A poszt-apokaliptikus világok valahogy mindig is vonzottak.
Ez inkább egyfajta perverz kíváncsiság, mint vágy, hogy poszt-apokaliptikus világban éljek.
Azért perverz kíváncsiság, mert elvonatkoztatva a jelenlegi törésvonalaktól és a mai mindennapi szituációkat és törekvéseket eltúlozva valahogy sokkal őszintébben, már-már gyermekien tudunk önmagunk görbe tükrébe nézni. Mert félreértés ne essék: a fantasztikum és a sci-fi minket ábrázol.

Kitűnő lehetőség ugyanakkor elmenekülni a valóság elől egy kicsit, bezárni magunkat a külvilágra.
A poszt-apokaliptikus nézetekben ami igazán lenyűgözött, az a deus ex machina, a mindent átvészelő, mindentől megóvó bunker: a világ összedőlhet, feje tetejére állhat, mi csak kimászunk a föld alól, mint valami mag, és igánkba hajtjuk az új világot.

Az effajta történetekből a sci-fi hozzám valamivel közelebb áll, mint a színtiszta fantasztikum (ezért tetszett valahogy mindig jobban a Cyberpunk, mint a Shadowrun, a WH40K, mint a sima Warhammer). Ami hangulatban - és sok történeti megoldásban - a csúcs nálam, az a Fallout.

Közbevetés: a közpénzügyi csomagot minden esély ellenére parlamenti vitára viszik, hogy a befektetők lássák, hol véreznek el a vállalható és előremutató próbálkozások.

A Fallout története gyermekien őszinte, ugyanakkor már-már vulgárisan egyszerű. Az első játék 1997-ben jött ki, a második egy évre rá, gyakorlatilag csak a történet változott, a keretek, a grafika, a háttér nem. Látványra vagy játékmenetre akkor sem volt a piac legjobbja, éppen ezért inkább rajongói játék lett belőle: kultprogram, rétegtermék.

A háttér: a világ vezető hatalmai az erőforrásokért felőrlik egymást, és minden korábbinál messzebbre mennek a túlélésért és a dominanciáért folytatott harcban. Az USA annektálja Kanadát, Kína térdre kényszeríti a termelőket, az EU felbomlik és belső háborúkban felmorzsolódik, az emberi jogok gyakorlatilag megszűnnek, a technikai fejlődés pedig szinte kizárólag egymás elpusztításának hatékonyabb módjaiban merül ki.

Népirtás, vegyi és biológiai hadviselés, valamint a nukleáris csúcstechnológia (pl. minireaktorok hajtotta autók) keveredik a II. világháború utáni Amerika pazarlásával, kivagyiságával és fóbiáival.

A kormány és magántársaságok hatalmas bunkereket építenek a hegyek mélyére, hogy egy esetleg bekövetkező, világméretű katasztrófát a szerencsések és gazdagok túlélhessenek. A projekt nem fejeződik be teljesen, amikor a bombák hullani kezdenek...

Közbevetés megint: ha nem csak befektetők lennének tisztában azzal, hogy szoktak elvérezni az értelmes, vállalható és előremutató programok, hanem a választópolgárok is, akkor vajon mi lenne? Ha már sci-fi.

Az eddigi két rész külön-külön aspektusát fejti ki a rejtett előzményeknek (főleg a második ér fel egy pofonnal), már ha a Tactics-et nem vesszük bele a kánonba, mert sok helyen ellentmond az eredeti háttérnek, inkább amolyan mellékes, és csak látszólag illeszkedő külön univerzumot hoz létre.

Kérdés: nem tud valaki egy jó bunkert? Ha meg elmúlt ez az egész hiszti, amit kortárs magyar politikának hívnak, akkor szóljon valaki, azt előjövök megint.