
A recept viszonylag egyszerű. Hazudni kell.
Először is hazudunk a hitelbírálatnál. Nem is kell oda annyi papír, meg kötelezvény, meg biztosíték, vagy fedezet. A lényeg az, hogy pénz legyen. Jutalék, tudniillik.
Aztán hazudunk a hitelminősítésénél. Megkenjük a hitelminősítőt, megkenjük jól. Nem csak arra, hogy mi szebbek legyünk papíron, hanem arra is, hogy mások meg csúnyábbak.
Aztán hazudunk a partnereknek. Persze, hogy alacsony a kockázata a terméknek, kedves partner. Nézze, milyen szépek a számok, milyen kedves szavakkal jellemez minket a hitelminősítő.
Nagy pénz van itt, uraim, csak tessék, csak tessék!
Aztán ha meg kiderül, hogy hazudtunk, akkor meg mi van? Prémiumot kapunk!
Merthogy ez történt. Lazítottak a jelzáloghitel biztosítékain a bankok, megveszegették a hitelminősítőket, eltitkolták a kockázatot a befektetők elől, és fedezet nélküli spekulánsok vállaltak kezességet az egészért. Azok pedig, akik kitalálták, jóváhagyták és hasznot húztak belőle, elnyerik méltó büntetésüket: pár tízmillió dollárt fejenként.
Az állam előtt két választás van: összeomlásos recesszió, ahol elválik a szar a májától, és csak az marad fenn, aki mögött van is valamiféle érték, vagy - hogy elkerülje a válságot - kifizeti a számlát. A második lehetőség - bár kétség kívül megnyugtatóbban hangzik - viszont nem oldja meg az igazi problémát: a bizalmi deficitet.
Pilótáztunk, bebuktuk, Tribuszerné pedig így is, úgy is viszi a bankot. Ha kifizetjük helyette az adósságot, azzal azt mondjuk, hogy nincs is itt olyan nagy baj, nem is akkora a kockázat, minden rendben van - és jön majd menetrend szerint a következő szélhámos.
Hülye voltam drágám, meg tudsz bocsátani? És ha holnap megint hülye leszek, ugye majd akkor is megint megbocsátasz majd?