszen bank nélkül nem tudnád megtenni, és ki tudja, végig fizetni tudod-e a részleteket a jövőbeni virtuális pénzed jelenkori elköltése fejében...

Zsirparaszt 2008.03.06. 11:37:28

Az utolsó bekezdés kalács, de a többi gyökérség. Tóta W már leírta ugyanezt százszor, le is buzizta százszor. Neked már nem jut belőle, kifogyott a készelt. Ha hiányzik, keresd vissza nála.
Majd eszel norvég tonhalat, olasz birkát. Mert ott lehívják a támogatást, és meg is kapják, nem cuslágolják el.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 11:43:22

Zsírparaszt: ha az utolsó bekezdés kalács, a többi miért gyökér? A többi az tényleg így van, ezek az emberek tényleg rokonaim (nagynéni, másodunokatestvér, illetve egy beazonosíthatatlan, úgy hívja mindenki, hogy báttya, de lehet ,hogy ne mis rokon), és tényleg ez történik velük.

Meg mi köze van ennek a Tótához? Láttad ott ezt a kommentekben? És milyen nick volt fölé írva? :-)

nemtudom 2008.03.06. 11:44:30

"hogy csináljon mást az ember, ha már mondjuk a harmadik vállalkozása ment tönkre, és semmilyen kerete sincs, sőt eladósította magát a jövőre nézve?"

el lehet menni dolgozni, beosztottnak valahova. az ország java ezt csinálja, és meg is van tűntetés nélkül.

"és tényleg dühítő látni, hogy máshol jobban segítik a gazdákat"

és azt nem dühítő látni, hogy az előbb említett ország java csak negyed/tizedannyit keres, mint ugyabban a beosztásban máshol szoktak megkeresni???

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 11:48:43

Dezzie: ha a harmadik vállakozása megy tönkre, lehet ,hogy el kéne mennie alkalmazottnak, nem? szüleim ezt csinálták, azóta jobb a soruk, nincsenek ANNYIRA kiszolgáltatva.
Sőt, nagyapám, akinek mindene a föld, ő is elment gyári munkásnak, amikor abból már nem éltek meg.

Ha meg bukom a bankhitelt, tudod, mi lesz? elviszik a lakásom. segélyért akkor se fogok sorba állni.
Egyébként miért hiszitek azt, hogy ezüstkanállal a számban kezdtem? Csak az írhat ilyet?

Dezzie 2008.03.06. 11:58:06

nemtudom:

"és azt nem dühítő látni, hogy az előbb említett ország java csak negyed/tizedannyit keres, mint ugyabban a beosztásban máshol szoktak megkeresni???"

erre csak azt tudom mondani, el lehet menni dolgozni máshova. :) de egy magyar gazda hogyan menjen külföldre, ha a földje itt van...? miért jobb neked, ha az illető kerékpárokat szerel ahelyett, hogy a nem génkezelt termékeit ehetnéd? egy idő után nem marad gazda. mitől lesz az jobb nekünk?

az a hasznot hozó beruházás, amit annak mondanak a döntéshozók. arra megy majd a pénz, amit ők jónak látnak. ki élt meg eddig vizitdíjautomatákból? majd jött egy állami döntés és kitűnő biznisz lett. ahogy a széfgyártás is mostanában... autópálya mióta jobb a teherfuvarozásra, mint a vasút? mégis arra adnak pénzt, pedig hosszú távon nem éri meg jobban, csak ugye bányák és cégek vannak, amik ezzel foglalkoznak...

Széna Tomi 2008.03.06. 12:14:05

bs395:
A szerbeket hagyjuk, ők az EU-nm kívül vannak, más piac, más szabályok, vámok, stb.
A szlovák állam nem tudopm, mennyivel egészíti ki a mezőgazdasági támogatást, de asszem jobban belenyúl, mint a mi állambácsink.
Az alapvető baj az, hogy nincs igazi verseny - minden a támogatásokon múlik.

nemtudom 2008.03.06. 12:17:01

"de egy magyar gazda hogyan menjen külföldre, ha a földje itt van...?"

hát úgy ahogy én is mehetnék, ha annyira elégedetlen lennék, pedig a családom itt van, és valószínűleg én sem a szakmámban dolgoznék odakinn...

Dezzie 2008.03.06. 12:21:20

bs395:
ha felveszel bankhitelt, máris "eltart" a bank, míg vissza nem fizetted az összes részletet (meg a kamatokat :/), így már nem vagy teljesen önálló!
alkalmazottnak menni? gyárba? régen talán megfizették, már amíg bírta az ember, és nem rokkant bele az egészsége... de 40 évet ott nem igazán lehet lehúzni most... gyereket nevelni, beiskoláztatni... sok helyen nincs lehetőség alkalmazottnak menni, meg aztán most vállalkozásra kényszerítik inkább az embereket, még ha addig alkalmazottak is voltak, menjenek csak a magánszférába, gondolj az elbocsátott tanárokra, hivatali alkalmazottakra vagy ápolókra!
sok helyen aztán be sem jelentik az alkalmazottakat, feketén dolgoznak akaratukon kívül, mert más lehetőségük vidéken nem sok van (mondjuk bolti eladóként). neki jobb lenne, ha feljelentené a munkáltatóját, és megszűnne még ez a munkája is? és mitől lenne ez jobb az önálló gazdaságoknál?

és miért éppen a gazdákat ne támogatnánk, akiket igazán édemes lenne? magunkat gazdagítjuk a magyar termékekkel a polcokon! hiszen adunk pénzt mindannyian olyan kórházakra, amibe sosem fekszünk be, olyan iskolára, amibe sosem járnak a gyerekeink, olyan önkormányzatba, ami nem a mi ügyeinkkel foglalkozik, mert mások meg a mieinkre adnak... vagy ezt is meg kellene szüntetni? a földek felvirágoztatásának még értelme is lenne! biogazdálkodás. méhészet. gyógynövénytermesztés. kecsketartás. lovak. génállomány megőrzése. turizmus. ki mondja, hogy ezeknek nincs értelme, csak mert a cukros vacak "méz" olcsóbb a teszkóban?? és jobb is?
azon is elmélkedni lehetne, hogy hogyan lesz az olcsó termékből drágább, míg a polcokra jut, mikor a gazdák majdnem éhenhalnak...? miért nincs lehetőségük áthidalni a kereskedőket, felvásárlókat? és nekik miért nagyobb a hasznuk, mint az előállítóknak?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 12:24:14

Dezzie: hasznot hajtó vállalkozás az, aminek nincs köze a magyar államhoz bevételi oldalon, mégis megél. amelyiknek az állam fizet, az nem GAZDASÁGI vállalkozás :-)

Széna Tomi: én is ezt mondom, hogy nincs verseny. egy zsírdisznó kilója ugyanannyi támogatást kap, mint amelyiken hús is van.
az a hektár, amin magas sikértartalmú búzát nevelnek, ugyanakkora részt kap a földalapból, mint amelyiken alacsony sikértartalmút.
plusz nem én döntöm el, hogy melyikre költöm a pénzem az első körben (amikor tőlem levonják az adót nekik med kiosztják a támogatást), csak a másodikban (amikor inkább megveszem a trappistát, mint a goudát, vagy nem eszem sajtot - volt már ilyen is).

azzal a mítosszal, hogy csak magyarországon termelnek minőségi mezőgazdasági árut, vagy hogy jobb, mint amit a környező országokban termelnek, számoljunk már le. kint is termelnek jót, itt is termelnek rosszat.
ha a német jó sonkát akar enni ő se a lidlbe megy. ha meg senki nem akar jó sonkát enni (mert pl nem tudja megfizetni), akkor nem lesz házi sonka, csak az a gyorsérlelt/szállítás közben pácolt, savval "füstölt" cucc.
ja, és a jó sonka mindenhol drága.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 12:36:44

Dezzie: hogy mennyen külföldre, ha a földje itt van?
visszajutottunk oda, ahol a rómaiak voltak :-).
ott azért csak földbirtokosok voltak a szenátusban, mert a földet nem lehetett odébb vinni, ha kitört a háború, meg kellett védeni.
a kereskedőknek ugyanazon kötelességei voltak (pl lovasságban kellett szolgálni háború esetén, vagy lovas katonát biztosítani a seregbe saját pénzen - innen jön a lovag szó, nem a középkorból), de jogokat, képviseletet nem kaptak.
érzel párhuzamosságot?
tudod, mi lett a történet vége? jött a császár, és csinált egy párhuzamos hatalmi és hivatalnoki strukrúrát, csak a kereskedőkből.
a római államot végül ez a párhuzamos, kétszeresen drága, bonyolult és pazarló struktúra gyengítette meg, mert a földbirtokosok se osztozni, se változtatni nem voltak hajlandók, de ahhoz volt még elég hatalmuk, hogy megbénítsaanak bármit, ami a történelmi kiváltságaikat veszélyeztette.
jelenkori asszociáció? itthoni? uniós?

Dezzie 2008.03.06. 13:19:49

bs395:
"hasznot hajtó vállalkozás az, aminek nincs köze a magyar államhoz bevételi oldalon, mégis megél. amelyiknek az állam fizet, az nem GAZDASÁGI vállalkozás :-)"
az állam fizet az utazásért is, meg a gyógyításért, a tanításért, éppen a földjei megműveléséért ne tenné? tudom, magánkézben vannak, de mégis csak az ország közös érdeke a magyar termékek előállítása, nem? olyan körülményeket kellene teremteni, hogy a gazdák ne szoruljanak ilyen támogatásokra, több maradjon náluk, többet érjen a munkájuk - de a piacok kezdenek tönkremenni ugyebár, ahol ők szabhattak árat -, ebből is látszik, hogy nagyon sokan egyik napról a másikra élnek és ha kiesik egy kis támogatás, amire számítottak, már az egész éves munkájuk hiába volt, többet költöttek rá, mint amennyit behozott. nem a milliós kocsikban furikázó nagygazdák ülnek a traktorokra ha demonstrálnak... azokból amúgy is kevés van.
az adóvisszatérítés sem "jár" az embereknek. mégis elvárják, és mérgesek, ha nem kapják meg, ha számítottak rá. a kedvezmények nélküli gázár sem jár, mégis sokan inkább nem fűtenek, mert nem tudják kifizetni. nem jár csak úgy a diákkedvezmény sem a közlekedésben. mégis mire föl? nincs mindenkinek gyereke, és igazságtalan, ha az is fizet más "úri passziója" miatt, mint egy gyerek. aki lehet a jövő záloga, de mehet külföldre is, és akkor oda a belefektetett pénz... miért kéne tömegközlekedést fenntartani? vegyen mindenki autót, oldja meg, nem beszélve azrról, hogy abba is fizetnek az autósok is.
ezeknek mégis van értelme, a gazdák támogatásának pedig nincs?

a szenátusnak volt ereje, hatalma, a gazdáknak mi? lezárnak egy-egy utat? tejet borogatnak a Parlament előtt? sajnos nem érnek célt, mert helyettesíthetők lettek a termékeik... nem gyakorolhatnak nyomást a politikára, nem tudják megbénítani. mert aki a támogatásokra jellemzően rászorul, annak nincs pénze a zsebek megtömésére, márpedig az hatásosabb, mint sztrájkolni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.06. 16:27:53

"de a piacok kezdenek tönkremenni ugyebár, ahol ők szabhattak árat"
ez a kulcsmondat.

T-Virus 2008.03.06. 18:16:16

Csakhogy pozitív is legyek:

Attól ember az ember, hogy sem adja fel mikor lehetetlennek tünik. Én csak tudom, hisz most adtam fel..
a GAZDASÁG? az EU? Apukám az eu hazavágja egész afrikát. olyan túltermelt termékeket exportál mint a tejpor Hollandiából.
magas termelés alacsony költség, majd ebből nyujtott támogatás amivelé az egyik utolsó gazdasági tevékenységet is kinullázták hiszen a tartosított, zacskos, tengeren és repülön szállított Holland tejpor sokkal olcsóbb mint a helyi Afrikai tehén csecsébül csavart tej, zacskó nélkül.
Szerinted mi érdekli a befektetőket a tőzsdén hogy mi lesz, a magyar almával? (feltételezve hogy volt annyi eszük hogy nem abba fektettek)

Semmit. A kinaiakat nem kell beengedni. Már itt vannak. És lassan minket kell beengedni. A baj csak az hogy nem tudom elovasni anyám nevét kinaiul a csengőn. Ez nem rasszizmus,
hanem tény. Én a kisebbség vagyok. Aki meg nem rinyál hanem megtesz mindet az el is ér valamit.
Aztán persze belecsap a villám.. de ez már más téma.

Ha isten nem szeret, utáld te is őt!

Érzitek a pozitív kisugárzást a mondataimban? Rádióaktív :) én már nem izgulok.

vero 2008.03.06. 20:04:38

Rendben, hogy ez a killtheradical meg satöbbi, de hogy akar valaki vitázni (?) ha ilyen szövegekkel jön a 3. postnál, hogy "Mégegyszer, szájbarágósan:..."
Meg aki dolgozik a traktorral, annak nem szóltam be...stb. De hát a cikk nem így szólt. Nagy igazságokat pöfögünk, aztán amikor a 2. fordulatnál tarthatatlan, akkor akinek nem inge ne vegye magára. Ne haragudj, de ez nem vitastílus. Ha egy szűk körröl alkotott vélemény, akkor tényleg az éter hullámain kell szétkürtölni? (Bár ez magánügy.)
Azt mindannyian tudjuk, hogy a magyar mezőg.ság a gödör szélén kapar minden szempontból, de hát ez megér egy újabb fikázós cikket?

Na, a lényeg: a Lajtától nyugatra nem csak azért támogatják a PPParasztot, hogy könnyen gazdagodjon és tüntessen ha nem tetszik, hanem mert nincs szükség több éhes proletár szájra a városokban. Kell, hogy az emberek életminősége akár városban, akár falunk a normális szintet elérje. Ezt pedig nem lehet gettóban a metropoliszokban. A szokások, a hagyományok, népművészet, a zene, meg sok minden csak akkor él, ha az emberek nem egymás seggét szagolják a panelban. A város egy határ után élhetetlen. (aki BP tudja.) A vidéket viszont művelni kell, de trágyadomb legyen. Nézz le az ablakból mielőtt Rómában leszáll a gép. Az utolsó kapavágás is rendezett az erdősáv előtt. De ugyanezt láthatod, ha csak Öszterrájhba átlépsz 1 km-t. Haza, vlsz. bb, hogy egészséges élelmiszert termelnek. (Nyugi, a mérgezett olasz körte, meg a romlott német hús itt landol. A saját fogyasztóiknak. Ennek is ára van. Meg a teszkós virslinek is. Jó étvágyat! Én inkább az előbbit dotálnám.

vero 2008.03.06. 20:33:50

Van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy nem kell több éhes proliszáj a panelba. A város egy határ után élhetetlen. (Olvassa ezt a blogot valaki BPről?)
Ahhoz, hogy mind vidéken mind a városban emberi kötülmények között élhessenek a zemberek, elkerülhetetlen, ha a földet művelik. Vidéken és csinálják. Nem drogoznak vagy a segélyt várják. Ez a foglalkoztatás egy formája. Talán jobb, mint az összeszerelő üzemek, meg a gumigyárak.
Vannak országok, ahol erre már rájöttek. (Ezt a tv nem mondja be nekünk, de attól még így van.)
Ezek a népek egészséges élelmiszert termelnek. Hazait, hazaiaknak. Aztán ami marad (vegyszeres olasz körte, lejárt német hús) az mehet oda, ahol ezt nem képesek megoldani. Vagy a tecsóba virslinek. Ha nem is ezt veszed, akkor is az ő bizniszüket tolod.
Ez is, az is pénzbe kerül.
Én inkább az előbbit dotálnám. Már ha nekem kellene és nem eus pénzt kellene lehívni hozzá önrésszel, utófinanszírozással. De így még ki sem kell fizetnem a PPParaszt traktorát. Megveszi ő azt hitelbe az OTPtől. Azzal meg ha dolgozik, dolgozik, ha tüntet....hát akkor az csak olyan mint az Andrássy út a gay parade napján. 1 nap egy évben. Azt is kibírjuk. (De azt meg milyen kispályás dolog már fikázni.)

Egyébként ne szívd fel magad, ha nem értenek veled egyet az olvasóid mindannyian. Hát nem azért blogolsz, hogy hozzászóljanak?
Nyudogtan hagyd el a "Mégegyszer, szájbarágósan:"
Ha gyengébbek is a vitapartnereid, ezt ne hozd rögtön tudtukra. Tényleg csak barátilag.
Üdv. v.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.03.09. 08:38:13

Bocsi, még gondok vannak a kommentek engedélyezésével, vagy nekem a gmail-lel, pár komment minden szándékom ellenére kimaradt (csak most vettem észre, hogy lementettem az egészet xml-be, és belelapoztam, hogy hogy is néz az ki).

Vero:
"Meg aki dolgozik a traktorral, annak nem szóltam be...stb. De hát a cikk nem így szólt. Nagy igazságokat pöfögünk, aztán amikor a 2. fordulatnál tarthatatlan, akkor akinek nem inge ne vegye magára. Ne haragudj, de ez nem vitastílus."
én úgy tanultam, hogy a vita az, amikor a felek érveket és tényeket sorakoztatnak fel, és ha az egyik fél felhívja a másik figyelmét arra, hogy a valóság tükrében nyilvánvalóan téved, akkor a másik elismeri. sőt, ez igazából erény. jó lenne ez a politikába is, csak sajna elszoktattak minket tőle.
dezzie pl sokat csiszolt az álláspontomon, bár nem mindenben értek vele egyet, de már csak ezért is megérte nekem.
"Hát nem azért blogolsz, hogy hozzászóljanak?"
:-) igazából ezért: killtheradical.blog.hu/2008/03/03/elso_het_6
a kommentek a hozzáadott élvezet :-)

dezzie: bocs, a te egyik kommented is lemaradt. az első két ponthoz nem tudok érdemben hozzászólni, nem mindenkinek sikerül, és olyan is van, hogy mások hibájából - ezt más szakmában sem tudod kivédeni.
a harmadikhoz viszont annyit: drága volt az előállítása, mert jó minőséghez kis mennyiségnél drága. azért hagyta abba, mert nem élt meg belőle. nem miatta esszük az import húst, hanem azért, mert a minőséget nem tudjuk megfizetni (vagy nem elegen). nagyban próbálkozni igaz nem volt kedve.
süti beállítások módosítása