Nekünk sose elég. Nem elég a puszta fenntartása miatt alapból is folyamatosan külső finanszírozásért síró újraelosztás, nem elég, hogy hirtelen akkora kockázati felárral hajlandók csak hitelezni nekünk, hogy még, nem elég, hogy elbocsájtások miatt eleve kevesebb lesz a bevétel és több a kiadás, vagy hogy a kereslet visszaesése és a hitelek bedőlése miatt még kevesebb pénz áramlik a költségvetésbe befele. Nekünk az is kell, hogy alultervezzük az inflációt. Ez a költségvetés szempontjából csak annyiban baj, hogy az állam kiadásai nem olyan ütemben követik a pénzromlást, mint a bevételei, vagyis marad rajta némi marzs. Százalékpontonként pár száz milliárd, nem nagy cucc.

A korábbi hiányokra rárakódva most ezt is ki kéne pótolni. A fűnyírót elrakták, miután - érthető okokból és módon - a nyugdíjasok és a közszféra megszorítása elbukott, tanultak a hibákból. Most nem győznek kikommunikálni, hogy a családi pótlék tehetős családoktól való elvétele differenciált, vagyis alapvetően a társadalmi igazságosság elveivel egyezik. Hogy a társadalmi igazságosság micsoda, ne menjünk bele, nagyon messzire visz. Viszont hogyan szeretnék a differenciálást érvényesíteni egy olyan országban, ahol az adó és járulékkerülés nem annyira sport, mint inkább természetes, mint a lélegzés?

Ez alkalommal azonban nem kellett se a Fidesznek felszólalnia, se a közszférának sztrájkkal fenyegetőznie: az alkotmánybíróság emlékeztette a miniszter asszonyt, hogy az ilyesminek van némi átfutási ideje, vagyis idén nem lesz belőle semmi. Pedig a cél nem a fennen hangoztatott társadalmi igazságosság, hanem az, hogy itt és most gyorsan sok pénzt kéne valahol találniuk - pont, mint 2006-ban. Akkor is meg volt az indok, hogy miért így csinálják, most meg aztán pláne. Ez valahogy megerősíti hitemet a kormány dilettantizmusában.