Minden a legnagyobb rendben, a tervek szerint haladunk. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk kérem – vagyis azt azért ne. Milyen jól elvannak a nevekkel, nézzed már, hogy találgatnak, ki kinek lenne jó, meg röhögnek a Vértesen (amíg nem kap valami zsíros állást az új kabinet ernyője alatt, mint jó káder). Surányi? Mekkora már! Még ellenkeztünk is egy kicsit, hátha az SZDSZ megpróbálkozik a szaltó mortáléval, már toltuk volna nyomtatásba, hogy a Fodor az tényleg a Fidesz alvó ügynöke, kellett nekik leszavazni a Kókával szemben (aki persze a mi alvó ügynökünk volt). De nem, nincs oszlatás, így az MDF nyugodtan támogathatja az előrehozottat, majd vagy adunk nekik frakciót az SZDSZ bezsarolására, vagy nem, Bokros felmelegítésével már megtették a dolgukat.

Egyedül a Fideszt nem értem, hogy miért ugrálnak. Kötelességből? Jajjmár. Hiszen ennél jobbat nem is akarhatnának: akkora megszorítás lesz itten, hogy nekik pofavesztés nélkül lehet majd kampányolni az enyhítéssel! Persze a megszorításokba belefér majd némi szabálylazítás, hogy a haverok cégei közben se szűkölködjenek megrendelésekben, de majd azt mondjuk, hogy hát a válság sok mindent felülír. Ez utóbbi azért is fontos, mert valami koncot mégis csak kell dobni a frakciónak meg a különböző „platformoknak”, akik egész eddig nem hitték el, hogy bazdmeg ez (ti. az ország) tényleg ránk fog szakadni. A számokat megírtuk, most már csak fel kell őket olvasni.

Nem olyan bonyolult dolog ez. Sokkal nehezebb, hogy ne izzadjuk túl a nyilvánosság (hehe) előtt az aggódást, meg az egyeztetést, meg a többi faszságot, amiről azt hiszik, hogy csinálni szoktunk ilyenkor. Ez a sok elemzés egyelőre jó, de utána kell majd energia a tiltakozáshoz is, szóval nem szabad nagyon elpörögni. Churchill mondta: rendben, meggyőztek – most menjenek, és gyakoroljanak rám nyomást. Szeretek nagy emberektől idézni, az olyan államférfias. Majd megírom abban a kibaszott jó könyvben. Olyan bestseller lesz, beszarsz – kár, hogy egy szó se lesz benne igaz.