Ateizmus, anarchia és koszos punkok.

killtheradical

killtheradical

Csenget egy picit

2008. július 08. - bs395

Most pörgünk még a témában és annak vonalán, amíg még meleg. Utána majd pörgünk a gázáremelésen is.

Próbálom összeszedni a gondolataimat. Miért gondolják emberek azt, hogy ha valami nem tetszik nekik, azt megverhetik, felgyújthatják, és hasonlók?

Egy lehetséges magyarázat az, hogy ezt látta maga előtt, mint működő példát. Ha nézzük a videókat, akkor azt látjuk, hogy kisgyerek a nyakába, úgy megyen apu a csatába. A gond az, hogy miután felnősz, nincs kire mutogatnod, hogy azért vagyok egy agresszív állat, mert ezt láttam otthon, és igazából én vagyok az áldozat - az áldozat az, akit összeversz, mert nem tetszett a pofája. Másrészt apuval is el kéne beszélgetni, hogy ugye nem azért vetted a gyereket a nyakadba, hogy ha balhé van, akkor legyen kivel takaróznod.

Vagy azért csinálja, mert örömet okoz neki. Mint a gyereknek, aki kitépi a bogarak lábát. Az a jó neki, ha másnak fájdalmat okoz, élvezi a direkt fizikai agressziót. Az ilyen mennyen el bunyózni nála nagyobbakkal, az segít majd feloldani a benne szunnyadó konfliktusokat, felfedvén a test-test elleni küzdelem homoerotikus vonásait, és megérteni, hogy mindig van nálad erősebb, és pont a legcsendesebbek közül kerülnek ki.

Vagy azért csinálja, mert nincs mit vesztenie. Az ember fejében egy mini biztosítási matematikus dolgozik minden egyes döntésünknél, változó hatékonysággal. Népszerű tézis, hogy ha nincs mit vesztened, olyan dolgokat is kevésbé ítélsz kockázatosnak, amikre vesztenivaló esetén nem is mernél gondolni. Ennek megoldása viszont az államnál leledzik, viszont nem jó válasz, hogy az állam ad neki vesztenivalót, mert amit ingyen kapsz, annak nincs értéke, és azt a mintát közvetíti, hogy elég 4 éves gyerek módjára csapkodva hisztizni ahhoz, hogy megkapj valamit.

Vagy azért csinálja, mert komolyan gondolja. Hisz benne, hogy ha a buzik/zsidók/neki éppen nem tetszők kussolnak, akkor jó lesz minden. Ezt sose értettem, ezt a fajta végső meggyőződést. Ha belelapoz az ember a 20. századi diktatúrák történelmébe, akkor egy érdekes szópárral találkozik: belső ellenség. Kedves kurucok, hunok, és egyebek: tessék ezen elgondolkodni, és párhuzamba állítani a "klozetmagyarsággal".

Ja, a gázár: Putyin tehet róla. Ha legközelebb látod, kergesd meg, dobáld meg utcakővel, és adj neki pár pofont, az tuti lenyomja. Itt megvárlak.

A bejegyzés trackback címe:

https://killtheradical.blog.hu/api/trackback/id/tr72557556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.08. 15:13:58

Na, most aztán "meg lett mondva" a frankó, aljas "netnácik", kussoljatok :-)
Ne is haragudj, de ez az egész egy nagy "zagyvaság", valamelyest magyar(nak tűnő) mondatokat sikerült egymás mellé illesztened, mondjuk logikai sorrendet én nem vélek felfedezni, de sebaj.
Egy gondolatodat tartom megszívlelendőnek: "...ha nincs mit vesztened, olyan dolgokat is kevésbé ítélsz kockázatosnak, amikre vesztenivaló esetén nem is mernél gondolni. Ennek megoldása viszont az államnál leledzik..."
Pontosan. Tessék visszaemlékezni általános iskolai/középiskolai/felsőoktatásban eltöltött tanulmányokra, és rájövünk, hogy mennyire igaz. A legtöbb szélsőségnek a melegágya a kilátástalanság, amibe a hétköznapi emberek sodródnak. Vagy sodorják őket. Úgyhogy "kedves magyar politikai elit": ezt Ti főzitek Magatoknak. Csak nehogy egyszer meg is kelljen enni...

nick_007 2008.07.08. 15:26:59

Hát az biztos, hogy aki kimegy kővel dobálózni, azzal sincs minden rendben. De aki meg a gyerekét is kiviszi, hogy a melegek ellen tüntessenek, azt se értem. Mire gondolhat? Megmutatja neki, hogy melegnek lenni csúnya dolog, de embereket verni az szép magyar keresztényi viselkedés?

Szavazás a melegfelvonulásokról: wita.hu/index.php?show=wita&wita=55

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 15:27:02

ki mondta meg a frankót? te vagy én? :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.08. 15:34:10

bs395: tartok tőle, hogy egyikőnk sem :-)
ettől még fenntartom, hogy egyfajta "vak gyűlölet" süt az írásodból, amit "izomból" írtál.
mondjuk nekem aztán mindegy, ha Te így gondolod, akkor nosza, szólásszabadság van (megaLOL), de én úgy gondolom, hogy "aki kardot ragad, kard által vész el", tehát célravezetőbb lenne kevésbé ingerülten blogolni, nem vezet ez sehova...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.07.08. 15:41:40

Miért érzem, azt, hogy sem itt, sem máshol, nem a konszenzus a lényeg, hanem az, hogy mindenképpen muszáj valamelyik oldalra állni. Én ugyanoda sorolom az álarcos dobálót, mint a rángatódzó fartúrót a kamionon. Azt pedig vegyük már észre, hogy amíg ez a téma, meg a gázáremelés, addig gyönyörűen meg lehet oldani a színfalak mögött sokkal "érdekesebb" dolgokat...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.08. 15:47:19

VonPerez: ugye-ugye? Panem et circenes. Lassan évezredek óta működik, miért kellene változtatni, ezen jól elvitatkoznak a népek, addig sem érdekel senkit az ország többi baja :-)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 15:58:51

Már ne is haragudj, hogy a retkesfaszú halálmadár nyakába lehetne kibaszott konszenzus arról, hogy valakit agyonvernek, felgyújtanak, miközben demokratikus formában gyakrolja a jogait? Hol a rák faszában éltek már? Ennél még olaszliszkán is könnyebb konszenzust találni, mert ott rá lehet fogni, hogy a gyerek miatt elöntötte a fos a lincselők agyát, de itt konkrétan oda kellett menni, jól megnézni a buzikat, oda kellett vinni, előkészíteni a gyilkosságra alkalmas eszközöket. Ez nem ízlés kérdése. Basszátok már sziven a jó konszenzusos kurva nénikéteket...

Aki meg ilyenre kiviszi a gyerekét, helyből el kéne venni tőle.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 16:05:00

seduxen:
vak gyűlölet? őszintén megpróbáltam leírni, amit gondolok az egészről. ha szépen, körmondatokban, politikailag 100%-osan korrektül írok, akkor is ugyanez a szituáció :-).

vonperez:
teljesen tisztában vagyok vele, hogy miért is állt oda a politika a cucc mögé, miért hergelik a tömegeket. elhitetiik, hogy egy magasabb igény kielégítése automatikusan magával vonja az alacsonyabb igények (létfentartás pl) kielégítését is. ezt a hozzáállást is szoktam fikázni, csak most épp bunyóztak az utcán.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2008.07.08. 16:05:10

Az a nagy baj veletek, hogy folyamatosan az okozatot sulykoljátok, kiragadtok egyetlen pillatot, pedig mindaz ami történt (és ami történni fog) egy folyamat eredménye. Mintha azon háborodnátok fel, hogy bár gulyáslevest főztetek, de miért nem édes és miért nincs benne ananász.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 16:05:58

before:
nyugi.... it's all just a trick to get your mind off the war....

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.08. 16:07:08

bs395: ez is igaz, végső soron MÁR MEGINT NINCS RAJTAD SAPKA :-)

Nebameg 2008.07.08. 16:11:20

Korrekt írás. Nem süt belőle semmiféle gyűlőlet, sőt, kifejezetten objektív.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 16:12:49

Bocs...
Kicsit elszállt az agyam, kurvára elegem van ezekből a relativizáló szemétládákból...

Brunoka 2008.07.08. 16:16:19

"A legtöbb szélsőségnek a melegágya a kilátástalanság, amibe a hétköznapi emberek sodródnak."

Ezt eszemben sincs vitatni. De mmagyarazza el valaki, hogy a halosatletas svEjcisapekos apukak frusztraciojahoz mennyit tettek hozza a buzik meg a zsidok meg a mittomen kekszemuek..

Szerintem van egy embertipus aki gyulolkodesre szuletett. Ezek akkor is talalnanak ehhez alapanyagot ha kizarolag kereszteny, hetero magyarok (ez tetszolegesen behelyettesitheto) szaladgalnanak a foldon...:(

Angelus Novus · http://horizont.blog.hu 2008.07.08. 16:28:51

a poszt pedig valóban kusza egy kicsit...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 16:33:22

angelus:
kusza agyam van, na :-).
oszt most még aránylag összeszedett is voltam.
amikor igazán ellazulok, az így néz ki:
republicator.blog.hu/2008/05/26/raigerunk_mert_raerunk

Gadget 2008.07.08. 16:34:51

Lássuk be, aki gyerekkel megy buzit verni az maga sem jobb ember. Igenis veszélyezteti a saját kölykét. Mit gondolhat az ilyen, mire neveli azt a gyereket? Ha csak buzikat mutogat neki akkor azért, ha meg anyázni, akkor meg azért nem normális. Miért kell egy gyereknek ilyet látnia!!!??
Az ilyentől azonnal elvenni a gyereket, őt meg falhoz állítani.

XoniX 2008.07.08. 16:35:02

kusza, vagy nem kusza (szerintem nem az), mindenki azt ir a sajat naplojaba/blogjaba amit akar. Legfeljebb jonnek a Megmondoemberek es yool megmondjak...

Avenarius 2008.07.08. 16:38:29

az írással semmi baj nincs szerintem.

azzal van a baj, aki (magát közben józan paraszti ésszel gondolkodónak tartva) azt mondja, hogy semmi különbséget nem lát a kamionon állók és a kővel, savval, molotov-koktéllal dobálók között.

ez a nagy magyar tévút, és félek tőle, hogy a többség így gondolkozik. pedig ennél sokkal egyszerűbb dologról van szó, amit akár egy gyíkarc is felfoghat: aki bánt másokat: tetű, aki nem bánt másokat: nem tetű.

is 2008.07.08. 16:47:16

nekem is tetszett az írás. és támogatom Avenarius professzor mondandóját is: aki rombolni megy, az tetű. aki nem rombolni megy, az nem tetű. nem kell szeretni, lehet otthon utálni, sőt még fel is lehet vonulni ellene (máshol és máskor), de a kettő közé egyenlőségjelet tenni szerintem sem szabad.

Lesből Támadó Szárítókötél 2008.07.08. 16:47:41

Hmm, a relativizálóktól kérdezném:
- tessék mondani, hogy hol is van a határ? Meddig lehet mindenféle frusztrációra meg elkeseredettségre fogni a csürhe viselkedését, vagy ezek az állatok bármit megengedhetnek maguknak, és az erkölcsi felelősségrevonás elől meg majd előhúzzák az ilyenkor szokásos jolly joker dumát a frusztrációról? Aki ugyanis utálni akar, az mindig fog okot találni a gyűlöletére; ráadásul olyan okot, melyről ő is tudja, hogy soha a büdös életben nem lehet rajta változtatni (pl. Gyurcsány mondjon le még ma este, kit érdekelnek a választások), ergo biztosítani tudja a maga számára a permanens gyűlöletet, melyet nem fenyeget az a veszély, hogy a kiváltó oka valaha is megszűnne.

- tessék mondani, a zsidók , a buzik, stb. mit ártottak szegény frusztráltaknak? Vagy inkább arról van szó, hogy a kedves elkeseredettek rajtuk vezetik le a lelki defektusaikat? Holnap kiken fogják levezetni mindezt? Nem várja meg őket a busz, erre beverik a pirosnál az ablakát? Nem kapnak jegyet a kedvenc koncertjükre, mire lemolotovkoktélozzák a helyet? (Ja, bocs, ezt már csinálták.)

Tudjátok, mit? Tanuljanak meg uralkodni magukon inkább, a frusztrációik elfojtása helyett pedig csajozzanak/pasizzanak, sportoljanak vagy tudomisén mit csináljanak: próbáljanak meg ÉLNI, hogy ne a politika legyen az egyetlen örömük/bánatuk az életben.

2008.07.08. 17:52:52

"Hmm, a relativizálóktól kérdezném:
- tessék mondani, hogy hol is van a határ? Meddig lehet mindenféle frusztrációra meg elkeseredettségre fogni a csürhe viselkedését, vagy ezek az állatok bármit megengedhetnek maguknak, és az erkölcsi felelősségrevonás elől meg majd előhúzzák az ilyenkor szokásos jolly joker dumát a frusztrációról?"


Hmm, erről a cigányok és a libsi megélhetési jogvédőik jutottak eszembe. A "frusztráció" helyett elég behelyettesíteni a "megélhetési bűnözés" vagy a "hátrányos helyzet" nevű jolly jokert.

mooncat · http://rajzoltam.blog.hu 2008.07.08. 17:59:36

Az emberek a saját szerencsétlenségük, tehetetlenségük miatt gyakran hibáztatnak másokat, így nem kell elismerniük, hogy mekkora balf*szok, és sokkal könnyebb rinyálni, hőbörogni és másokat csesztetni, mint tenni valamit azért, h jussanak vmire. Mo.-n ez különösen jellemző, ha inkább kussolna mindenki, és tenni a dolgát, nem itt tartanának sem az megkeseredett emberek sem az ország.
Dehát igen, azok a mocskos zsidók/buzik/cigányok aláássák a becsületes ember lehetőségeit. (ez itt irónikus) :D
Szar lehet állandóan azon pörögni, hogy hogy utálják ezt meg azt. Szánalmas nyomorult életük lehet. De ők csinálják, megérdemlik.

AP (törölt) 2008.07.08. 18:09:55

azért hiszik, mert megtehetik

nincs retorzió

ebben az országban

trey82 2008.07.08. 18:14:04

"Az a nagy baj veletek, hogy folyamatosan az okozatot sulykoljátok, kiragadtok egyetlen pillatot, pedig mindaz ami történt (és ami történni fog) egy folyamat eredménye. Mintha azon háborodnátok fel, hogy bár gulyáslevest főztetek, de miért nem édes és miért nincs benne ananász. "


xanax,


ennyi erővel semelyik bűnőzőt nem tartóztathatná egyetlen rendőr sohasem hiszen mindig "vissza kellene menni az okig", megnézni hogy szegényt mennyire csúfolták gyerekkorában és milyen gonosz társadalom ádlozata ő tulajdonképpen stb stb


nevetséges vagy.

trey82 2008.07.08. 18:17:37

imperial,


egyetértek.


a cigány vandalizmus uúgy vandalizmus mint a neonáci magyarkodóké, a vandalizmust meg büntetni kell. ilyen eccerű.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.08. 18:38:54

"Én ugyanoda sorolom az álarcos dobálót, mint a rángatódzó fartúrót a kamionon." (vonPerez)

Na ne!

Kinek árt az egyik, és kinek a másik? Légyszi, gondolkozz!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 18:45:57

Csöncsön, szégyeld magad, pont tőled nem számítottam ilyen szemét beírásra...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.08. 18:47:46

Szemét beírás??

Nem, nem mosoly-jel: rossz vicc. :-(

cephalus 2008.07.08. 18:50:34

Szárítókötélnek igaza van, ÉLNI kell megtanulni és nem hagyni, hogy átragadjon az emberre ez a szánalmas mentalitás.

Amúgy meg rendezhetnének pl. bikafuttatást...
...pamplonai mintára...
...mondjuk augusztus 20-án...
...mondjuk az Alkotmány utcán...

Fekete maszkos, kő- és tojáshajigáló pálcikaember vs. 11 mázsa hús és izom.

*a félreértések elkerülése végett csak VICC volt.

mondocska 2008.07.08. 18:56:34

"Miért gondolják emberek azt, hogy ha valami nem tetszik nekik, azt megverhetik, felgyújthatják, és hasonlók?"

Miért gondolják emberek azt, hogy lesz.rhatják mások véleményét, s az általuk vélteket ráerőltethetik a TÖBBSÉGRE?

Ez lassan tendencia, amelynek következményei sajnos beláthatatlanok....de nem a többség az ok......ezen is kellene gondolkodni..minden kisebbségnek....talán

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 19:00:06

mondocska:
és akkor a megoldás az, hogy megverjük?
mert mindenkiet be lehet sorolni valamiféle kisebbségi kategóriába, vagyis mindenkit meg lehet verni valamiért.

I-brahi 2008.07.08. 19:00:39

mondocska

Senki nem mondta, hogy a melegek, a muszlimok a zsidók vagy a buddhisták rá akarják erőltetni a véleményüket a többségre. Mindösszesen annyit szeretnének, hogy pontosan úgy kezeljék őket, mint a társadalom bármely más tagját. Ha ezt nem érted, nem értem, mit keresel itt...

mondocska 2008.07.08. 19:05:21

Nem, nem verhetjük meg, de mivel nem vagyunk egyformák (úgy-e pont erről beszélünk), lesznek "kisebbségek", akik ezt látják helyes útnak (amin lehet elmélkedni, hogy helyes-e vagy sem, szvsz nem) és pont a hirdetett tolerancia jegyében ezt is el kellene fogadni, és meggondolni, hogy mit, mikor, hol és miért teszünk, megéri-e stb...mint ahogyan tesszük ezt nap mint nap a magánéletben is, s bizony időnként nem teszünk meg dolgokat, még ha azok "alkotmányban" deklaráltan járnának is nekünk egyszerűen a békesség kedvéért...azt hiszem ez az igazi tolerancia.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.08. 19:08:03

mondocska:
nem mondom, hogy tetszenie kell (nekem se tetszik).
nem mondom, hogy el kell fogadni, mert nem kell.
lehet fújolni, ellentüntetni, meg minden.
erőszakoskodni, terrorizálni, szót beléfolytani - na, azt nem lehet.

mondocska 2008.07.08. 19:10:34

I-brahi:

ez olyan, hogy tüntetek, és felvonulok, hogy ugyan már szeress engem.....? Nem kezelhető "ugyanúgy" mint más, mert Ő MÁS!, És ezt hangsúlyozza is. Barátodat-barátnődet azért fogod elfogadni, szeretni, megérteni, tolerálni, mert hisztizik, hogy "szeress engem/fogadj el engem?" Ha ez így van az elég nagy baj szerintem.
És hogy mit keresek itt? És hogy mit értek-nem értek meg, az hagy legyen az én magánügyem, vagy itt sem működik a tolerancia, amiről beszélnek itt sokan??

2008.07.08. 19:11:12

"Mindösszesen annyit szeretnének, hogy pontosan úgy kezeljék őket, mint a társadalom bármely más tagját."

Persze, eleinte ennyit szeretnének, aztán jön a fejkendő-viselés, a mecset meg a zsinagógépítés és a folyamatos ugatás, hogy nekik jogaik vannak és tolerálják őket. A problém ott kezdődik, hogy ők valahogy mindig elfelejtik tolerálni a többséget, jelen esetben például azt, hogy a legtöbb ember - ezt a szavazások bizonyítják - nem óhajt buzifelvonulást.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 19:15:20

kutyavilág is elmehetne már a szarával, kb ez a huszadik post a napokban, ahova benyomja a linkjét...

Csöncsön: csak a gondolkozós mondatod miatt írtam. Olyan ez, mintha a lábatlan öreget heccelnéd, hogy "na, szaladjon, tata!"

mondocska 2008.07.08. 19:16:55

bs395:
egy percig sem vitatkozom azon, hogy helyes-e az erőszak, mert nem tartom annak, így egyet értünk.
Szüleimtől kaptam annó egy-két pofont, nagy-nagy erőszaknak tartottam...de attól nem utálom, nem csuknám le őket, mert a családom! Mint ahogyan a felvonuló, és a dobálózó is a nagyobb családom tagja.
Ezért írtam előbb, hogy amennyiben mint család-nemzet tagjai tiszteljük egymást nem teszünk meg dolgokat időnként, hogy a másikban ne keltsünk rossz érzéseket. Jelen pillanatban a felvonulás szervezőknek kellett volna ebben gondolkodni, máskor másoknak kellene...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 19:34:21

Mondocska, az a probléma, hogy amit te most írtál, az bennem annyira borzasztó nagyon rossz érzéseket kelt, és annyira provokál, hogy szeretnélek most azonnal agyba-főbe verni, és utána benzinnel felgyújtani. Remélem megérted az indulataimat és lehetőséget adsz, nekem, mint család-nemzet testvérednek, hogy a jogos indulataimat levezessem rajtad.

mondocska 2008.07.08. 19:46:02

Nem kellene egy cselekménysorozatból az utolsó ponton leragadni. Az, hogy ide eljutottak az események, az kódolva volt, ez szerintem belátható. Ebben nem a melegek a hibásak, ebben is megegyezhetünk. Viszont abban is, hogy a szervezők politikai bábukként viselkedtek, ami nem segíti az elfogadottság kialakulását, pontosabban én így vélem, és ezért mondom azt, hogy lett volna lehetőség ezt az eseményt átformálni, máskor, máshol megrendezni, és lehetőleg politikailag semlegesebben, ez talán jobban szolgálná az elfogadást. Azért pedig, hogy dobálózás, erőszak alakult ki igenis a politika a felelős. Talán a melegek is gondolkodhatnak "hideg" fejjel (lehet rossz szóvicc), s beláthatnák ezt.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.08. 19:46:35

Na basszus, a "független" magyar igazságszolgáltatás is beleszart a ventillátorba: mai ítélet "dobálózó" ügyben; a vélemény-nyilvánítás szabadságába belefér a tojás.
Hm...
Ha nekem mondjuk nem tetszik egy punk, vagy egy piréz az utcán, fejbekúrhatom tojással? És az belefér? Érdekes kis országban élünk...
LM: egy pár szóban a mondandódhoz: épp ez a LÉNYEG. Annak, aki gyűlölködni akar, teljesen mindegy, hogy a "szexuális kisebbséghez" tartozó -e az "ellenség", vagy épp "pipacsgyűjtő". Ebben nem kell rációt keresni. Most éppen előbbiek voltak "kéznél". Valakin ki kell élni a frusztrációt...
Mondjuk én hasonló helyzetben tolok egy kis COD-t, de tudnám javasolni az aktív sportot is :-)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.08. 19:54:37

:)
jó vicc a szóvicc.
Lehet, hogy a politika belépett a dologba. És? Ez pont annyira releváns, mint a hőbörgők véleménye mások demokratikus jogairól.
Ma felvonulni nem lehet, holnap mindenkinek megnézik az ánuszát, hogy seggbekúrták-e. Nem lehet a jogainkat csak úgy odahajítani, mert másoknak nem tetszik a létünk. Úgy általánosságban...

Seduxen: én is kiakadtam, szerintem a bírókat kéne egy kis tojással megkínálni, ha már úgyis belefér... :)

bloodhound v2.0 2008.07.09. 11:53:23

Seduxen

gondolom fáj, hogy nemcsak olyanok írhatnak blogot, akik veled érthetnek egyet. első kommentedből legalábbis más nem is tűnik ki.... legalábbis nem értem, hogy miféle vak gyűlöletről beszélsz, de az egymásra dobált, érthetelen, logikai sorrendet nélkülöző mondatokra vonatkozó kijelentésed (érdekes, nekem nem okozott gondot megérteni azokat) is szimpla ledorongoló suttyóság, állításoddal ellentétben épp te vagy az, aki "megmondja a frankót".

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.09. 15:34:06

Before:

Valóban, igazad lehet. :-)
Szerencsére Von Perez kolléga elment, úgyhogy végülis nem lett belőle baj, hogy ennyire hibásan ítéltem meg a benne lakozó szellemi potenciált.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.09. 19:51:47

azt ki mondta, te gyengeelméjű, hogy nem értettem meg!? próbálj szöveget értelmezni, még ha nehezedre is esik.
bs-el tisztáztunk mindent, úgyhogy neked itt nem osztottam lapot...

2008.07.11. 18:21:59

Nézegessetek genetikai hulladékot:

vimeo.com/1314437

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.07.12. 07:27:16

Borzasztó gáz a csávó, hozzám is benyomta, biztos büszke magára, mint a genetika csúcsára...

2008.07.13. 11:59:43

Bocs Before, nem akartam bántani a barátnődet.

süti beállítások módosítása