Ej, be szép is az, amikor liberális demokráciában a szólásszabadság fundamentumát a kerítés mindkét oldalán hangoztatják, csak a másiktól el akarják venni! Ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen kerítés, és legyenek, akiket egymástól elkerítenek. Ezek nélkül csak életnagyságú terepasztal lenne, és a zembereket úgy kéne utólag rámontírozni a képre, viszont egyszerűbb is lenne propaganda szempontból, mert az éppen aktuális üzenettel teljes mértékben és önként, sőt, instant egyező figurákat rajzolhatnánk a késztermékre, és már mehetne is egyből a plakátnyomóba, közvetlenül a mentsük meg az őserdőket feliratosok után. Adva van nekünk az állandósulni látszó szentháromságunk, ami lassan olyan törvénnyé szilárdul, mint a trigonometria alapvetései: kormány, ellenzék, és a mindent ellenzék. Apró finomságokkal nem foglalkozunk.
A kormány nem szereti az ellentmondást. Aki velünk, az miért nincs ellenünk. Arcpirító, amit március 15-e alkalmából rendeztek, csak mert nem bírják a kritikát. Felkordonozták a fővárost - itt nálunk vidéken miért nincs ilyen? -, körbe karikára, nehogy valami ne úgy történjen, ahogy szeretnék. Ha nemzeti színűek lettek volna a rácsok, még tapsoltam volna is az ötletnek, mert gyönyörűen kifejezte volna, hogy végeredményben saját rabjaink vagyunk, de legfőképp azoké, akik a jelképeket és az államiságot legfelsőbb szinten kéne, hogy képviseljék, de a nép büdös, úgyhogy most kivételesen nem be, hanem kizárták őket (minket). Nem is baj, mi se szeretünk velük fotózkodni, mert elkerülhetetlen, hogy "véletlenül" rabosító fotósorozaton szerepelve leszünk közösen megörökítve. Ez irányba mutat a "Felelős kormányt Budapestre!" felirat ellen érzett zsigeri ellenszenvük is, hisz ki felelős, azt felelősségre is vonják. Azt a forradalmár mindenüket a transzparensezőknek, mindnek! Szélsőjobbos egykutya mind!
Aztán ott van a mi kis mindent ellenzékünk, kik egyes részei épp a karvalytőke, az internacionalizmus, az idegenszívű kizsákmányolás és a cionista világuralom másodvonalának számító Unióba készülnek. Élükön olyan kiválóságokkal, mint maga Morvai Krisztina, bizony, a jogtudományok magas szintű művelője - már amíg a magukfajták jogairól van szó, mert ha jól veszem ki programfüzeteikből, ők a kordonozást legszívesebben fordítva képzelnék el: mindenkit bezárni, ellenőrizni, megszámolni, megjelölni. Ha és amikor ezt velük játsszák el karhatalmilag, egyből az ombuccmant hívja ő is, mint egy bizonyos más kisebbség saját jogra halmozottan érzékeny képviselői. Kendék se jobbak, hiába nevezik magukat, balosabbak a balosnál is, s ugyanolyan totalitáriusak: minden nemzeti és állami ünnepet kisajátítottak már, pont, mint a kormányzó erők. Ha van ünneplés, hát ők az ellenünneplők, mindegy, miről van szó, a cigányok és zsidók dögöljenek meg, ugye?
Legvégére maradt az Ellenzék. Így, nagybetűvel, hisz a fentebb említett szubkultúra kivételével mindenkit felszívtak már. Volt a magyar történelemben már hasonló helyzet, akkor direkte úgy is hívták őket, hogy Egyesült Ellenzék, ám amikor végre valahára hatalomra kerültek a legnépszerűbb hívószavakkal, mit magyar szív csak kérhet - Edda inklúzív (sose szerettem, még ha ezért meg is késelnek) -, mit se tudtak nem hogy megvalósítani belőle, de magukkal kezdeni se. Hogy a történelem ismétli vagy nem ismétli önmagát, majd kiderül, őszintén remélem, hogy nem, és tudnak majd mit kezdeni legalább magukkal, s már ezzel is túlszárnyalnák a jelenlegi kormány elmúlt egy évben nyújtott teljesítményét. Lózungjaiban él a nemzet, s abban itt sincs hiány, mert azé az ország, aki megdolgozik érte. A kormánnyal meg utáljuk egymást, higgyétek el ("Gyugyu, gyere bazdmeg, azt látnod kell! - Nem tehetek róla, imádom ezt a palit!" - Torgyán doktor és Horn Gyula párbeszéde az üléstermen kívül).
Március 15-én egyetlen dologról nem beszél senki: március 15-ről. Nem beszélünk róla, hogy mi vezetett oda, mit akartak, hogyan alakult, hogyan lett vége és miért. Nem Görgey vagy Kossuth naplókat olvasnak fel, nem idéznek az első felelős magyar kormány üléseiből, hanem szentül meg vannak róla győződve mind, hogy ők a nemzet és minden társított részeinek az egyetlen és igaz letéteményesei, '48-nak ugyanúgy, mint '56-nak. '67-nek vagy '14-nek nem, azt vigye el más. Nincs itt semmi totalitarianizmus, kérem, oszoljanak az egyetlen áteresztő ponton át, amit direkt szívatásként a tér átellenes, legértelmetlenebb és legnagyobb kerülőt okozó végében állítottunk fel, de csendben tegyék, különben megindulunk, azt a keservit. Ha már '48, egy dolgot kérdeznék, amit akkoriban is feltettek a miniszterek tanácskozásain: pénz, tessék mondani, van? Nincs? Hát akkor kellemes ünneplést kívánok.
