Patricia Tannis, a Dahl társaság tudományos tanácsadója, Pandora bolygó, első nap. A „feletteseim” azzal bíztak meg, hogy találjak bizonyítékot elveszett idegen eredetű technológia létezésre ebben a szektorban, hasonlót ahhoz, amit az Atlas társaság talált a Prométheusz romjaiban: sokan úgy gondolják, ez a felfedezés alapozta meg az Atlas hatalmának megerősödését. Ugyanakkor egy effajta kincs léte ezen a sárgolyón csillagászati mértékben valószínűtlen, de jótevőim úgy tűnik eléggé hisznek benne ahhoz, hogy erre vesztegessék a tehetségemet. Még csak három órája vagyok itt, de már most úgy rézem, ez a bolygó lesz a halálom. Tudósok nem kergetnek mítoszokat és legendákat.

43. nap a Pandorán. Legalábbis azt hiszem ez ittlétem 43. napja. A holdfényciklusokhoz nehéz hozzászokni, egy nap több, mint 90 órás. Az emberek, akik ezt a porfészket benépesítik, ugyanolyan tudatlanok, mint máshol a galaxisban. Ha tudományos kérdést teszek fel a „Vault”-ról, gyerekdalokat és bágyadt történeteket kapok válaszként egy emberről, aki ismert egy embert, aki ismert egy embert… Egészen kábák lesznek, szerintem az ital vagy agysérülés miatt, és teljesen megfeledkeznek a jelenlétemről. Ha hinnék a pokolban, Pandorához hasonlónak vélném. Ironikus módon az effajta feltételezés ezeknek az ősembereknek a szintjére süllyesztene.

76. nap. Azzal a reménnyel ébredtem, hogy mindez csak egy visszatérő rémálom. Ma több mint 36 órát töltöttünk azzal, hogy közelebb költöztessük a tábort az ásatáshoz, de a hibernációból ébredő, s ezért igencsak éhes helyi fauna csapdájába estünk. A csapatom felét élve fogyasztották el. Úgy éltem túl, hogy egy kollégám holtteste alá rejtőztem, miközben fölöttem éppen lakmároztak belőle. A neve Carl volt. Az érzelmeim kiégtek, és egyiküket sem gyászoltam. Ami azt illeti, az egyetlen, amit éreztem, az öröm volt: öröm, mert Carl széke kényelmesebb volt, mint az enyém. Úgyhogy elfoglaltam a székét.