[Szín: hosszú tárgyalóasztal egy homályos teremben, egyik végén a miniszterelnök és köre, a másik végén Ven Csia-Pao, tolmácsával]
[Miniszterelnök]: - Akkor vegyük át még egyszer a megállapodást.
[Ven Csia-Pao némán biccent]
[Tolmács]: - Jó.
[Miniszterelnök]: - Lesz ugye díszszemle, kung-fu bemutató, kultúrműsor, virágeső, ahogy az ilyenkor szokás.
[Ven Csia-Pao némán biccent]
[Tolmács]: - Jó.
[Miniszterelnök]: - A tibetieket és szimpatizánsaikat a látogatás idejére eldugjuk.
[Ven Csia-Pao némán biccent]
[Tolmács]: - Jó.
[Miniszterelnök]: - Elismerjük az egy Kína elvét és az elmúlt hatvan évet.
[Ven Csia-Pao némán biccent]
[Tolmács]: - Jó.
[Miniszterelnök]: - És önök cserébe adnak nekünk hitelt.
[Ven Csia-Pao némán néz maga elé]
[Tolmács]: - Jó.
[Miniszterelnök]: - Még valamit?
[Ven Csia-Pao kivesz egy száz euróst a zsebéből, és az asztalra csapja]
[Tolmács]: - Táncolj.
* * *
Persze, persze, a realitás, meg a pragmatizmus. Hiába akarunk Svájc lenni - most éppen Norvégia -, ha a realitás Kína, még ha két látogatás között mást is mondunk.
Csak szólok, hogy Kína nem sokaknak fog tetszeni. Persze ha tényleg Kína a realitás, akkor a realitás nem fog tetszeni.
Bocs.
Találós kérdés: miért jobb a kínai gyár, mint a német? Miért jobb a kínai közmű, mint a francia? Miért jobb a kínai pénz, mint az amerikai? Mitől "magyarabb"?