A munkáltatói TB járulék csökkentés kapcsán gondoltam futok egy kört megint a szuperbruttó körül. A tomboló amerikai elnökválasztás republikánus konvencióján éltek egy remek hasonlattal, hogy a cégek adóinak az emelése olyan, hogy azt mondjuk a dolgozóknak, hogy most a vödör másik feléből merjük ki a vizet. Ugyanezt a visszásságot idézi elő, hogy a bérköltség nem egységes, névleg megoszlik a munkáltató és a munkavállaló között.

Az a tervezet, hogy 5+5 százalékponttal csökkenne a járulék havi bruttó 140 ezer forintos fizetésig, jó ötletnek tűnhet, mert visz némi progresszivitást a járulékfizetésbe is - már ha ez a cél -, de nem eleget (innen lehet sejteni, hogy nem ez a célja). Mivel a cég és az alkalmazott közötti szerződés a bruttó bért rögzíti, így a cég fix, kalkulálható bérköltségként csak azzal tud számolni. A tervezet esetleges bevezetésekor az a naiv cél vezérli az íróját, hogy ezáltal - mivel a teljes, tényleges bérköltség csökken - nő az alkalmazotti bejelentett bruttó bér, csökkennek az árak a csökkenő költségek miatt, a forgalom és a forgalmi adó volumene nő, a cégek visszafizetik hiteleiket, fejlesztéseket, beruházásokat eszközölnek, tartalékot képeznek. Ha így nézzük, a terv messze nem éri el a célját.

Ugyanakkor óva intenék minden vállalkozást, hogy a jelenlegi kedvezményeket beépítsék az áraikba: amit egy papír szignálásával, egyoldalúan oda lehet adni, azt ugyanilyen könnyen, egyetlen tollvonással el is lehet venni, inflációt, csődöket, vagy további adókerüléseket eredményezve. Tudják ezt a vállalkozások is, de mivel tartalékaik jórészt nincsenek, ebből az összegből előre menekülni nem tudnak, ezért valószínűleg egész egyszerűen felélik, kiáramoltatják a cégből az extra profitot.

Az effajta - szegről-végről populista - kormányzati intézkedések ellen nyújtana némi védelmet a szuperbruttó bevezetése: ez egyenlő lenne a jelenlegi bruttó bér plusz a munkáltató egyéb, jelenleg a bruttó bér után számolt költségeivel. Ezt rögzítenék a szerződésben, az állam pedig akkora szeletet és olyan indokkal vonna le belőle, amekkorát épp jónak tart. Ez ténylegesen tervezhetővé tenné a bérköltséget, és aláásná a bérjellegű juttatásokkal való politikai manipulálást, hiszen bármely jogcím mértékének a változtatása a bevezetést követő hónapban közvetlenül jelentkezne a zsebekben, és általános iskolai matematika segítségével láthatóvá válna, hogy az adócsökkentés, vagy a nagy jólét mit is jelent számszerűleg valójában.

Persze ehhez el kellene törölni az adókedvezményeket, elsőként az adójóváírást. Aki keveset keres, és nem tud belőle megélni, az folyamodjon segélyért, lakbér- és gázár támogatásért, családi pótlékért, egyebekért, amik viszont előzetes ellenőrzéshez lennének kötve, s amennyiben az illetőnek nullánál több E osztályú Mercédesze van, úgy ezekre nem lenne jogosult, plusz számíthatna egy adóhatósági revízióra.

De mit várunk ott, ahol ha valaki vállalja, hogy a járulékalap-minimum kétszerese után adózik, attól nem kérdezünk semmit! Mi tudjuk, hogy nem annyit keresel, te tudod, hogy mi tudjuk, és mi tudjuk, hogy tudod, hogy tudjuk, mégse teszünk semmit, mert akkor kiderülne, hogy minden, amit eddig állítottunk, az egész egyszerűen nem igaz.