[Szín: hosszú tárgyalóasztal egy homályos teremben, egyik végén a miniszterelnök és köre, a másik végén Ven Csia-Pao, tolmácsával]

[Miniszterelnök]: - Akkor vegyük át még egyszer a megállapodást.

[Ven Csia-Pao némán biccent]

[Tolmács]: - Jó.

[Miniszterelnök]: - Lesz ugye díszszemle, kung-fu bemutató, kultúrműsor, virágeső, ahogy az ilyenkor szokás.

[Ven Csia-Pao némán biccent]

[Tolmács]: - Jó.

[Miniszterelnök]: - A tibetieket és szimpatizánsaikat a látogatás idejére eldugjuk.

[Ven Csia-Pao némán biccent]

[Tolmács]: - Jó.

[Miniszterelnök]: - Elismerjük az egy Kína elvét és az elmúlt hatvan évet.

[Ven Csia-Pao némán biccent]

[Tolmács]: - Jó.

[Miniszterelnök]: - És önök cserébe adnak nekünk hitelt.

[Ven Csia-Pao némán néz maga elé]

[Tolmács]: - Jó.

[Miniszterelnök]: - Még valamit?

[Ven Csia-Pao kivesz egy száz euróst a zsebéből, és az asztalra csapja]

[Tolmács]: - Táncolj.

* * *

Persze, persze, a realitás, meg a pragmatizmus. Hiába akarunk Svájc lenni - most éppen Norvégia -, ha a realitás Kína, még ha két látogatás között mást is mondunk.

Csak szólok, hogy Kína nem sokaknak fog tetszeni. Persze ha tényleg Kína a realitás, akkor a realitás nem fog tetszeni.

Bocs.

Találós kérdés: miért jobb a kínai gyár, mint a német? Miért jobb a kínai közmű, mint a francia? Miért jobb a kínai pénz, mint az amerikai? Mitől "magyarabb"?