Úgy is mint neolizálás, vagy popposabban: itten kérem minden nu! (ejtsd: nyú)

Racionalitás, rekurzivitás, és realitás, vagyis: nu-racionalitás, nu-rekurzivitás, és nu-realitás!

Kiáltvány, tetszikérteni? Forradalom a biliben, na! Izé, nu! Nu-forradalom!
(a "nu" prefix megértése hardcore arcoknak azért könnyebb)

A racionalitás szitokszava

Mert mi az a racionalitás? Mint szokásom volt mondani - és most megteszem megint - az egy picsamód egyszerű dolog. A racionalitás az, hogy nincs igazság, csak eredmény.
Ha te igazságot hirdetsz, akkor hazudsz. Ez ilyen egyszerű.

A rekurzivitás egyáltalán nem szitokszava

A rekurzivitás a felelősség. Ha megvan az eredmény, és tetteid értékelhetővé válnak, akkor jön az a része, hogy felelősséget vállalsz a következményekért.

A realitás szitokszava

A racionális döntés és a racionális döntés következményeinek rekurziója az, ami kiadja a realitást, az éppen aktuális valóságot.

A fenti hármasból ki lehet számolni, hogy mi is akkor az irreális és az irracionális (irrekurzív nincs, mert rekurzió akkor is van, ha nem akarjuk, hogy legyen - sőt, akkor is, ha explicit kijelentjük, hogy nincs; makacs dolog, na).

Irracionális minden olyan döntés vagy tett, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy amit teszel, az biztos, helyes, jó vagy szükséges. De igen, még a szükséges döntés is irracionális, mert az eredményeket kizárólag az okokkal fogod magyarázni - ez is olyan, amikor előre igazad van, márpedig igazsága senkinek és semminek sincs, csak rekurzív realitása.

Irreális az, amikor egy tett vagy döntés realitása nem egyezik az elérni kívánt realitással, vagy amikor a rekurzivitást igyekszel figyelmen kívül hagyni - menekülsz a valóság elől. Irreális továbbá egy kurrens irrealitáson alapuló racionális vagy irracionális döntés rekurzív realitása is (... és akkor beszorzod a reciprokával - mivaaan?).

Mit teszel a racionalitás érdekében? Kockázat elemzel. Még az érzelmi alapú döntések (pl. miniszterelnök-jelöltek tévévitája alapján szavazni), felindulásból elkövetett tettek is kockázatelemzésen alapulnak, de mivel a figyelembe veendő változók száma ugyan véges, ámde igen-igen nagy, a kiindulási és az elérni szándékozott realitás és a tényleges kiinduló és elért realitás soha sem lesz azonos.
A tényleges kiinduló realitás lenne az objektív valóság, ám ebből nekünk csak szubjektívre futja - ez elérni szándékozott és ténylegesen elért realitások is ezen oknál fogva csakis szubjektívek lehetnek.

A figyelembe veendő változók csökkentése olyan mennyiségre, amit akár egyetlen ember is képes átlátni, a közösség igénye: így jönnek létre települések, szakmák, pártok, államok, cégek és egyházak - platformok, amik adott realitás változásokra tagjaik azonos (vagy közel azonos), egymással adott séma szerint leírható összefüggésben álló tetteivel válaszolnak.

Ez egyszerűsítés tehát torzít, ám nem feltétlenül vezet irracionalitáshoz, amennyiben az illető entitás nem törekszik magát kivonni a rekurzió alól - ami viszont gyakran megtörténik, így vezetve irreális világképekhez, és irreális elvárásokhoz.

A világot, az embereket racionálisra és irracionálisra, a várakozásokat, kijelentéseket reálisra és irreálisra felosztani könnyebb (és szerintem pontosabb is - a kötőjel előtti közbeszúrásban van egy szó, az, hogy "szerintem" - racionális valék-e vajh'?), mint kismillió másik címkét nyomtatni, és tovafuttukban-tovafuttunkban minden létezőt teleragasztani velük (viszont kitűnő szabadidős tevékenység, és erősíti a vádlit).

A racionalitás-irracionalitás, realitás-irrealitás felosztás viszont nem egyenlő (és nem is lehet egyenlő) a jó-rossz, hasznos-haszontalan felosztással (még ha a pragmatizmus és a technokratizmus szerintem közelebb is áll az általam érzékelt realitáshoz, mint a magukat ezek kizárásával definiáló izmusok, részint, mert egyáltalán nem zárják ki őket, csak nem így hívják - realitásukban tehát benne vannak, így azok akár csak szóbeli elvetése is -khm- irracionális).

A jó és rossz, a hasznos és haszontalan tetszőleges keretek (egyén, közösség, mekkora közösség, milyen alapokon meghatározott közösség) között értelmezhetők, ám alapjuk mindig is a szubjektum - így egy szubjektum számára egy másik szubjektum racionális döntése lehet káros, míg irracionális döntése lehet akár hasznos is - és vica versa, szintén tetszőleges időintervallumra vonatkoztatva.

Mi ebből az egészből a tanulság? Az élet bizonytalan, mindig a desszertet edd meg először.

Holnaptól indul az "Egyed meg a desszertedet!" mozgalom, itt lehet feliratkozni!

(a rendezvényen nu style fog szólni, csak hogy senki se lepődjön meg)