Hagyjuk most a molotov-koktélos neanderthalokat, akiket még az egyszerű ember is leköpött. Vagy Gonda Lászlót, Budaházy Györgyöt, ifj. Hegedűs Lórándot, Vona Gábort, Toroczkai Lászlót, akik olyan megbízhatóan szállítják a napi betevő agyatlanságot, hogy órát lehetne hozzájuk igazítani.

Inkább a radikalizmusról, mint jelenségről beszéljünk. Toroczkai Lászlónak, meg kell hagyni, eseményenként van egy, azaz egy darab józan megnyilvánulása, ami azért ijesztő. Mondta volt pediglen, hogy "Nem volt győzelem népszavazás, mert az emberek a pénztárcájukkal szavaztak, nem a szívükkel, üzent Toroczkai László Orbán Viktor Fidesz-elnöknek.".

Itten van az ezüsttel hímzett ugró oroszlán (alatta Puma felirattal) elásva.
A radikalizmus, mint olyan, válasz a politikára, jobban mondva annak kilátástalanságára. Ha a választók igényeit nem képviseli senki - sem a kormány, sem az un. nagyérdemű ellenzék -, akkor az emberek helyzete kilátástalan lesz, amitől frusztráltak lesznek, attól pedig agresszívek. Az agresszív, frusztrált embert pedig, akinek nincs jövőképe, nincs igazi választási lehetősége, vagy vesztenivalója, könnyen meg lehet szólítani: hamis ígéretekkel, ellenségképpel, bármivel, amitől úgy érzi, hogy kitörhet elkeserítő helyzetéből, vagy legalább a feszültséget levezetheti.

Hitler nem juthatott volna hatalomra a Weimari köztársaság langyos, tehetetlen posványa nélkül. A bolsevizmus soha nem juthatott volna hatalomra, ha az orosz polgári kormány élhető alternatívát ajánl a népnek, nem csak lecseréli a rendszer haszonélvezőinek egy részét.
Fent nevezett agitátorok nem tudnának tömegbázisra szert tenni, ha a politikusok, értelmiségiek az emberek problémáira reagálnának, nem csak üres frázisokat puffogtatnának (ugyi, Viktor).

Az idő múlása nekik kedvez. Nagyrabecsült vezéreink el vannak foglalva egymással: Viki előrántotta Lacit a farzsebéből, és vele hadonászik a szocialisták felé, akik meg be vannak szarva, hogy akkor most tényleg vége van a kommunizmusnak, el kell kezdeni dolgozni, vagy csinálni bármit, ami a megtévesztésig hasonlít arra. Viki meg azt nem veszi észre csupán, hogy ő sem megoldása, hanem része a problémának.

A Magyar Gárda nem része a problémának: tünete annak. Attól, hogy betiltjuk, az emberek még nem lesznek kevésbé gárdisták. Attól, hogy jól megijesztjük a cigányokat, még nem szűnik meg a probléma, ami a cigánybűnözést kiváltja (tudniillik, hogy saját vezetőikkel árusíttatják ki a megélhetésüket, mesterségesen, direkt tudatlanságban és szegénységben tartva őket). Attól, hogy betiltjuk a jelképeket, a szavakat, attól a jelentésük még nem szűnik meg.

Alternatívát kéne adni nekik. Lehetőséget, hogy megteremtsék a maguk egzisztenciáját, hogy legyen mire büszkének lenniük a nélkül, hogy ehhez másokon kéne taposniuk.
E helyett van egy Március 9-ünk, amire büszkék lehetünk.
Vagy Március 15-ünk, amikor is nekimentünk a realitásoknak újfent fejjel előre.
Magyar büszkeség napja.

Kösz, de inkább nem.