A magyar ember földműves. Mind, kivéve engem, aki reszketőrohamot kapok, valahányszor meghallom a "kell az a kis háztáji" szóösszetételt.
De vannak rokonaim, falun, akik mezőgazdálkodnak.
Az egyik Bödőcs-land mellett lakik kettővel, zöldséget (paradicsom, paprika) termel, fóliasátorban. Amikor elkezdték, kiegészítő bevétel volt a munkahelyük mellett, munkaidő után, 3 sátorral. Ma van pár négyzetkilóméternyi foliája, és szépen megélnek belőle. Közben beszállt az ingatlanbizniszbe - több lábon állni, tundiilik. Tüntetni, demonstrálni, rinyálni nem jár.
A másik a Kárpát-medence legtermékenyebb parcellájának a kellős közepén lakik. Lakatos. A rendszerváltáskor vett fel kölcsönt, kárpótlási jegyre cserélte, azt meg földekre. Van a város határában egy fél megyéje. Kapát, kaszát nem vesz a kezébe, bérbe adja az összes földet. Nincsenek anyagi gondjai. Ma is lakatosként dolgozik, mert azt szereti csinálni. Tüntetni, demonstrálni, rinyálni nem jár.
A harmadik disznókat tartott. Házi, bio, semmi hormon, tápszer, vagy moslék. Volt rá fizetőképes kereslet, mert volt, akinek megérte a plusz pénzt, hogy megfoghatta, megszagolhatta, kimehetett megnézni, hogy áll a pác meg a füst, hogy látta, disznóból van, amit vesz. Már nem tart disznókat. Nem éri meg, mondja, nincs már rá akkora kereslet. Most mást dolgozik. De tüntetni, demonstrálni, rinyálni ő se jár!
Innen üzenném a sok kisgazálkodó, megélhetetlen, parasztromantikus, támogatásból és intervencióból siránkozó földművesnek: a munka az, amiből megélsz - amit nagyon szeretsz csinálni, de nem élsz meg belőle, azt tudod, hogy hívják? Hobbi, bazdmeg! Azt meg fizesd te!