Patricia Tannis, a Dahl társaság tudományos tanácsadója, Pandora bolygó, első nap. A „feletteseim” azzal bíztak meg, hogy találjak bizonyítékot elveszett idegen eredetű technológia létezésre ebben a szektorban, hasonlót ahhoz, amit az Atlas társaság talált a Prométheusz romjaiban: sokan úgy gondolják, ez a felfedezés alapozta meg az Atlas hatalmának megerősödését. Ugyanakkor egy effajta kincs léte ezen a sárgolyón csillagászati mértékben valószínűtlen, de jótevőim úgy tűnik eléggé hisznek benne ahhoz, hogy erre vesztegessék a tehetségemet. Még csak három órája vagyok itt, de már most úgy rézem, ez a bolygó lesz a halálom. Tudósok nem kergetnek mítoszokat és legendákat.
43. nap a Pandorán. Legalábbis azt hiszem ez ittlétem 43. napja. A holdfényciklusokhoz nehéz hozzászokni, egy nap több, mint 90 órás. Az emberek, akik ezt a porfészket benépesítik, ugyanolyan tudatlanok, mint máshol a galaxisban. Ha tudományos kérdést teszek fel a „Vault”-ról, gyerekdalokat és bágyadt történeteket kapok válaszként egy emberről, aki ismert egy embert, aki ismert egy embert… Egészen kábák lesznek, szerintem az ital vagy agysérülés miatt, és teljesen megfeledkeznek a jelenlétemről. Ha hinnék a pokolban, Pandorához hasonlónak vélném. Ironikus módon az effajta feltételezés ezeknek az ősembereknek a szintjére süllyesztene.
76. nap. Azzal a reménnyel ébredtem, hogy mindez csak egy visszatérő rémálom. Ma több mint 36 órát töltöttünk azzal, hogy közelebb költöztessük a tábort az ásatáshoz, de a hibernációból ébredő, s ezért igencsak éhes helyi fauna csapdájába estünk. A csapatom felét élve fogyasztották el. Úgy éltem túl, hogy egy kollégám holtteste alá rejtőztem, miközben fölöttem éppen lakmároztak belőle. A neve Carl volt. Az érzelmeim kiégtek, és egyiküket sem gyászoltam. Ami azt illeti, az egyetlen, amit éreztem, az öröm volt: öröm, mert Carl széke kényelmesebb volt, mint az enyém. Úgyhogy elfoglaltam a székét.
119. nap. Majd egy órát ültem a zuhany alatt sírva. Érdekes, mert már három napja nincs víz. Ép elmém az ásatáson dolgozók számával egyenes arányban fogy. A talált feliratok vizsgálatának segítségével sikerült korábban volt intelligens élet hiteles bizonyítékát a felszínre hozni, de az ünneplés meglehetősen magányos volt, tekintve, hogy már csak ketten vagyunk, és nem igazán rajongok a kövér lányért, Shamae-ért. A tudományos felfedezés áldozatokkal jár, de egészen eddig nem értettem igazán, mit is jelent az áldozat.
172. nap. A kövér lányt, Shamae-ét ma agyoncsapta egy leomló idegen rom. Nem halt meg egyből, és könyörgött, hogy szabadítsam meg a szenvedéseitől, ahogy saját vérében fulladozott. Tétováztam, mert rajtam kívül már csak ő maradt. Ahogy ott szenvedett én próbáltam élvezni a társalgást, mert tudtam, hogy egy jó ideig ez lesz az utolsó, amiben részem lesz. Végül megfojtottam, hogy folytathassam a munkát. Láttam rajta, hogy nem volt teljesen elégedett a tettemmel. A vadállatok már vártak erre az étkezésre, ma nem fekszenek le éhesen.
Patricia Tannis, Dahl társaság, tudományos főtanácsadó, 224. nap. Az egyetlen társas érintkezés, amiben részem van, a diktafonommal történik. Egész kis kapcsolatot építettünk ki: néha vele alszom, máskor meg kizárom a sátorból büntetésként. Egyre nehezebben, darabosabban tudom megkülönböztetni a logikus érvelést az elmebetegtől. A diktafonnal történő két veszekedés között az idegen feliratokat fordítom – múlt éjjel több órára eltűntél, ne is tagadd, hallottam, ahogy kiszöktél a sátorból! Ha nagyzolnom kéne, azt mondanám, hogy az idegen írások egy osztály alapú társadalmat vázolnak fel, ami képes volt vezetésre és fegyveres harcra is. Munka közben a nap nagy részében olyan emberekkel beszélgetek, akik nincsenek is ott. Két napja elmagyaráztam anyámnak, mekkora segítség is lesz a fordítóprogram, amit most írok, annak a megértésében, hogy mit is jelent ténylegesen az a szöveg, amit megfejteni próbálok. Anyám 16 éve halott, és míg élt se érdekelte túlzottan a munkám. Nem tudom, elértem-e már a pontot, ahonnan nincs visszaút, de a makacsságom – amit pont tőle örököltem – itt marasztal, úgyhogy kénytelen vagyok elviselni a társaságát, amíg meg nem fejtem, hol van a Vault, vagy amíg oly messzire nem távolodok el a valóságtól, hogy elfelejtem, mit is akartam csinálni.
457. nap: nagyon izgalmas! Örömömben legszívesebben pucéran rohangálnék körbe, de majd csak holdnyugta után, mert nem akarom, hogy meglessenek. Mielőtt túlterheltem és leolvasztottam volna a számítógép 13 cellájából négyet, a programom valamivel többet meg tudott fejteni, mint amit korábban magamtól sikerült! Beletelik pár napba, míg megjavítom, de több említését is találtam egy 200 évente bekövetkező eseménynek. Minden egyes alkalommal egy különös jel társaságában jelentkezik a szövegben, ami leginkább egy körbe írt fordított „V” betűre hasonlít. Valószínű, hogy ez a Vault, és valami vele kapcsolatban mindig 200 évente történik! Ma vacsorára tojást fogok enni.
481. nap: létezik, tényleg létezik! A program megtalálta! Program… pragrom… Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a Vault itt van, és a szimbólumnak köze van a felnyitásához! Újra és újra leellenőriztem az eredményeimet, és úgy tűnik, összeállt! A Vault különös mód rejtve van biztonsági okokból, de 200 évente fel lehet nyitni! Milyen kincs rejtőzhet benne? Talán még értékesebb is, mint amit az Atlas talált! De még nem hozhatom nyilvánosságra ezt az információt: ha tévedek, eláshatom magam, ha meg igazam van, a főnökeim egyszerűen magukénak követelnék az egészet! Egyedül kell megtalálnom a Vaultot. Megtalálni, megtalálni, hehehh.
493. nap: a Dahl társaság leállítja a bányatevékenységét itt a Pandorán! Ők az őrültek! Vagy legalábbis aki a döntést meghozta mindenképp! Az irídium bányászat hatalmas nyereséget termelt nekik, és finanszírozta az ásatásomat! Különösképp profitábilis volt, ha azt nézzük, milyen alacsony volt a bérköltségük! Vajon mit fog a Dahl csinálni az ingyen alkalmazott fegyencekkel, akiket a bányáikban dolgoztattak? Vajon találok-e köztük barátokat? Most mi van? Miért féltékenykedsz, valahányszor csak új barátaim lesznek? Tudod mit, inkább kikapcsollak!
578. nap: három napja nem alszom. Ma összesen hat bogarat ettem, ábécésorrendben. Az automata dekódolás által összeállított információk közelebb vittek az esemény helyének a meghatározásához, ami szerintem a Vault felnyitása. Közben a diktafon és én szakítottunk, de sok boldogságot kívánok neki, és azért még barátok maradtunk, hogy továbbra is rögzíthessem a naplómat. Belegyezett, mert be kell fejeznünk, amit elkezdtünk, és dokumentálunk kell az ásatásokat. A Vault nem mítosz. Valóság.
616. nap: néha azt kívánom, bár soha se bíztak volna meg ezzel a feladattal, és sose jöttem volna Pandorára! A cég felszólított, hogy hagyjam el a bolygót. Az üzenet szerint kiürítik a planétát. Mindenki elment, kivéve a fegyenceket, akiket szabadon engedtek a bolygón. Nem nagyon barátkoznak. Már majdnem feladtam és összecsomagoltam, amikor találtam valamit! Azt hiszem ez a kulcs a Vaulthoz: ez is bizonyítja, hogy a Vault létezik, és itt van, Pandorán! Számításaim szerint nagyon közel járunk a legutolsó esemény 200. évfordulójához, nagyjából hathónapnyira. Ha most elmegyek, semmiképp se tudok időben visszajönni. Úgyhogy maradok. Hátha mégis sikerül összebarátkozni az egyik fegyenccel.
653. nap: ma van a születésnapom. Már mérhetetlen ideje egyedül vagyok. Az egyik fegyenc betévedt a táborba ma reggel, és hagytam, hadd nézzen körül, mielőtt többször hátba lőttem volna. Persze azonnal megbántam, mert az emberi kapcsolat, akármilyen groteszk is lett volna ez esetben, hiányzik. Úgyhogy elneveztem Leslie-nek: nehéz gyerekkora volt szegénynek, mert az emberek csúfolták, hogy lányneve van, és később ez kergette őt a bűnöző életmódba. Volt egy tetkó a fenekén, ami úgy nézett ki, mintha az lenne odaírva, hogy Patricia. Persze lehet, hogy csak képzeltem a tetkót. Ugyanakkor ráeszméltem, hogy a kulcs nincs itt biztonságban, ezért odaadtam Bolond Earlnek, aki igazából nem bolond, csak nem szereti az embereket. Nála biztonságban lesz. Plusz odaadtam neki az egyik bugyimat is.
684. nap: nem tudom elhagyni a tábort. Megvan minden információm ahhoz, hogy megtaláljam a Vaultot, de valahányszor ki akarok menni, hatalmas szorongás és félelem lesz rajtam úrrá. Azt hiszem valamiféle pszichózisom van. Akárhogy is, a saját börtönöm foglya vagyok, és külső segítség nélkül semmit se tudok feltárni. Szét fogok szórni néhány szórólapot, hátha van valaki ezen a kődarabon, aki segítene. Talán kiküldök egy bolygóközi üzenetet, biztos sikerül idecsábítani pár kincsvadászt. Jól esne már egy kis társaság.
