Feladom. Nem bírom követni, hogy mi hova merre meddig az adózásban, de már azt se, hogy mikor. Nincs időm, kedvem, energiám. Eleddig a bérszámfejtőket némi távolságtartással kezeltem, de most kifejezetten sajnálom őket, meg minden olyan embert, akinek havonta változó szabályokból valamiféle üzleti terv formájú dolgot kéne összehoznia. Egyszerűen lehetetlen. Gyurcsány monnyonle. De tényleg.
Képzeljed el, hogy ül a multinál mondjuk egy ilyen ügyvezető-szerű figura, akit felhív a tulaj, hogy olvasta az újságban, hogy akkor most mi van, mennyi lesz a haszon, mit mondjon az ő főnökeinek, lesz-e pénz? Ügyvezetőnk leül az embereivel, kiszámolja, átrajzolják a táblázataikat, visszamondanak megrendeléseket, jutalmakat, elküldenek 20-30 ezer embert, majd postafordultával írja, hogy most már lesz. Aztán januárban megint. Meg a héten nekiáll még egyszer.
Vagy áll a kkv a sorban a támogatásokért, tölti az ívet, hogy mennyi pénz is kéne és mihez, számolja ő is az excelt: ennyi bevétel, ennyi kiadás, adó, és vagy marad, vagy nem. Aztán újraszámolja. Aztán megint. Meg a könyvelők is, meg a bérszámfejtők is. Na meg a bérből és fizetésből élők is próbálnak valamiféle rendszert látni a dologba, hogy meddig tudják fizetni a jelzálogot, hogy több nettóból több kaját tudnak-e majd venni? Túráztatjuk itt a fél országot. Mer az jó.
Oda jutottunk, hogy már visszamenőleg módosítunk, jövőre meg még jobban megkeverjük majd a szart arra a pár hónapra, amíg nem jönnek a választások. Ez itt már nem számfejtés, hanem szájfejtés: próbáljuk kitalálni, hogy mire gondol, amikor azt mondja, hogy. Így nem lehet országot vezetni, így nem lehet céget fenntartani, vagy családot etetni fedél alatt baszki. Siralmas az egész.
És csodálkozunk, hogy a forint mélyrepül, az államcsőd kockázati felára meg plusz 600 bázispont: ennyibe kerül, hogy elhiggyék nekünk, hogy vissza fogjuk fizetni a kölcsönt. Mert nem bíznak bennünk. Ez nem meglepő, mi se bízunk a kormányban: nem ad rá okot ugyanis.